KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
1 hete
#3026
drisztina 1668
Válasz shinita #3025 számú posztjára
:DDDDD
("Eléggé elkéstem a válasszal, bocs. Nem pörög annyira a fórum, hogy gyakran jöjjek")



1 hete
#3025
shinita 11 1
Válasz hcs76 #3024 számú posztjára
Eléggé elkéstem a válasszal, bocs. Nem pörög annyira a fórum, hogy gyakran jöjjek.

Ha vizet veszt (ezt főzés közben elég sok dolog megteszi, a hagymából nem nézném ki, de az adatok alapján marad is kb.), akkor persze, hogy 100 grammja töményebb.

Én elhagyagolnám, igen. Valami belefő, de már a hagyma maga is majdnem jelentéktelen, sok opciód pedig nincs :) Az elhanyagolás jónak tűnik számomra. Aki nagyon paranoid és inkább megszorító, csak nehogy fölémenjen a ch-nak, az esélyes, hogy számolna valamit, akár az egész hagymát, felső határnak (amitől a valóság távol esik, de biztos, ami biztos) megteheti... Én elhanyagolnám, de nekem többnyire oly mindegy, hogy 8g ch-val többet eszem vagy sem, mindenképpen alacsonyan maradok normál napokon.

Nem tudsz pontosan számolni, nemcsak ezek miatt. Még a kiinduló adatok is ellentmondásosak, ha különböző adatbázist használsz (én többnyire fogtam egy megbízhatónak tűnőt), de két hagyma sem egyforma, az egyik ledúsabb, a másik cukrosabb, mint a másik. Gyümölcsnél sokkal rosszabb, egy édes, nem annyira leves, akár fonnyadt alma sokkal cukrosabb, mint valami friss, kevéssé édes fajta... S mi van, ha vegyes levest eszel, de a te tányérodban több a répa és kevesebb a lé?
A te esetedben viszont tényleg nem jöhet sok cukor a hagymából a lébe. Szerintem. Nem TUDOM, csak sejtem, hogy az eleve kevésből bőven marad a hagymában :) Kókuszból pl. elég sok cukornak kell belemennie a kókusztejbe, mivel a maradvány nem nagyon édes, míg a kókusztej nagyon az... De bevallom, a főtt hagymát kerülöm, viszont az eleve sem annyira édes, hogy az ízlésemet használhassam itt.
De szerintem már bőven túlgondoltam ezen a ponton a dolgot :)

1 hónapja
#3024
hcs76 60 9
Sziasztok,
Másik CH-s topikot nem találtam...
Elgondolkodtam a vöröshagyma CH értékén.. :)
Nem tudom az agymenésem jó e?
Ha belefőzünk 1 liter vízbe 1 egész fej hagymát (mondjuk ponn 100gr.-osat)
majd az egyben maradt hagymát kidobjuk.. a CH ami a vízben marad szinte említésre sem méltó?
Ugyanis a:
Vöröshagyma (főtt, hozzáadott só nélkül) 100g. 10,15 CH ugyanez nyersen 9,34 CH
(mondjuk azt sem értem, hogy adódik hozzá főzés közben 0,81 CH) :)
az értékek a mennyikaloria hu oldalról vannak..

5 hónapja
#3022
njusziful 179 9
Nőknél kevesebb zsír fogyasztása esetén könnyebben kialakulhat epekő. Három éve azért hagytam abba én is, mert az epeváladék kezdett besűrűsödni, ami ultrahangon kimutatható volt. Utána pedig epekő képződött volna. Soha nem volt gond vele, ezért a diétával kapcsoltam össze, a múltkor azonban olvastam is erről részletesebben, tehát jól gondoltam. Most diétázok szintén, azonban zsírt is viszek be. Remélhetőleg így nem lesz gond.

1 éve
#3021
mandria 229 1
Válasz szaboliza65 #3019 számú posztjára
Köszönöm szépen!

1 éve
#3020
mandria 229 1
Válasz drisztina #3018 számú posztjára
Köszönöm,rájöttem hogy az alsó fogaskereket kell kattintgatnom:)))

1 éve
#3019
szaboliza65 11 5
Válasz mandria #3017 számú posztjára
A napi tápanyag javaslat alján a fogaskerékre kattintva a módszer fület lenyitod és ott az "egyéni" címkét választva tudod a saját makróidat beállítani.

1 éve
#3018
drisztina 1668
Válasz mandria #3017 számú posztjára
Nem szűnt meg. A "napi tápanyag javaslat" panelben próbálod?

1 éve
#3017
mandria 229 1
Szeretném beállítani a makró arányokat,de nincs ilyen lehetőség ,ha a fogaskerékre kattintok.Ez mióta szűnt meg? Vagy valamit rosszul csinálok? Elértem, a célom, már nem szeretnék fogyni, viszont a szénhidrátot és fehérjét be kellene állítanom.

1 éve
#3016
drisztina 1668
Válasz mamakucko #3015 számú posztjára
A fehérje mennyiségét a főoldali "napi tápanyag javaslat" panelben a fogaskerékre kattintva tudod beállítani, százalékban vagy grammban megadva. A megfelelő beállításhoz a fehérjén kívül jó lenne azért még némi támpont. Egyeztettél már ezzel kapcsolatban kezelőorvossal, dietetikussal? Van e ajánlott kalóriakeret, amit szükséges lenne betartani. Ha nincs, akkor el kellene dönteni egy "célt" (pl. súlytartás) és a jelenlegi paramétereiddel meghatározni egy napi kalória keretet. Mindezek ismeretében könnyebb lenne a beállítás.

Ha nincs semmi ilyen elvárás, akkor igazából csak annyi a dolgod, hogy mindent amit megeszel pontosan rögzíted, de fontos tudni az alábbiakat:
- a kalóriabázis nem szakmai oldal, kivéve a szakértői fórum, amihez prémium tagság szükséges (igaz, az utóbbi időben nem igazán aktív felület)
- az adatbázisban található ételeket/recepteket a felhasználók viszik fel, ebből adódóan sok a hibás adat, ezért minden esetben törekedj saját ételeket/recepteket felvinni, de minimum az ételek csomagolásán lévő adatokat tételesen leellenőrizni
- a recepteknél fontos a hozzáadott vízzel, zsírral és a főzés során történő elpárolgással is számolni

Bármilyen további kérdésed van a 'bázissal kapcsolatban, kérlek jelezd.

1 éve
#3015
mamakucko
Üdvözletem, vesebetegként használom a Bázist (nagyon megkönnyíti a számolgatást) azt szeretném kérdezni hogyan tudom beállítani a fehérje megengedett mennyiségét (55 g) ha lehetséges. Gratulálok munkájukhoz, köszönet érte.

2 éve
#3011
drisztina 1668
Válasz Csipike2018 #3009 számú posztjára
Ki ajánlotta neked ezeket az arányokat? Nekem kicsit furcsa.

(Mondom mindezt a teljes információ hiányában.)

2 éve
#3010
Mariasi 79
Válasz Csipike2018 #3009 számú posztjára
Szia! Van ott egy olyan opció, hogy beállítás grammban. S akkor nem kell százalékot számolni.

2 éve
#3009
Csipike2018 1
Sziasztok, segítséget kérnék, hogy adjam meg %-ban a zsír, ch, fehérje arányokat. úgy tudom, hogy 1 g/ttkg, akkor én 64 kg vagyok így nekem 64 g fehérje, meg zsír kellene és 130 g Ch/nap, ezt hogy tudom beírni %-ban?

3 éve
#3008
Meecedesz05
látom a TENE ide is betört.

3 éve
#3007
bmati 86
Válasz Goos #3004 számú posztjára
A fehérje legyen meg mindig, mert a fogyás egyik sarokköve, főleg, ha edzel is mellette. A szénhidrát-zsír aránnyal lehet játszani, hogy kinek melyikből jobb a több. Ha intenzívebben mozogsz, akkor érdemes több szénhidrátot, ha kevésbé, akkor valamivel több zsírt fogyasztani. A szénhidrátok alatt nem az egyszerű cukrokat értem, bár annak is megvan a létjogosultsága.

3 éve
#3006
drisztina 1668
Válasz Goos #3004 számú posztjára
Nem jól gondolod. De nem biztos, hogy ma még lesz lelkierőm mindezt érthetően megfogalmazni.

3 éve
#3005
ZuEr 1283
Válasz Goos #3004 számú posztjára
Lehet piros az egyéb makro is, ha nem léped át a napi kereted, nem megy át pirosba.

És nyilván akkor se kell kardodba dőlni, max a célodat később éred el

3 éve
#3004
Goos
Válasz drisztina #3003 számú posztjára
Elolvastam, köszi. Azt hiszem most esett le, nem baj ha nem minden nap "mosolyog" a fehérje, csak a másik 2őt ne lépjem túl, vagy csak picit ha úgy esik. Jól gondolom?

3 éve
#3003
drisztina 1668
Válasz drisztina #3002 számú posztjára
jaaa, és figyelmedbe ajánlom a 2903.sz hozzászólásomat ebben a topikban leírt, általánosságban (számomra is) egészségesnek mondható, szénhidrát-zsír-fehérje beállítással kapcsolatban.

3 éve
#3002
drisztina 1668
Válasz Goos #3000 számú posztjára
Szerintem ezzel a reklámmal nincs semmi baj :)

Sőt, az általad választott makrok aránya (általános) ezen az oldalon is megtalálható, csak alapvetően, fogyás esetén nem ezt szoktuk ajánlani.
..ettől még előfordulhat, hogy ez a makro, neked még mindig jobb, mint amit eddig "toltál".

3 éve
#3001
bmati 86
Válasz Kipezsolt92 #2997 számú posztjára
Szia!
Nem tűnik pedig vészesnek a kereted. Azt nem írtad, hogy milyen magas vagy, az alapján tudnánk pontosabb értéket is adni. 1 hét pedig nem idő egy diéta elkezdéséhez; adj magadnak 3-4 hetet az adaptáláshoz, ha akkor sem mozdul a súly, akkor van gond. A folyadékbeviteled tartsd 4 liter felett.

3 éve
#3000
Goos
Válasz shinita #2998 számú posztjára
Úgy gondolom ahogy shinita. Nem vagyunk egyformák.
Régebben sokat rugóztam ezen én is, mert sehogy nem volt jó, nem jöttek ki a számok. Nálam pl a fehérje nem létszükség, van, de nem sok.
Végül nekem ez jött be: https://orvosilexikon.hu/kalkulatorok/napi-kaloriaszukseglet-kalkulator
Nem tudom lehet-e reklámozni. :) Ha nem, bocsi.

3 éve
#2999
drisztina 1668
Válasz Kipezsolt92 #2997 számú posztjára
Hogy jött ki ez a 2134 keret? mert nekem sehogy sem sikerült "kitippelnem" ezt a keretet.

Milyen magas vagy? A BMR+100 kcal-val számoltál? Ne csak a keretre koncentrálj, hanem a makrokra is...


3 éve
#2998
shinita 11 1
Válasz Kipezsolt92 #2997 számú posztjára
Könnyen lehet, hogy mehetsz lejjebb, de ez nagyon egyéni, az energiaigényt nem lehet kiszámolni, csak megtippelni. Ha nem sürgős és érzésre nem túlzás az ételmennyiség, megnézheted, hogy ennyivel milyen tempóban fogysz, s ha lassan, csökkentheted egy kicsit. Vagy ehetsz jóllakásig, már ha elég jó az étrended hozzá, hogy így is fogyj.
Én nem félnék alámenni párszáz kcallal, ha úgy érezném, hogy az elég, de jobban nem.

A makrók aránya is egyéni (sok emberrel találkoztam már, akiknek speciális arány kellett az ideális közérzethez vagy kellő jóllakáshoz túlevés nélkül). Az a legjobb, ha testreszabod (vagy csak eszel, amit kedved van, ha elég jó az étrend s olyan típus vagy, akinek ez bejön... én azt teszem, felhasználva azért a tapasztalataimat, hogy nekem mi a jó, de én ténylegesen azt szeretem enni. az ízlésem elég hasonló arányokat szeret összehozni, de azért van mozgástér).
Nyilván a fehérje legyen meg, de ezzel bizonyára képben vagy már, ha edzel. Némi zsír is kell, de ezután választható a dolog. Sok zsír és sok szénhidrát általában előnytelennek mondott, de van, akinek nincs más opciója s jól működik úgy is. De általában választunk, hogy szénhidrátra vagy zsírra alapozunk. Sokunknak az alacsony szénhidrátbevitel az ideális (én pedig személy szerint egy viszonylag szűk körben szeretem a zsírszázalékot, automatikusan ott szoktam mozogni), másoknak a kevés zsír jön be (vagy képtelenek lennének nem sok szénhidrátot enni...). Erre nincs fix válasz, kinek ez a jó, kinek az.

3 éve
#2997
Kipezsolt92 56
Sziasztok!
28 évesen 87 kg-ról szeretnék kb egy 10 kg-tól megszabadulni. Álló könnyű fizikai munka mellett. Heti 3 edzés (saját testsúlyos és futás).
Az oldal szerint 2134 napi kalóriabevitel mehet, de én az első hét után ezt sokkalom.
Mennyivel lenne lejjebb menni, és a makro arányokat érdemes e változtatni?

3 éve
#2995
bmati 86
Válasz Ati66 #2994 számú posztjára
Szia!
Alacsony a kereted. 1797 kcal a BMR-ed, így addig állítgasd a heti fogyás mértékét, amíg a napi kereted 1900-1950 kcal közé nem esik. Ennyit egyél is le. Lassabb lesz a fogyás mértéke, de hosszú távon tarthatóbb és így nagyobb esélyed van megtartani az izomtömegedet is (ami szintén kell a fogyáshoz).
Makrókhoz ajánlott lenne 90-110 gramm fehérje (ha több, az nem baj, de 180 gramm fölé nem érdemes menni), zsírból 63-90 gramm (lehetőleg 110 gramm fölé ne menj), a maradék energia pedig szénhidrátból (amiben legyen 18-25 gramm rost is, ez az érték kb. 160-240 gramm, itt se menj 270 gramm fölé). A szénhidrát és zsír arányával érdemes játszani, van akinél jobb a magasabb a szénhidrát, van, akinél a magasabb zsír, csak akkor arányosan úgy módosítsd, hogy a napi kereted meglegyen. A több szénhidrát a pörgősebb munkához, edzésekhez jobb (pl.: intervallum edzések, erőedzések, stb.), a több zsír pedig inkább a monotonabb, kevésbé megterhelő, de hosszabb ideig tartó munkákhoz, regeneráló/zsírégető zónás edzésekhez (séta, kocogás, stb.).
Mivel egy jó darabig kevesebbet ettél, mint kellett volna, így a megemelt keretre a szervezeted egy pár napig raktározni fog, de utána meg fog indulni a fogyás. Ehhez van, akinek 2-3 hét is kell és ezen időszak alatt a súlyod is nőhet 1-3 kg-mal. Ezután el kellene indulnia a fogyásnak.
A folyadékbevitelre is figyelj oda, napi 4 liter ajánlott lenne.
Sok sikert! :)

3 éve
#2994
Ati66 5
Sziasztok !
Tudnatok segiteni a makrok beallitasaban ?
54 eves vagyok 173 cm magas es 90.50 kg eddig fogytam 11 kg de valami nem igazan mukodik rendessen.1600 kalorian vagyok ez eleg is neha tul lepem de csak a makrokat .Heti harom nap 30 perc kocokas ,napi 5-6 km gyaloglas a munkam miatt.
Koszonom elore is .

3 éve
#2993
shinita 11 1
Válasz Kaunaz1987 #2990 számú posztjára
Rengeteg más sovány fehérje van, bmati írt párat. Húsból is rengeteg sovány van, halak, a csirke más részei, egy pici zsír nem gond ám, sőt, esszenciális tápanyag, így fontosabb, mint a szénhidrát bevitele, mert azt megoldja a szervezet, ha kell (más kérdés, hogy egyéni, ki mennyivel érzi jól magát). De van más ehető és olcsó madár is, s azért a marha és disznó is tud nem túl zsíros lenni... Mennyiség és zsírkeret kérdése, illetve azé, hogy miből viszel még be zsírt.
Akár a tojásfehérjére is rá lehet menni, ha van a családban, aki szívesen megeszi az extra sárgájákat... Egyesek fehérjeport esznek... Már ha az a gond, hogy kevés fehérje jön össze kevés zsír mellett. Zsírszegény szénhidrátforrás pedig rengeteg van, a hüvelyesek és a sikér még fehérjét is bőven hoz, talán emiatt laktató még számomra is, a merő szénhidrátforrásokkal ellentétben. A párom, bár alapból sok zsírt eszik, olykor komplett étkezéseket tud összehozni szinte nulla zsírral, kevés fehérjével és töméntelen szénhidráttal, gabona és gyümölcs alapokon... Ez egyszerű, itt inkább az a kihívás, hogy nem nagy kalóriakeretnél jóllakjon vele az ember. Őt a gyors cukor éppúgy laktatja, mint bármi más, plusz aktívabb is, így neki ezzel nincs gondja. Nekem nem menne, de ezért van teljesen más étrendünk, még ha a főételünk sokszor meg is egyezik.

Nem érdemes olyan extrém lentre belőni a zsírt, hogy az gondot okozzon, illetve embere válogatja, hogy mennyire szigorúan célszerű venni a dolgot. Nem életszerű, hogy mindig pont betartsd a tervezett számokat és nincs is rá szükség. Ha kb. soha nem megy a betartása, akkor talán változtast meg a tervet vagy az étrendedet, hogy meglegyen az összhang.

Miért nem érted a zsírbeviteledet? Számolsz, ott vannak az ételek felvive, láthatod, hogy melyikben mennyi a zsír, tanulmányozd ezeket az infókat. Érdemes képben lenni a zsírtartalommal, bizony engem is érnek meglepetések néha, kezdőként pedig főleg értek. Trükkösek ezek a makrók.
Sokan azt sem tudják, hogy a tojás kalóriatartalmának kétharmada zsírból jön... Ami egy átlagos diétázónál magas érték. Nekem kb. tökéletes. Persze a tojást lehet egy csomó zsírszegény étellel enni, ahogy jóval zsírosabbakkal is.

Kell egy kis idő, míg belejön ezekbe az ember, talán néha tervezz egy napot, módosítsd a sorokat, nézd meg, mi merre változik s találd meg a neked kissé túl zsíros elemeket az étrendedben, amikkel vigyáznod kell, ha alacsony zsírbevitel a célod.

Egyébként miért eszel natúr csirkemellet? Némi érdekesség azért belefér, jó, a kedvenceim pont zsírosak egy picit, de a mai csirkemellemben (finoman szólva nem szeretem a csirkemellet, de véletlenül az jött le a levescsontomról, nem is kevés s nem tudom simán megenni) 10 gramm zsír volt és simán lehetett volna 5 is, csak azért tettem bele sokat, hogy ellensúlyozzam a brutális soványságát. Valami paradicsomos pörköltfélét csináltam belőle, ehető volt, ha nem is jó, de én tényleg utálom a csirkemell állagát. Lehet lecsósan vagy mustárosan vagy bármi. Ha nagyon zsírfóbiásan akarnám megcsinálni, akkor egy csomó remek, lédús zöldséget alkalmaznék, főleg paradicsomot, az szinte mindent megjavít, azzal még a sárgaborsó dahl is jó, pedig alapból meg nem eszem a sárgaborsót... Na az pl. nem zsíros. Egy pici zsír van benne, amin a hagymát pirítom, rengeteg sárgaborsófőzelék, amihez nem kell rántás, mert magától krémes főzelékké alakul, curry és darabos és püré paradicsom is és több víz, mint a főzelékhez... Jó kis étel, ha engem kérdezel. De a zöldborsófőzelék szejtánnal se rossz (megint csak van benne egy kis zsír, de nem olyan sok), persze ez mind ízlés kérdése (s nem árt, ha az embernek OK a glutén, állítólag az emberek többségének nem az, hiába nem gluténérzékeny. nekem voltak gluténmentes éveim, nulla változás, úgyhogy nem aggaszt az alkalmi gluténlöket. így is jóval kevesebb glutént eszem, mint az átlagember).

3 éve
#2992
Kaunaz1987
Válasz bmati #2991 számú posztjára
Nagyon köszönöm!! :) Akkor megnyugodtam :) :)

3 éve
#2991
bmati 86
Válasz Kaunaz1987 #2990 számú posztjára
Szia!
Semmi probléma nincs azzal, ha nem meríted ki a szénhidrát-keretedet, hogyha magadhoz képest jól vannak beállítva a makróid. Napi kb. 130 gramm szénhidrátra van szüksége a szervezetednek. Ha a zsírt túlléped a szénhidrát javára, de még a napi kereteden belül vagy, akkor nincs semmi gond.
A járulékos zsírok tudnak meglepetést okozni. Ha a fehérjebevitel gond és nincs semmilyen emésztési problémád, akkor jó alternatíva lehet pl.: a cottage cheese, a zsírszegény túró, a hüvelyesek, a brokkoli, a szejtán, a szójafélék stb. Ezek általában alacsony zsírtartalmúak, így kevésbé növelik a napi zsírbeviteledet. Ha növényi fehérjéket fogyasztasz, akkor figyelj arra, hogy kombináld őket az étkezésekben és/vagy fogyassz mellettük napi 1x állati eredetű fehérjét is, hogy lefedje a teljes aminosav-profilt a fehérjebeviteled.
Ha szénhidrátot akarnál növelni, akkor arra vannak a gyümölcsök és a magasabb energiatartalmú zöldségek. Rostokat amúgy sem ártana fogyasztani 20-30 grammot naponta, így a gabonafélék jó beviteli forrást jelentenek.

3 éve
#2990
Kaunaz1987
Sziasztok, az a problémám, hogy messze nem merítem ki a szénhidrát keretem, a zsírt viszont annál inkább... :( Egyszerűen nem értem, hogy lehet ez, mert nem eszem semmilyen zsíros dolgot, feldolgozott húst, meg ilyeneket, de ezzel a gonddal mégis nap mint nap küzdök :( Eléggé unom már a natúr csirkemellet :S Mivel tudom ezt kiváltani? Ti hogy csináljátok ezt?

3 éve
#2989
shinita 11 1
Válasz erzsi1964 #2987 számú posztjára
Nincs olyan, hogy mennyit kell. Lehet fogyni 5 és 150 grammal is, legalábbis elvileg vagy kellő áldozatok meghozásával gyakorlatilag is, de ez nagyon egyéni.
Igazából olyan sincs, hogy 1220 kcalt kell enni, nyilván az sem egy fix érték, eleve a kalóriaigényünk nem fix (s ha nem tudjuk kitapasztalni, nem is tudjuk, mennyi, nem lehet kiszámolni, legfeljebb tippelni, aztán vagy közel van a valósághoz, vagy kicsit távolabb, vagy nagyon.... nálam az oldal jópárszáz kcalt tévedett az elején, ami érthető, egyrészt nem volt infó az izomtömegemről, másrészt kicsit gyorsabb az anyagcserém az átlagosnál, úgy tűnik), de még ha tudjuk a kalóriaigényünket, akkor is ehetünk kicsit alatta a lassú, de jó eséllyel kényelmesebb fogyásért vagy jóval alatta a tempósabbért, kinek mi jön be s mi realisztikus. 55 kilóról nagyon sokat már bizonyára nem kell fogyni, így gyorsan mehet lassú fogyással is, viszont 1220 kcalt bevinni nem mindenkinek megy könnyen, ez nagyon kevés étel - persze ilyen paraméterekkel más, mint egy nagy, izmos, aktív embernek, de mégis. Én sem vagyok se erős, se magas, se izmos, mégsem bírtam sosem ilyen picit enni tartósan. Egyébként az segíthet alacsony kalóriakeretnél, hogy néha azért egy rendes, inkább súlytartó napot iktatsz be. Az anyagcserének is jót tehet, a testnek és léleknek is, de ez is egyéni, persze. Van, aki fegyelmezetten lefogy állandó alacsony kerettel, no persze, a túl alacsony árt az anyagcserének és a tápanyagok is nehezebben jönnek össze, érdemes csupa remek, tápanyagdús ételt enni, ha kicsi az összmennyiség, legalábbis nekem így logikus.
Az fontos, hogy a fehérje és némi zsír meglegyen. Nem százalék szerint, annak nincs sok értelme, hanem grammban. A többi lehet szénhidrát, ez a legtipikusabb stílus, közel áll a szénhidrátdús modern étrendhez is (bár abban gyakran van sok zsír is, no az már nem fér bele) - de van, aki így pokolian éhezne s utálná is az étrendet és inkább zsírra alapoz szénhidrát helyett. De a fehérje is lehet viszonylag magas, általánosan az a leglaktatóbb makrotápanyag, de a laktató hatás nagyon, nagyon egyéni dolog, érdemes kitapasztalni, mi jön be s nem "erősnek" lenni és végigéhezni a fogyást.

3 éve
#2988
drisztina 1668
Válasz erzsi1964 #2987 számú posztjára
nő/56/150/55-os paraméterekkel nem értem, miért kellene 1220 keret. Ki mondta ezt neked? Mi a célod? Van valami egészségügyi problémád? Hova akarsz fogyni? Nem lehet, hogy esetleg csak a testképeden kellene javítani egy kicsit? Ehhez viszont nem "koplalással" kellene kezdened. A válaszaid ismerete nélkül, szerintem állíts be 1400kcal keretet (minimum1350kcal) és figyeld az étkezésed. Szűrd ki a rossz szokásaidat, ismerj meg új alapanyagokat/ételeket, korrigálj a makroid arányán és szép lassan kezdj el mozogni.

Ne akard megspórolni az utat, nem nyersz vele semmit.

3 éve
#2987
erzsi1964 2
Szia! Szeretnék érdeklődni hogy mennyi a szénhidrátot kell bevinni a fogyokura alatt. Nekem 1220 kal.kellene enni. 56 éves vagyok. 150cm es 55 kg. Várom válaszat. Köszi szépen! Böbi

4 éve
#2986
ha6oy
Válasz bmati #2985 számú posztjára
Köszönöm a válaszod, nagyon hasznos.

4 éve
#2985
bmati 86
Válasz ha6oy #2984 számú posztjára
Szia!
A legalapvetőbb funkcióihoz a szervezetnek elég 0,5 g/ttkg fehérje. Ez az abszolút minimum. Ami alá szerintem nem érdemes menni az a 0,8 g/ttkg. Izomvesztés megelőzéséhez az kell, hogy az izmok legyenek mozgatva (minél több izom és minimum közepes intenzitással) és min. 1,2 g/ttkg fehérje. Ha használod az izmokat, akkor a szervezeted azt hiszi, hogy kell neked a túléléshez, így nem onnan fogja elvonni az energiát (hanem olyan izmokat épít le, amit nem használsz, mert ugye először ezeket építi le a zsírraktárak mellett). A fehérjebevitel maximuma pedig 1,8-2 g/ttkg esetedben. Ezek mellett magasan kell tartanod a folyadékbeviteled is (min. 3,5 liter).
Nem teljesíthetetlen egyébként a fehérjebevitel, de ha nem tudsz eleget bevinni, akkor lehet venni növényi alapú fehérjét (pl.: rizsfehérje, borsófehérje, van többfajta növényből összekevert fehérje). A növényeknél pedig azért is kell több fajta fehérjeforrást enni, mert ezeknél nem teljes az aminosavprofil, mint a legtöbb állati eredetű fehérjénél és kombinálni kell őket. Jó fehérjeforrások pl.: (fekete) bab, szejtán, (csicseri vagy zöld) borsó, lencse, vadrizs, tempeh, kesudió, mandula, chia mag, tökmag, gomba, tofu, szójabab. Érdemes mindegyiknek utána olvasni mielőtt beilleszted az étrendedbe, mert lehet, hogy neked pont nem lesz megfelelő. Pl.: szejtánnak magas a gluténtartalma, amit sokan nem bírnak vagy a mandulának magas a zsírtartalma, így könnyen túllépheted a napi zsírbeviteled vagy a szója/tofu mennyire jó neked.
Késő ősztől tavaszig érdemes még a B-vitamin pótlás mellett, D-vitamint is fogyasztanod (kombináltat érdemes venni abból is, amit tartalmaz K2-vitamint is).
Ha jobban bele akarod ásni magad a témába, akkor ajánlom Michael Greger, Gene Stone - Hogy ne halj meg című könyvét.

4 éve
#2984
ha6oy
Sziasztok! Kissé össze vannak a gondolataim kócolva; 8hónapja a növényi étrendet választottam, amibe az elején még be be csúszott némi hal, tejtermék, tojás... Mára ezeket kiiktattam egészségi okokból (60+ és szívinfarktus utáni stent behelyezést is láttam már a monitoron kényelmesen, fekve) B12 pótlás oké, törekszem a TÉNÉ ajánlásokat alkalmazni. Soknak, illetve szinte teljesíthetetlennek tűnik az itt a KB-n meghatározott 15-25% fehérje bevitele, ami a százkilómhoz képest tetemes mennyiség. Mennyi az a minimum fehérje az összbevitel százalékában, ami nem okoz túlzott izomvesztést ülő munka mellett, de havi 2-3 többórás túra és kitűzött heti 6 napon át tartott 10.000 lépés/nap mellett. Ezt általában tudom tartani. Szóval mennyi az az annyi? :)

4 éve
#2983
jancsoreka 12 33
Válasz drisztina #2972 számú posztjára
Köszi :) Igazából kicsit viccesnek is szántam - lábujjhegyen, suttogva. :)
OFF
A vegán azt az emberkét jelöli, aki lelkiismereti okokból nem fogyaszt semmilyen állati eredetű táplálékot. Ez a típusú táplálkozás lehet akár a legegészségtelenebb is, ha valaki junk foodot töm magába napra-nap (sült krumpli, vegán burgerek, cukrozott holmik tömege).
A teljesértékű növényi étrend pedig inkább az ember egészségét tartja szem előtt és a követői azért nem fogyasztanak állati eredetű táplálékot, mert véleményük szerint az egészségtelen.
Aztán persze a kettő egybe is eshet (én pl. vegán vagyok elsősorban, de mivel számomra az egészségem is fontos, így igyekszem minél inkább a TÉNÉ elvei szerint étkezni. Nagyjából össze is jön. :) )
ON

4 éve
#2982
shinita 11 1
Válasz törölt felhasználó #2981 számú posztjára
Mindenkinek más a lényeg. Én nem tudok rendes súlyt tartani több étkezéssel, mivel nem tudok olyan parányiakat enni. Egy-egy étkezésnél, amikor még nem éheztem meg, amikor leülök enni, tudok keveset bevinni, de a következő étkezés jó eséllyel elrontja a napot, carnivore étrenden talán nem, de ahhoz nem tudok elég húst szerezni (napi 20-25 deka nekem célszerű hozzá, most a leghúsosabb napom a héten ha megüti azt) plusz gyümölcsszezon is van a kertemben igen intenzíven...
5g alatti ch nálam sosem lesz, az tojásból máris megvan, fűszer, pici tejtermék és ha nem ügyelek, már 20... De ez nekem OK és amúgyis ügyelek. Vagy ha nem, mert lelkesen eszem a gyümölcsöt, akkor is tudom, mit csinálok :) A június ilyen, az összes többi hónap biztonságosabb, de most terem a kedvenceim zöme, egyszerre.

Nem tudom, neked milyen étrended volt előtte, mondjuk az régen lehetett, nem? A szénhidrátvágyhoz nekem is szénhidrát kellett mindig is. Most már az sem "segít", totál nem vágyom szénhidrátra, csak eszem a saját gyümölcseimből, mert kellemesek. De nem sóvárgok utánuk s ha nem lenne a kertben, kb. sosem vennék ilyesmit. Sok kezdő viszont megküzd a szénhidrátvágyakkal és könnyen visszaesik. Nekem nem volt ilyen, de én fokozatosan csináltam, először csak 80 grammos szénhidrátkeretem volt, ami nem okozott gondot. Most már sok lenne :D

Rost meg vitamin? Szerencsére előbb olvasgattam a carnivore étrendről, mint ahogy a közelébe mentem volna, így sosem hittem abban, hogy a rost szükséges lenne. Viszont anno a carnivore valami külön világnak tűnt, pláne hogy sikerült tévinfókat is olvasnom... Más bélflóra, de annyira, hogy elhagyni, az gond, a test nem tudja megemészteni a növényeket egy ideig és mindenféle bajok lesznek. Plusz enni kell mindenfélét.... Nos, nem kell, sokan nem nyúlnak belsőségekhez. Én persze igen, jók, a változatosság kellemes, nekem talán kell is az alacsony húsbevitelem mellett :)
Ide-oda mászkálni carnivore és valami egyéb szénhidrátszegény étrend között pedig nem tűnik rossznak számomra. Nyilván van egyéni tényező is, a tapasztalataim pedig parányiak eddig, de nem bántam meg a carni napjaimat, segítettek sok téren. A nagy öregek a ketós fórumon, ahova járok erősködnek, hogy hónapokig fixen csinálni kell, akkor jön a csoda, de én nem mindenféle nagy baj miatt kezdtem és teljesen elégedett vagyok a komolytalan beugrásaimmal is. Főleg, hogy a tartóshoz nincsenek meg a feltételek, majd ha meglesznek, hosszabban csinálom ;) Ha akkor is úgy fogom gondolni. Nekem igazából a kevés ch kell, nem a carnivore. 20g príma lenne s azt képtelen vagyok növényekkel megoldani. Nyilván zöldség és gyümölcs nem jönne szóba, de a többi is gyorsan felviszi a ch-t. Óvatosan adagolt glutén és ilyesmi talán beleférne... De az nehéz, nekem sokkal nehezebb, mint a carnivore, ami egyszerű és élvezetes. Még ha kicsit kihívás is kevés hússal.

4 éve
#2980
shinita 11 1
Válasz bmati #2979 számú posztjára
Én a napi több nagy étkezést nem mondanám egészségesnek, ha túlzabálja magát az ember... Nekem a napi 1-2 étkezés jó csupán, mondjuk 2-vel nem nagyon fogyok igen speckó étrend nélkül (mondjuk napi 10g ch alatt, ott esetleg van esély), ahhoz túl sok kalória.
Sokfélék vagyunk, nyilván kinek 1, kinek 5 étkezés a jobb, nyi9lván a te kalóriaigényeddel más, mint az enyémmel... Amikor napi egyszer ettem, akkor sem volt nagyobb az ebédem, mint máskor s ez az étkezésméret nekem és fogyáskor ideális, semmi terhet nem érzek, ennyi kell a jóllakáshoz... Utálok éhezni, szóval az nem opció. Nyilván akinek kényelmetlen, az ne erőltesse. De úgy 1500 kcal az nagyon kicsike étel! Semmi gondom nincs vele, csak ugye nehezen elég ennyi egy egész napra. De van az az étrend, amikor elég egy ideig.
Nekem sosem voltak kicsi étkezéseim, persze, drasztiklus váltásnál más. De akkor az ember érzi is, hogy nehezen megy. Általában azt ajánlják, hogy fokozatosan csökkentsük az evési ablak méretét, illetve az étkezés méretét, ha az a könnyebb... Sokat jártam ilyesmi fórumokon. Engem nem érintett az ilyen, mert én szinte mindig természetesen csináltam, ahogy jött. Éhesen mindig ettem, annyit, amennyi jólesett...
Nyilván ha sokezer kcal kellene naponta, akkor nem 1-2 étkezésem lenne. Van egy kb. 2000 kcalos étkezéshatárom, jóllakom és leállok, ez még sok szénhidráttal is nehezen hágható át jelentősen. A kalóriahatárt sokkal gyorsabban el szoktam érni, mint a térfogathatárt, elég jól tud tágulni a gyomrom. S persze az enyém viszonylag magas érték egyesek parányi maximális adagjához képest. Egyszer hallottam valakiről, akinek 300 kcal volt a felső határ, nos, nem irigyeltem. Szerencsétlennek folyton ennie kell az én szemszögemből s mit csinál, ha aktív?

Az inzulinnál pont a kevés étkezést támogaták egyesek, hiszen akkor nem lőjük fel az inzulint folyton, egész nap... De persze lehet, hogy sok kicsi és kevés nagy inzulinlöket se jó. Ami engem illet, a kevés kicsit választom. A szénhidrátot és a fehérjét olyan lent tartom, amennyire kényelmesen megy (= csak kicsit magasabban, mint ami ideális lenne) s főleg inzulinválasz nélküli zsírt eszem. A valóság nem mindig ennyire fényes, de az élet és annak élvezete igen komplex dolog, nem lehet csak az inzulinválaszt nézni.

A jóllakás fura dolog. Nekem sosem tűnt úgy, hogy különösebben számít a sebesség (valamit persze biztos számít, de nem jellemző), inkább a makrók s azon belül is az ételtípusok. Néha pedig órákat kell várnom, míg evés után végre jóllakom. Nem szoktam várni, inkább eszem még, de volt ilyen. Ha lassan eszem, az inkább ront, egy 2 órás étkezésnél többet kell ennem a jóllakáshoz, mint egy 20 percesnél. Gyorsan meg tudok éhezni újra, gondolom emiatt. De valami van a másik irányban is, volt már, hogy vártam pár percet és elég volt ahhoz, hogy "leérkezzen" az étel... Úgyhogy olykor gyorsan le is tudok kapcsolódni az evési módról (ha eleget ettem), böjtben átkozottul nehezen éhezem meg. A párom más, de hasonló: 1000-1200 kcal kell egyszerre első étkezésre, az 6-8 órás jóllakottságot ad és utána jön az éhség. Nekem is kell ennyi, bár inkább több s az vagy elég 24 órára, vagy 2-4 óra múlva megéhezem. De ha kisebb az étkezés, akkor jön az éhség, ami nem múlik el. Egy ideig legalábbis, nyilván 2 nap múlva már nem lennék éhes. Kivéve, ha mégis, ez nem mindig egyértelmű nálam. De mindenféle dolog elképzelhető az embereknél. A jóllakás nagyon, nagyon egyéni. Még csak étel sincs, ami mindenkinek laktató, ebben is roppantul eltérünk.

4 éve
#2979
bmati 86
Válasz shinita #2978 számú posztjára
Nem emlékszem hol olvastam már, de a lényege, hogyha a böjtöt meg akarod szakítani (itt most a min. 16 órás böjt végét értem), akkor nem árt, hogyha nem terheled le már az 1. étkezésnél durván az emésztőrendszeredet, mert mellékhatások jelentkezhetnek. Egy idő után ráállsz, de akik csak pár napja/hete csinálják ezt, nem feltétlenül jó egyszerre egy nagy adag ételt enni. A napi 1 nagy adag étkezést nem mondanám egészségesnek. :)
Nálam napi 3-5 nagy étkezés van, attól függően, hogy mennyi kalóriát kell bevinnem és hány órát vagyok talpon (általában 4-6 óránként eszem). Böjtöt csak akkor szoktam beiktatni, ha nagyobb mennyiségű ételt eszek (pl.: egy hosszú biciklitúra után), olyankor akár 3-4 ezer kcal-t is képes vagyok megenni egy étkezés alatt, ilyenkor tartok egy min. 16 órás böjtöt (persze ekkora kalóriabevitel egyszerre nem egészséges, de amikor teljesítménytúrán vagyok, akkor általában elválik a teljesítmény és az egészség).
A napi 5 étkezésnek az lenne a lényege, hogy kisebb adagokat eszel és nem hintázik úgy az inzulinkibocsátás, mint mondjuk 3 nagy étkezésnél, persze ahhoz egy megfelelően összeállított étrend kellene, amit ugye a legtöbben nem ismernek.
A telítődésről (jóllakottságról) annyit, hogy egy hormon szabályozza és az is meghatározza, hogy milyen gyorsan fogyasztod el az ételt. Madáradagokkal én sem lakom jól, inkább nagyobb adagokat eszem kevesebbszer, mint sok kicsit, de ez egyéni tapasztalat kérdése, nekem ez jött be (munkahelyen meg amúgy sem értem, hogy hogyan tud valaki mondjuk 3x enni).

4 éve
#2978
shinita 11 1
Válasz bmati #2976 számú posztjára
Erről a kicsi első étkezésről soha nem hallottam, hol van ez? No az nem való nekem, én kizárólag nagy első étkezést tudok tartani, ilyen 1000-1500 kcal már megfelelő :) Persze napi egy étkezésnél fölémegyek, de azt ritkán szoktam csinálni. Rengetegen esznek napi egyszer, nyilván ott kötelező a nem kicsi étkezés, különben éhezés lesz belőle.

Valószínűleg a napi 3 étkezés passzol a legtöbb emberhez, napi 5 az sokunknak túlevés és a múltban sem ettek folyton az emberek, az azért okozhat gondokat, inzulin, folytonos emésztés, nem? Bár mivel egyszerre kisebb a mennyiség, ez simán működhet egyeseknek, csak ugye nem akárkinek. A párom 2 nagy és 1 kisebb étkezésnél hozza össze a 2800 kcalt, nekem annyi étkezés már nem fér bele, még időszakos böjtben sem. De tudjuk, hogy vannak emberek, akik madáradagokkal is jóllaknak.

Van, akinek az időszakos böjt automatikusan ideális mértékű kalóriadeficit, na őket kicsit irigylem, már ha ezt még éhség nélkül is tudják abszolválni... ;) Azokat viszont nem, akik akkor is fogynak vele, ha már nincs rá szükségük. Kellemes tud lenni az időszakos böjt, én kvázi mindig azt csinálom sok éve, vannak kivételes napok, de azok nem annyira jók.

4 éve
#2977
sinnesro
Válasz bmati #2976 számú posztjára
Ha én ötször ennék naponta, úgy érezném, folyamatosan eszem, nincs rám jó hatással lelkileg.

4 éve
#2976
bmati 86
Válasz törölt felhasználó #2975 számú posztjára
A dokik mindig 5 étkezést javasolnak, ebben semmi új nincs, de nem mindenkinek való. :)
Az időszakos böjtölésnél pedig szintén kell kalóriát számolni, nem lehet csak úgy semmibe venni ezt, és ott az 1. étkezésnek kicsinek kell lennie.

4 éve
#2974
bmati 86
Válasz törölt felhasználó #2973 számú posztjára
Szia!
A szénhidrát dús étkezésekkel nincs baj, a rostszegénnyel viszont gond lehet. A rostok milyensége sem mindegy. Ezzel kapcsolatban már érdemes elmenni minimum egy dietetikushoz, de egy endokrinológus sem árthat.
Az emésztőrendszernél általában a rostok milyenségével és mennyiségével, a pre- és pro-biotikumok bevitelével (vagy annak hiányával), a kevés folyadékbevitellel szokott probléma lenni (persze a hormonális és szervi problémákat leszámítva, ezért kellene az endokrinológus). A fentiek egy részére jó a mediterrán diéta, csak ne told túl a gyümölcsöket benne (főleg a magas fruktóztartalmúakat).
Zsírból pedig így is érdeme egy min. 0,5 g/ttkg-ot összehozni (érdemes 0,7-1 g/ttkg között maradni), ami főleg telítetlen zsírokból álljon (olajos magvakból a nap folyamán szétosztva könnyű összeszedni a napi zsírmennyiséget).
A legalább közepesen intenzív mozgás is elengedhetetlen a helyes emésztőrendszeri működéshez.
A végére még annyit javasolnék, hogy próbálj meg egy 16/8-as időszakos böjtölést, hogy azt hogy tudja tolerálni a szervezeted. Néhány embernél az is segített csökkenteni az emésztőrendszeri panaszokat (ezt nyugodtan kombinálhatod a mediterrán diétával).
Sok sikert! :)

4 éve
#2972
drisztina 1668
Válasz jancsoreka #2971 számú posztjára
Nem csak aranyosnak, de kicsit viccesnek is találtam a hozzászólásodat, ne haragudj, de nem bírtam kihagyni :)))) elképzeltem, ahogy halkan/suttogva fórumozunk <3

…és természetesen a „mert itt nem annyira divat ez a típusú táplálkozás” részére gondoltam, ami, csak azért tűnt számomra „meghökkentőnek”, mert biztos voltam/vagyok benne, hogy - ha ugyanarra gondolunk, mint amire rajtam kívül még nagyon sokan (csípőből) gondolnak a növényi étrend hallatán*, akkor - nem lehet/nem tekinthető megalapozott(nak) az észrevételed, mivel egyre többen vannak, akik növényi alapon próbálják a „mindennapi betevőjüket” biztosítani. Feltehetően az oldalon sincs ez másképp**, sőt, ha nyitnánk egy „vega/vegán étkezés” topikot, akkor tuti, hogy időnként ott is meg-meglódulna a hozzászólók száma.

…viszont jelen hozzászólásom előtt rákerestem a neten (csak a félreértések elkerülése végett) a „teljes értékű növényi étrend" jelentésére, amitől viszont bizonytalan lettem…(lehet, hogy e kifejezés alatt mégsem ugyanazt gondoljuk?!)

*lásd bmati hozzászólását is
**többször felmerül pl.a "növényi fehérjebomba" kérdése is

4 éve
#2971
jancsoreka 12 33
Válasz drisztina #2970 számú posztjára
Melyik mindezt miből gondolom? :)

4 éve
#2970
drisztina 1668
Válasz jancsoreka #2968 számú posztjára
Én meg (ezek után) csak halkan szertném megkérdezni, hogy miből gondolod mindezt!? ;))))

4 éve
#2969
bmati 86
Válasz woodworm #2964 számú posztjára
Vega vonalról sok mindent el lehet lesni, tényleg érdemes ránézni, ahogy jancsoreka is írta. A lowcarb vonalon (pl.: paleolit) is lehet néhány recept/étel, amit érdemes lehet átvenned, hogy könnyebben tartsd a makróidat.

4 éve
#2968
jancsoreka 12 33
Válasz woodworm #2962 számú posztjára
Csak halkan javaslom, mert itt nem annyira divat ez a típusú táplálkozás: nézz utána a teljesértékű növényi étrendnek, ha látsz rá esélyt, hogy neked érdekes.

4 éve
#2967
woodworm 21
Válasz bmati #2966 számú posztjára
Köszönöm szépen!

A GL kimaradt eddig, az összeállításnál majd próbálom figyelni. Egyelőre megy a kísérletezés, hogy mire, hogyan reagál a cukrom különböző napszakokban. A vízzel biztosan nem lesz probléma, simán iszok most is ennyit. A rossz idős tekeréshez van itthon egy elliptikus tréner.

4 éve
#2966
bmati 86
Válasz woodworm #2964 számú posztjára
Szia!
A napi bevitelnek 2550 kcal már barátságosabb lenne. Emellett a makróid így alakulnának:
- szénhidrátbevitel: 200 gramm (vagy alatta főleg a zsír és minimálisan a fehérje javára)
- fehérje: 168 gramm
- zsír: 120 gramm
Ezen beállításokat néhány hetente felül kell írni, mert ahogy csökken a súlyod, úgy a napi keretedet is csökkenteni kellesz. Ott főleg a zsírból kellesz majd visszavenni, a fehérje az sokáig maradhat annyi (azt csak 90-100 kg alatt érdemes csökkenteni).
Barátkozz az alacsony GI és alacsony GL értékű ételekkel, mert azoknak kellene a zömét alkotnia a szénhidrátbevitelednek. Ha a kettő közül az egyik közepes, akkor az még nem feltétlen baj, viszont folyamatosan mérni kell a cukrodat, mert főleg így, hogy még nincs beállítva lehetnek problémák. A kemény edzéseket míg be nem állítják a gyógyszeredet, addig hanyagolni kell. A heti 3 biciklizés az nagyon jó kezdésnek. Ha nem tudsz menni tekerni, akkor otthoni könnyű, esetleg közepes intenzitású edzéseket is végezhetsz átmozgatásként/erősítésként. A lényeg, hogy a felsőtestedet is mozgasd benne.
Napi folyadékbevitel jó lenne 5 liter felett. Rostok min. 40 gramm naponta.
Sok sikert! :)

4 éve
#2965
shinita 11 1
Válasz woodworm #2962 számú posztjára
Fehérjénél a grammok számítanak, ami persze adott kalóriánál kijön, jelen esetben 150g körüli... Ez valószínűleg okés, de így adatok nélkül nehéz megmondani, nekem pl. jóval kevesebb is elég és elsősorban nem a kisebb súlyom miatt (de 150-nel is jól érzem magam. szeretem nem enni feleslegesen fehérjét, de nehéz elkerülnöm. van, akinek jelentősen alacsonyabbra kell mennie). Az aktivitás, izomtömeg számít inkább.
Az sem tuti, hogy az 1800 kcal és a 180 gramm szénhidrát a legjobb neked, de ebbe már nem megyek bele, többet úgyse tudnék mondani, ez nagyon egyéni s nyilván a dokiban bízol jobban, nem egy nem szakértő idegenben. (Én a saját szervezetem jelzéseiben, viszont nincs különösebb egészségügyi problémám. Ha lenne, pláne nem hallgatnék teljesen az orvosokra, de ez megint csak egyéni.)

4 éve
#2964
woodworm 21
Szia! Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
Negyvenkilenc éves férfi vagyok, a magasságom 176 cm, mellé 140 kg. Irodai munkát végzek, de nem ülök állandóan. Egy héten kb. 2-3 alkalommal tekerek 40-50 percet. Merkformin 500 mg kezdőn vagyok, pár nap múlva kell növelni 2x1-re. A cukrom még nem ment le 9 alá.

4 éve
#2963
bmati 86
Válasz woodworm #2962 számú posztjára
Szia!
Fogyni kell, de az 1800 kcal biztosan nagyon alacsony az esetedben. Én magasabb keretet javasolnék. Az adataid nélkül viszont nem tudok pontos számokat mondani. Viszont az tény, hogy a szénhidrátbevitel az kb. adott lesz. Ajánlom az ételek GI és GL értékeinek nézegetését, mert ha jól kombinálod őket, akkor mehet több szénhidrát is (200-220 g-ig is elmehetsz majd). Előbbi a glikémiás index, utóbbi a glikémiás hossz.
Nagyobb kerettel könnyebb lesz fogyni is, viszont arra számolj, hogy 40-60 kg-ot kb. 1,5-2 év alatt lehet ledolgozni. Ez maraton lesz, nem sprint...
Ha leírod az adataidat: kor, nem, magasság, testsúly (ezt írtad), napi aktivitás; akkor ezekből ki tudok számolni egy korrekt keretet és elosztást.

4 éve
#2962
woodworm 21
Sziasztok!
Karácsony óta 1800 kalóriás diétán vagyok, a napokban diagnosztizáltak 2-es diabétesszel. A doki, az én diétám paraméterének ismerete nélkül, ugyancsak 1800-as keretet adott meg, 180 gramm szénhidrát mellett. Elég nehéz dietetikus elé kerülni manapság, amíg sikerül, addig is igazítani kellene valahogy a diétámat a megváltozott helyzethez. A szénhidrát adott, 40%-ra jön ki. Az lenne a kérdésem, hogy a fehérje és a zsír arányát hogyan adjam meg, jelenleg a fehérje 35%, a zsír 25%. A jelenlegi súlyom 140 kg.

4 éve
#2956
bmati 86
Válasz vandalyla #2955 számú posztjára
Szia!
Önmagában nem. Teljesen oké az is, ilyenkor csak kicsit tartsd alacsonyabban a szénhidrátbeviteled. A kalóriakereten maradj belül, csak jól legyen beállítva az értéke...

4 éve
#2955
vandalyla
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy ha túl lépjük a zsírt az ajánlottnál, az okozhat hízást? A kalória keretemet nem lépem át, ahogy a szénhidrát bevitelt sem.

Előre is köszönöm a valaszt!

4 éve
#2954
bmati 86
Válasz egyszervolt #2953 számú posztjára
Én a helyedben átállnék súlytartóra már most. 50 kg-ig fel lehet menni vagy még fölé is, ha szükséges. Fogyásnál sem mennék 1450 kcal alá. Amikor már ilyen állapotban vagy, akkor nem ritka a heti 0,1-0,2 kg sem...
Ha formásodni akarsz, akkor viszont izmot kell építeni, azt meg kalóriadeficitben elég nehéz. A napi 30 perc elég, viszont akkor azt érdemes intenzíven végezni, egy maréknyi gyakorlattal. A gyakorlatok (ami 4-8 fajta és a tested izmainak nagy részét edzi) között max. 1 perc pihenő, de ha tudsz, akkor menj le 20-30 mp-ig. Tapasztald ki, hogy mennyi az az idő, ami alatt a pulzusod még nem esik nagyon vissza, de már tolerálható szinten van. Az ismétlésszámot és a gyakorlat nehézségét is ez alapján válaszd meg (azért min. 8 ismétlés legyen, de nem kell nagyon elszállni 25-30 ismétlés sorozatonként már felesleges), viszont ez dobja fel keményen a pulzusodat (minimum a kardió zónába, de jobb, ha az anaerobba mész fel, pihenőidőben pedig essen le az egészségmegőrző zónába).
Ha formásodás a cél étkezésnél, akkor a fehérjére kell elsődlegesen figyelni 1-1,5 g/ttkg már elég, de az alja minimum legyen meg. A másik a szénhidrátbevitel, amit edzés előttre és edzés utánra érdemes időzíteni a gyorsabb regeneráció érdekében (a napi szénhidrátbeviteled közel felét kellene bevinni a két étkezésnél). Zsírból pedig maradj 1 g/ttkg felett (a napi bevitel kalóriabeviteled min. 30%-a legyen). Innen érdemes kiindulni, utána lehet játszani az alacsonyabb/magasabb szénhidrátbevitellel a zsír ellenében. Csak úgy variálj, hogy min. 4 hetet adj, hogy a változásokat meg tudd figyelni.
A formásodáshoz visszatérve, mérd a körméreteket, főleg derék, csípő, comb, felkar, mell, váll, nyak, vádli, alkar (utóbbi 3 opcionális). Érdemes lehet még a súlyon kívül a testzsírszázalékodat követni, amit egy jó tolómérővel vagy kaliper beszerzésével lehet mérni viszonylag pontosan. A testzsírod és a súlyod optimalizálásával könnyebb lesz elérni a célt.
További sok sikert! :)

4 éve
#2953
egyszervolt 2
Válasz bmati #2951 számú posztjára
153 cm vagyok és 47 kg, a BMR-em 1280 szóval annyira nem járok messze tőle, és az alapjáratom is alacsony lehet, mert iskola mellett távmunkában dolgozom, heti több nap a házat se nagyon hagyom el, a heti 4-5x30 perc saját testsúlyos edzésen kívül elég kevés aktivitás jut nekem egy napra. Tudom, a számok alapján nem kellene fogynom már, de még a tükör kicsit mást mond, de igazából 1-2 kg fogyás a cél, amúgy inkább formásodni szeretnék még. Emellett azért van pár súlytartó napom is (általában heti 1, de néha több is) ilyenkor 1500-2000 kalória körül vagyok, így azért heti átlagban nem olyan drasztikus a dolog. A statisztikám heti 0,3 kg fogyás átlagosan, én nem sietek sehova. Általában az ~1200 elég szokott lenni egy napra, nem érzem magam különösebben éhesnek, meg odafigyelek az étkezések összetételére, de ha mégis éhesebb lennék, akkor nem stresszelem magam a kereten, beiktatok még egy étkezést.

4 éve
#2952
egyszervolt 2
Válasz bmati #2951 számú posztjára
153 cm vagyok és 47 kg, a BMR-em 1280 szóval annyira nem járok messze tőle, és az alapjáratom is alacsony lehet, mert iskola mellett távmunkában dolgozom, heti több nap a házat se nagyon hagyom el, a heti 4-5x30 perc saját testsúlyos edzésen kívül elég kevés aktivitás jut nekem egy napra. Tudom, a számok alapján nem kellene fogynom már, de még a tükör kicsit mást mond, de igazából 1-2 kg fogyás a cél, amúgy inkább formásodni szeretnék még. Emellett azért van pár súlytartó napom is (általában heti 1, de néha több is) ilyenkor 1500-2000 kalória körül vagyok, így azért heti átlagban nem olyan drasztikus a dolog. A statisztikám heti 0,3 kg fogyás átlagosan, én nem sietek sehova. Általában az ~1200 elég szokott lenni egy napra, nem érzem magam különösebben éhesnek, meg odafigyelek az étkezések összetételére, de ha mégis éhesebb lennék, akkor nem stresszelem magam a kereten, beiktatok még egy étkezést.

4 éve
#2951
bmati 86
Válasz egyszervolt #2950 számú posztjára
Az nagyon kevés egy napra... Biztos, hogy nem eszel nagyon keveset? Így nem csodálom, hogy nem nagyon fér bele.
Egyénfüggő a dolog, hogy mennyit lehet enni; nem, kor, magasság, testsúly, napi aktivitás alapján egész jól ki lehet kalkulálni. Egyébként BMR alá nem mennék huzamosabb ideig. Én jelenleg napi 2600 kcal-s kerettel csökkentem a súlyom (heti 0,4-0,5 kg megvan). Mehetne gyorsabban is, de próbálok minél kevesebb izmot veszíteni.

4 éve
#2950
egyszervolt 2
Válasz shinita #2948 számú posztjára
Igen a vállalhatónál nem jól fogalmaztam, a mondat másik felét fejben tettem hozzá csak, magamból indultam ki. Én 1200-1300 kalóriát eszem egy nap, és az étkezések ritkítása nekem nem megoldás, lassan egy éves tapasztalataim alapján a napi 4 működik jól, így azért elég komoly tervezés kell, hogy az étkezéseim kellően laktatóak legyenek, de a mennyiség se legyen elkeserítő. Szóval nekem személy szerint 3-400 kcal, amit egy főétkezésre "szánok", más paraméterekkel ez nyilván bőven lehet több. A lényeg, hogy még egy ilyen viszonylag szigorú esetben is a tojás teljesen jól működik. Meg sok egyéb más, magasabb kalóriájú étel is bele tud férni, csak ki kell tapasztalni a megfelelő kombinációt, hogy a mennyiség és minőség is meglegyen.

4 éve
#2949
shinita 11 1
Válasz majmoca #2943 számú posztjára
Zsíros fehérjeforrás, nyilván hozza a kalóriát, de azért térfogata is van (a fehérje nagyon kalóriaszegény, csupa víz és fehérje), a legtöbbünket jól laktatja, tápanyagdús...

Soha sehol nem olvastam, hogy büntetlenül ehető... A legtöbb oldal kis mennyiséget ajánl. Pár tojásban azért nincs rengeteg zsír, annyira pedig szükségünk is van, esszenciális tápanyag...

Van, aki hozzám hasonlóan elég sok tojást eszik naponta. Ez teljesen más műfaj, főleg, ha igazán sok kalóriát nem engedhetünk meg magunknak, ebbe nem megyek bele. De pár tojás? Az sokféle étrendbe prímán belefér.

Energia kell, a zsír pedig nem rossz erre a célra. Ha neked mégis a zsírszegényebb étrend jön be, ne vidd túlzásba a tojást, ennyi.

4 éve
#2948
shinita 11 1
Válasz egyszervolt #2946 számú posztjára
Ez így van, sosem értettem, amikor valaki szinte kizárólag a kalóriasűrűségre megy rá. Miért fontos az? A térfogattal jóllakóknál még értem, de egy töményebb, ám táépanyagdús, laktató étel kis mennyiségben nekik is beleférhet, csak egy nagy salátával vagy ilyesmi :)

Fogyás alatt egy jóval kalóriadúsabb vacsora is lehet vállalható mennyiség, ez erősen függ a körülményektől. Nem mindenki képes keveset enni egyszerre, de mivel sok tényező van, ez még nem feltétlenül gond.

4 éve
#2946
egyszervolt 2
Válasz majmoca #2943 számú posztjára
Minden "büntetlenül ehető", amíg belefér a keretedbe. De a rengeteg kalória számomra nehezen értelmezhető, 2 db tojás kb 150 kcal. Zsiradékkal készítve legyen mondjuk 200, zöldséggel és/vagy kenyérfélével együtt még mindig kijött egy vacsora kb 3-400 kalóriából, ami fogyás alatt is teljesen vállalható mennyiség. Nem mindig a legalacsonyabb kalóriájú étel a legjobb választás, az is számít, hogy mennyire laktat, illetve milyen hasznos tápanyagokat tartalmaz egy étel.

4 éve
#2945
bmati 86
Válasz majmoca #2943 számú posztjára
Szia!
Nincs olyan étel, ami büntetlenül ehető. Fogyaszd mértékkel! Egészséges zsírok vannak benne és tényleg jó fehérjeforrás. Ha nincs allergiád, akkor néhány tojással a napi fehérjédet meg tudja alapozni. Ne dőlj be annak, hogy a tojássárgáját ki kell dobni, edd meg azt is. Figyelj arra, hogy a kalóriakereteden belül maradj. Nem baj, hogyha kicsit több lesz a napi zsírbeviteled, csak akkor a szénhidrátbeviteled legyen kevesebb.

4 éve
#2943
majmoca 2
Sziasztok! Az lenne a kerdesem, hogy mindenutt azt olvasom, h a tojas buntetlenul eheto. Megis rengeteg benne a kalória.
Jo feherjeforras, de zsir is sok van benne. Hogy is van ez akkor?

5 éve
#2941
shinita 11 1
Válasz GIJane #2940 számú posztjára
Igen, ismerős. Nekem is cukorral a legkönnyebb összehozni a rossz közérzetet, a sütik zsírtartalma azért segít, a natúr gyümölcs vagy a méz sokkal rosszabb hatással van rám, ha nem minimális a mennyiség. Plusz a bolti édesség is jobban kikészít, mint a házi cukros sütik, amennyire ez pár esetből kiderült (azért 8-9 év alatt tudtam tesztelni).
A sütivágyam viszont örök, szerencsére az édességeim jelentős része (amiket én készítek) inkább csak jobb lesz, ha nem használok cukrot és lisztet (vagy keveset), fogyásra pedig igen jók a tortáim (már nekem, ez nyilván egyéni). De meg lehet őket unni. A párom tud sütit enni heti 20-szor, én négyszer sem kívánom. Ami jó, végülis nem akarok félig sütin élni, így is az étkezéseim kb. 99%-ában van édesség, sokszor egyben több is. A páromnak heti jópár kizárólag édesség étkezése van, nálam az kizárt, szóval én még szolid vagyok :D Na jó, szolidabb.
Egyébként simán el lehet hagyni szinte bármit, ha akarja az ember, legalábbis roppantul ritkítani a találkozások számát. Nem is mindenkinek nehéz ez, egyes kedvencek esetében sem. De szinte mindenkinél van egy határ. Jó tudni, mit nem érdemes elhagyni egy sima fogyás miatt (mert ha az életünkről van szó, ott áldozatkészebbek vagyunk, remélem. persze van, akinél a kettő egybeesik), mert csak szenvedés és lázadás lesz belőle.

5 éve
#2940
GIJane
Válasz shinita #2939 számú posztjára
Köszi shinita:) az a gyomorfájós buli azért jórészt cukorból jött össze ám:( tényleg fura, hogy nem egész 2 hónap alatt elszokott tőle a szervezetem, pont úgy ahogy mondod. Régen meg sem kottyant volna az a csokitorta, de még a 3x-osa sem. Így utólag már szinte örülök ennek a jelnek, mert talán jó úton haladok én is az életmódváltás felé. Ráadásul egy darabig biztosan nem kívánom meg a sütit☺

5 éve
#2939
shinita 11 1
Válasz GIJane #2937 számú posztjára
Ideiglenesen is emelhető ám a keret, ha úgy érzed... De az 1500 eleve jól hangzik s teljesen igazad van, az idegek, közérzet, életminőség nagyon nem mindegy ám. Nekem van egy hasonló elméleti keretem, de a legkomolyabb időszakaimban sem ugyanannyit eszem mindennap, hanem ha úgy érzem, több kell, többet, ha pedig túl jóllakott vagyok, kevesebbet. Némi rugalmasság jól tud jönni, pláne ha az aktivitásom a semmi és jópár órás keményebb túrák közt mozog, de máskor is. Nem vagyunk gépek.
Részvétem a vacsora miatti fájdalmak miatt, remélem, rájöttél, hogy mi volt vele a gond. Én max. merő cukortól lennék rosszul ilyen kis étkezés esetén, de nyilván van, akinek már a kalória is sok, főleg, ha előtte rendesen evett, az azért számít egy normál embernél. De néha van ilyen. Tanuljunk belőle. Magam is tapasztaltam, másoktól is sokszor olvastam, hogy az, ami régen simán ment, az komoly életmódváltás után pár hónappal már igen kellemetlen tud lenni. Bámulatos, mennyire el tud szokni a szervezetünk valamitől, ami nem jó neki. Néha attól is, ami jó neki. Néha ez tartós, visszafordíthatatlan dolog, bár általában nem.
Sok sikert, bizonyára 1500-zal is meglesz :)

5 éve
#2938
HUNited 451 85
Válasz GIJane #2937 számú posztjára
Szvsz jól tetted a keretemelést.

5 éve
#2937
GIJane
Sziasztok, a múlt heti beszélgetésünk után sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is folytassam a diétát, hogy ez most tényleg ne egy kudarcba fulladt kétségbeesett próbálkozásként végezze. Éppen azon dilemmáztam, hogy megemeljem-e, és ha igen akkor mennyire a napi keretemet. Na,a hétvége rávilágított, hogy muszáj lesz.
Fizikailag továbbra sem éreztem, hogy kevés az 1200, éhes sem szoktam lenni. De idegileg....
Két olyan váratlan dolog is történt, amitől totál kiborultam. Az egyik, hogy elromlott a mosogatógépem. Na de ezen képes voltam rendesen elbőgni magam úgy hogy én általában totál nyugodt,és kiegyensúlyozott vagyok. 1000 éve nem bőgtem már ennél gázabb helyzeteben sem.
Plusz szombaton sikerült egy szülinapi bulin a tervemmel szemben betolni egy kb. 1000 kcal-ás vacsorát, amitől olyan gyomorfájást kaptam, hogy egész éjjel fetrengtem a fájdalomtól.
Eldöntöttem: megemelem a keretemet egyelőre 1500 kcal-ra, és ha lasabban mennek le a kilók, akkor puff neki, de nem akarok egy idegroncs lenni a végére.

Ja, annyit akartam még leírni, hogy a férjemmel beszéltünk a sportok kcal igényéről, és ő azt mondta, hogy pl. a futásé a Bázisban kb. annyi, mint amit a többi futóalkalmazás is mond. Szóval az kb. reálisan van a Bázisban szerinte.

5 éve
#2936
feketeinci 9
Válasz GIJane #2934 számú posztjára
A tapasztalatom szerint 100kg felett simán lemegy a heti 1 kg, és mint egy varázsvonal, utána ez elkezd csökkenni.

Az első 6-7 héten vagy túl, van aki többet fogy az elején a víz miatt - olvastam már ilyen tapasztalatot.
Saját tapasztalatom az, hogy az első 2 hétben a csökkentett kalóriabevitel ellenére felszedtem 2 kg-ot (gondolhatod azt a csalódást), de utána simán ment a heti -1kg egészen a 99-ig, ott elkezdett lassulni.

Voltak ünnepek, voltak szabadságok, voltak kilengések, de csak lement hol gyorsabb, hol lassabb ütemben. Egyik alkalommal 7 napos nyaralás alatt, amikor habzsi-dőzsit tartottam, feljött 5kg. 2 hét alatt le is ment, ahogy visszatértem a "normális " étrendre.

A fogyás soha nem lineális, nincs olyan hogy "normális" tempó.

Az a normális, ha jól érzed magad, és a célod felé tartasz.

Láttam itt már 210kg-os felhasználót, aki fél év alatt 75kg-ot adott le, majd nem számolt tovább, nem tudom most hol tart. Hihetetlen akaratereje volt, fütyült a BMR-re, állítása szerint nem voltak a fogyás miatt eü gondjai, de az előző nagy súlya miatt igen.

5 éve
#2935
shinita 11 1
Válasz GIJane #2934 számú posztjára
A sok egyéni tényező miatt senki nem tudja kiszámolni a BMR-edet, akkor sem, ha még a testzsírszázalékod is megvan. Két majdnem egyforma embernél lehet többszáz kcal eltérés is, ezzel nincs mit tenni, ezért írtam, hogy ki kell tapasztalni, mi a valós helyzet.
A fogyásod gyors, a kalóriabeviteled kevés, DE nem annyira, hogy biztosan lehessen állítani, hogy változtatnod kell. Nagyjából a határsávban vagy, ez a te adataiddal kinek jó, kinek nem. Én pl. 62 kilósan sem mehetek kb. 1500-1600 kcal alá, mert bajok lesznek, ez a másik irányban eltérés a statisztikai átlagtól. Te a másik irányban térsz el, 1200 kcallal kisebb súlyú nők szoktak fogyózni, igaz, nekik ez ritkán megy tempósan sok mozgás nélkül.
A bőrnél nem tudom, gond-e az ekkora fogyás ekkora feleslegnél, de ha aggódsz miatta, ezt az igazán impozáns fogyási tempót lecsökkentheted egy kicsit, heti 1 kiló is elég gyors és lehet, hogy hosszútávon könnyebb is.

5 éve
#2934
GIJane
Válasz shinita #2932 számú posztjára
Köszi:) a BMR értéket a Bázis számolta ki a célbeállításnál, onnan néztem, nem tudom hogy ez mennyire korrekt? Az eddigi átlag fogyásom olyan 1.3 kg/hét volt kb. Ez így sok szerinted? Már csak azért is szeretnék egy "normál" tempót belőni, mert parázok tőle, hogy a bőröm hogyan fog viselkedni. Azt olvastam, hogy a lógó bőrt többek között a "lassú tempójú" fogyással lehet megelőzni. Csak éppen nem tudom meddig számít lassú tempójúnak a fogyás?

5 éve
#2933
GIJane
Válasz drisztina #2931 számú posztjára
Köszi:) úgy érzem fogynom muszáj, ezért vágtam bele. Évek óta 100 kg felett van a súlyom, és ugyan egyelőre még nem okozott különösebb egészségkárosodást, de az üzemorvos is figyelmeztetett, hogy ami késik nem múlik.
Végülis ha heti fél kg menne le az sem gáz, de azt alig várom már hogy 99.x-et mutasson legalább a mérleg. Viszont igazad van, túltolni nem szeretném.

5 éve
#2932
shinita 11 1
Válasz GIJane #2928 számú posztjára
Egyáltalán nem biztos, hogy 1700-1800 a BMR-ed, ezt nem lehet kiszámolni, csak statisztika alapján tippelni - illetve ha számolsz és vezeted a fogyásod, akkor számolható is hosszabb távon. Ha heti 1 kilónál jelentősen többet fogysz, akkor inkább egyél többet. A te feleslegeddel lehet, hogy még picit több is belefér, de lehet, hogy 1 kiló is durva, ez egyéni, nem mindenki fogy még heti fél kilóval sem. De te nyilván tempósan akarsz, ami 100 kilónál sokkal reálisabb, mint 70 alatt. Plusz edzel, úgyhogy össze tudsz hozni egy rendes deficitet.
Nem tudom, nálad működik-e az a tanács, hogy halgass a testedre, de szerintem a legtöbben érzik, ha valami gond van. Ha energikus vagy, a fogyási tempód nem extrém, de nem lassul be, nem éhezel sokat, akkor lehet, hogy OK az 1200 kcal, bár nekem az nagyon kevésnek tűnik ilyen súly és mozgás mellett. De nem vagyunk egyformák, ráadásul a nagyobb felesleg segíthet is abban, hogy kevesebb étel is elég, mert az "okos" szervezet nem ragaszkodik túlzottan a tartalékokhoz, hanem arra használja őket, amire valók, erős deficitben felhasználja őket.
Sok diétás fórumozásom volt már, sok tapasztalattal találkoztam. A viszonylag kis kalóriabevitel nagyobbacska vagy egészen hatalmas túlsúllyal párosulva sokaknak működik tartósan is. Nekem nem, a szervezetem hisztizik, ha kevés a kalória, ma már van minimum értékem, amitől csak egyetlen napra térek el. Ki kell tapasztalni, mi működik.
Úgyhogy ha jól érzed magad, örülj a fogyásnak, ha úgy tűnik, belassul az anyagcseréd vagy nincs energiád, fejfájás, szédülés, maró éhség, bármi, akkor egyél többet.

Írtad a platót. Nos, az van, akkor semmiképp ne egyél kevesebbet, ez olyan kevés kalória, hogy szerintem sose menj alá, sok-sok kiló mínusszal sem, inkább mozogj többet vagy légy elégedett a lassabb tempóval akkor már.

5 éve
#2931
drisztina 1668
Válasz GIJane #2930 számú posztjára
"...Annyiszor szúrtam már el az évek során, hogy most ezt nagyon szeretném okosan, és jól csinálni."

...ebben az esetben, én viszont inkább megemelném a keretedet...mivel szerintem keveset eszel.

(Ha őszintén és komolyan akarod a változást, akkor ne fogyni akarj, hanem változtatni(!), ez azonban többnyire nem mindig jár „lelkesítő fogyási tempóval”)

5 éve
#2930
GIJane
Válasz feketeinci #2929 számú posztjára
Köszi szépen a gyors választ:) Folytatom akkor így tovább, aztán majd meglátom. Ezt is ki kell tapasztalni, hogy sportolás mellett hogyan működöm. Egy kisebb platóm volt már, és igen, erre is számítok. Annyiszor szúrtam már el az évek során, hogy most ezt nagyon szeretném okosan, és jól csinálni. Még egyszer köszi, még biztosan lesznek kérdéseim:)

5 éve
#2929
feketeinci 9
Válasz GIJane #2928 számú posztjára
Ha lesz hátulütője, észre fogod venni.
Ha a sporttal emelted a bevitt kalóriát, és a sport kalóriát a Bázis számai alapján számolod, még az is lehet hogy BMR-t eszel, vagy esetleg még kicsit többet is. Nagyon túlzóak azok a sport kalóriák.

Az én véleményem az, hogy folytasd úgy ahogy eddig csináltad, ha esetleg stagnálsz majd lesz megoldás arra is. A stagnálás sem biztos hogy a kevés bevitel jele a Te esetedben, lehet hogy lesz egy (vagy akár több is) platód.

A fórumon erről is sokat dumáltunk, érdemes olvasgatni, de ha ráguglizol még több dolgot találsz erről.
(Aztán majd eldöntöd mi igaz belőle, és mi nem.)

5 éve
#2928
GIJane
Sziasztok, én augusztus első hetében kezdtem el a kalóriaszámlálást az oldal segítségével. Eddig nem olvastam a fórumot, és most, hogy megtettem, elbizonytalanodtam kicsit. 43 éves vagyok, 172 cm és most 102 kg. Ez a kezdethez képest már 8,3 kg fogyást jelent (46 nap alatt), ami nekem nagyon tetszik. 1200 kcal keretet tartok, ami meglepően könnyen betartható. A héten elkezdtem sportolni is, arányosan emelve a kcal bevitelt is valamennyivel.
Többen írtátok viszont, hogy a BMR alá nem kellene menni, ami nálam 1757. Félek, ha eddig növelném a bevitelt, akkor leállna, vagy jelentősen lelassulna ez a számomra lelkesítő fogyási tempó.
Eddig max. annyi hátrányát érzem, hogy pl. a menzesz hetében energiátlannak éreztem magam, vagy kicsit frusztráltabb vagyok, ha váratlan helyzetet kell megoldani. De fizikailag nem érzem hátrányát.
Aki ért hozzá, meg tudná mondani, hogy milyen következménye lehet annak, ha az 1200 kcal körüli bevitellel folytatnám tovább? Lehet ennek hátulütője?

5 éve
#2927
shinita 11 1
Válasz törölt felhasználó #2926 számú posztjára
Legalább hozzátennéd, hogy élelmi szénhidrát. Az valóban nem esszenciális. De glükóz nélkül egy napon belül elérne téged is az agyhalál, annyira gonosz s az életet bántó anyag a szénhidrát... Amúgy sokaknak igenis kell valamiért, mert anélkül lemerülnek s képtelenek teljesíteni a versenyen vagy csak úgy az életben, főleg, hogy a sok zsír is simán kikészítheti őket. Nem mindenki tud keményen sportolni vagy kemény fizikai munkát végezni egy kisebb vödör zsírral (persze fehérjével, de sok szénhidrát nélkül), no, az ember már csak ilyen tökéletlen.

A szénhidrát nem rossz, igen korlátolt ezt így sommásan kijelenteni. Persze nem egyformák, ahogy mi sem vagyunk azok (bár nekem a zöldség se jó nagy mennyiségben. mégis, más, ha mézet tolok kanállal s nem karfiolt), de megvan a HATALMAS szerepük a működésünkben. Nélkülük nincs élet. Csak enni nem kell őket, de lehetetlen szénhidrátmentesen táplálkozni, úgyhogy mindenképpen esszük őket, csak ha akarjuk, igen kis mennyiségben. A tojásban például nincs is olyan kevés, nekem elég komoly részét szokta képezni a szénhidrátbevitelemnek, ha ketózom. A zöldségeket támadó embereket pedig főleg nem veszem komolyan, szívem csücskei. Bármit képes lennék feladni, ha muszáj lenne, de a zöldségeken még akkor is gondolkodnék, ha az életem lenne a tét. Pedig szeretek élni. De nemcsak az élet hossza számít, a szélessége még inkább. Kellenek az élvezetek, evés terén is. Ha a szénhidrát, amire vágyom (mert nagyon lehet ám szeretni, ahogy a másik két makrotápanyagot is) nem árt nekem, én biza akkor is megeszem, ha mindenki ellene van s nemcsak 1-2 elvakult.

5 éve
#2925
Tagsi 251
Válasz sinnesro #2923 számú posztjára
<3

5 éve
#2924
shinita 11 1
Válasz törölt felhasználó #2922 számú posztjára
Pár pontban igazad van, sok ember tényleg lusta és fura módon magasról tesz az egészségére. Ezt én sem értem.
Te viszont máshogy vagy korlátolt. Már írtam neked egy csomószor, hogy sokfélék vagyunk és a ketó NEM ojkoz automatikusan fogyást! A kalóriadeficit okoz fogyást, azt pedig sokan kenyérrel, cukorral is lazán elérik. Nem ez a tipikus és könnyű és jó út, de fogyni simán lehet rengeteg szénhidráttal, sokaknak pedig kell is a rengeteg szénhidrát. Nincs ezzel semmi baj, amíg az ember igyekszik a neki megfelelő, neki egészséges étrenden élni. Évek óta főzök erősen szénhidrátszegényen és a páromnak egyetlen szénhidrátszegényt napja nem volt s remekül elvan így, nyilván fogyni is tud, amennyiben kevesebbet eszik. A tények makacs dolgok. Az én írásaim lehetnek tök hatástalanok, de attól még a tények nem csorbulnak, hiába vagy bigott ketós. Láttam olyat rengeteget, nagyon hasonlóak a bigott szénhidrátra alapozó vegánokhoz, pont ugyanúgy nem veszik figyelembe a tényeket és tapasztalatokat s valami mesevilágban élnek, ahol az ő étrendjük a tökély és akkor is lefogynak vele, ha kilószám tömik a zsírt, illetve a cukrot, mert a szénhidrát, illetve a zsír okozza a hízást, semmi más. Pedig elég világos, hogy ez nincs így, fura ez az önszuggesztiós elvakultság. Veszélyes a rózsaszín köd táplálkozásnál is.

Az ismerősöd, akiről írtál, kifogáskereső, elég reménytelen eset. Amíg az ember maga nem dönt, hogy márpedig neki fontos az egészsége, de legalább kinézete, súlya, addig hat ökörrel sem lehet elvontatni a megszokott ételeitől. S hogyne lenne pizzafüggőség? Mindenféle ételtől függhet az ember. Az a gyanúm, hogy sok ketósnak húsfüggése van és egyetlen évig nem lenne képes feladni (talán egy hétig sem), mégis lenézi azt, aki saját bevallása szerint nem tudja feladni a kenyeret (amit egyébként nem minden ketós ad fel, de a mennyiség vagy összetétel durván megváltozik s a mindenhez kenyérevésnek bizonyára már sima szénhidrátszegény étrendnél is mennie kell). Jó, a hús elvileg normális étel, legalábbis a jó minőségű, nem az átlagos bolti, de ha csak az emberek függőségi viszonyait meg akarjuk érteni, akkor ez nem fontos. Könnyű annak beszélni, aki húson él és boldog vele, egy másik embernek iszonyatos gyötrelem és pokol lehet a ketó. Akár fizikailag is, hisz van, aki rosszul érzi magát és akár éhezik is ketóban, ritka, de létezik ez is.
Sok ember magából indul ki s azt hiszi, ha neki könnyű és jó valami, akkor másnak sem lehet nehéz. De, lehet. Még annak, akinek igazából ideális a ketó, annak is simán lehet megvalósíthatatlan bizonyos korszakában. Erről tudnék mesélni, pedig én magamra főzök s ritkán töltök étkezési időket házon kívül, ami hatalmas előny.

Az anyagiak érdekesek, mivel mind a paleo, mind a ketó valamiért arról híres, hogy drága. Nos, nekem a ketó messze a legolcsóbb étrendem, de én elvileg nyomorgok és előtte is takarékos voltam, úgyhogy egyszerűen olcsóbb, de kiváló, számomra egészséges és roppant ízletes ételeket eszem. A hús hanyagolása is sokat olcsósít, mivel én nem lennék hajlandó olcsó ipari húst enni (nem akarok hipokrita lenni, tejterméket néha eszem boltból, nem ideális, de ez van, nem telik házi sajtra és tejfölre, nem mintha az tökéletes lenne, de nem vagyok túl idealista. a mennyiséget igyekszem lent tartani, ennyi) s kifejezetten olcsó házi húsfélékhez nem egyszerű jutni. Bár segít, hogy a zsíros húsok általában olcsóbbak.

Az mindegy, hogy amerikai-e, közöttük is vannak nyomorgók, nyilván az ismerősöd nem ilyen. De ahhoz nem kell sok pénz, hogy rendesen egyen az ember, akkor is, ha ez neki gyakori csokitortázást jelent, ami azért dob a költségeken ketóban. Nekem így is kevesebbe kerül, mint egy szénhidrátdúsabb paleo vagy egy kenyeres-krumplis-gyümölcsös-mindenfélés étrend, ahol jóval többet eszem... De a költségek még az étkezések időzítésén, számán is múlhatnak, összetett dolog ez. Aki meg akarja oldani, az általában meg tudja oldani, hogy ne legyen drága az étrendje, bár az egészség amúgyis megéri a költségeket.
S nyilván minden étrendet lehet pokoli drágán csinálni. De nem muszáj.

5 éve
#2923
sinnesro
Válasz törölt felhasználó #2922 számú posztjára
Szerintem hagyd abba a térítést, senki nem kért erre, nagyon visszatetsző itt különösen.

5 éve
#2920
drisztina 1668
Válasz törölt felhasználó #2919 számú posztjára
…hogy én mire szeretnélek megkérni?

…nézd, a kettőnk értékrendje sosem fog egy közös ponton találkozni, így a fáradságot sem fogom venni azért, hogy meggyőzzelek vagy vitatkozzak veled, úgyhogy én arra szeretnélek megkérni, hogy tartsd távol magad tőlem… és ha, ezt képes leszel megtenni, őszintén hálás leszek…és nem utolsó sorban, de köszönöm!

5 éve
#2918
drisztina 1668
Válasz csokakr #2911 számú posztjára
Mivel nem ismerem a paramétereid és a céljaid, így az 1600 kcal keret akár még jó is lehet, azonban a makroid nekem is sántítanak. Kérlek, olvasd el (ebben a topikban a 2903.sz) Gigianginak adott válaszomat az egyéni („saját kútfőből”) történő, de egészségesnek tekinthető keretek beállításáról.

Fontos! Felejtsd el azt a mondatot, hogy a „szénhidrát csak üres kalória”, hiszen a szénhidrátokban is vannak „jó” és „rossz” szénhidrátok pontosan úgy, mint a zsíroknál (ne nekem higgy, járj utána magad, csak válogasd meg a forrásaidat!).

Ha az általad említett oldalon csak tesztszerűen feltett kérdésekre válaszoltál, amire ez az értékelés jött ki, akkor kérlek, felejtsd el ezt az ajánlást.

…azonban, ha ez a javaslat „konkrét vizsgálat” és kemény 60.000.-Ft eredménye, akkor (a magam részéről) először is kikérném e témában jártas szakember véleményét, aminek birtokában bizony fontolóra vennék egy lehetséges jogi utat, (ha más nem,azért, hogy vissza kapjam a pénzem) feltéve, hogy nem írtál alá mindenféle „nyilatkozatot”.



5 éve
#2917
shinita 11 1
Válasz HUNited #2910 számú posztjára
A cukor az üres kalória. A szénhidrátdús ételekben rengeteg más is szokott lenni, számos esszenciális micro- és makrotápanyag. A merő cukrot és zsírt persze érdemes minimalizálni kisebb kalóriabevitel esetén, hiszen nem tápanyaghiányos étrendet akarunk. A zsír a cukorral ellentétben esszenciális, de kevés kell belőle az életben maradáshoz s a merő zsír is nagyon tápanyagszegény, majdnem annyira, mint a merő cukor.
De egy jó zsírforrás vagy szénhidrátforrás sok mást is tartalmazhat, pl. fehérjét, mikrotápanyagokat... Attól még a zsír vagy a szénhidrát miatt nézhetünk rájuk ferde szemmel s kerülhetjük őket, mert személy szerint nekünk nem ideálisak fogyáskor... Én sem vetem rá magam a száraz hüvelyesekre, bármilyen csodálatosak is s ennél jóval inkább kerülöm a gabonákat. De van, akit jól laktatnak és prímán érzi magát velük. Amíg a segítségükkel megvan a megfelelő tápanyagbevitel, miért ne? Ha már elveszi a helyet a fontos tápanyagoktól a túl sok szénhidrát, akkor van baj.

5 éve
#2916
shinita 11 1
Válasz csokakr #2909 számú posztjára
Először is elgondolkodnék, MIÉRT kellene nekem így ennem. Van bármi értelme? Úgy tűnik, ez kívülről jön, nem a te szervezeted igényli, ami rosszul hangzik.
Szénhidrátdús étel? Gabonák s egyéb keményítődús dolgok (vannak álgabonák és gyökerek is), gyümölcsök, krumpli, száraz hüvelyesek, egyéb zöldségek, főleg a szénhidrátdúsabbak vagy amit hatalmas mennyiségben tud enni az ember. Nevetségesen könnyű rengeteg szénhidrátot bevinni, de sokunknak, hozzád hasonlóan, nagyon rosszul esik, ha mellette kevés a zsír, ha egyáltalán képesek vagyunk megvalósítani azt.

A százalékozás értelmetlen, kivéve extrém, terápiás esetekben. Legyen elég fehérje, de kicsit több se baj, elég zsír és olyan mennyiségek, hogy jól érezd magad, jóllakj meg ilyenek, bár a jóllakásban csillió más dolog is számít.

30g alatti zsír? Határeset, ez azért már nem mindenkinek elég, úgy tudom. A zsír esszenciális tápanyag! A szénhidrát nem, de van, akinek sok kell, attól még nem jó kerülnie a zsírt.

Ha nagyon jó, téged kellően ismerő, kikutató szakember, főleg orvos mondja, hogy így muszáj enned, akkor írd le, miket eszel és ránézünk és biztos lesznek ötleteink (én ha előre tervezek itt az oldalon, akkor az sokat segít), de csak hogy valaki javasolja, nos, én inkább annak mondanám, hogy a saját étrendjét s életminőségét rontsa, ne a tiedet.

5 éve
#2915
shinita 11 1
Válasz törölt felhasználó #2914 számú posztjára
Szerintem is nagyon rossz kérdések és válaszok. Sosem reggelizek, mert az nekem nagyon egészségtelen és kellemetlen, plusz híznék is tőle. Extrém későn fekszem (ritka, hogy már 2-kor) és mélyen alszom, szinte semmi a világon nem tud felkelteni...
A párom korán fekszik és gyakran kialvatlanul, túl korán kel, az sincs a listában. S szinte mindenfélét képes reggelizni, 10-90% szénhidrát van a reggelijében, ezen talán látszik, hogy az nem mindig ugyanaz.

Szerintem az a legjobb, ha az ember kitapasztalni, neki mi a jó. A szervezetünk általában igen gyorsan reagál, napok alatt rájöhetünk alapdolgokra, utána pedig finomíthatjuk. Ez nem igaz, ha mondjuk extrém rosszul ettünk eddig és a zöldségre is rá kell szokni vagy ha drog nekünk bizonyos étel és hisztizünk egy rendes étrenden, de azért nem tart túl sokáig, míg kiderül, milyen étrend az ideális számunkra. Ha eddig nem volt róla fogalmunk...

5 éve
#2911
csokakr
Válasz HUNited #2910 számú posztjára
Igen ez nekem is furcsa, Szántai Zsolt - Bodywakes program keress rá ha érdekel én szénhidrát típus vagyok ez jött ki a vizsgálaton.

5 éve
#2910
HUNited 451 85
Válasz csokakr #2909 számú posztjára
Minden gyümölcs kb sok szénhidrát a zsírhoz képest. De ez az ajánlat nekem sántít, a szénhidrát csak "üres kalória", miért azt kell többet enned a zsír helyett?

5 éve
#2909
csokakr
Sziasztok, olyan javaslatot kaptam mely szerint a szénhidrátot növelnem, a zsírt pedig drasztikusan csökkentenem kell legalább is egy két hónapra. Melyek azok az ételfajták amelyekben sok szénhidrát de kevés zsír van? Egyet már találtam ez a sárgadinnye. A tápanyag eloszlást 60-25-15 %-ra kellene beállítanom (60 a szénhidrát; 15 a zsír) de nagyon küzdök mert a zsír mennyiséget folyton túllépem a szénhidrát meg kevés. A kalóriakeretem 1600 ha nem sportolok.

5 éve
#2908
csutakg 5
Közben megoldódott a probléma :) valamiért a tápanyag javaslatnál Egyénire volt állítva a tápanyag összetétel a Fogyókúrás helyett. Egyből lement 90g-ra a fehérje :) köszi

5 éve
#2907
HUNited 451 85
Válasz csutakg #2906 számú posztjára
Nem igazán értem, hogy fogyáshoz miért kellene 2g/ttkg fehérje? Az úgy kb. izomépítéshez kell. A fogyókúrás makróval a fehérje 20%. Szerintem nincs az a fogyókúrás keret, aminél 100-110 grammnál több fehérjét ír elő a fogyókúrás makró. 240 gramm fehérje az önmagában is 960 kcal. Nem tudom mekkora a kereted, de ha 1500 - 1800 között van, akkor ez nem kivitelezhető, mert a fehérje mennyiséged a teljes kereted közel kétharmada lenne.

Egyébként ha nagyon ennyi fehérjét akarsz enni, akkor vehetsz fehérjeporokat, vannak egész jók, de én inkább arra buzdítalak, hogy számold újra.

5 éve
#2906
csutakg 5
Kis segítséget kérnék tőletek. Most kezdtem bele egy egy jelentős méretű fogyás/életmód váltós dologba. 128 kg-ről indultam és jó lenne 95-re lemenni. A kérdésem leginkább az lenne, hogy a fehérje bevitelt ti mivel oldjátok meg? Az oldal szerint jelenleg napi 240g! fehérjét kellene ennem ami rengetegnek tűnik nekem. Napi több mint 1 kg csirkemellet kellene megennem ehhez. Ti hogy oldjátok meg a 2g/ttkg fehérje bevitelét?

5 éve
#2905
GigiAngi
Tartom a diétám de megint elbizonytalanodtam ahogy olvasgatok... a szálkásító étrend testtömeg kilogrammonként 2-2,5g fehérjét, 1-1,5g ch-t és 0,2-0,5g zsírt irányoz elő. Ha a 64 kilómmal számolok, a szorzókkal még mindig csak 1101 kcal jön ki, pedig a bmr-em is 1404 kcal... a keretem 1900 kcal, hogy emeljek a makrókon hogy a szálkásítás még működjön, de a májam se csesszem szét a túlzott fehérje bevitellel? :/

5 éve
#2904
GigiAngi
Köszönöm! :)

5 éve
#2903
drisztina 1668
GigiAngi-nak, a „jó számok” megtalálása érdekében:

Az oldal, a paramétereid ismeretében megbízhatóan képes kiszámolni akár a jelenlegi, akár a célsúlyod BMR-ét (biztos vagyok benne, tudod, hogy ez miért fontos info) valamint az alapjáratod, sőt a fogyókúrás makrokat (20%-50%-30%) is nyugodt szívvel elfogadhatod.

Viszont, ha szeretnél a saját fejed után menni, akkor kezdőként/amatőrként érdemes ezeket az alapvető szabályokat figyelembe venni (hogy idővel ne „pangjon az epéd”, vagy „zabáld” végig 72/24-ben a bázison töltött időd):
- Határozd meg a szükséges napi kereted*, (ami fontos, hogy fogyás esetén minimum a BMR-ed legyen), ha ez megvan, jöhetnek a makrok
- elsőként a fehérjeszükségletet kell meghatározni: sovány testtömeg** (kg) x aktivitástól függően ajánlott fehérjemennyiség*** (g)
- ezután jön a zsírbevitel meghatározása: aktivitástól függően 20-30%-kal számolhatunk, ami nem igényel aszkétikus életmódot****. 10% alatti zsírbevitelt csak kevés sportágban (pl.testépítés) és csak időszakosan alkalmaznak, és ebben az esetben fontos az elfogyasztott zsírsavak összetétele is. Megerőltető fizikai munkánál, vagy versenysportolók esetén a 25-35% is „büntetlenül” fogyasztható.
- a fennmaradó kalóriákat kell szénhidrátok formájában elfogyasztani*****, itt viszont fontos, hogy ez a maradék mennyiség ne legyen kevesebb, mint a napi össz keretünk 50-55 (legrosszabb esetben minimum 45)%-a. Ennél alacsonyabb szénhidrátbevitel csak megfelelő szakember felügyelete és jóváhagyása mellett javasolt.

Szerintem jobban jársz, ha elfogadod a bázis által javasolt keretet a (fogyókúrás) makrókkal, ha elegendő mennyiségű, megfelelő minőségű fehérjét/szénhidrátot/zsírt fogyasztasz és fokozatosan beépíted az életedbe a neked tetsző sportot.


*ennek módja nem a „hasraütés”
**a sovány testtömeg nem egyenlő sem a jelenlegi, sem a cél testtömeggel!
***ez a szorzószám a magas biológiai értékű, emésztéskor legalább 90-100%-os mértékben hasznosulni tudó aminosav-összetételű fehérjékre vonatkoznak
****a zsírbevitel drasztikus csökkentése bizonyos anyagcsere- és egyéb élettani folyamatok zavarával járhat, csak felügyelet mellett javasolt
*****Ha ez a maradék kalória nem fedezi a napi szükséges szénhidrát-szükségletünket, elölről kell kezdenünk a számolást mindaddig, míg az egészséges alapelveknek megfelelő határokon belül maradunk.

5 éve
#2900
feketeinci 9
Válasz Supernatural33 #2899 számú posztjára
Ha van 160g-os ajánlás a CH-ra, akkor van kalóriakeret ajánlás, vagy makró arány ajánlás. Túl sok oinfót kaphattál, és mlost zavart vagy.
Riogatnak, mert a BMR-t valóban le kell enni, ha nem extrém túlsúlyról van szó, vagy nincs IR vagy cukorbetegség fenyegetése a közelben.
De nálad van. Ezért ajánlottam neked azt a 3 bejegyzést amit kiizzadtam itt egyszer már , ugyanebben a topikban a 2878-ast.
Elolvastad a 3 cikket?

Sok munkám volr benne, hogy megtaláljam a kalóriakeretet és a makróarányokat a cukorbetegemnek. Biztos van véleményed hogy ez nálad mennyire jönne be, vagy mennyire lenne tartható. Az igazi cukrosoknál még további megkötések vannak a GI miatt, mert nekik nagyon nem mindegy hogy a nap melyik szakában viszik be a gyors vagy a lassú CH-kat, de ez nálad még nem annyira komoly.
A keret és a makróarányok ellenben a cikk ajánlásainak megfelelően betartandók.

Ennél többet nem tudok ajánlani, nálunk működik a dolog, 1600-as kerettel és 20-50-30-as makrókkal.

Az pedig hogy aki bele akar férni a csökkentett CH-ba ezért kevesebbet fog enni....ne haragudj de nem életszerű. Mit fogsz enni? Zsírt? Keretet meg nem mond?

Kevesebbet eszel, nem nyomod a sütiket, persze hogy javul az állapotod.
Még ülepszik a sok info, ki fog alakulni.

5 éve
#2899
Supernatural33
Válasz feketeinci #2898 számú posztjára
Szerintem is sok a 2400, le se ettem egyszer se még, nem is hiszem, hogy le tudom mert egyszerűen egy tök kényelmes étrendet alakítottam ki amióta írogatok, határozottan nem éhezek, sokkal több az energiám mint valaha, és nem nagyon megy 2000 fölé a kalóriám. Viszont mindenki riogat, hogy a BMRT le kell enni. Most akkor????
Annak nem sok értelmét látom, hogy cukorral pótoljam, vagy több chval mert akkor minek az egész??? Az a cél, hogy alapvetően egy valamivel tisztább étrendet, életmódot alakítsak ki. Persze nem szeretnék semmit megvonni teljesen, mert nekem az nem jött be, hosszútávon nem tudom tartani, de a mindennapi étrendből bizony ki kellett takarítanom dolgokat. Nem tiltólistásak, csak az aurám közelébe ritkán szeretném engedni őket, a régi étrendemhez képest.
Egyébként a dietetikus által ajánlott LCHF étrendet egy netes videóban ajánlotta az a bizonyos dietetikus. Ott nem emlékszem, hogy lett volna kalória keret, de azt mondta a csaj, hogy aki tartja a csökkentett cht, az úgyse fog többlet kalóriát enni, ha bele akar férni a szénhidrátba.
Amúgy korábban az endokrimológusom mondott 160g cht IR-em miatt de azzal tartás mellett nem fogytam. Nem mondott semmit zsíremelésről, fehérjeemelésről, semmiről.
Hogy ez működik-e amit most csinálok kevesebb chval majd kiderül. A körméreteim egyenlőre csökkentek több centivel, de ennek gondolom egy része visszatartott víz és hasonló dolgok. A bal lábam pl nagyon nagyon vizesedett. Az is érezhetően, láthatóan mérséklődött amióta levittem a cht. Április elsejét fogok legközelebb centit mérni, hogy lássak egy átfogóbb képet, jó ideig csak mérőszalagra tudok hagyatkozni a súlyfeleslegem mértéke miatt. Nem akarok orvosi rendelőbe szaladgálni méreckedni. Állati ciki lenne:D Bőven elég volt egyszer szembesülni azzal, hogy 100 kg súlyfelesleg van rajtam. Egyenlőre sodródom az árral, de nem hiszem, hogy leeszem a BMRt. Esetleg valami 2100 körül, de majd meglátom... Kicsit összezavarodtam.

5 éve
#2898
feketeinci 9
Válasz Supernatural33 #2896 számú posztjára
Mit mondott erről a dietetikus? Mennyi kalóriát kellene enned naponta?
Az rendben van hogy csökkentsd 60-100g-ra(75-re) a CH-t, de nagyon nem mindegy hogy azt 1410 kcal 20%-ában, vagy 2450kcal 20%-a. A BMR-ed 20%-a 122,5g CH.

Nem baj ha nem tudod rögtön mennyi legyen a keret, de mint "öreg róka" láttam már itt sok-sok keretet és próbálkozást, szerintem nagyon sok az a 2450kcal, bármennyire is ez a BMR. Nem 30kg a többleted, nagyon lassan fog megindulni a fogyás ami miatt újra elveszted a motivációt.
De nem baj ha más a véleményed......

5 éve
#2897
feketeinci 9
Válasz Bojtika #2894 számú posztjára
Bojtika! Ráadásul az csak 157 x 4 =628kcal
Plusz a zsír,összesen 1384kcal, nincs messze az 1410-től.....és az arányok 1-1% eltéréssel valóban ilyenek.

5 éve
#2895
Supernatural33
Válasz Bojtika #2894 számú posztjára
Ez nem nekem van, csak mintaétrendhez találtam az LCHF étrendhez neten, mert a hozzászóló a körülbelüli arányokra kérdezett rá.:) Ezt találtam. ezt osztottam meg vele. Én ennél többet eszek most. Sokkal. Nekem most hogy visszanéztem a bmr értékem 2450, így azt állítottam be kalóriának. Aztán ha fogytam, majd folyamatosan csökkentem. Gondolom tényleg jobb a fokozatosság az étrend kialakításában is. Tegnap még 2000-rel mentem.
Ja, kicsit el voltam veszve most még az elején vagyok, és nem igen tudtam mit hova, meg félek is még leenni a BMR-t de biztos belejövök:) Csak SZOKTATNOM kell magam ahhoz, hogy nem kell koplalni ahhoz, hogy sikereket érjen el az ember, csak tartani az előírtakat meg a saját szabályaimat és türelemmel várni a csodát:D Meg majd fogyáshoz igazítani a napi keretet stb.
Én egyenlőre még szokóban vagyok, nem olyan könnyű évtizedes bakikat levetkőzni amiket az eddigi próbálkozásaim során elkövettem. (diéta átfordulása koplalásba). Ezért is adtam magamnak erre a hónapra még szabit a mozgással. Ezt most még arra szánom, hogy szokjam az új helyzetet, és április egytől mozogni is elkezdek majd, egyenlőre heti 3x, és ezt havonta akarom emelni 1 nappal, mígnem 5 lesz.:)

5 éve
#2894
Bojtika 3
Válasz Supernatural33 #2891 számú posztjára
Ez valahogy nem stimmel.

82 g fehérje, 75 g szénhidrát összesen (tizedeseket nem számítva) 257, x 4 = 1028 Kcal
84 g zsír , 84 x 9 = 756 kcal,
A kettő összesen nem 1410 Kcal, hanem 1784.

75 g szénhidrát mindehhez kevés nagyon. Éhes leszel.

5 éve
#2893
feketeinci 9
Válasz apnoee #2873 számú posztjára
Eszemben sem volt ezzel foglalkozni, de kicsit keresgéltem hogy segítsek.
Ezt találtam a makróarányokról:

https://diabetes.hu/cikkek/diabetes/1203/a-tudomanyosan-bizonyitott-uj-fogyokuras-dietakrol

A cikk vége felé ott van az ajánlott arány, 25-45-30%.
Mindamellett hogy reklámnak érzem az egészet ..... mennyiben jobb ez mint a 20-50-30-as arány?

5 éve
#2892
Supernatural33
Válasz apnoee #2873 számú posztjára
Én is erre az étrendre álltam rövid ideje. Hasonlóan sikerül teljesítenem az arányokat eddig, csak nekem magasabb a kalóriakeretem.
Én egy olyan arányt találtam erre az étrendre, hogy

Energia: 1410 kalóriás mintaétrend esetében
Fehérje: 82g ~ 25 energia%
Szénhidrát: 75g ~ 20 energia%
Zsír: 84g ~ 55 energia%

5 éve
#2891
Supernatural33
Válasz apnoee #2873 számú posztjára
Én is erre az étrendre álltam rövid ideje. Hasonlóan sikerül teljesítenem az arányokat eddig, csak nekem magasabb a kalóriakeretem.
Én egy olyan arányt találtam erre az étrendre, hogy

Energia: 1410 kalóriás mintaétrend esetében
Fehérje: 82g ~ 25 energia%
Szénhidrát: 75g ~ 20 energia%
Zsír: 84g ~ 55 energia%

5 éve
#2890
Bojtika 3
Válasz timi67 #2888 számú posztjára
Nem speciálisan a Bázis keresője, másutt is működik, Word-ben is.

Ctrl+F.

Igaz, hogy topikonként kell végig vinni.Színessel kiemeli a keresett szót, és a le-fel nyilakkal lehet a következőre vagy az előzőre lépni.

5 éve
#2889
drisztina 1668
Válasz Lauer #2884 számú posztjára
Ha tudod a pontos célt*, akkor meg tudod határozni a célodhoz szükséges kalória kereted. Fogyni, hízni vagy szinten tartani szeretnél? Ezután tudod a célodhoz szükséges makrókat is meghatározni.

Egyetértek feketeincivel abban, hogy ez egy hosszú tanulási folyamat. Ez idő alatt kell/fogod a tested szükségleteit, jelzéseit megismerni, fokozatosan átalakítani/újragondolni étkezési szokásaid, az állóképességed/ edzettséged/izületeid/izmaid felépíteni. Ezért érdemes kezdőként, a szükséges ismeretek hiányában vagy az alapoktól kezdeni, vagy személyi edző/szakértő segítségét kérni. Figyelmedbe ajánlom az oldal szakértőit, akik önkéntesen, szabadidejükben általános kérdéseidre tudnak válaszolni.

GI: Megbízható táblázatot nem tudok ajánlani, akármennyit láttam eddig, voltak köztük kisebb-nagyobb eltérések, és a lenti cikkből is láthatod, sok mindentől függ egy élelmiszer GI értéke.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/4745/glikemias-index

Azt gondolom, nem kellene az elején elveszned a részletekben, azaz ne görcsölj a pontos adatokon, elsőre inkább próbáld „megtanulni” a kategóriákat (alacsony-közepes-magas), és a kategóriákon belül a szélsőséges adatokkal rendelkező élelmiszereket.

Az étkezésekre vonatkozó makrók elosztásával én nem bonyolítanám tovább az elején e nélkül is elég bonyolultnak tűnő kezdeti lépéseket. Persze később, ha olyan szabályokat iktatsz be, mint „este már nem eszem szénhidrátot” vagy „délután már nem eszem gyümölcsöt” vagy „edzés(ek) előtt/között/után mit teszek” stb. akkor fontos lesz figyelni a makrók napközbeni elosztására.
A kalóriakeret étkezésekre való bontása viszont sokat segíthet a napi keret tartásában, az étkezések előre történő megtervezésében. Én ehhez próbálom magam tartani: reggeli 20%-a, az ebéd 35%-a, a vacsora 30%-a a keretednek, és a köztes étkezések pl. a tízórai 10%, uzsonna 5%. Ez nem kőbe vésett szabály, nyugodtan lehet csiszolgatni életritmustól, edzésektől függően.


*a célt érdemes lépcsőfokokra bontani

5 éve
#2888
timi67
Válasz Lauer #2886 számú posztjára
Pár évvel ezelőtt volt a bázisnak egy kereső funkciója, ami biztosan van most is csak én nem emlékszem már mi volt az. Valaki biztos megírja neked, akkor talán könnyebben választ kapsz a kérdéseidre, célzottan tudsz olvasgatni.

5 éve
#2887
feketeinci 9
Válasz Lauer #2886 számú posztjára
Te is tudod hogy nincs. Ha még aktív lenne esetleg felvehetnéd vele a kapcsolatot, de mivel itt már nem aktív, nem tudod megoldani.

Nem gondolom hogy nagy munka átnézni a nagyobb fórumok akár több évnyi anyagát és kiszűrni a számodra fontos dolgokat.
Ennél sokkal többet töltesz majd azzal hogy megtudd mi az a testzsír százalék, hogyan mérheted, hogy miért nem működik egyszerre a fogyás és az izomépítés, és még számtalan kérdés fogalmazódik majd meg benned amire választ keresel ha komolyan és hosszú távon gondolod a változást....ha nem csak a strandszezonra akarod gyorsan a kockahasat.

5 éve
#2886
Lauer
Válasz feketeinci #2885 számú posztjára
Kedves Feketeinci,

Köszönöm a segítséget. Elég nehéz végig keresni, 3-4-5 évnyi elszórt anyagot. Persze nem lehetetlen, de nincs esetleg valami lehetőség, hogy közvetlen tudjak beszélni Bmati-val?

5 éve
#2885
feketeinci 9
Válasz Lauer #2884 számú posztjára
Ha ezek érdekelnek, egyszerűen menj vissza bármelyik (vagy mindegyik) fórumban 3-4-5 évet, és olvasd Bmati társunk bejegyzéseit. Minden kérdésedre választ fogsz kapni, csak olvasni kell.

Ő egyszerű otthoni fegyencedzéssel és megfelelő kajálással nagy műtét után megcsinálta az Adonisz indexet.

Kutakodnod kell még a neten is a GI-ről ami a szénhidrátok felszívódása, a GL-ről is ha már a témánál vagy, de nagyon sokat olvashatsz másról is, mert nem csak szénhidrátból áll a világ. A fehérjék is megérdemelnek egy kis utánaolvasást, meg a zsírok is, legyen az telített vagy telítetlen, a többszörösen telítettekről ne is beszéljünk.

Minél többet tudsz majd a témáról, annál jobban fogod alakítani az életviteledet hogy a célodat elérd. Senki nem tanulta meg azonnal.

5 éve
#2884
Lauer
Sziasztok,
Olyanban szeretnék segítséget kérni, hogy jelenleg 178cm és 115kg vagyok. Pocakos.
Elkezdtem kondizni. Többnyire kardió, bicikli, de felső testet erősítek is, hogy az ne legyen vékony, cska a pocakból akarok többet lefogyni.
Nem tudom milyen elosztásban érdemes a tápanyagokat. És most jön a bonyolító. Este tudok edzeni, ergó vacsora után, edzés, majd hazabicikli, és fürdés, alvás. De edzés után ennem kell az edzés miatt. Most jelenleg 100% whey Pure fehérje port iszok edzés után. De előtte miket egyek, és jó-e ez így. valamint tápanyag elosztás? Fehérje, szénh. Zsír? Reggelire ebédre, vacsira mit?
leszedtem egy kalória táblázatot, így kb tudom, hogy minek mennyi a tápanyagtartalma. De azt sehol nem találom, hogy melyik lassú, és melyik gyors felszívódású szénh.
Illetve olyan napi tápa. elosztás van, hogy reggelire fehérje, szénh. Zsír PL: 30-50-20 ? Nem napra, mert azt a levelem elején kérdeztem, hanem étkezésre. Hogy estére kevesebb szénh. de több fehérje????
Köszi előre is a segítséget!

5 éve
#2883
Jucavekonyan
Ohh, megvan, köszönöm.
És igen, csak én vagyok ilyen béna XDXD

5 éve
#2882
stunde67 1
Válasz Jucavekonyan #2881 számú posztjára
Jobb oldalon találod : napi tápanyag javaslat: ott abban a rubrikában alul keresd a kis fogaskereket, ha arra ráklikkelsz kiadja és beállíthatod a saját makróidat...

5 éve
#2881
Jucavekonyan
Sziasztok!

Próbáltam régebbi kommenteket olvasni erről mert biztos más is kérdezett már, de nem találtam (még). szóval...
Nem tudjátok, hogy esetleg át lehet-e valahogy állítani a kalóriabázison a fehérje zsír szénhidrát arányt. Szeretnék arányaiban több fehérjét enni és azt is szeretném, hogy ezt a program is elvárja tőlem. Felhasználóknak ebbe bele lehet nyúlni?
Vagy csak én vagyok ilyen béna, hogy nem találom, hogyan kell.

Köszi

5 éve
#2880
bakony1984
Válasz feketeinci #2879 számú posztjára
Köszönöm szépen! Akkor beleásom magam.....!:)

5 éve
#2879
feketeinci 9
Válasz bakony1984 #2878 számú posztjára
A 20-50-30%-os elosztás a cukrosok étrendjében is működik - ha nincs további megkötés a CH tartományban. Sajnos általában van.
Az sem mindegy hogy mikor eszed a CH-t, és milyen CH-t fogyasztasz (lassú vagy gyors felszívódású).
A cukrosoknak 5 étkezésre osztják el a CH-t, és megmondják melyikből mennyit ajánlanak egy-egy étkezéshez.
A kérdésedből úgy érzem nem kaptál ilyen instrukciókat az orvosodtól, hozok Neked olvasnivalót.

https://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/2324/dietas-szabalyok-cukorbetegseg-eseten

https://diabetes.hu/cikkek/diabetes/1002/mit-mikor-es-mennyit

https://diabetes.hu/cikkek/hypertonia/0802/a-hipertonia-es-a-2-es-tipusu-diabetesz-etrendi-kezelese

Nem egyszerű kiszámolgatni, de nem is túl bonyolult, szólj ha kell még segítség. Idővel kitapasztalod majd, semmi nem történik ha nem az első naptól tökéletes az a CH.

Beállítani pedig grammban kell a célbeállításnál napi fix kalóriát választva (ez kcal 1600), és a Főoldalon a makróknál jobb alsó sarok....meg fogod találni.
Ha nem tudod kiszámolni hogy hány gramm az a fehérje vagy CH és zsír segítünk.

5 éve
#2878
bakony1984
Sziasztok! Cukor diétát kell tartanom. Napi 1600 kcal-t ehetek. A szénhidrát, zsír, fehérje arányokat szerintetek hogyan osszam el? Köszönöm a segítséget!

5 éve
#2877
HUNited 451 85
Válasz 310583 #2876 számú posztjára
Ettem ma a felsoroltakból többet is. Joghurt helyett kefirt, elvileg ua. a fehérje. Ma sertést ettem húsnak, elvileg az is hasonló fehérje. Magokat (dió, mandula, mogyoró, kesidió), gyümölcsöt (alma, kivi), sajtot, zöldségeket (paprika, pari, ubi, hagyma). Ettem zabpelyhet is, meg tejet reggelire.

A hüvelyeseket berendeltem, remélem hamarosan megjön.

A gondom az, hogy ha a fehérjét teljesíteni akarom, a zsír könnyen túlmegy. Hja és a másik gondom hogy nem szeretem a sovány tejet (2,8-asat eszek).

5 éve
#2876
310583 436
Válasz HUNited #2874 számú posztjára
Nem csak a tojasban van feherje! Ott vannak a sovany tejtermekek ( natur joghurt, turo - amibol rengeteg minden keszitheto, sosan, edesen, sonkaval, gyumolccsel, stb, pulyka, csirke,marha-husok, csirke es pulyka maj, akar sovany serteshus, a huvelyesek: bab, lencse, bulgur, koles, aztan a zabpehely amit megint nagyon lehet varialni es meg sorolhatnam

5 éve
#2875
drisztina 1668
Válasz HUNited #2874 számú posztjára
A beállításod tökéletes, esetleg az étkezésedben van a hiba...

5 éve
#2874
HUNited 451 85
A beállításom a fogyókúrás:
fehérje(%):20
szénhidrát(%):50
zsír(%):30

A fehérje csak akkor jön ki, ha tojással tömöm magam. Nem akarok minden nap tojást enni, legalábbis 3 darabokat. A zsírral nincs gondom (tegnap kicsit több - tojás, ma kicsit kevesebb a megengedettnél), a szénhidrát meg bőven keret alatt marad (ma a fele, tegnap a harmada volt a fogyasztás).

Igyekszem a GI módszerét követni, tehát nem a szénhidrátot száműzni, csak a gyorsan felszívódót.

Szerintetek mi lenne az optimális makróm?

5 éve
#2873
apnoee
Sziasztok! Low carb diéta esetén nem vagyok képes BMR+100 kcal-t enni, csak akkor menni ha egy pohár langyos libazsírt is leküldenék :) de nincs kedvem. Éhes nem vagyok. Kicsit sem. Nem tudom meddig tart az idilli állapot. Low carb-high fat diéta makrót nem
találok. Jó lehet 25-25-50? (P-CH2O-F), Eszik vki eszerint?

5 éve
#2872
feketeinci 9
Válasz Fidelia #2870 számú posztjára
Szia!
Ha eddig eljutottál, olvass még többet a témáról, ismerkedj meg a GL-el!

http://soul-rivers.blogspot.com/2013/10/gi-dieta-hatasos-fogyokura.html

5 éve
#2870
Fidelia
Helloka!
Nézelődtem mostanában a GI-el kapcsolatban, hogy mégis kb. mennyire rossz az étkezésem.(Örömmel tapasztaltam, hogy egész jók az arányok. Főleg alacsony meg közepes GI-s ételeket eszem.) Ami meglepett, hogy a webbetegen a karalábét és a zellergyökeret is magas GI-esnek írták le, pedig azt hittem azok max közepesek. A zöldbabon meg nem tudok kiigazodni, mert írják alacsonynak és közepesnek is. Remélem inkább alacsony, mert nagyon szeretem::)

5 éve
#2869
feketeinci 9
Válasz szma #2868 számú posztjára
Majd belerázódsz, ha felviszed mit eszel egyre jobban megismered miben mennyi fehérje van. Nem árt néha keresni sem, nem csak csirkemellből áll a világ.

Hüvelyesekben sok fehérje van, a tojás is jó fehérje forrás. Nem feltétlen kell kidobnod a sárgáját, de árulnak olyan rudat is, ami csak fehérjéből van összerakva. A por alakú fehérjék, amiről itt dumálunk rengeteget mind jó fehérjék, a topikokban olvashatsz ajánlásokat.
Vannak olyan fehérjék is, amiket a vegák esznek...még nem kóstoltam mert én jóban vagyok a csirkemellel, de olvastam a tönkölybúza fehérjéről, amit úgy készítenek el mint a húsokat.

5 éve
#2868
szma
A hugysavam magas,a csirkemellben van a legtobb purin.Hogyan teljesitsem a feherjet,hogy a purin ne emeljedjen? Mit egyek

6 éve
#2867
Stanyek
Válasz Cern #2866 számú posztjára
Az emberek tulnyomo tobbsege nem tudomanyos folyoiratokbol tajekozodik, hanem a mainstream mediabol.
A szakembereket illetoen mondjuk mar az is nagy elorelepes lenne, ha atneznek azokat az irodalmi adtokat, amikre a velemenyuket alapozzak. Ugyanis a java meg az ‘evidence based’ era elott szuletett.
Arrol nem is beszelve, hogy meg a szakemberek sem neznek utana bizonyos alapteteleknek, hanem egyszeruen elfogadjak oket. Ki nem hallott meg olyat, hogy “ugy tanultuk...” Ot ev alatt a hipotezisek fele megy a kukaba. Es nem lehet elore tudni, melyik fele. Az egyetemi oktatas nagyjabol ot ev. A tankonyvek pedig akar evtizedesek is!

6 éve
#2866
Cern
Igazából rengeteg kutatás van az alacsony ch alapú étrendekkel kapcsolatban, többnyire mind javuló egészségügyi mutatókat hoznak rövid távon. A rák megelőzéssel kapcsolatban is vannak biztató eredmények. Azonban senki nem tudja hosszútávon mit vált ki. Szerintem érdemes alkalmanként kúraszerűen csinálni.
Az ilyen cikkekre abszolút nem szabad alapozni! A kutatók se tudnak biztosat, ez a cikkek megyakran teljesen fals, hatásvadászok, minden ismeret vagy tapasztalat nélkül írják!

6 éve
#2865
Stanyek
Válasz feketeinci #2863 számú posztjára
Tetszik ez a cikk.
- Na jo! Ez annyira nem hasznos, de humoros: "Ha kevés szénhidrátot eszel, hús, vaj, sajt és zsír helyett jobb a zöldség". Mi van? Ha keves szenhidratot eszel, akkor feherje es zsir helyett jobb a szenhidrat? Hat nyilvan van itt valami ordas felrertes...
- "De nem minden szénhidrátban szegény étrend egyforma." Mertekletes velemeny, ha a tulzott allati feherjefogyasztast nem javasoljak hosszutavon. Ebben akar lehet is valami.
- "elég nagy zavar van azt illetően, mit is kellene enni" Zavar az van. Sajnos a szakertok ezzel szemben nagyon magabiztosak.
- "Nem tudhatunk biztosat, mert nagyon nehéz mérni" nagybetuvel. Azert ez teljesen jo informacio.
- "A tanulmány természete miatt nem bizonyíthatóak az okok és hatások" Nem is olyan rossz megjegyzes.
- "A népszerű alacsonyszénhidtrát-diéták hosszútávú hatása még mindig nem tisztázott." Teljesen korrekt.
- "ellentmondásos állítani, hogy megnövelheti a halálos betegségek kockázatát." Teljesen korrekt. Lasd az elobb posztolt cikket!
- "Az alacsony szénhidráttartalmú étrendet a magas szénhidrát-tartalmúval direkt módon nehéz összehasonlítani, mivel ahhoz hosszú évekig tartó vizsgálatra lenne szükség" Az adatok megbizhatatlansaga elismerve.
- "a kutatók érthető okokból nem kezelhetik úgy az embereket, mint a laboratóriumi egereket" A study design nehezsegei elismerve.
- "A friss tanulmányok további zavart fognak okozni" Ami ugye teljesen kivanatos, hiszen egy szilard alapok nelkuli rendszer romjain egy ujabb, stabilabb hipotezist lehet felepiteni az adatok szaporodasa es megfelelo elemzese utan. Azt sem lehet figyelmen kivul hagyni, hogy ujsagirokent nem mindig kifizetodo a szellel... mainstreammel szembe hugyozni.

Az adatok pontatlansaga igy is nyilvanvalo. Dehat jobb nincsen. Nem letezik olyan tanulmany, ami megbizhato adatgyujtest es megfeleloen kategorizalt designt tudna felmutatni. Az adott tanulmanyok nem rossz kiidulpontok egyebkent. Elvegre az Evidence Based megkozelites sem olyan regi jatek.

6 éve
#2864
Stanyek
Ez nem egy gyenge tanulmany. 18 orszag, 135000 vizsgalt szemely, 7 ev nyomonkovetes. At kene gondolni ezt a szenhidrat alapu etrendet.

https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736%2817%2932252-3/fulltext?elsca1=tlxpr

Discussion

In this large prospective cohort study from 18 countries in five continents, we found that high carbohydrate intake (more than about 60% of energy) was associated with an adverse impact on total mortality and non-cardiovascular disease mortality. By contrast, higher fat intake was associated with lower risk of total mortality, non-cardiovascular disease mortality, and stroke. Furthermore, higher intakes of individual types of fat were associated with lower total mortality, non-cardiovascular disease mortality, and stroke risk and were not associated with risk of major cardiovascular disease events, myocardial infarction, or cardiovascular disease mortality. Our findings do not support the current recommendation to limit total fat intake to less than 30% of energy and saturated fat intake to less than 10% of energy. Individuals with high carbohydrate intake might benefit from a reduction in carbohydrate intake and increase in the consumption of fats.
...
In conclusion, we found that a high carbohydrate intake was associated with an adverse impact on total mortality, whereas fats including saturated and unsaturated fatty acids were associated with lower risk of total mortality and stroke. We did not observe any detrimental effect of fat intakes on cardiovascular disease events. Global dietary guidelines should be reconsidered in light of the consistency of findings from the present study, with the conclusions from meta-analyses of other observational studies8, 10, 54 and the results of recent randomised controlled trials.36

6 éve
#2863
feketeinci 9
Egy cikk a kutatásokról, kevés vagy sok CH fogyasztása ajánlott?

https://444.hu/2018/09/01/az-alacsony-szenhidrattartalmu-dieta-hosszu-tavon-veszelyes-is-lehet

6 éve
#2862
feketeinci 9
Válasz cillona #2861 számú posztjára
A makrók arányát automatikusan kapod az oldaltól, sőt még finomíthatsz rajta ha akarsz a fogaskerékre kattintva a fejeknél.

Úgy gondolom hogy kapkodsz, mert alap dolgokban nem vagy elég tájékozott. Olvass még az oldalon...mondjuk az Információ fülön, vagy a topikokban.
Jó lenne ha tudnád miért kell megenni a BMR-t, amit ezzel a kerettel tuti nem eszel majd le.

6 éve
#2861
cillona
Sziasztok! Milyen százalékban tartalmazzon ch-t, zsirt és fehérjét a napi tápanyag bevitelem, ha:
2020 kcal a napi felhasznalasom,
illetve max. 1300 kcal át szeretnék bevinni.
97 kg-rol 78-ra kell lefogynom! Koszonom!

6 éve
#2860
Bojtika 3
Hozok egy érdekes cikket. Nem másoltam ki,mert a linkben színnel kiemelt szavakra kattintva megnyílik a hivatkozott háttér-információ is.

https://divany.hu/testem/2018/07/26/kazein-feherje-fogyas-izomepites-emesztes/

A lényege, hogy a túróban és a sajtban megtalálható kazein mennyire értékes fehérje.
Én ezután tényleg még jobban fogok vadászni a zsírszegény változatokra.

6 éve
#2858
Optilikusz 17
Válasz baildiko #2851 számú posztjára
Ha áttérsz a növényi alapú, finomítatlan táplálék fogyasztására, meggyógyulsz.

6 éve
#2857
feketeinci 9
Válasz Sikula #2856 számú posztjára
Nagyon új vagy még :)

A szénhidrát melyik mennyisége érdekel?
Hogy mennyi van abban amit megettél? Vidd fel a Főoldalon a Mit ettél ma-ba, és meglátod.

Vagy hogy edzés alkalmával mennyit kellene? Mert itt arról dumáltak éppen.

Vagy arra vagy kíváncsi mennyit kellene naponta szénhidrátból bevinni?
Olvasgasd az oldalt, nézegesd a főmenüben a füleket is, a Híreket....mindent amit csak tudsz, meg fogod tanulni.

6 éve
#2856
Sikula
Szia! Hogyan számolom ki, hogy mennyi a napi szénhidrát mennyiségek?

6 éve
#2854
dietetikus
Válasz baildiko #2851 számú posztjára
Inzulinrezisztencia esetén 3 óránként kell enni (ez napi minimum 5x-i étkezés), különben elkezd beinogni a vércukrod és rosszul lehetsz (pl.: ennem kell mert rosszul leszek, szédülés, hányinger, fejfájás, stb)!
A minimum szénhidrát: 150g /nap; reggeli 30g, tízórai 20g, ebéd: 50g, uzsonna: 20g, vacsora: 30g! Ez kb 1200 kcal/nap bevitelnek megfelelő. Egy étkezés nem állhat csak gyorsan felszívódó szénhidrátból!
A beállítási arány (ha jól emlékszem itt a fogyókúrásnak felel meg) 50% szénhidrát, 30% zsír és 20% fehérje! Ez egész jól kivitelezhető a valós életben. :)
Azt javaslom ragaszkodj a szénhidrát leosztáshoz és a kalóriabevitelhez. Ha a fehérje és a zsír egy kicsit eltér - a megadott arányoktól - az kevésbé gond, mint a szélsőséges szénhidrát fogyasztás!
Remélem tudtam segíteni!

6 éve
#2853
Bojtika 3
Válasz GigiAngi #2849 számú posztjára
Edzés előtt nem kellene enni.
Nem könnyű kimatekozni, ha még az egyes étkezések arányait is be akarod lőni. Szívem szerint azt mondanám, állítsa be az, aki javasolta.

6 éve
#2852
310583 436
Válasz baildiko #2851 számú posztjára
Mindenkepp szazalekban allitsd be, a zsirt tedd 30 %-ra, aztan a tobbi 70%-ot addig osztogasd a feherje es a szenhidrat kozott, amig ki nem jon a napi megengedett CH adagod. Viszont ha igy a feherjed tobbre jonne ki mint 1.5 g/ testsulykilo, akkor szerintem a zsirt is fennebb viheted kicsit. Ezzel a modszerrel, amikor uj napi kaloria keretet allitassz ( vagyis kb 10-15 kg fogyas utan igazitanod kell a napi kaloria keretet, hogy tartsad a BMR+100-at), akkor az aranyokat is ujra kell allitanod, ha a CH napi kereted ugyanannyi marad

6 éve
#2851
baildiko
Inzulinrezisztenciám van :-(
Hogyan állítsam be a helyes arányokat? Zsír-CH-fehérje?
Doki javaslata: reggeli 30-40 gr CH, ebéd normál "menü" szerű, vacsora 30-40 gr CH; 3x-i étkezés kizárólag.
Ülő munkát végzek.
Valaki tudna segíteni a beállításokban?
Köszönöm szépen!

6 éve
#2850
GigiAngi
Válasz 310583 #2848 számú posztjára
Nekem be kell állnom napi 5x-i étkezésre hogy kiváltsam a nassolhatnékot, ez az orális fixáció nem hagyott alább pedig már ötödik éve nem dohányzom :D Akkor napi keret oszt jóvan. Köszönöm :) :*

6 éve
#2849
GigiAngi
Válasz 310583 #2848 számú posztjára
Sportolok mellette, és az edzés miatt lesz fontos ez szerintem... meg ugye este5-6-ig van csoportos óra, utána már csak csirkemell spenóttal :P viszont gondolom edzés elótt sem árt valami olyan kaját kitalálnom amitől nem fekszem ki tíz perc terhelés után. Ötlet? :)

6 éve
#2848
310583 436
Válasz GigiAngi #2847 számú posztjára
Lehet van jelentosege, de en nem igazan kovetem etkezesek szerinti felbontasban, arra figyelek, hogy napjara beleferjek minden keretbe. Amugy nalam a reggeli a "nagy kaja", reggelire elfogyasztok 400-600 kaloriat is ( a napi 1450-bol), a tobbi az ebed es vacsora. Keson reggelizek, kb 11 orakor, azebedem alltalaban leves, vacsi a masodik. Van amikor kozben meg jon egy uzsi, de van, hogy cask 2x sikerul egyek.

6 éve
#2847
GigiAngi
Sziasztok!
kérdés:
Napi 1500 kcal kell naponta, öt étkezésre bontva. A reggeli legyen 20%, a tízórai 10-15%, ebéd 25%, az uzsi 15% és a vacsi marad 10%.
Namármost, a fehérje 45%, a szénhidrát 35%, a zsír 20% egész napra, erre állnék be.
Akérdésem arra irányul, hogy egyes étkezésen belül, pl. a reggeli 20%-on belül ami legyen most durván 320 Kcal, hogy oszlik el ez a három dolog, milyen százalékban ehetek zsírt, ch-t és fehérjét? Estére 0 ch és minimális zsír, ennyit tudok, a többi homály nagy kérdőjellel :/

6 éve
#2846
slimshady977 5
Válasz Ildinka #2845 számú posztjára
Hihihi....valószínűleg én ajánlottam, mert én és a párom pulykahús függők vagyunk :D De jó is a fehérjénk majd minden nap :D És szerencsére a kezdeti nehézségek után végre megy a lassú de folyamatos fogyás :) Párom 7 kilónál én 10-nél tartok :D

6 éve
#2845
Ildinka 7 1
Válasz törölt felhasználó #2843 számú posztjára
Szia! Én sem tudtam, hogy növeljem a fehérjét mert amint bevittem húst azonnal megugrott a zsír is, meg amúgy is mindentől amit effektív én szeretek azonnal a zsír megy felfelé (akár tojás akár sajt, hús de még a hal is stb) Valaki írta itt valahol, hogy ha hús akkor pulykát egyek és igaza volt, utána néztem, az a legjobb fehérje forrás anélkül, hogy a zsír adagot túllépné az ember. Esetleg ez segíthet Neked is..

6 éve
#2844
310583 436
Válasz ZolAnd #2841 számú posztjára
Arra ertettem, hogy nezd meg etelenkent, hogy minden aznapi etelednek a makroid szorozd be es hasonlitsd ossze az adott etel kaloriajaval. Ha recepten belol talalsz nagy elterest, akkor a recept osszetevoivel ugyanigy. Csak igy tudjuk meg, hogy melyik etelednel van a nagy kulombseg.

6 éve
#2842
Ildinka 7 1
Válasz Bojtika #2831 számú posztjára
Ok koszi! :)

6 éve
#2841
ZolAnd 17
Válasz 310583 #2840 számú posztjára
Megnéztem. Sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő. Semmilyen "különlegeset" nem ettem, csak azt amit máskor is. Érthetetlen.
Van viszont egy másik, ennél nagyobb baj is. Az nem ebbe a topikba való. Ha érdekel, gyere át a "Hibák az oldal működésében" topikba.

6 éve
#2840
310583 436
Válasz ZolAnd #2839 számú posztjára
Megnezted etelenkent? Jutottal valamire? kivancsi lennek mi volt az oka

6 éve
#2839
ZolAnd 17
Válasz 310583 #2837 számú posztjára
Semmilyen új ételt nem ettem, csak az eddigieket és még sohasem fordult elő. Mondjuk az lehet, hogy valamelyik elviszi az egyik adatot, de hogy mindegyiket? És ha elviszi az összetevőket, miért nem viszik el az összetevők a kalóriákat is? Megpróbálok utána nézni.

6 éve
#2838
feketeinci 9
Válasz 310583 #2837 számú posztjára
A xillit nem szívódik fel teljesen, ezért nincs annyi kalóriája. Nincs benne más, csak CH, de nem szívódik fel teljesen!
https://naturpont.wordpress.com/category/xillit/

A legdurvább példa lehet még erre az utifűmaghéj, ami szintén nem szívódik fel.
Nagyon sok rostot ismerünk, ami felszívódás nélkül távozik, így nem kell számolni a kalóriájával.

6 éve
#2837
310583 436
Válasz ZolAnd #2836 számú posztjára
Hirtelen 2 lehetoseg jut eszembe: 1. Valamelyik etelnek amit ettel nagyon el vannak irva az adatai. 2. Vannak olyan etelek, amiknel valojaban nem talal a szimpla matek. Amit konkretan tudok: nyirfacukor ( xilit) 240kal/ 100 g, F=0, CH=100, ZS=0. Mivel en a napi kavemat ezzel edesitem, megneztem a csomagolason. Aztan a neten, million helyen, mindenhol ezek az adatai. Nem tudom miert. Matekolva 400 + valami kaloria kellene legyen. (Jo, nem eszem 100 g-ot naponta). Es mintha meg bogoztuk Bojtikaval egyszer a mas edesitoket is.Ezenkivul vannak ures kaloriak ( pl ital., ).De 400 kal az jo nagy elteres. Meg tudod nezni etelenkent, hogy honnan jon ( melyik etelednel nem talal a matek), hatha okosabbak leszunk, en is kivancsi vagyok.

6 éve
#2836
ZolAnd 17
Hahó!
Egy nagyon fura dolgot tapasztaltam (eddig ilyen sosem volt). A napi kalória bevitel/keretnél még van 400 kcal lehetőség. Ám az összes összetevőt (fehérje, szénhidrát, zsír) túlléptem. Ez miként fordulhat elő?

6 éve
#2835
Bojtika 3
Válasz Szuszuka92 #2834 számú posztjára
Szerintem, ha a kalóriakeret jól van beállítva, akkor nincs semmi baj.

6 éve
#2834
Szuszuka92
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni,hogy nekem minden napom úgy zárul, hogy a CH szintet nem teljesítettem, viszont a fehérje értéket általában bőven túl lépem, a zsirt értékét meg sikerül betartanom.
Fogyni szeretnék-legalább 15 kilót.
Tulajdonképpen semmilyen diétát nem követek-csak igyekszem életmódot váltani és egészségesen táplálkozni, mozogni rendszeresen.
A kérdésem pedig, hogy ez ilyen arányokkal menni-e fog?

6 éve
#2833
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #2832 számú posztjára
Nem irigyellek!

Nagy szerencsém, hogy én nem szoktam rá semmilyen üdítőre.

6 éve
#2831
Bojtika 3
Válasz Ildinka #2830 számú posztjára
Néha csinálj szúrópróba-szerű ellenőrzést.
Néha nem értem, az értékeket hogy "sikerült" így megadni.

A húst általában saját zsírjában sütöm, mert egyébként nehéz kitalálni, mennyi az a zsiradék, amit saját magából eresztett a sült, és mennyi az, amit felvett, mialatt a víztartalmából is veszített.
Sütőzacskóba vagy jól záródó fedő alatt a serpenyőben szépen megpuhul magában, a fűszerekkel, a végén zsírjára lehet sütni és megpirítani. Így elég a nyers súlyt viszonyítani a kész sülthöz (én a fiammal osztozom).

6 éve
#2830
Ildinka 7 1
Válasz 310583 #2827 számú posztjára
EGyedül a káposzta levest eszem napokig, illetve levest zöldségekkel és káposztával. Ott a nyers zöldségeket számolom dekánként amennyit beleteszek. A többit általában aznap megeszem. De a husoknál pld főtt vagy sült megadott kalóriáját számolom.

6 éve
#2829
Ildinka 7 1
Válasz Bojtika #2826 számú posztjára
Nem, köszi, magamnak főzök csak.

6 éve
#2828
Ildinka 7 1
Válasz 310583 #2825 számú posztjára
Igen, igazad van, el is kezdek inni újra.. Felmentettem magam a leves miatt, hogy úgyis megvan a napi egy liter minimum. Köszi a válasz, Neked is sok sikert! :)

6 éve
#2827
310583 436
Válasz Ildinka #2824 számú posztjára
ha fozol, azt egyedul magadnak fozod es egyszerre meg is eszed? Mert cask akkor OK, hogy a nyersanyagokat vidd fel, mintha nyersen etted volna meg es ne vidd fel receptek, vizzel, elparolgassal.

6 éve
#2826
Bojtika 3
Válasz Ildinka #2824 számú posztjára
A főtt ételeknél a hozzávalók között számolod a vizet is, és utána az elpárolgást?
Mert hacsak nem saját magadnak főzöl, ezt számolni kell. Ha magadnak főzöl és aznap meg is eszed, akkor nem kell matekozni vele.


6 éve
#2825
310583 436
Válasz Ildinka #2824 számú posztjára
A sulyvaltozas sohasem egy szep egyenesen lefele halado vonalat ad a grafikonon, inkabb olyan mint egy furesz ele, cask nem egyenletesen vannak a fogazatok! Persze, mindenki maskepp mukodik, hisz nem robotok vagyunk, de azert a tapasztalatok szerint mukodik mindenkinel a szamolas. A viz, mar tobbszor meggyozodtem, hogy nagyon fontos. Nekem az ivas nagyon nagy gond, akar hetekig is elvagyok viz nelkul, nagyon kell eroltessem magam, hogy igyak. Es mar tobbszor volt, hogy amint nem ittam, rogton felfele indult a merleg, aztan nagy elhatarozas, majd 2 l viz es 2 nap alatt -1 kg is akar.Csak kitartas, sok sikert.

6 éve
#2824
Ildinka 7 1
Válasz 310583 #2823 számú posztjára
Szia! Minden egyes grammot mérek itthon is van mérlegem és a kocsiban is mindig viszem magammal. Igen a BMRI 1450 én találtam ki így az 1500-at mert olvastam valahol egy picit felé kell menni. Ha főzök én nem a recept kalóriaértékét nézem hanem minden egyes összetevő kalóriáját. Vizet ugyan mostanába keveset iszom viszont napi 1 l káposzta levest eszem. Érdekes módon majd egy havi stagnálás és hízás után tegnap másfél kiló lement a három nappal előzőhöz képestLehet hogy csak én működő furcsán? Köszönöm a válaszodat!

6 éve
#2823
310583 436
Válasz Ildinka #2822 számú posztjára
Hozzaertok nem vagyunk, ( en legalabbis nem), csak tanulgatjuk mi is ezt a complex emberi szervezetet, tapasztalunk, megosztjuk a tapasztalatainkat, igy probalunk eletmodot valtani, fogyni, egeszsegesebbek lenni. Az, hogy a kaloriabazis mit allit be, attol fugg, te milyen utasitast adtal neki: az 1500 keret BMR felett van-e? ( Igaz, mintha masik forumban irtad volna, hogy 1450 korul van a BMR-d). A makrok aranyait hogyan allitottad? Alltalaban a "fogyokuras"-t javasoljuk, ami F=20%, CH=50%, ZS=30%. Mersz-e mindent merlegen amit megeszel, vagy adag, darab, stb mertekegysegekkel szamolsz, ami nem igazan pontos. Sajat receptedet felviszed-e vizzel, elparolgassal es azzal szamolsz-e, mert a meglevo receptek nagy resze rossz, es nem is fozunk egyforman.Iszol-e eleg vizet?. Igy hirtelen ezek jutottak eszembe, amit at kellene gondolj, hogy jol csinalod-e. A sportot max 65-70%-ban ird be, mert tulzottak az adatok, valoszinu a BMR is bele van szamolva. Ami a husokat illeti, a legjobb valtozat pulyka ( foleg mell), csirke.Ezenkivul zabpehely, huvelyesek, bulgur, hajdina, jo novenyi feherje forrasok, sovany tejtermekek.

6 éve
#2822
Ildinka 7 1
Sziasztok, segítséget kérnék egy hozzáértőtől. A fogyásomat úgy állította be a kalóriabázis, hogy 45% szénhidrát, 25% zsír és 30% fehérje, valamint 1500kCal. Az első időkben fogytam, aztán stagnál most pedig hízom.. :-( Néha a zsírt túllépem, fehérje meg alig éri el a célt, mivel a hús ami jó fehérje forrás sok zsírt tartalmaz. Sportolok is, ha a sporttal megnő a kalória égetés mennyisége, akkor van hogy túllépem az 1500 kalóriát hiszen még így is marad sokszor napi 4-500 kcal többlet amit bevittem. Mit nem csinálok jól? Köszi a segítséget!

6 éve
#2821
Rotburg
Igen, szeretnék fogyni. A kalóriaszámlálást elengedhetetlennek tartom minden (fogyókúrához, életmódváltáshoz). A ketogén étrend nekem nagyon bejött, de lehet másnál nem működik. Egyrészt ehetem azt amit amúgy is szeretek, másrészt megszűnt a sűrű gyomorsavval kapcsolatos problémám. Az eddigi legkevésbé megterhelő diétám. Gyakorlatilag semmiféle kívánás nem lép fel, a család eheti előttem a legfinomabb süteményeket is, rá sem hederítek. A hangulatváltozást amit írnak, én magamon nem tapasztalom, bár a nejem azért észleli. A sportban semmi negatívumot nem veszek észre, pedig elég hosszútávú dolgokat végzek, úgy látszik megoldom zsírból is.
És ami eddig sikerült Szeptember 25 óta - 13 kg. Napi 1600 kalóriával, amit néha erőlködve tudok összehozni. A sok sport miatt + fehérje fogyasztással, ill. multivitamin és ásványi anyag pótlással. Ha valaki pl. édességre vágyik csak javasolni tudom az esti Casein fehérje turmixot, főleg csokisat (mint egy puding), én magtejjel fogyasztom.

És azért a karácsonyi időszakban persze szünet volt, de most az NFL döntő után újabb lendülettel. Ui. és lehetőleg saját készítésű kaják, mert a boltiakban mind van szénhidrát, a legmeglepőbb helyeken is. Ha van kérdésed tedd fel szívesen válaszolok, a tapasztalataimról.

6 éve
#2820
Josephine 1
Válasz Rotburg #2819 számú posztjára
Ez szuper, akkor nem csak én vagyok ezzel így. Nézd, mit találtam ezzel kapcsolatosan:
https://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/gyomoreges-gerd-rejtett-okai.php

Fogyni szeretnél, azért kezdted el a ketogén diétát? 4 hónap az már elég sok idő ahhoz, hogy tapasztalatokat gyűjts. Én nagyon szeretnék legalább 30 kg-tól megszabadulni. Mit tapasztalsz magadon?

6 éve
#2819
Rotburg
Válasz Josephine #2818 számú posztjára
Szia, meglepődve olvasom amit írtál, így akkor nem csak "beképzelem" magamnak. Viccet félretéve 4 hónapja táplálkozom ketogénként, és a gyomorégés azóta teljesen elkerül. Előtte szinte mindennapos volt a különböző savlekötők használata. A dologhoz a háziorvosom sem tud mit hozzátenni. Sok sikert és kitartást.

6 éve
#2818
Josephine 1
Válasz Xtras5 #2612 számú posztjára
Szia, 9 hónapja írtál a ketogén diétáról, hogy számodra eredményes volt. Azóta sok idő telt el. Sikerült megtartanod a súlyod? Nem jöttek vissza kilók? Meddig csináltad ezt a diétát? Volt-e valamilyen mellékhatása? Egy kedves barátom több hónapja étkezik így, az ő javaslatára én 8 napja kezdtem el, és eddig jók a tapasztalataim. Nem érzek magamon fáradtságot, ellenben a korábban állandósult gyomorégésem teljesen megszűnt. Minden nap kellett szednem protonpumpa gátlót, hogy elviselhető legyen, most viszont 6 napja nem szedtem és semmi bajom.

6 éve
#2817
310583 436
Válasz törölt felhasználó #2812 számú posztjára
Azert marad zsir a kocsonyaban is! en szoktam fozni csirke vagy pulykamellbol, pl amit legutobb foztem: 439 g sargarepa, 78 g zellergumo, 1660 g csirkemellfile (csont nelkul), 50 g zselatin ( granulatum), 1641 g viz ( ennyi marad fozes utan, leszamitva az elparolgast), ebbol lessz 3868 g, 83.09 kal, F=10.13, CH = 1.02, ZS =3.98 / 100 g.
Megeszem husosto, zoldsegestol

6 éve
#2815
Bojtika 3
Jaj, ne haragudj.
De ha amúgy is van bajod a zsírtól, pláne nem árt normál keretek között csökkenteni. Éppen hogy pl. a tojássárgájában levő zsír, a húsokban levő zsír is gyakran elegendő.
Én nem tudnék minden étkezésre húst enni, még a számomra előírt 20%-nyi 66 grammot sem, de nem erőltetem, inkább iszom egy adag proteint, ha úgy "sikerült" a napom.

Ha nekem sütne édesanyám rántott húst, én se bántanám meg azzal, hogy nem eszem meg.

6 éve
#2813
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #2812 számú posztjára
Ne haragudj meg, egy rántottát simán meg lehet sütni hozzáadott zsiradék nélkül is, egy jobb bevonatú serpenyőben. Nekem van ilyen, van vagy 40 éves, és nem teflonos.

De lehet gőz fölött is sütni.

A hagyományosan sütött rántott húst általában mindenki lecsepegteti, de a panír sok zsiradékot felszívott addigra!

6 éve
#2811
feketeinci 9
Válasz törölt felhasználó #2810 számú posztjára
A tojás főve kevésbé zsíros?
A sárgájában van a zsír, ki tud onnan főni ha vízbe teszem? De nem látom a főzővízben a zsírt!
A rántott hús pedig nem a hústól függően tartalmaz sok zsírt, hanem a sütéstől, amikor magába szívja az edényből amiben sütjük. Bár lehet Te sütőben sütöd. Úgy még soha nem próbáltam csak régebben időhiány miatt a fagyasztott cuccokat amiket sütőben lehetett sütni.

A kocsonya pedig nekem egy sötét folt. Nem mondom hogy nem eszem meg...dehogynem. De fogalmam sincs mi van benne. Lehet ezzel együtt élni :)
De vajon mi van benne? A zsír kicsapódik a tetején, így leszedhető. Mind kicsapódik? A lében tényleg nem marad semmi?

De ezeket így szeretjük!

6 éve
#2809
Blacklily 263 1
Válasz törölt felhasználó #2803 számú posztjára
Ridita, nem lett így túl sok a zsír? Két tojás, két szelet rántott hús és kocsonya... Nálam ennek a fele/negyede túltolja a napi zsíradagomat. Én maximum csirkemellet, sovány felvágottat és egy tojást engedhetek meg egy nap. Amúgy imádnám és meg is bírnám enni azt, amit te, mert nagyon "húsos" vagyok.

6 éve
#2808
Hilduci28
Persze. Drága otthon, és tényleg nincs jó íze. De itt ugyanolyan árba van.ne mondjam h a tehentej is borzasztó. Simán nem is tudom meginni.Pedig nagyon szeretem.

6 éve
#2807
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #2803 számú posztjára
Elég rémesen hangzik, ennyi hús...

6 éve
#2806
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2804 számú posztjára
Azért a kísérletért nem rendelek ilyen-olyan tejet. A közelemben nincs ilyen bolt, ahol kapható lenne. Drága is. Szóval nem tudom, szeretem-e, de nem muszáj végül is tejet innom. (Fiatalon szerettem, de jó ideje már nem. A tejtermékeket szívesen eszem azért.)

6 éve
#2805
Hilduci28
Igen. Ha nem fogyasztasz fehérje port akkor táplálék formájában kell megoldani. Ami kicsit nehezebb a gyomornak megemeszteni.de inkább kinlodjon mintsem hogy ne legyen elég.

6 éve
#2804
Hilduci28
Még soha nem kóstoltam gyumolcsoset vagy vaniliasat.biztos finom.semmilyen tejet nem szeretsz? Én ma mandula tejet vettem. Magára nagyon rossz,kesernyés de a protein szeletemhez vettem.Végül találtam borsó lisztet amibe 81g fehérje van.és 5g ch.úgyhogy egy 70 gramos szelet 2g ch t tartalmaz :-) 21 gramm fehérje és 6 gramm zsírt.

6 éve
#2802
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2801 számú posztjára
Nyáron jó választásnak tűnt a gyümölcsös.

A tejet nemigen szeretem inni, más ízűt is gyakran iszom vízzel. A gyümölcslevest sem szeretem...

6 éve
#2801
Hilduci28
Én csak tejjel tudom meginni.vízzel abszolút rossz íze van. :-) nálam is a ch ami állandóan lemarad pedig mindennap eszek gyümölcsöt. De nem is bánom mert a 130 gramm úgyis megvan és az utóbbi 1 hétbe újabb -1 kiló :-D

6 éve
#2800
310583 436
Szerencsere a feherjevel nincs bajom, hust es tejtermeket is szeretek enni, igy az mindig boven megvan, a zsirhoz neha be kell kapjak nemi diot, mandulat, tokmagot, stb, inkabb a ch-m van mindig lemaradva, azt nehezebben tudom osszehozni, pedig majd mindennap eszek levest ( amiben nyilvan van zoldseg - bar eleg keves a kaloriaja) es koretet is. Majd mindennap 25-75 g rozskenyer is bejon.Mikor nagyon le van maradva, utolso mentsegem a gyomolcs-smoothi

6 éve
#2799
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2798 számú posztjára
Az enyém is ilyesmi összetétel, de gyümölcsöset vettem még a nyáron.

Most az a bajom, hogy hideg vízzel kellemetlen. Melegebb változatban a gyümölcsös íz meg nem jó.
Ha muszáj, akkor muszáj, de szerencsére a 20-25 gramm elég szokott lenni.

Nem megfelelő a fűtés nálunk, hideget inni nem esik jól.

6 éve
#2798
Hilduci28
Szerintem semmi gond nincs a protein porral.én olyat használok ami 50 gramm 35 g fehérjét és 4G ch t tartalmaz. Igaz nem szoktam egyszerre 50gramot lenyelni.inkább 2 részbe. És finom is.:-p

6 éve
#2797
Bojtika 3
Istentelenül nehéz néha ez a fehérjebevitel.

Az a baj, hogy amelyik fehérjeforrást eszem, annak zsírtartalma is van. De most inkább megfőzök pár tojást, és megeszem a fehérjét, de én azt a port köszönöm, talán inkább nem...
Viszont úgy látom, beválik, hogy a fehérje százalékát mindenképp beviszem. Jobb a közérzetem, és nem vagyok éhes.

6 éve
#2796
310583 436
Válasz Bojtika #2795 számú posztjára
Van amikor itthon van, es merek, van amikor mashol, es saccolok, tehat azok nem is pontos adatok, de nagyon messze sem jarhatnak a valosagtol. Tudom, hogy tobb bennuk a zsir, a mennyisegeket kb be tudom loni ( vagy etteremben irja) valasztok egy hasonlo receptet aminek az osszetevoit hozza tudom hasonlitani ahhoz amit ettem; ha pl a gyerekeimnel eszem es nem tudok merni, ott hasznalom a sajat receptemet, nem lehet nagy elteres, hasonloan fozunk. Ha ugy latom szukseges, felirok meg nemi zsirt/olajat

6 éve
#2795
Bojtika 3
Én a kilengős napon nem mérek. Azért is kilengős sokszor, mert pl. másutt étkezem.

6 éve
#2794
310583 436
Válasz Bojtika #2793 számú posztjára
Erdekes otlet!. Nekem meg forditva van, a feherje van mindig tullepve, pl ma 28-44-28 %-os aranyok jottek ki, 1470 kal keretbol leettem 1459 kaloriat, a makrok igy neznek ki: F 97 / 74; Ch 154 / 184; Zs 44 / 49. Alltalaban mindig igy allok, hogy a zsirbol keves, a ch-bol kicsit tobb hianyzik, a feherje tul van menve. Azt hiszem egyetlen egyszer sikerult pontosan 20-50-30 %-ban teljesitenem. Most azon kiserletezek par napja, hogy excel-ben vezetem a napi kaloriat es makrokat, mert ha lehuzom osszeadja es atlagot is csinal. Arra vagyok kivancsi, hogy pl a kilengos napokkal( amikor torta, ital. is van), hogy fog mutatni az atlag

6 éve
#2793
Bojtika 3
Inkább ide való az újabb ötletem:

Mivel időnként túllépem a napi zsírbevitelt, azt kezdem el kipróbálni, hogy az ilyen napokon is beviszek annyi fehérjét, hogy az a bizonyos 20% százalékos arány a fehérjére meglegyen. Azaz nem úgy fogom fel, hogy ez a nap az ördögé, hanem viszek bele valamit a rendszerből. Kíváncsi vagyok, ez hogyan hat majd hosszabb távon.

6 éve
#2792
Hilduci28
Köszi. Sikerült.

6 éve
#2791
310583 436
Válasz Hilduci28 #2789 számú posztjára
Igen, a sajatodat tudod, elohivod a receptet, ramessz a 3 pont ala elbujt "I" beture, ott elojon egy ablak ( betoltes az USDA-rol, annak legaljan kijelolod "sajat oldalon" majd utana szerkesztes gomb. En mindig atszerkesztem, amikor ujra fozom, mert tuti nem ugyanakkora minden darab amit belerakok

6 éve
#2790
feketeinci 9
Válasz Hilduci28 #2789 számú posztjára
A sajátodat tudod tutira, ráállsz a receptre, és van egy SZERKESZTÉS gomb.
Elvileg.
Éppen a napokban írtam legalul az egyik fórumba, hogy nem jött elő a szerkesztés gomb, bár amikor a rendszer megkérdezi jó-e a recept és azt a gombot jelölöm hogy nem jó, akkor eddig engedte más receptjét is szerkeszteni. Most nem volt SZERKESZTÉS gomb :(

Ha jól emlékszem valami pörköltről volt szó, ahol az elpárolgást a receptíró pozitív előjellel vitte fel, gondoltam átírom negatívra....de nem sikerült.

6 éve
#2789
Hilduci28
Köszi. Hogyan lehet módosítani a már meglevő receptet?

6 éve
#2788
310583 436
Válasz Hilduci28 #2786 számú posztjára
mit ettel sor vegen a3 pontra kattintva van : Sajat etel felvitele - ez amit a csomagolasrol viszel fel kaloria es makro adatokat; Sajat recept felvitele - itt tudod a te receptjeidet felvinni: Megmered a fazakat. Megmersz minden nyersanyagot amit beleteszel ( a vizet nem muszaly) ; mikor megfott, megmered fazakastol, kivonod a fazek sulyat es megvan a kesz eteled sulya; Kezded felirni a receptet, felirsz minden hozzzavalot, es a program neked osszeadja hany gramm a nyersanyagod. Ezt kivonod a kesz eteled sulyabol, es megvan a viz vagy elparolgas mennyisege, amit meg hozzairsz a receptedhez "+" vagy "-" elojellel. Pl ha a nyersanyagok 200 g, a kesz etel 500 g ( pl rizs, teszta, leves) akkor irsz vizet +300 g ez a felvett viz; ha a nyersanyag 300g a keszetel 200 g ( pl sult hus, grillezett zoldseg) akkor irsz vizet -100 g, ez az elparolgas. Mikor a vizet is hozzairtad, a recepted vegen kiszamolt suly eegyezik a kesz eteled sulyaval, es ki van szamitva, hogy 100 g keszetelben mennyi kaloria, ch, feherje, zsir van, majd mered mennyit eszel belole

6 éve
#2787
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2785 számú posztjára
Persze, így pontosabbak lesznek majd az ételeid!

Ha valamiben megakadnál, csak szólj.

Még annyit: ha csak magadnak főzöl. és egy nap meg is eszed, akkor elég csak a nyersanyagokat leméregetni, a főtt súlya, mivel víz, az nem érdekes. Csak az összes hozzávalót és a zsírt mérd le.

6 éve
#2786
Hilduci28
Eleget böngésztem.de nem láttam ilyen lehetőséget. Koszi :-*

6 éve
#2785
Hilduci28
Megfogom próbálni rizzsel. Úgyis azon elmelkedek h rizses savanyu káposztát készítsek.tejföllel.

6 éve
#2784
Bojtika 3
Azt kivonod.
Fel lehet vinni a receptbe, hogy Elpárolgás. és ki lehet tenni a mínusz előjelet.
Még sosem nézted a lehetőségeket?

Most a rizsemből nem párolgott el számottevő mennyiség, mert a paprikás csirkével együtt, kis lángon pároltam készre.

Saját rizses hús-receptemet követtem, most nem kellett mérnem.

6 éve
#2783
Hilduci28
De ami víz elparolgott? Gondolom 800gramm vízből 400elparolgott.

6 éve
#2782
Bojtika 3
Pl. ma főztem 400 gramm rizst, 800 gramm vízzel.
Lett 1200 gramm főtt rizs, de a kalóriája persze csak a 400 gramm rizsnek megfelelő.
Ha ebből a főtt rizsből eszem 300 grammot, akkor a 100 gramm száraz rizs kalóriáját ettem, mert a többi víz.

6 éve
#2781
Bojtika 3
A krumpli nagyjából azonos marad. De kis mennyiségben kipróbálhatod.
20 deka krumplit megfőzöl 1 liter vízben. Ha a levét nem használod fel, akkor mennyi főtt krumpli lett leszűrve? (Leméred a főzés előtt is, utána is. Onnantól már fogod tudni.)
(Ne öntsd ki a levét, finom leves alapja is lehet akár.)

Ha felviszel saját recepteket, találj ki valami jelölést hozzá, hogy később is megismerd. A saját receptjeidet aztán vissza tudod keresni, legközelebb már nem kell számolnod. Vagy csak hozzáteszel ezt-azt, mert lehet szerkeszteni is.

Nem kell ilyen okos mérleg, a legtöbbünknek egyszerű olcsó digitális mérlege van. A lényeg, hogy legalább 2 gramm pontossággal mérjen, hogy a kis adagok is mérhetők legyenek.


6 éve
#2780
Hilduci28
Az már megvolt.vettem konyhai mérleget ami kiszamolja a kalóriákat és a többit.csak nem tudom hogy kell használnom :-))még nem volt időm kitanulmanyozni. De nagyon kíváncsi vagyok hogy mennyire lesz hasznos számomra. De pl ha nyersen 1000gramm krumplit megfozok 2 liter vízbe. Utanna a krumpli gondolom kevesebb gramm lesz. Vagy több? Nem igazán értem.

6 éve
#2779
Bojtika 3
Mi úgy szoktuk, hogy konyhamérlegen lemérjük, miből mennyit használunk. A vizet is, a végén az elpárolgást is.

A Mycoproteint te magad is felviheted, akkor meglesz az is.

6 éve
#2778
Hilduci28
De amit megkeszitek annak nem tudom a pontos értékeit.Főleg h úgy főzök h sokszor improvizalok.ma pl készítettem egy fajta zöldséges mycoproteines vacsorát. Krumpli,édes burgonya póréhagyma sárgarépa és lilahagyma és a mycoproteinbol vettem kockázat. Ezt így készen árulják v darálva mint a darált húst.kokuszzsiron megpiritottam majd főztem 20 percet. Nos.hogy ennek milyen értékei vannak nem tudom.

6 éve
#2777
Bojtika 3
Tudod, a kész receptek használatáról itt mindenkit lebeszélünk. Arra jó a rendszer, hogy saját recepteket vigyen fel az ember. Ugyanis a receptek nagy része nem tartalmazza a hozzáadott vizet, sem az elpárolgást, illetve ahány, annyiféleképpen készült, mert receptet bárki felvihet.
Én nem használok zsiradékot pároláshoz, de sokan igen. Amihez eszem azt a párolt valamit, abba úgyis van zsír.

A bab, a rizs, a tészta a fővés közben vizet vesznek fel. Ezért változik a kalóriaértékük.

6 éve
#2776
Hilduci28
Ha 63 kilonal all meg nem bánom. Ha 65nel akkor sem leszek szomorú. Ha 70 nel akkor változtatok. Az ételek amiket számol a program nem 100%os.azthiszem a bab szárazon több ch t tartalmaz mint főve.és a krumpli is.és ha párolt zöldséget készítek abba rakok kis kokusz zsírt.nem csak simán megparolom.hasonló esetben a főtt rizs.ha csak alapanyagokat adok meg és utána készítem meg akkor valószínűleg több kalóriát fogyasztok el mintha nyersen ennem.mert belerakok ebből is egy kicsikét abból is egy kicsikét.:-)

6 éve
#2775
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2774 számú posztjára
Ilyen koplalásokkal áll meg aztán a fogyás.

6 éve
#2774
Hilduci28
Nekem is kell hiddel. De másképp nem megy. Ráadásul pcos vagyok.sokszor letudnek nyelni egybe egy egész turotortat.aztán megeszek egy almát :-)))

6 éve
#2773
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2772 számú posztjára
Nekem a 20% fehérje is néha a fülemen jön ki. Pedig próbáltam én is emelni, de éhes is voltam, meg jól se esett. Nekem kell az az 50% szénhidrát is.

6 éve
#2772
Hilduci28
Egyenit választottam mert úgy érzem h kevesebb chra és több feherjere van szükségem. 35-40 -25 re.

6 éve
#2771
Bojtika 3
Válasz Hilduci28 #2770 számú posztjára
Én is csak fehérjeporral...
Hogyhogy beállítottad? Nem csak simán a "fogyókúrás" vagy az "általános" beállítást követed?

Én próbálgattam, de ezek jók nekem, most inkább a fogyókúrásat választottam.

6 éve
#2770
Hilduci28
Én meg soha nem tudom azt a fehérjét megenni amit beallitottam :-D

6 éve
#2769
Fanna31 58 8
Válasz Icuka54 #2742 számú posztjára
Szia érdeklődnék a ketogén étrended felől! sikeres
?fogytál tőle?Sokat olvastam már erről az étrendről.

6 éve
#2768
Fanna31 58 8
Válasz Fanni13 #2767 számú posztjára
Köszönöm a gyors és hasznos választ kedves vagy! :-)

6 éve
#2767
Fanni13
Válasz Fanna31 #2766 számú posztjára
Szia!
Biztosan látod, hogy a fehérje mellett is van egy kis emoji, ami csak akkor vigyorog, ha túlléped a fehérjét, tehát ez nem baj! Nyilván nagyon sokat sem jó bevinni, mert ahogy Bojtika is írta lejjebb, hosszútávon veseelégtelenséget okozhat. Szerintem 1,5g/ttkg érdemes fogyasztani, ha fejleszteni akarod az izomzatodat és nem plötyi lenni :)

6 éve
#2766
Fanna31 58 8
Sziasztok sajnos a fehérjét mindig túllépem ez baj? Mennyi a megengedett? Köszönöm a választ előre is!

6 éve
#2765
Bojtika 3
Te ismered magad! Erre nincs általános szabály.
De ha nehezen tartod az előre megszabott arányokat, vagy ha nem érzed jól magad, vagy ha a nap végén éhesnek érzed magad, holott az arányok stimmelnek... ezekre érdemes odafigyelni.

6 éve
#2764
bakroattila1998 1
Válasz Bojtika #2763 számú posztjára
milyen jeleket láthatok, ami arra engedne következtetni, hogy tiltakozik?

6 éve
#2763
Bojtika 3
Válasz bakroattila1998 #2762 számú posztjára
Szerintem is jobb a fokozatosság, de ha a tested nem tiltakozik, akkor nem kell nagyon vacakolni. Nagyon figyelj a tested jelzéseire. Az lesz a tuti.

6 éve
#2762
bakroattila1998 1
Válasz Bojtika #2761 számú posztjára
azért kérdezem, mert ki akarom próbálni az életet magasabb CH-val. de hétfőtől kezdem.
ha nem jön be, akkor visszatérek a mostanihoz.. :D
kíváncsi vagyok, meg mostmár elértem azt a súlyt, hogy teljesen nyugodtan kísérletezek az evéssel.
szerinted akkor a 27-50-23 (f-sz-zs) az jó lehet nekem? bocsi, hogy ennyit kérdezek.. :Dű
másik: lehet fokozatosan kéne a ch-t emelni nem? ha hirtelen megemelném, nem tudom mi lenne.. :D

6 éve
#2761
Bojtika 3
Az én arányaim eleve nem lehetnek ennyi fehérjével. Nálam a fehérje 15% alatt lenne, de ezt kicsivel magasabbra kell tennem, mert a CH mégse legyen már olyan sok. Ha a zsírt emelem 30% fölé, akkor meg elkezdek hízni, hacsak nem edzek sokat.

Nézd - vagy paleo, vagy átlagos vegyes étrend, ahol a CH 45-55%. De nem lehet keverni.
A paleos még fogyhat is akár, még ha a szája sarkán csorog is a zsír.

De ha "egyéni" paleová teszi, és csokika meg sütike is belefér, akkor bizony a paleo csak feltűnési viszketegség nála, bármit mond is. Van ilyen ismerősöm, a világért be nem vallaná, hogy szénhidrátzabálós rohamai vannak, de amikor befotózza, éppen mit "mert megérdemlem!" eszik, akkor látszik, hogy saját magát is átveri.

Én igyekszem kifigyelni, hogy mi az az arány, amit a legkönnyebben tudok tartani, mert nem fogok egy idegen dolgot a szervezetemre kényszeríteni. Nálad a sok hús jön be, de ennek esetleg lehet hosszú távon káros következménye.

Nyilván nehéz a regenoros diéta után átállni egy normálisabbra, de nem nagyon lehet kívülről tanácsot adni, próbálj meg esetleg a sportorvos oldalon tanácsot kérni (van telefonszám is). edzz sokat, és mese nincs, figyeld a saját tested.

6 éve
#2760
bakroattila1998 1
Válasz Bojtika #2758 számú posztjára
akkor a te arányaid hogan néznének ki a helyemben? :D (fehérjének maradnia kell. :DDD)
mondjuk 27-50-23 (f-sz-zs)?
ezt kifejtenéd: szénhidrát jelenléte mellett nem marad nyom nélkül a zsírbevitel.

6 éve
#2759
Bojtika 3
A génkezelés alatt nem is tudom, mit értenek sokan.
A korszerű növénytermesztés egyik módszere. Mi a baj ezzel?

https://hu.wikipedia.org/wiki/Genetikailag_m%C3%B3dos%C3%ADtott_%C3%A9l%C5%91l%C3%A9nyek

6 éve
#2758
Bojtika 3
Válasz bakroattila1998 #2756 számú posztjára
Én sokallom a +2 g/ttkg fehérjét. Ezzel csak a vesédet terheled feleslegesen.

Ez egy jó cikk egy jó oldalon. Érdemes böngészni a többi cikket is
http://sportorvos.hu/sporttaplalkozas/20160503/mi_tortenik_ha_a_szuksegletnel_tobb_feherjet_fogyasztunk

A szénhidrát lehet több, a zsír meg kevesebb, mert szénhidrát jelenléte mellett nem marad nyom nélkül a zsírbevitel.

Igaz, Te egy ültő helyedben megeszel annyi húst, mint én egy hét alatt, de azért az élettan az élettan. Ha nem most, távolabbi hátrányos hatásai lehetnek a nagy húsevésnek. Esetleg. Nem tudom, megéri-e a kockázatot.

http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/12508/husfogyasztas-mertekkel-egeszseges

6 éve
#2757
sinnesro
Válasz apnoee #2755 számú posztjára
Mégis mi a csudától halálos a génkezelt? Ez fájt.

6 éve
#2756
bakroattila1998 1
166 cm vagyok, 61 kg 19 éves fiú
ezeket állítottam be mint arányok, vélemények?
1850 kcal
fehérje 27% -> 125 gr
ch 39% -> 180 gr
zsír 34% -> 70 gr

6 éve
#2755
apnoee
Válasz szaboperta #2739 számú posztjára
Magyarország szójabab termelése nagyon csekély, marha nehéz termeszteni, rengeteg vegyszer kell hozzá. Az importszója tuti génkezelt, az halálos. Ha nem lenne műtrágyadús, vegyszerdús és GMO, akkoris nagyon nagy a fitoösztrogén tartalma= női nemi hormonként viselkedő növényi cucc, ami rendszeren fogyasztva, hááát, több mint előnytelen. Hús?

6 éve
#2754
drisztina 1668
Válasz bakroattila1998 #2753 számú posztjára
Így hirtelen nem találtam erre vonatkozó információt, (bár szerintem, ha ttkg-hoz lenne kötve, a szakértő hölgy valószínűleg ezt írta volna) inkább azt "látom", hogy az ajánlott mennyiség országonként kisebb mértékben, de eltér(het).

A házipatika pl. az Amerikai Családorvosok Akadémiájára (nem ellenőriztem, hogy valóban létezik e ilyen szervezet) hivatkozva más értékeket ír:
"A napi átlagos rostfogyasztás mindössze pár grammot tesz ki, amin feltétlenül javítani szükséges. A nőknek napi 21-25 gramm rostbevitelre, a férfiaknak pedig 30-38 gramm rostbevitelre kell törekedniük. Az American Academy of Family Physicians (az Amerikai Családorvosok Akadémiája) azt ajánlja, hogy naponta legalább 9 adag (2 bögre) rostban gazdag gyümölcsöt és zöldséget együnk, beleértve az almát, a narancsot, a brokkolit, a bogyós gyümölcsöket, a körtét, a borsót, a fügét, a sárgarépát és a babot. Néhány ember gyomorgörcsöt kap és fokozódik a gázképződés, amikor növeli a rostbevitelét. Ezért fokozatosan változtassuk meg az étrendünket, és növeljük a folyadékbevitelt, hogy csökkentsük a kellemetlenségeket."

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/anyagcsere/cikkek/szekrekedes_ellen_rostban_gazdag_etkezes/20131121093132

Görögországban 15-20 gramm, Dániában 20-30 gramm
https://gymbeam.hu/blog/rost-elelmiszer-elonyok/

"Magyarországon a felnőttek számára ajánlott átlagos napi rostbevitel: 25-35 gramm (ez kb. egy kilogramm zöldségnek vagy 5-10 dkg korpának felel meg). Az ideális mennyiség függ a környezettől, az életmódtól, az életkortól stb., ez magyarázza, hogy bizonyos országokban vagy egyes élethelyzetekben (pl. fogyókúra kapcsán) más-más mennyiséget ajánlanak"


A folyadékkal kapcsolatban viszont tudunk kalkulálni, mivel "ismerjük" a rost vízmegkötő képességét a szervezetünkben:

"A rostdús táplálkozás mellett különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű vizet fogyasszunk, hiszen 1g rost 0,5dl vizet köt meg. Amennyiben nem iszol hozzá elegendő folyadékot, akkor puffadás, székrekedés léphet fel."

https://cleaneating.hu/taplalkozas/rostdus-taplalkozas/

Fenti adatokat nem ellenőriztem.

6 éve
#2753
bakroattila1998 1
ez nincs tskg-hoz kötve?

6 éve
#2752
drisztina 1668
Válasz bakroattila1998 #2751 számú posztjára
"Egészséges emberek számára ajánlott mennyiség rostokból 25-35 gramm naponta, mellette tanácsos sok folyadékot is fogyasztani."

http://www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/17050/tenyek-es-tevhitek-a-rostfogyasztasrol

6 éve
#2751
bakroattila1998 1
Mennyi az ajánlott napi rostmennyiség?

6 éve
#2750
devilk
Sziasztok!

Volt egy nagyon jó hozzászólás a megfelelő arányokról. Melyik volt az p9ntosan? Köszönöm

7 éve
#2749
Bojtika 3
Nem rosszak azok a porok, és ha nem a hús árát nézed, hanem hogy a legjobb húsnak is csak 20%-a fehérje, akkor végül is, belevéve a hús elkészítését (villany vagy gáz, saját munkaidő), akkor az ár is egészen rendben van.

Én most gyümölcsöst találtam, 4 féle fehérje kivonata, és egészen szerethető.

7 éve
#2748
szaboperta 2
Válasz jancsoreka #2741 számú posztjára
fehérjeporokat hanyagolnám,de a sötétzöld tipp nagyszerű, köszönöm :)
szóját - tofut eszek heti rendszerességgel, a tempeh-t még nem próbáltam

7 éve
#2747
Bojtika 3
Érdekes, figyeljünk erre is! Főleg, akinek kutyája van.
De egyébként is érdekes.

https://www.youtube.com/watch?v=8EtMmQI9j6s

7 éve
#2746
Bojtika 3
Válasz Icuka54 #2743 számú posztjára
Előbb azt kell tudni, mennyi a kalória.

Annak a 75 meg a többi százalékát lehet kiszámolni.

Főoldal, a csíkok ablakának a neve: Napi tápanyag javaslat.
Az alján ott egy kis fogaskerék rajza, arra kattints.
Megnyílik egy ablak, Tápanyagok aránya.
Ott a felirat, hogy Módszer. Arra katt.
Legalul ott a lehetőség, hogy Egyéni.
Ezt választod ki, és át tudod írni a százalékokat.

7 éve
#2745
feketeinci 9
Válasz Icuka54 #2743 számú posztjára
Az Eszközök menüben pedig a cél beállításánál szerintem meg kellene adni a fix keret kalóriáját amennyit naponta enni akarsz.
Ha fogyni akarsz vele akkor gondolom ugyanúgy BMR körüli keret kell, ha csak étrendváltást akkor az alapjárat lesz a keret.

7 éve
#2744
Bojtika 3
Válasz Icuka54 #2742 számú posztjára
Nem tudom, azt itt hogyan lehet. Mindenesetre "Egyéni" -re kell beállítanod a makrókat, a kis fogaskerékre kattintva a tápanyagok ablakban.

7 éve
#2743
Icuka54
Napi 75 % zsír, 20 % fehérje és 5 % Ch-t kéne ennem, ezeket az arányokat nem tudom beállítani!

7 éve
#2742
Icuka54
Ketogén étrendet szeretnék, de nem tudom beállítani a napi makroimat, mikroimat!

7 éve
#2741
jancsoreka 12 33
Válasz szaboperta #2739 számú posztjára
Nézd még meg a spenótot, a brokkolit és a hasonló sötétzöld növényeket. Kiváló növényi fehérjeforrások még a hüvelyesek, babfélék (főleg a fekete), borsó, lencse, csicseriborsó. Nekem a szójával semmi bajom nincs, a tempeh pl. szerintem nagyon finom - bár én a szejtánt és minden olyan ételt részesítek előnyben, ami búzasikérrel készült. :) Sajnos az nálad kiesik. :( Esetleg még opció: lehet kapni rizsfehérje, borsófehérje, vagy kevert növényi fehérje porokat.
https://www.youtube.com/watch?v=fuc7IDQk760

7 éve
#2740
sinnesro
Válasz szaboperta #2739 számú posztjára
Na most pont a génkezeltsége a legkisebb baja.

7 éve
#2739
szaboperta 2
Válasz ritterjudit71 #2737 számú posztjára
Köszönöm a tippeket! Amúgy a szójáról olvastam hideget és meleget is. Génkezeltsége miatt sokan nem ajánlják, mások pedig kiemelik a magas fehérjetartalmát.. Na most legyek okos...

7 éve
#2738
Bojtika 3
Persze hogy van bennük fehérje, a laktóz csak a tejcukor neve.
Én a magam részéről nem tudnék naponta többször enni halat, Te hogy csinálod? :D

A hagymát is, a káposztát is lehet zsiradék nélkül párolni, főleg ha húsféléhez esszük. - Akkor utólag sem kell olaj bele.
Téves, hogy a gomba kiváló fehérjeforrás, de tény, hogy egészséges és sokan szeretjük. (A hajdina fehérjetartalma közel 10%, ezen túl is nagyon ajánlott a fogyasztása.) Jó tipp a tojásfehérje, főleg, ha van "befogadója" a sárgájának is.

Mindezek tudatában, még ha van itthon sovány tejtermék, akkor sem tudok belőle többször enni egy nap, és ha éppen nem húsos ételt főztem, akkor nem jön össze az a nyamvadt 66 gramm sem. És nem, nem főzök magamnak minden nap külön, vagy ha igen, akkor is csak egy étkezésre.

7 éve
#2737
ritterjudit71
Válasz szaboperta #2732 számú posztjára
Nem tudom, hogy a laktózmentes tejtermékekben van-e fehérje, de hús és tejtermék nélkül elég nehéz, bár ha minden nap akár többször is eszel halat, az segíthet. A halkonzervből lehet kapni sós lében elrakottat. Én most ettem vacsorára hajdinás zöldségekkel töltött gombát, 22 g fehérje volt benne, holott csak 1 dkg sajttal volt besütve. Szójatermékekben is jó sok fehérje van. Tojásból is ehetnél úgy, hogy egy sárgája és három fehérje. Így a kalória is alacsony, és a zsír is. A zsír csökkentésére nekem bevált, hogy a hagymát mindig vízben, sóval párolom meg, és amikor kész az étel, akkor adok hozzá egy teáskanál olívaolajat. Csicseriborsóból szoktam olaj nélküli hummuszt készíteni, az reggelire, uzsonnára igen jó. És persze a zabpehely, zabpehelyliszt.

7 éve
#2735
Bojtika 3
Nagyon jók a fehérjés levesporok is, (Biotech Protein Gusto), meglepetésemre a paradicsomleves eddig a legjobb. A többit is fel lehet turbózni kevés reszelt sajttal.

Néha veszek, ha a Lidl-ben járok, sovány tejterméket, de egyrészt nem tudok sokat venni, másrészt nem mindig kívánom, nem fogy el. A fiam ugyanis semmilyen tejterméket nem szokott enni, nagy ritkán tejet, vagy krémtúrót csak.

Nem mesterséges fehérjék ezek a porok, hanem kivonatok. A Whey pl. tejsavót jelent, abból készül, és amennyi sajtféle készül a világon, hihető,hogy tényleg abból vonják ki. Mesterségesen fehérjét előállítani túl drága lenne.

A növényi fehérje is kell a szervezetnek. Jó az is, ami a gabonákban van, és a száraz hüvelyesekben, ez utóbbiak pár nyomelemben is gazdagok, érdemes gyakran enni.
Minél inkább kombináljuk ezeket egymással, annál inkább valószínű, hogy bevisszük a teljes aminosav-"készletet", ami a fehérje előállításához kell a szervezetnek.

Nekünk szokatlan, de az indiai konyha simán kombinálja a sárgaborsót vagy a lencsét rizzsel. Ha valakiben van annyi nyitottság,hogy kipróbálja, talán meg is szereti.

Én a kész zabkásáknak nem vagyok híve, az egyéni mindig jobb. mert ha sikerül ízesítetlen vagy enyhán vaníliás fehérjeport venni, azt simán lehet kombinálni a saját zabkásámmal. És jelenleg a Lidl-ben 200 Ft a fél kiló zabpehely ... Kis vízben vagy tejben egy pillanatra felfőzni nem nagy tudomány.

7 éve
#2734
Timee
Válasz törölt felhasználó #2733 számú posztjára
Igen, a mogyoróvaj is jó, csak azzal a kalóriatartalma miatt vigyázni kell, mert nem kevés. Bár én még nem próbáltam.

https://www.biotechusabolt.hu/kereses.php?k=protein+gusto

Itt van a link, ahol láthatod ezeket a termékeket. Amiről most mi beszélünk az a legalsó sorban van. :) Mert van nekik proteines levesporuk,meg zabkásájuk is.
A palacsinta és a bögrés süti is por formájában van, csak a megfelelő mennyiségű vizzel kell őket elkeverni, majd a palacsintát kisütni, a bögrés sütit meg berakni a mikróba. De mindkettőn rajta van az elkészítési útmutatója. De nem egy bonyolult dolog.
Én sem akarom még ezeknek a fogyasztását sem túlzásba vinni, de heti 1-2szer szeretek hozzájuk nyúlni. Amikor már csak 200-250 kalóriát ehetek akkor szeretem ezeket a legjobban bevetni. Mert ennyi kalóriából kijön mindegyik mégis bevittél egy csomó fehérjét, édesség is kipipálva, nekem ennyi elég. :)
Egyébként a nap folyamán összesen hány gramm fehérjét eszel meg átlagosan?

7 éve
#2732
szaboperta 2
Sziasztok!
Kis segítségre, iránymutatásra lenne szükségem.
35 éves, 165 cm magas, jelenleg 59 kg rendszeres aerob testmozgást végző nő vagyok. Borzasztó hízékony alkattal áldottak meg, így ha túllépem a napi 1300-1400 kcal-t rögvest megugrik a mérleg, amit aztán kínszenvedés letornázni. Rendkívül pocsék (volt) az emésztésem, emellett érzékeny vagyok a glutén - és laktóztartalmú ételekre. Néhány hete kísérleti jelleggel lemondtam a húsokról (hal kivételt képez), így az emésztésem elkezdett végre beállni, és (lekopogom) minden nap sikerül produkálnom a kishelyiségben. Ez eddig szép és jó ám...
Ám a makrók betartása nagyon nem sikerül. A vega étkezéssel pedig még hadilábon állok, egyszerűen csak állok a konyhában és nem tudom mit is főzzek hogy a fehérje - zsír - szénhidrát szentháromság és a kalóriaértékek is megfelelőek legyenek. Illetve gyorsan híztam is 1kg-ot. Mit javasoltok, hogy tudom hús nélkül elérni a fehérjemennyiséget? Jelenleg a zsírt mindig túllépem. :( (hús nélkül, glutén - laktóz és cukor nélkül) Előre is köszönöm szépen!

7 éve
#2731
Timee
Válasz törölt felhasználó #2728 számú posztjára
Szia!

Ezek mind nagyon jók, amiket 310583 ír fehérje bevitelnek. :) Nagyjából én is ezeket eszem fehérjeforrásnak. A túrót azt nagyon kiemelném, jó elkészíteni édesen és sósan is. Általában én zsírszegény fajtát veszek a Pennyben vagy a Lidlben, és abban a fajtában csak 99 kalória van 100 grammjában. A zabpehely is magas növényi fehérjét tartalmaz, sokszor eszem zabkásának elkészítve gyümölccsel, kakaóval, vagy fahéjasan elkészítve. De rengeteg féle van zabkásából, meg eleve a zabpehely felhasználása is igen sokrétű, érdemes receptekért kutakodni a neten. :) És igen, a hüvelyesek is érdemes fogyasztani, babot lencsét különösen. Igaz, hogy a magas fehérje mellett elég magas a szénhidrát tartalmuk is, de szerintem "megéri", meg hát tudjuk,hogy kell a "jó" szénhidrát illetve a magas rosttartalom miatt is jók a hüvelyesek.

Ezen felül én most kísérletezek a különböző "mesterségesen előállított" termékekkkel. :D Vagy nem tudom minek nevezzem a BioTechUsa és a Scitec Nutrition termékeket. Vettem protein palacsintát, és marha jó. Szerintem finom (persze nem veri a hagyományos nutellás palacsintát, de ugye életmódot váltunk :D ). Plusz csináltam hozzá túróból eritritből minimális 12%os tejföllel picit lazítva túrókrémet. Hát zabáltam reggelire. :D És a palacsinta adagjában 21 gramm fehérje van. És akkor még erre jön rá a túró, úgyhogy így kb 30 gramm fehérjéhez jutottam egy reggelivel, a kalóriája összesen meg maximum 250. Úgyhogy nekem tényleg nagyon bejött. Szintén a BioTechnek van fehérjés bögrés sütije, csak mikrózni kell, és abba is 21 gramm fehérje van. Én ezt még eritrites baracklekvárral szoktam megspékelni és teljsen jó. :) A Scitec Nutrititontól szereztem be még fehérjés pudingot, de azt még nem próbáltam ki. Illetve a DM-ben szoktam venni 50%-os fehérjetartalmú fehérjeszeletet, van belőle vaníliás, csokis, meg epres is. És ezek is nagyon finomak, és nem olyan drágák.

Nem tudom utóbbiakra mennyire vagy nyitott, de szerintem fehérjepor helyett jó alternatívák, a fehérjeturmix egyébként nekem sem jön be,nem esik jól. Viszont ezek legalább "szilárdak", van mit rágni. :D És az édesség utáni vágyamat is ezekkel elégítem ki nagyrészben.

7 éve
#2730
310583 436
Válasz törölt felhasználó #2728 számú posztjára
Nekem mindig megvan a feherjem: csirkemell - csirkecomb- file ( bor nelkul), pulykamell, hal vagy halkonzerv ( nem olajos, paradicsomos alltalaban), ritkabban sovany marha hus, meg ritkabban sovany serteshus; pragai sonka, tojas, sovany tejtermekek ; Koles, bulgur, borso, hajdina, paszuly, lencse, zabpehely vagy zabkorpa ( pl suriteni, vagy pl turogomboc-recept: sovany turo, tojas, pici Cukor, so, zabpehely all kb 1 orat, akkor kifozom, piritott zabkorpaba forgatom - fini).kb ezek. Holnaptol megyek szabira, jon a "zabalas" . Ma kivancsi voltam, mindent mertem, de nem irtam fel cask most este es az eredmeny: 1400 kal az 1470-bol, 79 feherje (74-bol), 167 CH ( 184-bol) es 48 zsir (49-bol).Hat eleg jol raereztem.

7 éve
#2729
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #2728 számú posztjára
hasonlóképpen voltam, és maradt "a por". Nem a fehérjeturmix, azaz shake, ami "egy étkezést kivált", hanem mérlegelés alapján, az éppen aktuálisan legjobb ár/érték arányú, amatőröknek való protein.

Visszaállt a régi rendem, estefelé csinálom a kis edzéskémet, addigra már megettem keretem javát. :D Ekkor iszom meg a napi rémséget, ha muszáj, és annyit csak, amennyi fehérje kell.

7 éve
#2727
ildip
Köszönöm, már nézem is :))

7 éve
#2726
Bojtika 3
Válasz ildip #2725 számú posztjára
Ha futópadozni tudsz, akkor imádni fogod Leslie Sansone helyben járósait.

Például ez az 5 perces kedvcsináló:
https://www.youtube.com/watch?v=5l-yDJ1Jykw

Vagy az 1 mérföld (1602 méter) az eredeti régi, ennél újabb felvételek is vannak.
https://www.youtube.com/watch?v=KCe3ZS7pAC4

(Megnyílnak innen, csak kattints rá!)

7 éve
#2725
ildip
Köszönöm a tanácsot és a magyarázatot. Beállítom a másik két makrot is. Mozgással hadilábon álok, tempós séta futópadon ami jelenleg megy. Nagyon kellene már egy kis siker,ez az egy helyben toporgás elkeserítő.
Beszámolok ha nem gond, hogy haladok.
Még egyszer köszönöm :)

7 éve
#2724
310583 436
Szia! Nem irtad, hogy a masik ket makrot hogyan allitottad! Figyelembe kell venni, hogy 1g feherje=4.2 kal, 1 g CH = 4.1 kal, 1 g zsir = 9.3 kal. Tehat ha a Ch-t 140-re allitottad, a kulombseget fel kell osszad a feherje es a zsir kozott, valahogyan igy: feherje 100 g (=420 kal), zsir 70 g (= 651 kal), CH 140 g (=574 kal). A napi keret beallitasa jo igy, a BMR+100-on. Igyal minel tobb vizet. Ha eddig kevesebbet ettel mint a BMR, akkor eleinte megtortenhet, hogy meg fel is jon par kilo, ne panikolj be, ido kerdese, mig a szervezeted megszokja hogy nem kell raktaroznia, mert kap eleg taplalekot, akkor beindul a fogyas. Nem tudom a sporttal hogy allsz, de ha sportolsz, akkor ird be a sport idejenek 65-70 %-at es azt is edd le pluszban. Ha nem sportolsz konkretan, probalj meg cask minel tobbet mozogni, seta, par lepes is szamit, de a fogyas 80%-ban a kajan mulik, a sport inkabb az alakformalashoz szukseges. ( na meg egeszseg szempontjabol). Sok sikert, es kitartast, ne add fel!

7 éve
#2723
ildip
Sziasztok!
Tanácsotokat szeretném kérni ill. jó e ahogy csinálom.
50 éves vagyok, 156 cm magas és már 88 kg. Többször nekifutottam már, hogy csökkentsem a súlyom, de mindig feladtam, mert pár kilótól eltekintve nem mozdult.Évek óta nem fogyasztok cukrot, száműztem a fehér lisztet. Hónapok óta CH csökkentett termékeket fogyasztok, a szénhidrátot fogtam meg. Szeptemberben megyek kivizsgálásra (Hormonpanel Endokrinológus, Nőgyógyász), mert felmerült az inzulin rezisztencia (időnként emelkedett éhomi vércukor, fogyókúra ellenére nem csökkenő testsúly, fáradékonyság, képtelen vagyok kialudni magam, hasi elhízás. 140-160 gr CH-t tartalmazó diétát javasoltak (háziorvos)
BMR 1542 . 1542+100 ra álitottam be a keretemet, szénhidrátot pedig 140- re. Eddig heti cél volt beállítva, most napi keret, illetve a javasolt plusz 100 kal is hozzáadtam most. Így több lett a napi keretem.
Jó ez Így? Működhet így?
Remélem érthető volta. Nagy káosz van még ez ügyben a fejemben :))
Előre is köszönöm a segítséget.

7 éve
#2722
Fantasia 69 200
Válasz Linci99 #2720 számú posztjára
Egy kis kiegészítés: BMR-t kell enned, PLUSZ az edzésekkel elégetett kalória 60-70%-át is még ezen felül! Különben ugyanúgy éhező üzemmódba áll a szervezet.

Szurkolunk, majd számolj be, hogyan haladsz! :)

Ja, és ha neadjisten már éhező üzemmódban lennél, akkor tudd, hogy kellhet egy-két hét, mire ebből kikerülsz. Ne pár nap után várj eredményt, türelmesnek kell lenned.

7 éve
#2721
Bojtika 3
Válasz Linci99 #2720 számú posztjára
Ügyes legyél. A makrókat ne variáld. Nincs értelme. Amennyi keveset lehet rajta igazítani, 1-2%, az adódik a kis napi eltérésekből is.

7 éve
#2720
Linci99
Mindegyik oldalon láttam, hogy 70% étkezés és 30% edzés. Viszont ha már fogynom kell, akkor szeretném, ha az minőségi súlyvesztés lenne és valahogy kinéznék úgy is :)
Tehát a BMR közelében kell ennem. Vagyis 1535 és 1635 között :) Köszönöm a támogatást!

7 éve
#2719
feketeinci 9
Válasz Linci99 #2718 számú posztjára
Immunbetegséged van ha jól emlékszem, és éppen kockáztatod a kísérleti programban való részvételedet ezzel a 6 hónapos fogyással.

Nem az edzésen fog múlni a súlycsökkenésed. Amit nem igazán mondanak el a testépítő oldalak az az, hogy a fogyás 75%-ban a kaján múlik!

Most mindent meg próbálsz ragadni, ezért az a sok oldal.
Olvasni kell, onnan jön majd az információ. Ezen az oldalon javaslom olvass többet! Itt nem testépítünk, hanem fogyunk.
Vannak más oldalak is, ahol egész hasznos étrendek és diéták vannak, amik teljesen belepasszolnak abba, amit itt papolunk napról-napra, és vannak marhaságok is, amivel alkalmanként el lehet érni valamennyi fogyást. Mivel ezek a diéták nem válnak életmóddá, ne kövesd őket hosszú távon!
Ki lehet őket próbálni, 2 hétig, akár 3 hónapig is, de az nem életmód váltás. Az életmód az életünk végéig szól, addig kell betartani amit itt tanulunk.

Ha kész vagy erre, állítsd be a megfelelő keretedet és makróidat, majd hajrá! Tartsd is be ezeket, és lássuk az eredményt!
Tornázz, amennyit akarsz, abból baj nem lehet, 75%-ban a kaja számít!

7 éve
#2718
Linci99
Igen, elég kellemetlen a dolog :/ De sajnos 950.000Ft az injekció háromhavonta. Támogatja ezt egy terápiaprogram, de oda vannak feltételek, mit például nem hízhattam volna...
Szóval nincs más választásom :(
Edzeni fogok heti 3x itthon, és 1x aerob, 1x intervall
fél évet kaptam, hogy elérjem a célt, vagy közelében legyek

7 éve
#2717
Bojtika 3
Jaj, persze, értem. Soványnak tartom, de ha ennyi kell, akkor ennyi kell, Nyilván megvan az oka.
Nem tudom, mennyit tudsz edzeni és miket, de mindenképp erősítened kellene, hogy soványan is oké legyél. Akár a súlyzózást is beépítheted az edzéseidbe.

7 éve
#2716
Linci99
170cm vagyok és orvosi utasításra, amit már korábban írtam, mivel terápiát kapok, amit 52-54 kg körül kezdtel el nálam.

7 éve
#2715
Bojtika 3
Kiegészítem, amit Feketeinci írt:

A BMR angol rövidítés: Basal Metabolic Rate.
Alapanyagcsere-arány.

Többféle számítási módszer van, de az eltérések nem jelentősek.
Ennyi kalóriát használ a szervezeted a puszta életben maradásra. Persze ez sok emberen végzett mérések átlaga, de sokszorosan beigazolódott már, hogy rendben van.

További kérdésem lenne, hogy 175 cm-vel miért is "kell" 55 kg-ra fogynod.

7 éve
#2714
feketeinci 9
Válasz Linci99 #2713 számú posztjára
A felsorolt oldalak nem inkább a testépítéssel foglalkoznak és csak érintik a fogyást?

Az anyagcseréd pedig akkor van rendben, ha leeszed a BMR-t, minden reggel randizol könnyedén a porcelánnal, és megindul a súlyod lefelé.
Ekkor tudod hogy a szervezeted el tudja engedni azt, amire nincs szüksége.
Ha BMR alatt eszel, vagy nincs randi reggelenként, vagy nem megy lefelé a súly, akkor tartalékolás van. Ez azért nagyon sok szervezetnél így működik.

7 éve
#2713
Linci99
Köszönöm a válaszokat :)
Sok helyen olvastam utána, hogy válaszoljak: Scitec Nutrition oldala, BiotechUSA, ShopBuilder, LifeTilt, Peak Shop stb...
Akkor újraszámolom a dolgokat. Nem tudom mennyire baj, ha eleinte nem tudom leenni egészséges ételekből a kellő kalóriát. Nyilván ehhez is idő, mire hozzászokom.
BMR=1535 kcal
BMR+100=1635kcal
1635kcal közelében kell lennem tehát, de ezt mennyivel lehet átlépni, illetve mennyivel lehet kevesebb, hogy ne lassuljon le az anyagcserém és ne is hízzak? Illetve ez a BMR dolog mindenkinél kiszámolható és biztos? Mert nyilván minden szervezet és anyagcsere más.
A makrókat is át fogom állítani, illetve megpróbálkozom a napi 5-6x evéssel.

A sporton nem szeretnék változtatni, a heti 4 edzést megfelelőnek találom :)

7 éve
#2712
feketeinci 9
Válasz Linci99 #2711 számú posztjára
Nem értelek.

Megkérdezed, aki segíteni akar elmondja a tanácsát, visszakérdez mert nem világos honnan veszed az ötleteket (a makróidra vonatkozóan), amik a tapasztalataink szerint rémesek, és a valóságtól elrugaszkodottak.
Azt mondod sokat olvastál utána, de nem mondod meg hol.

Nem bántani akarlak, csak ráébreszteni hogy amit csinálsz nem jó!!

Küzdesz hónapok óta, elhiszed hogy ha kevesebbet eszel mint a BMR, le fogsz fogyni heti 0,5kg-ot.
Sajnos ez nem fog menni, BMR alatti keretnél tuti nem fog menni a fogyás, nem 500g hetente, de egy sem, sőt!

Most pedig azt fogod gondolni, hogy ez a sok okoskodó mennyi marhaságot össze tud hozni, pedig nekünk már sikerült, és nem gondolom hogy rosszindulatú lenne itt bárki is és rossz tanácsot akarna adni.

Lehet más a módszered, de annak legyen alapja, mert ezek a makróarányok eléggé légből kapottnak tűnnek.
Az 1411kcal-t kimatekoltad, mert elvileg ennyit kéne fogyni napi 500kcal mínusszal.
De csak elvileg.
Ha nincs normális anyagcseréd, ha tartalékol a szervezet, nem indul be a fogyás.

Eddig nem mozogtál, most hirtelen diétás étrend, heti többszöri edzés.......nem vagy gép hogy programozni lehessen a működésedet.

A tanácsom: hallgass a tapasztaltakra, először legyen jó beállításod, edd le amit le kell enni, legyen jó anyagcseréd.
Ha ezek nem teljesülnek, tartalékolni fogsz. Ha rátornázol csak romlik a helyzet.

7 éve
#2711
Linci99
170 cm vagyok :) 55-kg-ra kell lefogynom, erről már egy másik topikban írtam. Alapvetően nem mozgok, a diéta mellé kezdtem el sportolni.
A számítás a Scitec Nutrition oldaláról van (a kalóriáé).
A rendszer nekem 1600kcalt írt, ezt leeni se tudom és nem tapasztaltam vele fogyást. Sőt, még jött is fel vele súly. (Júniusban). Akkor még nem ismertem a fórumot, csak beállítottam az értékeket. Nem csaltam, ahogy most sem. Makrók mindig be voltak tartva.

7 éve
#2710
Bojtika 3
Válasz Linci99 #2708 számú posztjára
A zsírnál jól számoltál, de elírtad.
vannak tizedesek is.
A legtöbb energiát a zsírok (9,3 kcal/g), ennél kevesebbet a fehérjék (4,2 kcal/g) és a szénhidrátok (4,1 kcal/g) juttatják a szervezetbe.(Wikipedia)

Nem tudom, hogyan gondolod a napi 105 g szénhidrátot, de kevés lesz. A zsír még akkor is nehezen tartható ilyen alacsonyan, ha nem korrigáljuk a tizedesek miatti hibát (a jó eredmény 37,6), de valahol olvastam is, hogy a 40 grammot minimálisan be kell vinni naponta. Magam is úgy tapasztalom, hogy a 40-45 grammnál kisebb zsírbevitel szorulást okoz. Próbálgattad már egy étrend-terv értékeit?

Miért nem jó neked, ami sok ezer embernek, külön matek nélkül, a rendszer számításai alapján?
Oké, 66 kg-s nő vagy, de mekkora a testmagasságod? Mert a 1411 Kcal kevésnek tűnik azt honnan fogadtad el?

7 éve
#2709
310583 436
Válasz Linci99 #2708 számú posztjára
Nem igazan ertem a szamitasodat es nincs eleg adat rolad, hogy velemenyt mondjak errol a szamitasrol. A sport az nem az aktivitast szabja meg, a kozepes intenzitasu aktivitas az, amit nap mint nap vegzel. A kaloria-szukseglet pedig az, ami a BMR-d ( ami kor, suly, magassag fuggvenye, aktivitastol fuggetlenul), erre rajon a sporttal elegetett kaloriak 65-70%-a azokon a napokon amikor sportolsz. A makrok: a basis 20-50-30%-ot tanacsol fogyashoz; feherjebol a testsuly ketszereset kemeny sporoloknak ajanlanak, normalisan 1 g/ ttkg ( vagyis neked kb 66 g), szenhidratbol a MINIMUM 130 g, zsirbol minimum 05 g, maximum 1.5 g / ttkg, az arany kozeput valahol 0.7 g/ttkg, vagyis neked valahol 46 g korul kellene legyen. Azt pedig, hogy heti fogyassal allitsd be a kaloriakeretedet, nem tartom a legjobb otletnek, ha olvastal az oldalon, tudod miert.

7 éve
#2708
Linci99
Sziasztok :)
Kalóriaszámlálás topikba írtam korábban, azóta nagyon sok mindennek utánanéztem az oldalon és egyéb (általam megbízhatónak vélt) oldalakon. Az lenne a kérdésem, hogy számoltam picit, és ezek alapján elindulhatok?
Kalóriaigény: 1411 kcal fogyáshoz (heti 0.5kg fogyáshoz) -> 66kg/nő
66x10=660
660+700= 1360
1,4-es szorzó, mivel közepes intenzitású munkát választottam (heti 4-5 sport miatt)
Mivel 0.5kg zsír leadásához kb. 3500 kcalt kell égetni egy hét alatt, így az eredményből levonok 500-at. Így megkapom az 1411 kalóriát.

1400 kalóriával bőven jóllakok, 1600-nál már minimálisan, de hízást tapasztaltam, és a közérzetem is rosszabb lett.

Valamint ehhez kiszámoltam a makrókat:
fehérje: 45% -> 630kcal -> 157,5g (1g=4kcal)
szénhidrát: 30% -> 420kcal ->105g (1g=4kcal)
zsír: 25% -> 350kcal -> 38,8 g (1g=4kcal)

Úgy gondoltam, hogy heti 3x fogok itthoni videók alapján edzeni.
Egy nap fenék+has, egy nap láb+hát, egy nap kar+mell
Ehhez heti 1 intervall és 1 aerob (kocogás) edzés

7 éve
#2707
Bojtika 3
Sőt, egy időben divat volt a pektint csoda-fogyis szerként enni.
Az volt a bibije, hogy inkább a rendes kaja helyett ajánlották. :D

7 éve
#2706
feketeinci 9
Válasz bakroattila1998 #2704 számú posztjára
Találtam valamit erről: (vízvisszatartásról nem ír)

"A szénhidrátokat az alábbi módon csoportosítjuk:
Egyszerű cukrok:

Monoszaharidok, amilyen a szőlőcukor (glükóz), amely a gyümölcsökben és a mézben található, valamint a gyümölcscukor (fruktóz), ami főként a gyümölcsökben fordul elő.
Diszaharidok, amilyen a répacukor (szacharóz)- ez a kristály-, kocka- és porcukor; a tejcukor (laktóz), amely a tejben- és tejtermékekben fordul elő, valamint a malátacukor (maltóz), amely a sörben és a malátakávéban lelhető fel.

Összetett cukrok (vagy poliszaharidok):

Keményítő, amely szőlőcukorrá bomlik le az emésztőrendszerben. Főleg a búzalisztben (kenyér, pékáru, tésztafélék), burgonyában, rizsben, kukoricában, szójában, hüvelyesekben és kisebb mértékben a zöldségfélékben meg a salátákban található. A búzakeményítőnek két változata ismeretes: az egyik az amilóz, ami elsősorban a durum búza (teljes kiőrlésű) lisztjében van, s amely lassan, elhúzódóan emeli a vércukorszintet (belőle készül a spagetti és a makaróni, barna- és félbarna kenyér), a másik pedig az amilopektin, amely a legtöbb hazai kenyérben és tésztafélében megtalálható, s igen gyorsan emeli a vércukorszintet.
Növényi rostok, amelyek az emberi szervezet számára nem emészthető szénhidrátokból állnak – ilyen a cellulóz (korpában, zöldségekben, mákban, száraz hüvelyesekben fordul elő), vagy a pektin (gyümölcsökben). Minél több növényi rostot tartalmaz az étrend, annál elhúzódóbb a vércukorszint emelő hatása. További előnyük még, hogy mérséklik zsírok felszívódását, csökkentik a koleszterinszintet, laktató hatásúak. Megfelelő rostbevitel mellett a kellő mennyiségű folyadékbevitel is fontos, különben nem tudják kifejteni jótékony hatásukat."

Ez az oldal linkje: http://www.szeretemazeletem.hu/hu/valtsunk-eletmodot/szenhidrat-kisokos/

7 éve
#2705
Bojtika 3
Azért valami gyümölcs is legyen, meg gabonaféle is. Próbálgasd az arányokat.Elvileg a gyümölcs gyors CH-t tartalmaz, de ezt az egyéb anyagai némileg ellensúlyozzák.
A 100 g nem olyan gyorsan jön össze, valami zöldségfélére is kell ráhagyni.. étkezz vegyesen kicsit, úgyis nyár van.

7 éve
#2704
bakroattila1998 1
Szénhidráttal kapcsolatos kérdés:
Adott két szituáció, A: gyümölcsből viszek be 100 gr CH-t, B: gabonaféléből viszek be 100 gr CH-t. (vagy-vagy szitu, 100 gr-nál nem több egy nap)
Milyen különbség van a kettő között? Mindkét helyzetben tart vissza vizet? Mindkét helyzetben ugyan annyira látja el üzemanyaggal a testes/agyat?

7 éve
#2703
Bojtika 3
Csak egy elméleti példa:
Ha 2000 Kcal-t veszünk napi keretnek, akkor az ebből számított 20% zsír 400 Kcal-t jelent. Ezt elosztva a zsír kalóriaértékével azt kapjuk, hogy naponta 44 g zsírt vihetsz be.
Ami eleve kizárja még egy rendes adag húsétel elfogyasztását is jóformán. Kedvetlen leszel, éhes és szorulásos...

A 35% szénhidrát 2000 Kcal-nál 170 g, az még határeset, de kellemetlen. Még a fehérjét sem tudod beépíteni ennyi mellett, és a fentiek mellé még ingerlékeny is leszel.

Akár ki is próbálhatod, de még ha fogysz is, a környezeted könyörögni fog, hogy inkább ne tedd.

7 éve
#2702
feketeinci 9
Válasz hadji1988 #2701 számú posztjára
A +100 csak az óvatosság kedvéért van, hogy nehogy éhező üzemmódot érezzen a szervezeted.
Elég lenne a BMR is, de ha elkezd tartalékolni, nagyon rosszul járhatsz.

Ebben a videóban elmagyarázza egy szakértő, hogy miért kell BMR felett enni, és miért nem fogy az, akinek a szervezete átáll éhező üzemmódra:
https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

7 éve
#2701
hadji1988
Válasz feketeinci #2700 számú posztjára
Köszönöm a választ!

Csak egy kérdés. Miért BMR+100. A +100-at nem értem.

7 éve
#2700
feketeinci 9
Válasz hadji1988 #2699 számú posztjára
Szia!

Az oldal ajánlata 20-50-30% a fogyókúrásoknak, a főoldalon a makrócsíkoknál tudod kiválasztani.
Nem tudom miért gondolkodsz másban?

Gondolom hogy a zsírt kevesebbre akarod venni, hogy a háj eltűnjön, a fehérjét pedig magasra hogy izom legyen helyette, a szénhidrátot pedig jó alacsonyra, hogy minél gyorsabban menjenek le a kilók. Ez sajnos nem így működik.

Az én javaslatom az, hogy a BMR+100-at edd le a fogyókúrás makrókkal, számold jól a kalóriákat, és próbáld ezt 2 héten keresztül tartani.
Ha lesz eredmény, akkor nálad is működik, mint másoknál.
Ha nem lesz, akkor valamit nem jól csinálsz, vagy a közelmúltban már BMR alatt ettél a cél érdekében.

Számold ki a BMR-ed, és állítsd be a célodat az Eszközök menüben úgy, hogy fixre írod a napi kalóriakeretet, és a Főoldalon a makróknál pedig beállítod fogyókúrásra.
Ezután már csak számolni kell, de nagyon pontosan!

7 éve
#2699
hadji1988
Sziasztok!

Egy kicsit gondban vagyok. 103 kg-ról szeretnék lefogyni 98 kg környékére (egyelőre).

A kérdésem az lenne, hogy milyen fehérje-szénhidrát-zsír arányt javasoltok illetve mik a tapasztalataitok? Most egy 45% fehérje, 35% szénhidrát és 20% zsír arányban gondolkozom. 29 éves 176 magas férfi vagyok. A sport nincs ellenemre, nem esik nehezem akár heti 4-szer 5-ször is megmozdulni. Eddig a kettlebellt és a futást próbálgattam valamint a szabadtestúlyos edzéseket nem sok eredménnyel. A teljesítménnyel nincs bajom...csak hát a mérleg ill. nem tetszem magamnak.

Válaszokat előre is köszönöm!

7 éve
#2698
sinnesro
Eddig Scitecet használtam, most sztíviás Myproteint, könnyen oldódik, és finom.

7 éve
#2697
jancsoreka 12 33
Válasz Bojtika #2696 számú posztjára
:D Ezt ismerem. :D

7 éve
#2696
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #2695 számú posztjára
Elő se szedem másfél deci trutymóért.

7 éve
#2695
jancsoreka 12 33
Válasz Bojtika #2694 számú posztjára
Én turmixgéppel szoktam.

7 éve
#2694
Bojtika 3
Azért néha elgondolkodom.
Most két apró cica számára vettem kutya tejport, kismacskának is jó. A por fehérjetartalma a felirat alapján 32%, langyos vízben pikk-pakk oldódik, kis keverés hatására.
A saját ízesített fehérjeporommal perceken át kínlódom, mégsem volt még soha csomótlan, viszont nagyon gyorsan még be is sűrűsödik...

Tehát elvileg lehetséges a vízben oldható fehérjepor előállítása, csak az ízesítés miatt csomósodik? Mert végül is rémes íze van mindenképpen, ezen már ne múljon, lenyelem az ízesítetlent is, csak azok a csomók...

Gondoltam már egyébként a kis elemes kézi "tejhabosító" használatára, de egyelőre rendelni tudnék, a szállítás meg többe lenne, mint maga a kis kütyü.

7 éve
#2693
jancsoreka 12 33
Válasz Fourt #2692 számú posztjára
nm :-)

7 éve
#2692
Fourt
Válasz jancsoreka #2690 számú posztjára
Köszönöm! :)

7 éve
#2691
jancsoreka 12 33
Válasz Timee #2683 számú posztjára
Én is csak csalással, ha ez csalás. :) Mondjuk az én szívem inkább a Scitec ízvilága felé húz - de lehet, amúgy tök mindegy, csak figyeljen oda az ember. :)

7 éve
#2690
jancsoreka 12 33
Válasz Fourt #2688 számú posztjára
Grammra állítottad be az elérendő makrókat vagy százalékra? Nekem százalékon van és így növekszik - szerintem, ha grammban vannak felvíve (ez most jó magyaros volt), nem fognak... Szerintem. De mindjárt kipróbálom.



Kipróbáltam. Ha grammban viszem fel, nekem sem nő. Csak százalékban.

7 éve
#2689
Fantasia 69 200
Válasz Fourt #2688 számú posztjára
Hát nincs mit, nem tudtam segíteni :D Majd remélem jön valaki okosabb, aki meg tudja mondani, mi a pálya. De tudd, hogy ha mozogsz, akkor arányosan mindenből többet is ehetsz. Intenzívebb mozgásnál főleg a fehérjére kell figyelned.

7 éve
#2688
Fourt
Válasz Fantasia #2687 számú posztjára
Köszönöm a törődésed :D Ma csak úgy blikkre beírtam sok óra futást és nem változik sem a bevitt érték sem a napi elfogyasztható mennyiség. Nem a kördiagramot nézem, hanem a csíkokat :)

7 éve
#2687
Fantasia 69 200
Válasz Fourt #2686 számú posztjára
Hát akkor nem értem, nem így kéne lennie. Nekem a vízszintes csíkok visszább húzódnak a mozgások felvitelekor. A már bevitt érték nyilván ugyanaz marad, de mondjuk 60/100ból lesz 60/120. Nem a kördiagramot nézed véletlenül? Vagy a már bevitt értékeket?

7 éve
#2686
Fourt
Válasz Fantasia #2685 számú posztjára
Most kipróbáltam újra. Kitöröltem a reggel felvitt testmozgást. Ráfrisstettem az oldalra. Minden makró grammja ugyanaz maradt. Aztán felvittem újra, és akkor is ugyanazok a mennyiségek maradtak. :) Nem értem!

7 éve
#2685
Fantasia 69 200
Válasz Fourt #2684 számú posztjára
A makrók is nőnek, amikor beviszel egy elvégzett testmozgást :)

7 éve
#2684
Fourt
Sziasztok!

Visszaolvastam, nem találtam ilyen kérdés, bocsánat, ha volt már. Azt szeretném megérteni, hogy ha mozgással növekedik a bevihető kalória, de a fehérje-szénhidrát-zsír grammja ugyanannyi marad, akkor igazából nem ehetek többet, mint az alap kalória, mert túllépem a makrókat?
Köszi!

7 éve
#2683
Timee
Köszi a választ Jancsoreka! :) Hát pont ez a bajom, hogy már annyi infó van ezzel kapcsolatban a neten, hogy már nem tudom ki kivel van. :D Ezért kérdeztem konkrétan az én paramétereimmel kapcsolatban, hogy jó-e ez így. Mert túlzásba se akarom vinni. De akkor ezek szerint nem viszem, sőt a 90 grammal is csak az alját eszem le,mint amit kellene. Pedig szerintem ez is elég sok,legalábbis nekem. Csak "csalással" tudom bevinni. Értsd úgy, hogy fehérjeszelettel pl. Meg most vettem a BiotechUsás bögrés fehérjesütit,mikrózni kell. Tök jó és finom volt. :) Persze nem veri a somlói galuskámat. :D De kentem még rá egy kis xilites baracklekvárt, úgy már tényleg szuper volt. Meg most szombaton fogom kipróbálni a proteines palacsintájukat. Már megvettem.Kíváncsi leszek...Rakok majd rá általam kikevert túrókrémet. Alig várom. :D

7 éve
#2682
jancsoreka 12 33
Válasz Timee #2681 számú posztjára
Azt olvastam a lenti linken, hogy 1,4-2,4 g/testtömeg kg között van, testépítőknél 1,76. 1,4-gyel számolva... 93,8 jön ki. A több fehérjebevitelre azt írják, hogy az már megterhelést jelent a szervezetnek.
("Más felmérések arra az eredményre jutottak, hogy az ideális fehérjebevitel 1,4g-2,4 g / testsúlykilogramm. A súllyal edző testépítők számára az RDA mennyiség kétszeresét, 1,76 g / testsúlykilogramm adagot ajánlották. A kutatás vezetője, Dr. M. Tarnopolsky arra is rájött, hogy a nagyobb, 2,4 g/ kg fehérjebevitel növelte a fehérje anyagcserét és kiválasztást, de nem fokozta a fehérje szintézist, ez a mennyiség valószínűleg fehérje túlterhelést jelent a szervezet számára.")
https://shop.builder.hu/feherjek-mit-mikor-hogyan-a245
(gyanítom, még ezer forrást fogsz találni :) )

7 éve
#2681
Timee
Sziasztok!

Fehérjefogyasztással kapcsolatban lenne egy kérdésem. Jelenleg igyekszem minimum 70 gramm fehérjét megenni, a maximum amit megeszek az 90 gramm. 167 cm és jelenleg 67 kg vagyok. Kérdésem az, hogy nagyjából jó ez a fehérje bevitel? Heti 3szor sportolok (futás, ellipszis tréner, bicikli), bár ezen a héten nem járok el a nagy meleg miatt. Nem sportos napokon is mehet a 80-90 gramm fehérje, vagy akkor inkább kevesebb legyen? Mert tudom én is, hogy a sok fehérje sem jó egészség és fogyás szempontjából sem. Előre is köszönöm a segítségeteket!

7 éve
#2680
flashgordon 33
Válasz Fantasia #2679 számú posztjára
Köszönöm a tanácsot :)

7 éve
#2679
Fantasia 69 200
Válasz flashgordon #2678 számú posztjára
Nézz utána, mivel tudnád növelni a fehérjét. Fehérje por a legkényelmesebb és legolcsóbb megoldás (a csirkehús elkészítéséhez képest), de a minimál zsradékkal, vagy anélkül sült csirke-, pulykamell, sovány túró (Lidl-ben van jó áron mindig zsírszegény, kicsi kiszerelésben is), jó minőségű baromfi sonkák, esetleg a Tolle Light trappistája... nekem ezek a fő fehérje forrásaim. Igyekezz étkezésenként legalább 20 gr fehérjét enni, főétkezésekkor 30 gr körül reális (nekem - nem eszem sokat, nem tudom hogy te hol állsz, és milyen paramétereid vannak :) - meg tudod nézni, hogy a napi minimumhoz képest hogyan tudod elosztani a szükséges mennyiséget). 30gr-nál többet egyszerre amúgy nem érdemes enni, mert nem szívódik fel, de most örüljünk ha sikerül megemelned. A szükséges mennyiség fele szerintem nagyon kevés. Szóval először próbáld meg ezt a részt rendbe tenni. Aztán meglátod, van-e eredmény, ha nincs, lehet tovább keresgélni az okokat :) De jó eséllyel látványosan javulni fognak a dolgok, ha a fehérje rendben van.

7 éve
#2678
flashgordon 33
Sziasztok! Nekem 24 nap alatt egy kiló ment le. Elég fegyelmezetlen vagyok tehát nem is csoda és a fehérje, szénhidrát, zsír arány úgy néz ki, hogy leggyakrabban a zsírt lépem túl a ch teljesül kb. 75%-ig míg a fehérje csak a fele a megkívántnak. Mit tanácsoltok ebben az esetben?

7 éve
#2677
Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #2675 számú posztjára
A fehérje pedig fontos! A fogyás során könnyebben bomlik el, mint a zsír. Tehát, ha a tartalékokat használja a szervezet, ne az izom legyen az, lehetőleg...

7 éve
#2676
Bojtika 3
Szerintem a só hiánya a baj.
A virsliben, már meg ne haragudj, fehérje alig van. A jobb fajtában is csak olyan tíz százalék. (A tiszta húsokban van 16-20% fehérje, és hol van ahhoz a virsli...)
A halkonzerv jó sóforrás.

Meleg van, izzadunk, azzal pedig sókat is veszítünk. Azokat pedig pótolni kell! Inkább ásványvizet kell inni a csapvíz helyett, és sós ételeket nyugodtan lehet enni.

7 éve
#2674
Bojtika 3
Hétfő óta, azaz hatodik napja van itthon fehérjepor, és sikerül naponta bevinnem a szükséges fehérjét. Néha jobban, néha kevésbé haladom meg a szükségeset.
Határozottan elindult a mérleg lefelé.

Nyilván nem abszolút igazság,csak a saját megfigyelésem. Az ülő munkám és a pici kalóriakeretem nekem sem tesz lehetővé sokféle finomkodást a beállításokkal, de nálam, úgy látszik, a makrók minél pontosabb betartása fontos.

7 éve
#2673
Martoca
Válasz Bojtika #2672 számú posztjára
Köszönöm, megpróbálok lelazulni :-), már ment le pár kiló így azt hiszem jó úton járok !!!:o)

7 éve
#2672
Bojtika 3
Amennyivel kevesebb a CH, annyival inkább a fehérje legyen több. :D És csak semmi izgalom! Az a lényeg, hogy jól érezd magad! De ezt most komolyan mondom. A kalóriaszámlálás ezt lehetővé teszi, élj ezzel a lehetőséggel.

Vannak, akik azt hiszik, fogyni csak szenvedve lehet. Ők vagy feladják végleg, vagy évente végigszenvedik ugyanazzal a hiábavaló módszerrel.


7 éve
#2671
Martoca
Válasz Bojtika #2668 számú posztjára
Köszönöm, akkor nem stresszelek ezen :-), marad ennyi és megpróbálom, hogy azért inkább kevesebb legyen !!!

Nagyon köszönöm, szép estét mindenkinek és jó 7végét!

7 éve
#2668
Bojtika 3
Válasz Martoca #2661 számú posztjára
A 100% mindig 100%. És a 3 makró is csak annyi. Nincs negyedik.

Ha hiszel a ch ellen uszító szövegeknek, a másik két makrót kell növelned.
Vagy ennek fejében a kalóriakeretet csökkenten vészesen.

Én a magam részéről inkább eszem zabpelyhet, mint hogy több zsírt egyek, a fehérje meg, mint az ismert, a fülemen jön ki.
Kivétel ez alól, ha éppen tepertő van a háznál. De az nagyon ritkán fordul elő.

7 éve
#2667
Bojtika 3
Nekem is 50% van beállítva, illetve ennyi adódik a napi keretemből.
166 grammra jön ki. Nem eszem ennyit mindennap, de az meg nem baj. :D

7 éve
#2666
310583 436
Válasz Martoca #2665 számú posztjára
100-150g az szerintem keves

7 éve
#2664
Martoca
Válasz 310583 #2663 számú posztjára
huuuuuuu köszönöm, megnyugtattál persze én is próbálok nem hülyeségeket enni, de ahogy ezt a 100-150 gr ch -t próbáltam kivitelezni....ööööööö nem nagyon ment :o))))

7 éve
#2663
310583 436
Válasz Martoca #2661 számú posztjára
En ugy tudom, hogy a minimalisan ajanlott Ch az 130 g. ( nem beszelek azokrol, akiknek egeszsegugyi problemaja van, habar szerintem ok is ehetnenek ennyit, cask nem mindegy milyen szenhidratot). En reszemrol ugy hagytam, ahogyan a beallitasnal kiadta, vagyi 50% CH a napi kaloriakeretbol. Alltalaban nem eszem le, a feherjet meg alltalaban tuleszem, de ritkan elofordult, hogy tul ettem a ch-t is. Jelenleg nekem is 186 g a ch keretem ( volt tobb is, ezelott 20 kg-mal). Probalom "jo " szenhidratbol enni a nagy reszet: teljes kiorlesu gabonak, zoldseg, bulgur, stb, de persze jon egyebb is.

7 éve
#2662
Fantasia 69 200
Válasz bakroattila1998 #2659 számú posztjára
Tök jó, hogy neked ilyen problémád van, itt a többség azzal küzd, hogy elég legyen a fehérje bevitel, köztük én is :) Bár nálam inkább csak anyagi okai vannak, ennyi fehérjét akár por, akár hús formájában is kész anyagi csőd lenne finanszíroznom.
Viszont! A lényeg.
Sciteces kikupált ismerős mondta, hogy a szervezet nem nagyon tud kb. 30 gr-nál több fehérjét egyszerre feldolgozni, ergó ha te 100 gr-ot egyszerre megeszel, abból jó eséllyel 70 gr megy a levesbe, azaz feldolgozatlanul távozik belőled. Ezért is fontos sokszor enni kevesebbet, és szétosztani a fehérjebevitelt kb. 3 óránkénti időpontokra. Anno nálunk ez akkor jött szóba, amikor még kezdőként elkezdtük összerakni az étrendünket, és az esti edzés utáni étkezésnél egybe raktuk volna a húsevést és a fehérjeturmixot. Lebeszéltek róla. Annak a terméknek a fehérje tartalma, amit én fogyasztok 30 gr-os adagonként 24 gr, és állítólag az is ezért ennyi, mert ez még biztosan hasznosul.
Amúgy tényleg, ennyi husi mellett minek neked a fehérje por?
Más részről én úgy tudtam, de javítsanak ki az okosabbak, ha nem így lenne, hogy ha a fehérje elszáll pozitívba, az nem nagy baj, ha mellette a zsír és a szénhidrát is megvan megfelelő mennyiségben. Szóval nem 80% a fehérje egy nap.
A célod jelenleg mi a kalóriabázissal egyébként, a fogyás vagy a testépítés?

7 éve
#2661
Martoca
Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni ezek a számok meg miegymás.....
Azt hiszem Bojtikával egyeztettem , jó pár hete, hogy 104 kg vagyok vagyis 108 ról indultam ahogy nézem az van a célbeállításnál még, BMR 1818 heti fogyást állítottam be , hogy kijöjjön az 1900 napi keret ezt így vágom, de a makrókkal mi legyen az maradhat a fogyókúrás beállítással, mert azt hallom sok helyen, hogy 150 gr chnál több nagyon nem jó fogyókúránál, nekem ezzel a beállítással pedig 237 gr jön ki............mostanában eszmélek, ha kevés ch-t szeretnék akkor nagyon oda kell figyelni nem elég a kalóriára koncentrálni......... nagyon köszönöm minenkinek előre is aki segít. Ja sportot nem írom be ( az elvileg eddig csak alap kis lépésszámláló óra 10 ezer lépés , + 1 hete 2x 20 perc futópad)

7 éve
#2660
Bojtika 3
No lám, ilyen is van! :D
Hagyd el néha a fehérjeport némi hal kedvéért. Szerintem.
Orvosilag nem tanácsos a 2 g/ kg-nál nagyobb adag, de ha megy a hús, akkor inkább azt edd, ne a port.

7 éve
#2659
bakroattila1998 1
Nekem 120 gramm fehérjére van szükségem, de számomra ez nagyon kevés. Én nagyon szeretem a húst, leginkább azt fogyasztok. Pl ebédre nekem 400 gr csirkemellel már megvan 100 gr fehérje. Aztán már egy cottage cheese (200 grammos) 23 gr fehérjét tartalmaz. Szóval ha ezeket megeszem, már megvan szinte a fehérjebevitelem, de én mondjuk nagyon szeretnék még enni tojást, tonhalat, más húst. Ráadásul még az edzés utáni fehérjeport nem is számoltam. :S Hogy oldjam meg, hogy ne lépjem nagyon túl a fehérjebevitelt, de mégis tudjak számomra finomakat enni?

7 éve
#2658
Bojtika 3
A cián jellegzetes szagát egyes emberek érzik, mások nem.
Ez végtére is nem fontos, de törvényszéki orvosszakértők esetén okozott már problémát.
És állítólag van genetikailag kimutatható oka.

Néhány ismerős és jómagam nem érzem a spárganövény ízét, sem az avokádóét, sőt a pacalét sem, csak a vele "járó" szószt, szaftot, egyebet.
Ugyanakkor emberek tízezrei odavannak ezekért.
Nem létezik, hogy nincs íze, biztosan csak én nem érzem, gondolom én - azaz idővel megnyugodtam, mert nem állok egyedül ezzel.
Ez a gondolatmenet vázlata, és beugrott a párhuzam, a ciánt se érzi mindenki.

7 éve
#2657
Yvettee 4
Válasz Bojtika #2655 számú posztjára
Valahol lemaradtam.. Mi koze a ciannak az avokadohoz es a spargahoz?

7 éve
#2656
sinnesro
Spárga is nyami! :-)

7 éve
#2655
Bojtika 3
Sokan szeretik a spárgát, azzal hasonló a bajom.
Vannak néhányan hasonlók, valószínűleg egy gén lehet az oka. Ahogy a cián szagát sem érzi mindenki. :D

7 éve
#2654
sinnesro
Imádom az avokádót. Pirítósra, sóval/borssal, kencének, salátába, stb. Csak jó érett legyen.

7 éve
#2651
Bojtika 3
Ridita, miért nem előre nézed meg a zsírtartalmat?

Az avocado nekem semmit nem jelent, ebben egyet is értenek velem többen. Tény, hogy bármihez kevered, azt krémessé teszi, de én semmi ízét nem éreztem. Ha meg mindenképp valamivel keverni kell, hogy ehető legyen, akkor szerintem sok értelme nincs.

Kár, hogy már nem lehet a magját levélben elküldeni, mert örülnék neki. Amennyibe csomagként kerülne, annyiért több darab avokádót is vehetek.

7 éve
#2650
310583 436
Válasz törölt felhasználó #2649 számú posztjára
Sok. Habar az avocado jo zsirokat tartalmaz, ovatosan vele, max 1/2 avocado/nap es aznap nagyon kerulni a tobbi zsirt

7 éve
#2648
310583 436
Válasz törölt felhasználó #2632 számú posztjára
A gorog joghurt sem tartozik a zsirszegeny termekek koze! Ha edessegre vagysz, turo rudinal job recept: 1 zsirszegeny ivo-joghurtba 20-30 g zabpehely, 1/2 banan ( osszetorve villaval),par szem malna, eper, barmi. tehetsz bele chia maggot, mazsolat par szemet, esetleg pici mezet - egeszseges, laktato, egy reggelit meger

7 éve
#2647
Bojtika 3
Ez a tejes változata, így is lehet. :D És akkor mindjárt desszertnek számít.
De nem kell nap mint nap édeset enni.

Az édesítő használatát is csak óvatosan! Fenntartja az édes iránti függést.

7 éve
#2646
sschmidt 6
Kedves Ridita!
Csatlakozom Bojtikához, nagyon érdemes otthon zabkását készíteni és a kalóriatartalma sem túl magas és egészséges. Nálam a bevált recept 30 g zabpehely, 100 g sovány tej és tetszés szerinti víz, hogy megfelelő állagú legyen. Pici sót is teszek hozzá, majd elkészülve fahéjjal vagy kakaóporral és pár csepp folyékony édesítővel keverem össze. Néha gyümölccsel csinálom.
Pont ma olvastam, hogy nem jó nagyon pépesre főzni, úgy jobban emeli a vércukorszintet.
Szilvi

7 éve
#2645
Bojtika 3
De hiszen a Lidl-ben fél kiló zabpehely, bolttól függően, 2-400 Ft! Az aldiban is, úgy hallom, hasonlóan olcsó.
És ne edd magában, úgy nincs íze tényleg. Gyümölcs mehet bele, sőt ahogy írtam, sovány túró és akár magvak is akkor szilárd is van benne. Egy jó bögre folyadék utána, és kész! Jó időre megvagy!
Én almát reszelek bele, narancsot apró kockákban, néha kókuszreszeléket.
Ha vizsgára viszem magammal, akkor reszelt alma, apróra vagdalt dió, pici narancskockák. Ilyenkor sűrűre készítem, hogy ne cseppenjen el. Mire kihűl, szinte darabos.

7 éve
#2643
Bojtika 3
Értem!
A zabkását hogyan készíted?
A ZaBirodalom blogot ismered? 'A mi lányunk' az írója, itt bolondult bele a jó zabba. Érdemes naponta fogyasztani.
Összeolvasott információim azt mondják, az értékes beltartalma akkor hasznosul a leginkább, ha egy pillanatra felfőzzük, de nem kell hosszasan főzni (ha a lágy fajtáját veszed), és ha savanykás közegben van. Én ha vízben főzöm fel, akkor joghurtot vagy kefirt teszek hozzá, és gyümölcsöt. És/vagy zsírszegény túrót. Rengeteg változata lehet.

7 éve
#2641
Bojtika 3
jó, maradjon a túrórudi. Ellenzem, de megértelek.
A sonkáról elmondtam a véleményem. Én évek óta nem veszek felvágottat. A sok "műanyag" mellett csupa zsír csak. Van sütőd?
A joghurt csak szószféle, pici fehérjével.
A zabpelyhet se bírod?

Nem hiszem, hogy elakad a gyomrodban a rost, talán idővel jobban megszokod majd.
Mi a helyzet a házi készítéssel? Mert zsírszegény túróból is csodás finomságokat lehet készíteni. Nem csak az édesség, ami bolti és aromákkal meg tudomisénmikkel készülnek.

7 éve
#2639
Bojtika 3
(Ne itt nyomj frissítést, lépj vissza a listára inkább, mert emiatt ismétel. Nem tudom, tudod-e még törölni.)

7 éve
#2638
Bojtika 3
Alapból próbáld meg azokat a dolgokat kihagyni, ahol a fehérjetartalom alacsonyabb, mint a zsírtartalom.Bele kell férnie néha magvaknak, az tény.

De a Túrórudi a csoki miatt is inkább csak a kilengős napokra való, ne ragaszkodj hozzá ennyire, mert fenntartja a cukor iránti vágyat is, és egy cukrászdában fogsz kikötni egy szép falási rohamtól kísérve.

A makrók maga a három fő tápanyag, nem kell annyit filózni rajta. Igyekezz minél több fehérjét enni, akkor kevésbé is leszel éhes.

7 éve
#2634
Bojtika 3
Hehehe, ebbe szaladtam bele én is. Nem könnyű a helyzet, de a megfejtés igen.
A sokmagvas isteni, tudom, de... kicsit gáz...

A Túrórudi a cukor miatt is erős luxus! Zsírszegény túró mehet, házilag ízesítve.
Az ilyen-olyan sonka elnevezés inkább aromatizált felvágottat takar. És sokszor a magas ára mellett is alig van benne valódi hús. Egyszer kértem az eladót, hogy a pulykasonka feliratát olvassa fel. Majdnem elejtette. A cucc alig 52% pulykahúst tartalmazott, pedig a sertéskarajnál drágább volt kilója!

7 éve
#2633
drisztina 1668
Válasz törölt felhasználó #2632 számú posztjára
Szerintem a megoldás a sokmagvas kenyér. Egészséges ugyan, csak a magoktól elég magas a zsírtartalma.

7 éve
#2631
Csabi76
Válasz Xtras5 #2630 számú posztjára
Ha jövő héten elkezdem kell valamennyi idő hogy tapasztaljak valamit, vagy érezzem nekem való-e. Majd valamikor írok!:-)
Kicsit attól félek hogy megszoktam, rendes adagokat eszem a sok zöldség miatt, így meg mennyiségileg kevesebb lesz mert a zsír nagyon magas kalória tartalmú. Értem én hogy jóbban telít de még is. Meglátjuk.
A vitamin és ásvány anyagokra fokozottan figyelek.

7 éve
#2630
Xtras5
Válasz Csabi76 #2629 számú posztjára
Szólj ha belevágtál, érdekel, hogy mit tapasztalsz :_)

7 éve
#2629
Csabi76
Válasz Xtras5 #2627 számú posztjára
Ok. Most már tényleg kíváncsi vagyok.

7 éve
#2627
Xtras5
Válasz Csabi76 #2624 számú posztjára
a heti ciklikusban nem hiszek, a kettőben sem nagyon :_) meglátod majd ha a 2-ik héthez érsz, nem lesz oly fontos a ch és a kitűzött célod sem kockáztatnád betöltéssel. Minek? ezt a kérdést tedd fel magadnak, ne most, akkor. Én is feltettem. A nyolcadik héten eszek majd valami sültkrumplit azt mondtam, de most az sem érdekel. Érdekes dolog mikor megszűnik a ch utáni vágy. De kétségtelen, hogy könnyebb így belekezdeni amúgy.

7 éve
#2626
Xtras5
Válasz ErrOrka #2623 számú posztjára
kalóriadeficitben vagy inkább szinten tartásban nem hiszem, de a diétát nem hagyom abba, és a mozgás is meg marad. Persze mindent el lehet rontani, de nem szándékom. Túl sok meló van a testemben és az egészségemben, én már 18 éve tudatosan táplálkozom, csak a cigi lerakása után megborultam egy picit, pedig nem zabáltam. Nem baj az ha van az emberen mit fogni, a lényeg, hogy én jól érezzem magam.

7 éve
#2625
Csabi76
Válasz Csabi76 #2624 számú posztjára
Heti 3 súlyzós edzés és 3 futás, felváltva, egy pihenőnap.

7 éve
#2624
Csabi76
Válasz Xtras5 #2620 számú posztjára
Köszönöm a választ!
Persze ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia meddig mehet el fehérjével és ch-val. Kísérletezni és figyelni kell.
Megfogom próbálni aztán meglátjuk hogy bírom, addig is olvasok sokat. Több helyen is találkoztam a "ciklikus ketogén diéta" kifejezéssel, ebben van ch visszatöltés és állítólag nem esik ki ilyenkor az ember a ketozisból. Olvastam már heti és kéthetenkénti visszatöltést. Bevallom ez averzió csábítóbb nekem, kérdés működik-e? Meglátjuk. Jövő héttől szabin leszek, ideális lenne a nehezebb kezdeti részét letudni. Izgatottan várom szinte! ;-)


Mindenképp írd le később is a tapasztalataidat!

7 éve
#2623
ErrOrka 4
Válasz Xtras5 #2622 számú posztjára
és nem fog visszaugrani, ha a ketózisnak vége?

7 éve
#2622
Xtras5
Válasz ErrOrka #2621 számú posztjára
jelen pillanatban inkább 20%, de a cél 15% vagy kicsit alá. 6kg-ot szeretnék fogyni még.

7 éve
#2621
ErrOrka 4
Válasz Xtras5 #2620 számú posztjára
Mennyi a testzsír%? Ha jól sejtem 15 alatt vagy.

7 éve
#2620
Xtras5
Válasz Csabi76 #2618 számú posztjára
köszönöm :_)

ehetsz elvileg több fehérjét is, van aki 1,5g-ot eszik vagy még többet. Ugye te is sportolsz, és vélhetően fel is venné a szervezeted a mennyiséget. A gond az, hogy a többletből cukor lesz, és kiesel a ketóból, ezért bánok én is vele óvatosan. De ha elértem a célom, akkor elkezdem felvinni 1,8-ra is akár, és megnézem mit ad hozzá a történethez, mert nem veszthetek semmit, még esetleg a glükózból is profitálhatok, hisz edzésnapon mehet a több is ch-ból. Mind1, lehet rajta agyalni, majd ezt is kipróbálom.

egy az egybe levittem, bcaa-t nem számolom

az edzés inkább tovább tart majd mert tovább regenerálódsz 2 sorozat között, és így kicsit jobban is megéled :_) én scottpadon eddig 65kg-mal bicepszeztem kétkezessel, de ma reggel az utolsó 2 sorozat 80-al ment ki. El is voltam képedve, megszenvedtem vele, de kiment. Szóval az erő jó lesz majd újra, ettől ne tarts!

bogyós gyümik mehetnek, az is finom sült császárral :_)) edzés mellett amúgy mehet a 30-is, többen ketózisban maradnak. Van aki 50-nél is. Én biztosra mentem most a 20-al, ha célt érek, emelhetek akár azon is egy picit. Pont annyit, amennyi kell az eperből :_)

7 éve
#2619
Xtras5
Válasz Csabi76 #2618 számú posztjára
köszönöm :_)

ehetsz elvileg több fehérjét is, van aki 1,5g-ot eszik vagy még többet. Ugye te is sportolsz, és vélhetően fel is venné a szervezeted a mennyiséget. A gond az, hogy a többletből cukor lesz, és kiesel a ketóból, ezért bánok én is vele óvatosan. De ha elértem a célom, akkor elkezdem felvinni 1,8-ra is akár, és megnézem mit ad hozzá a történethez, mert nem veszthetek semmit, még esetleg a glükózból is profitálhatok, hisz edzésnapon mehet a több is ch-ból. Mind1, lehet rajta agyalni, majd ezt is kipróbálom.

egy az egybe levittem, bcaa-t nem számolom

az edzés inkább tovább tart majd mert tovább regenerálódsz 2 sorozat között, és így kicsit jobban is megéled :_) én scottpadon eddig 65kg-mal bicepszeztem kétkezessel, de ma reggel az utolsó 2 sorozat 80-al ment ki. El is voltam képedve, megszenvedtem vele, de kiment. Szóval az erő jó lesz majd újra, ettől ne tarts!

bogyós gyümik mehetnek, az is finom sült császárral :_)) edzés mellett amúgy mehet a 30-is, többen ketózisban maradnak. Van aki 50-nél is. Én biztosra mentem most a 20-al, ha célt érek, emelhetek akár azon is egy picit. Pont annyit, amennyi kell az eperből :_)

7 éve
#2618
Csabi76
Válasz Xtras5 #2617 számú posztjára
Köszi a választ, én örülök hogy újra itt vagy és ilyen tapasztalatokkal! ;-)

Jól hangzik a menü, pár napja azon fantáziálok mi mindent lehetne enni amit eddig nem! Tuti zöldségre lőném el az a pár gramm ch-t:)

Még egy kérdés. A fehérje tskg/1g ketoban. Egyik napról a másikra vetted vissza ilyen drasztikusan vagy fokozatosan? Abban a két hétben nem nagy az erő/izom vesztés ez miatt? Vagy nem kell vele törődni majd vissza jön? Aminokat(ha szedsz) beszámolód a fehérje keretbe?

Nem okozna gondot a sok zsír, szalonnát is megeszem magában de azért a zabkása meg néhány szezonális gyümölcs miatt kicsit fáj a szívem de azt hiszem teszek majd egy próbát!

7 éve
#2617
Xtras5
Válasz Csabi76 #2616 számú posztjára
Szia, örülök hogy itt vagy!

"félek az egyoldalúságtól kicsit": Ne félj, minden belefér ami eddig nem, kivéve a ch.

Egy napom pl: reggeli 4 tojásos rántotta 20g reszelt sajttal, és plussz 25g zsír amit vagy kolbász, mangalica szalonna, vagy olivaolaj ad, ehhez 1-2 abonett ami 3ch/szelet
Ebéd: 30dkg sajtos főzőkolbász mustárral és olyan kenyérrel, aminek 100g-jában 6g ch van
Este: 15dkg pácolt sertés hús roston, 25dkg uborkával és 10dkg tejföllel
és akkor nem értem el teljesen a 2200kcal-omat, és valamit tudok rágni.

De ez oda vissza megy mindennel, disznósajt, hurka-kolbász a piacon, májpástétom abonettel, rajta lilahagyma és tojás, stb. De van, hogy iszok egy marha fehérjét amibe dobok 2 abonettet és 25ml mct-t. Sütök magamnak grillsajtot stb. Tepertőkrémes abonett a kedvencem, vagy magában a téliszalámi :_)) Sültoldalas salátával és zsíros öntettel, és lehet perverzkedni tovább!

"nagyobb kalória deficittel is diétázni ": volt hogy 1500-at ettem vagy 1700-et mert nem voltam éhes, oda kell figyelnem, ezen a héten is figyelem hogy legyen meg a minimum 2200, mert meg iramodik lefele nagyon, 1,5-2kg és azt azért megakarom fogni, bár nem éhezek.

"Ha ki is próbálom max 3 hónap": nem tudom meddig csinálom, de a terv az, hogy évente előveszem mindig 2-3 hónapra. Rákmegelőző hatásainak olvass utána, mi minden történik deutérium csökkentett állapotban benned.

"Zöldséget se szabad enni, csak 30 g erejéig? Ketophan csíkot használod? Mennyi idő múlva állt be a ketozis? Mennyire volt nehéz az a két hét?":

- mindent beleszámolok, az utolsó rostig...én 20 alatt vagyok, volt hogy csak 6- jött össze ch-ból
- használom igen, reggel és este, és mindig lila...bár ha nem eszel be ch-ból akkor ketózisban vagy, a csík színe függ az elfogyasztott víz mennyiségétől is, és attól, hogy mennyi ketont vett fel a szervezeted, csalóka lehet
- 5 nap után színeződtem el kb elsőnek, és azóta töretlen...pedig voltam trófeában is :_)
- nem volt nehéz, csak a 3-ik nap akartam megrogyni. Úgy értettem, hogy 2 hét után éreztem, hogy átálltam a ketonfogyasztásra, és újra penge az agyam, a lipolízis 100%-os.

" Tehát nem okoz gondot súlyzós edzésnél?": nehezebb, érzem hogy nem a ch adja a powert, de mennek az ismétlések és nagy súllyal. Kickboxon is megérzem mikor zsákolok, meg köredzés van, de tudom csinálni. Ide amúgy tipikusan a séta a legjobb 2-es emelkedőn és 5-6km-es sebességgel.

Az elején van egy kis bizonytalanság, hogy mit ehetsz, meg mit kéne stb. De hamar össze áll a kép. Nem kezdők diétája, kell a fegyelem, de megéri. Mára már nem hoz lázba a ch gondolata, nagyon jól érzem magam a bőrömben, olyat adott ez nekem most, hogy csak na. Önbizalom, motiváció, a tudat hogy nincs el***va a nyaram és sikerélmény. Azért nekem nagyon kemény volt a folyamatos kudarc az elmúlt másfél évben. Most újra rendben vagyok!

5% ch, 75% zsír és 20% fehérje most az arányaim


7 éve
#2616
Csabi76
Válasz Xtras5 #2615 számú posztjára
Szia!
Van kitartásod! Pont mostanában kezdtem gondolkodni rajta én is mert megfigyeltem hogy ha a zöldségen kívül nem eszem szénhidrátot, nem vagyok éhes alacsonyabb kalória mellett se.
Rákerestem itt és meglepően jó eredményeket mutatnak a kutatások, izom megtartás és testzsír csökkenés szempontjából. Jövő hét vagy azutáni héten tudnám elkezdeni de félek az egyoldalúságtól kicsit, illetve praktikus szempontokból is vannak aggályaim. Ha ki is próbálom max 3 hónap. Még gondolkodom rajta.
Amit olvastam abból úgy jött ki hogy lehet nagyobb kalória deficittel is diétázni mert zsírral üzemel a test, ha kevés a bevitt zsír használja a sajátot, nem nyúl az izmokhoz. Te is így tudod?
Zöldséget se szabad enni, csak 30 g erejéig? Ketophan csíkot használod? Mennyi idő múlva állt be a ketozis? Mennyire volt nehéz az a két hét?
Tehát nem okoz gondot súlyzós edzésnél?

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/?term=ketogenic+diet+weight+loss

7 éve
#2615
Xtras5
20g ch a plafon most, de az első héten 50 volt, a másodikon inkább 30...de úgy is szépen ment le. Fehérjét igyekszem 1g körül tartani /tskg, zsír pedig a fehérje 1,5szorosa kb. 100g fehérjére tehát 150g zsír. Eddig 2,5g fehérjét ettem, most 1. Pff. Laposodott kicsit az izomzatom ugye mert üres a glikogén raktár, vizet sem köt, de szálkásodott szépen.

Később tolok fel a fehérjén, és picit veszek vissza a zsírból, de lényeg, hogy deficitbe maradjak. A sok fehérje nem jó, mert ha túl tolod akkor glükózt képez a szervezet belőle és kiesel a ketózisból.

A 3-ik nap délután kicsit zavart voltam és szédültem, ilyesztő volt mert nem éreztem magam stabilnak, de vittem magammal vészesetre egy zacskó cukrot, abból egy nyalás elég volt hogy rendben legyek úgy ahogy estéig, de azóta viszont jól vagyok. 2 hét kellett mire úgy érzem, hogy penge az agyam, nem vagyok fáradt. Kicsit nehéz az edzés, de azért megcsináltam max súlyokkal ma is 8 gyakorlatot teljes testre. Úgy érzem adaptálódtam, príma. Nem kívánom a ch-t, cserébe kolbászozok és oldalast eszem.

Figyelek a jó zsírokra is, bár itt igazán nincs jelentősége azt mondják illetve olvastam, de inkább figyelek. 3-szor vagy 4-szer eszem egy nap, nincs jelentősége, volt hogy 2szer ettem. Régebben 4 vagy 5 alkalom kellett, máskülönben híztam.

7 éve
#2614
vajkzsuzsa 2738
Válasz Xtras5 #2612 számú posztjára
Érdekelne konkrétan mit csinálsz. Olvastam a ketóról, de olyat nem ismertem, aki elkezdte. Pár szóval leirhatnád.

7 éve
#2613
vagyokakivagyok
Válasz Xtras5 #2612 számú posztjára
Hány g ch-t viszel be?

7 éve
#2612
Xtras5
Sziasztok, jó ideje nem írtam már. Azokhoz szólok leginkább, akikhez anno ide becsatlakoztam. Ketogénbe kezdtem srácok, mert nem hogy nem fogytam, de inkább +7 kg fel is jött a végén. BMR+ 150kcal körül ettem, 30-30-40% volt a makró arányom, 3-4 edzésem volt hetente, ebből 2 kickbox, és semmi. Ha levittem a kcalt akkor híztam, ha fel akkor stagnáltam. 1hét, 3 hét, pár hónap. Elhagytam a tejtermékeket, metodic programot is próbáltam hiába.

Meguntam. Ketogént mióta csinálom majdnem 1 hónapja, lement 7kg. Jól vagyok, élvezem. Ezt megszerettem volna osztani veletek, szép napot.

7 éve
#2611
Bojtika 3
Nem tudom, sikerül-e beilleszteni, egy újabb kutatásokon alapuló fehérjeszükséglet-táblázat

Kinek? Férfi* [g/kg] // Nő* [g/kg] Miért?
Nem sportol 0,8 – 1,0 // 0,8 – 0,9 Minimális mennyiség, az egészségért
Izomépítés/Bodybuilder 1,5 – 2,5 // 1,4 – 2,2 Maximális dózis, izomépítés
Fogyás / kcal-deficit 2,0 – 3,0 // 1,7 – 2,6 Kcal-deficit + izommegtartás
Hosszútáv-atléták 1,5 – 2,0 // 1,3 – 1,6 Nagyobb fehérjeoxidáció, izomkárosodások, regeneráció és alkalmazkodás.
Edzésszünet/ sérülés 2,0 – 3,0 // 1,7 – 2,6 Izomvesztés megakadályozása

7 éve
#2610
Katka77
Válasz Zsuzsa1nna #2605 számú posztjára
Nem kell leenni a 220g szénhidrátot, mert a szénhidrát és a zsír maximum-ban van megadva, ergo annál többet ne! A fehérje pedig minimum-ban , ergo ennyit legalább meg kéne enni. :)

7 éve
#2609
Zsuzsa1nna
Válasz 310583 #2607 számú posztjára
koszonom!

7 éve
#2608
310583 436
Válasz SzendreySara #2606 számú posztjára
Hatha majd valaszol valaki nalam hozzaertobb is, addig is ugy emlekszem, feherje minimum 1 g/ttkg maximum 2 g/ttkg ( ez mar sportoloi kategoria), zsir min.05g/ttkg, maximum 1.5 g/ttkg, a tobbi szenhidrat. Ezek kozott az ertekek kozott kell beallitsd magadnak, attolis fugg mennyit sportolsz.

7 éve
#2607
310583 436
Válasz Zsuzsa1nna #2605 számú posztjára
Alltalaban fogyashoz a makrokat "fogyokuras"-ra allitjuk, ami azt jelenti, hogy a CH a napi kaloria 50%-a, es picivel alatta kell maradni(hogy vigyorogjon a fejecske)

7 éve
#2606
SzendreySara
Sziasztok! Sára vagyok 16 éves és azért csatlakoztam mert nem eszem elég egészségesen. Nekem az lenne a kérdésem hogyan legyen a szénhidrát-zsír-fehérje aránya ha én nem szeretnék súlyt leadni csak izmosodni. Előre is köszi :D

7 éve
#2605
Zsuzsa1nna
sziasztok! Az t szeretnem kerdezni,hogy szerintetek a ch mennyiseg ami napra meg van adva nem sok egy kicsit ? mert a napi 220g -ot kicsit magasnak talalom..koszi

7 éve
#2604
bakroattila1998 1
Válasz 310583 #2601 számú posztjára
Kalóriát nem számoltam, ha pedig számoltam, akkor is csak úgy kábéra. Egyébként még az is előfordulhat, hogy BMR alatt ettem jóval, de egyszerűen 1-1 étkezésre annyi zsírt megettem, hogy nagyon nem voltam éhes a nap további részében, megerőszakolni pedig nem akartam magam. :D Tehát a célomat elértem, éhezés nélkül fogyjak.. :)


310583-nak és Csabi76-nak: igen, nyilván ha a reg-enort nem ittam volna, vélhetően akkor is elég sokat leadok (bár biztos valamennyit azért hozzátett), de ez engem most nem érdekel így 45 kg után. Annyira örülök ennek, hogy nem filózok azon, hogy mások üzletet csináltak belőle, hát tegyék.

7 éve
#2603
310583 436
Válasz Csabi76 #2602 számú posztjára
Persze, igazad van, minden fogyokuras csodaszer melle adva van hogy mit nem szabad enni!. Tudtommal a regenorral milio tiltas van ( pl a gyumolcs tejtermek, sok mas minden, nem tudom pontosan) Lehet venni barmilyen csoda-fogyoszert, ha Mellette nem tartassz egy valamilyen dietas etrendet, cask penzkidobas, ha meg tartod a dietat akkor "van hatasa", de nem a csodaszernek, hanem a dietanak. Viszont egyeseknek jo uzlet. Szep eredmeny amit elert Bakroattila, de velemenyem szerint regenor nelkul is pont itt lehetne ingyen kaloriaszamolassal

7 éve
#2602
Csabi76
Válasz bakroattila1998 #2600 számú posztjára
Gratulálok a fogyáshoz de van egy olyan gyanúm, hogy azt nem reg-enor-nak köszönheted hanem a kontrollnak amit az étkezésedbe vittél. Nem tudom mi ez a szer de tudtommal nincs olyan szer amitől lelehet fogyni kalória korlátozás nélkül. Vannak amik pár százalékot rásegítenek (talán) DE az étrend reformja nélkül nincs zsír vesztés!

Bizony az utolsó kilókat leadni a legnehezebb! A szervezetünk azt a testzsír százalékot tekinti "normálisnak" amit megszokott, ahol huzamosabb ideig tartózkodót, ha tartósan ez alatt vagyunk akkor folyamatosan stresszben van, ha nem érzed akkor is. Ezért is van hogy fogyás közben azokon a pontokon van a nagyobb ellenállás a szervezet részéről ahol egyszer voltunk már tartósan. Hogy a szervezetünk elfogadja az új helyzetet kell 2-3 év. Vagyis addig tartani kell a súlyt.
A súlyzós edzést kezd el minél előbb különben nagyon lefogsz gyengülni. A fehérje bevitel testsúly kilogrammonként 2g, a zsír a kalória bevitel 20-30%, a maradék a szénhidrát. Szedj valamilyen multivitamint, C és D vitamint, magnézium tablettát.

7 éve
#2601
310583 436
Válasz bakroattila1998 #2600 számú posztjára
Nem tudom, a regenor utan milyen less a valtas... Eddig mennyi kaloriat ettel? Mert ha pl.BMR alatt ettel a regenor alatt,akkor az most visszauthet.Bar a sok zsirral nem hiszem.
A makrokat fogyasra alltalaban 20% feherje, 50% szenhidrat,30% zsir, igy allitjuk be ( kivalasztod a "fogyokuras"beallitast, a napi keretet pedig BMR+100 Kaloriara. Es biza az elso 10 kg a legkonnyebben bucsut int nekunk, az utolso 5-10 pedig foggal-korommel ragaszkodik hozzank! Na de fiatal vagy, neked konnyebb! Kitartast es sok sikert!

7 éve
#2600
bakroattila1998 1
Eddig reg-enor kúráztam (vagyis még 2 hétig tart), hiszen a nyár közeledtével nem igen tudom tartani, mivel a kúrába nem illeszthető bele a gyümölcs, én pedig nem akarok gyümölcs nélkül megélni egy nyarat. :D Na, és a kérdésem most jön. Habár elég sokat fogytam a reg-enor étrenddel, még szeretnék leadni kb 8-10 kg-t. A makrótápanyagokat milyen arányban állítsam be? 2 hét múlva pedig rendszeresen járni fogok edzőterembe (heti 3-4 alkalom). Úgy érzem, ez a 8-10 kg már nem lehet nagy kihívás így 45 kg után, de rámférne egy kis segítség. :)

7 éve
#2599
Bojtika 3
Valaki már évekkel ezelőtt is írt olcsó szlovák fehérjeporról, úgy emlékszem. Jó lenne, ha tényleg tartósan ilyen árban lenne.

7 éve
#2598
Katka77
Válasz Csabi76 #2596 számú posztjára
Köszönöm a tippet! Megnéztem a kínálatot, és valóban jó áron kapható, és több pozitív visszhang van róla.

7 éve
#2597
dargaiorsolya
Sziasztok!
Segítségre van szükségem!
2 éve elég komolyan-egyre komolyabban- crossfitelek. Szükségem volna egy olyan diétára, ami mellett nőhetnek az izmaim, ugyanakkor lehetőleg zsírmentes maradok. Nem célom teljes "leleanelni", de kalória emeléssel izommövekedédt dzeretnék elérni, nem zsírraltározást. Több, mint egy éve számolom a kalóriabázison a makróimat. Próbáltam alacsony zsírral, 1500 kalórián-rengeteg zsírt veszítettem hirtelen. Meg is ijedtem az eredménytől, úgyhogy abba is hagytam. Ráadásul az alacsony zsír diéta hosszú távon -tudtommal-egészségtelen.(ezt tavaly április-május környékén csináltam) Aztán kipróbáltam a másik végletet-ketogén diétát tavaly július 15-től december 31-ig. Az alacsony szémhidráttól viszont nagyon visszaesett a teljesítményem-a fogyás szempontjából nem bolt rossz. Most megint az alacsony zsír-magas fehérje, mérsékelt szénhidrát diétán vagyok. Aggaszt viszont, hogy az alacsony zsírral ártól magamnak. A teljesítményemhrz viszont szükségem van ennyi szénhidrátta, de ez elég is.
A kérésem: tudnátok egy egészséges/biztonságos makro arányt adni, amivel nem zsírosodok, de erősödök.
Köszi: Orsi

7 éve
#2596
Csabi76
Válasz Katka77 #2594 számú posztjára
Ott nagyon drága. Myprotein jó az ár-érték arány és vannak kedvezmények, akciók. Szállítási költség húzós Angliából de teljesen korrekt cég.
Még náluk is olcsóbbat találtam, ma hozták 8200 ft 2.5 kg csokis ízű tejsavó fehérje 80% fehérje tartalom, steviaval édesítve. Pár hónapig elég lesz. Nem akarom reklámozni őket de sokminden elég olcsó, gondolom beetető időszak. Szlovák cég azthiszem. Érdemes körülnézni mielött valamit megvesz az ember.

7 éve
#2595
jancsoreka 12 33
Válasz Katka77 #2594 számú posztjára
Az tuti, azt én is próbáltam... Nem a víz a baj, hanem az íze... :S De van még annyiféle fehérjepor, próbáld ki inkább azokat, azért nem ennyire drágák. Nézz be bármilyen speciális boltba (BioTech USA, Scitec Nutrition, esetleg az Astoriánál van egy PrimeProtein nevű bolt is - már ha bp-i vagy. Nekem spec a 2. sz. jött be, onnan majdnem mindegyik. Vagy az 1. sz-ból az IsoWhey zero. Az is finom. A drogériásakat szerintem érdemes nagyon messzire kerülni, mind pocsék ízre).

7 éve
#2594
Katka77
Sziasztok!
Mivel nehezen tudtam teljesíteni a fehérjét, vettem fehérje port. Amit eddig ittam, azt tejjel kellett keverni, csokoládés ízű, az finom volt, viszont elég drága (Kb. 15 ezer Ft egy hónapra ha minden nap iszom egyet, s mivel 16 éves lányom van és 3,5 éves fiam - inkább rájuk költök). Megláttam a DM-ben egy vaníliás ízű diétás fehérjeport, nem is volt drága, vízzel kell keverni, de valami iszonyatosan rossz íze van. Ez inkább büntetés.. :D

7 éve
#2593
310583 436
Válasz vizipipa #2592 számú posztjára
a fogyokuras beallitas 20-50-30 % arany. Tehat a 30% nem sok, a 40 mar igen, ha mindennapos es nem cask ritkan fordul elo. Szenhidratbol minimum 130 g kell. Fozzel kevesebb zsirral - egy fazek etelt 3-6 g olajjal is meg lehet fozni, husbol a nem zsirosakat fogyasszad

7 éve
#2592
vizipipa 1
Sziasztok!
Az problémát jelenthet a fogyásban, ha az össz kalória bevitelem jelentős részét zsírból fedezem (30-40%)? Szinte mindig túllépem zsírból az oldal által számomra előírt értéket, szénhidrátból nagyjából az előírt érték felét viszem be, fehérjéből pedig valamivel többet az "ideálisnál", így nap végére a megadott kalóriatartományban maradok.

7 éve
#2591
Yvettee 4
Válasz Erika88 #2590 számú posztjára
Persze az lenne a legjobb, ha a szenhidratot es a zsirt nem lepned at, a feherje atlepese nem gond - persze nem enxtrem merteku.
Milyenek a makro-beallitasaid, fogyokuras?

7 éve
#2590
Erika88
Sziasztok! Mi a következménye, ha a kcal kereten belül maradok, de a makrók em mindig sikerülnek? A CH-t szoktam olykor túllépni. "Túl sok" gyümölcsöt eszem, a szőlő a legnagyobb kedvenc, ami sok-sok Ch. :(

7 éve
#2589
wler
Köszi szépen! :)

7 éve
#2588
feketeinci 9
Válasz wler #2584 számú posztjára
Semmi bajod nem lesz tőle, csak ha túlzásba viszed ahogy ErrOrka mondja.

7 éve
#2587
feketeinci 9
Válasz bodiedith #2586 számú posztjára
Szia!

Ha azt mondom neked hogy erre nincs tuti recept elhiszed?
Senki nem tudja megmondani hogy vajon a heti 3 avokádótól stagnálsz-e, vagy attól hogy kevesebbet mozogsz mostanában, vagy attól hogy egyhangú az étrended...de még nagyon sok dologtól lehet.
Ha szereted az avokádót, egyed, de vidd fel a kalóriáid közé és kész. A stagnálás pedig nagy valószínűséggel nem attól van.

7 éve
#2586
bodiedith
Sziasztok,

Van olyan aki tud abban segíteni hogy alapvetően mi a fontosabb, ha az ember fogyni szeretne (de csak pár kilót), a ch bevitel vagy a zsír? Tudom hogy alapvetően mindkettő, de kizárni nem lehet őket... Akkor sikeresebb a fogyókúra ha a ch-t csökkentjük, vagy akkor ha a zsírt?
Illetve én heti 3-szor megeszek egy nagy avokádót, de több az több száz kalória és szinte mind zsír, ez lehet az oka hogy stagnálok egy ideje? Imádom az ízét, és úgy tudom egészséges is, de már nem tudom mit gondoljak...
Nagyon köszi,
Ditti

7 éve
#2585
ErrOrka 4
Válasz wler #2584 számú posztjára
3g/ttkg a határ asszem(300g egy 100 kg-os embernek). Felette károsodhat a vese.

7 éve
#2584
wler
Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy káros lehet, ha a javasolt napi fehérjemennyiséget rendszeresen túllépem?
Korábban csak igyekeztem odafigyelni, hogy mit eszek, alacsony ch- magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztani, viszont a súlyom stagnált, szóval hétfőn elkeztem újra a kalóriaszámlálást. Azóta mindennap legalább 10 grammal túlléptem a javasolt fehérjemennyiséget, de volt olyan is, hogy az ajánott 53 g helyett 90-100 g között fogyasztottam. Hosszú távon lehet ennek valamilyen kedvezőtlen hatása?

Előre is köszönöm a válaszokat!

7 éve
#2583
310583 436
Válasz Cickamami01 #2580 számú posztjára
arra vigyazz, hogy osszesen a makrok adjak a napi kaloriat!

7 éve
#2582
Cickamami01
Válasz vagyokakivagyok #2581 számú posztjára
Köszi:)

7 éve
#2581
vagyokakivagyok
Persze úgy is jó! Csak ügyesen, grammra pontosan úgysem lehet enni, tartsd az arányokat.

7 éve
#2580
Cickamami01
Válasz vagyokakivagyok #2579 számú posztjára
Szia, köszönöm szépen! Én most úgy számoltam, hogy beállítottam a fogyókúrás %-ot, ott megnéztem, hogy miből hány %-ot kell fogyasztanom. Utána átállítottam grammra. Beírtam a szénhidráthoz, hogy 160 g. A %-nál láttam, hogy a szénhidrát 50%. Utána kiszámoltam a fehérje és zsír grammokat . Szted így jó?

7 éve
#2579
vagyokakivagyok
A napi keretedtől függ. 160g ch=640kcal, súlyodtól függően kell legalább 80-100g fehérje, az 320-400kcal, ami még marad a keretedből azt oszd el 9,3-al és annyi g zsír.

7 éve
#2578
Cickamami01
Sziasztok! Tudna valaki abban segíteni, hogy napi 160g szénhidrátos inzulinrezisztenciás diéta mellett mekkora fehérje és zsír grammot adjak meg?

Köszönöm szépen!

7 éve
#2577
Csabi76
Válasz devia #2576 számú posztjára
Ha kevesebbet eszel, ritkábban kell menni, én is így vagyok ezzel rost ide vagy oda.
Ha tartok egy csalónapot utána jó pár napig nincs ezzel gond, ahogy távolodok a csalónaptól 2-3 hét, egyre kevesebb, aztán már csak másnaponta. Az anyagcsere lassulását mutatja.

7 éve
#2576
devia
Válasz Csabi76 #2575 számú posztjára
A rosttal nincs baj, azt eszem szerintem eleget, zabkása, köles, ebédre főzelék, este csirke salátával, de a zsír - nálam 50 g körüli a bázis szerinti ideál, de talán jobb, ha annál többet eszem.

7 éve
#2575
Csabi76
Válasz devia #2573 számú posztjára
Részben lehet az is, na meg aki kevesebbet eszik annak ritkában akad majd nagy dolga, logikus. Ezért is fontos a sok rost.

7 éve
#2574
Bojtika 3
Válasz devia #2573 számú posztjára
Én tapasztaltam, amikor több napon át nem ettem le a napi zsíradagot. Bizony kell az a kevés zsír!

7 éve
#2573
devia
Azt kérdezném, hogy nálatok a zsírszegény étrend nem okoz "székelési" problémákat? 2 éven keresztül reggelente ettem az utifűmagot, aztán abbahagytam, mivel eléggé szapora lettem, de egy hét után jött az ellenkezője.
Azt gondolom a kevés zsírnak lehet szerepe. Ti nem tapasztaltok hasonlót?

7 éve
#2572
310583 436
Válasz Szignum7 #2571 számú posztjára
En mikor nekifogtam elsore sokat olvastam es mar BMR+100-al kezdtem, tehat nem indult be hizas. Az, hogy nehezen tudtam megenni eleinte azert volt, mert egeszseges etelekbol eleg nagy mennyiseg kellett, hogy kijojjon az a kaloria es a makrok is. Azelott joval kevesebbet ettem mennyisegileg, de olyasmiket hogy peksutik, sutik, osszevissza, volt hogy napokig szinte semmit, utanna minden hulyeseget osszeettem fott etelt nemigen, cukros dolgokat, edesseget, inni nem ittam 1 honap alatt sem 2 l vizet, es igy tovabb, a leheto legrosszabb uton haladva eveken keresztul. Amikor hizni kezdtem ( anno jo regen) rohamosan, mintha pumpaltak volna, akkor szinte semmit nem ettem egy nagy stress utan ( valas) es cask hiztam szepen, eleinte gyorsan, majd lassubb utembe, de biztosan.Mikor az oldalra ratalaltam, akkor kezdtem aranylag normalisan etkezni, napi 3-5-szor, leves, masodik fove, tobbi etkezes hidegen ( tojas, tejtermek, paradicsomos halkonzerv, pragai sonka,stb). Most is vannak napok mikor torta van meg ital. ( szulinap, unnep) de ezen nem stresszelek, nem akarom onsanyargato modon a fogyast, hanem jol erzem kozben magma, ha olyan nap van akkor az van es kesz. Ilyenkor elofordul hogy majdnem duplajat eszem a megengedettnek, de masnap folytatom normalisan es kesz.

7 éve
#2571
Szignum7
Válasz 310583 #2570 számú posztjára
Neked mennyi ido kellett ahhoz, hogy leallitsa a szervezeted a raktarozast es kikapcsolja az ehezo utemmodot? Illetve hany kg- ot hiztal ezido alatt?

7 éve
#2570
310583 436
Válasz Szignum7 #2565 számú posztjára
Elsosorban a minimum kaloria, masodlagosan a makro-aranyok - amit persze nem tudsz 100%-ra osszehozni, nalam pl. leggyakrabban a CH es a zsir kevesebb, a feherje tobb.Ritkan a zsir tulszalad, meg ritkabban a szenhidrat ( cask a kilengos napokon, szulinap, ilyesmi)

7 éve
#2569
Szignum7
Válasz Csabi76 #2564 számú posztjára
Szerencsere a laz mar elmult. Akkor en a kivetel kozott vagyok, mert tobb, mint 1 hete tart es egy dekat nem fogytam :-D

7 éve
#2565
Szignum7
Válasz Koci #2563 számú posztjára
Igen, valoban igy lenne jo, azonban napi szinten kuzdok, hogy a minimum kcal- t bevigyem eeszseges etelekbol. Es az sem sikerul, teljesen elvagyok keseredve. :-( Egeszsegtelen etelekbol hamar osszejonne, azonban a celom nem egy ujabb fogyokura, hanem az eletmodvaltas. Egyfolytaban ennem kellene ahhoz, hogy osszehozzam. Sokszor mar eltelik a 2 ora es kovetkezne egy ujabb etkezes, azonban en meg mindig tele vagyok. Illetve mi a fontos, hogy a min. kcal meglegyen vagy az aranyok vagy mindketto?

7 éve
#2564
Csabi76
Válasz Szignum7 #2562 számú posztjára
Szia. Betegen ne edz! Az imunrendszert azzal is gyengíted és úgyse lesz elég intenzív, ráadásul a hirtelen szívhalál esély is nagyobb. Ha egy vírussal küzd a szervezet több kalóriát éget mint normálisan, főleg ha láz is van. Nem véletlen mutat kevesebbet a mérleg néhány napos vírusos fertőzés után.

7 éve
#2563
Koci
Válasz Szignum7 #2562 számú posztjára
Ne változtass. Úgy lenne a leghelyesebb, ha normál napon BMR+100-at ennél, edzés napon pedig BMR+100+amit a sporttal elégettél, annak kb. 60%-át is leennéd.

7 éve
#2562
Szignum7
Sziasztok, meg egy gyors kerdes, megfogadtam a tanacsaitokat es valoban elmult a fazas, ahogy emeltem a napi kaloriat. Most Bmr+ 100- zal "dolgozom" es a fogyas ertekekkel 20-50-30%. Azonban egy technikai kerdes merult fel bennem, sajnos az egesz csalad beteg, probaltam edzeni, de nem ment egyszeruen nem kaptam levegot es a kohogogorcs is ramjott. Abban az esetben, ha nem sportolok, akkor valtoztassak a BMR+100-on? Nem szeretnek hizni. :-(

7 éve
#2559
Koci
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
Azért fázol edzés után, mert kimerült a szervezeted. Többet kellene enned. Maraton után pl. fáztam én is, sőt dideregtem, de soha máskor, semmilyen edzés után (akkor én is keveset ettem, mert attól tartottam, hogy a gyomrom nem fogja bírni, butaság volt részemről). És ne öltözz be edzéshez, nem tesz jót, baromság!

7 éve
#2558
Szignum7
Koszonom szepen a valaszokat, tanacsokat. Nagyon sokat segitettetek. Kezd eltunni a kod, tisztulnak a dolgok. Tenyleg koszonom mindenkinek, hogy idot szakitott ram. :-)

7 éve
#2557
Szignum7
Azt tenyleg eszrevettem, hogy a receptek tobbsege nem jo es sokszor nem valosak az ertekek, ezentul felteszem a sajatjaimat.
Koszonom szepen a valaszokat, tanacsokat. Nagyon sokat segitettetek. Kezd eltunni a kod, tisztulnak a dolgok. Tenyleg koszonom mindenkinek, hogy idot szakitott ram. :-)

7 éve
#2556
Kitti1111
Válasz Szignum7 #2553 számú posztjára
https://youtu.be/HCc1z2QeHIQ
ezt a videót nézd végig figyekmesen, sok mindent segíthet megérteni :)

7 éve
#2555
310583 436
Válasz Szignum7 #2551 számú posztjára
Ami meg fontos, merjel mindent g-ba, ne tanyer, darab, kanal mertekegysegeket hasznalj, es ne hasznald a meglevo recepteket ( 90%-a nem helyes, meg biztos nem ugyanugy fozod azt az etelt mint mas) vidd fel a sajat receptjeidet es azt hasznald. Az informacio -nal valahol le van irva, hogy kell, ha nem tudod kerdezz.

7 éve
#2554
310583 436
Válasz Szignum7 #2551 számú posztjára
Olvasd el a Kotetlen cseveges topikban a 6932-6933-as hozzaszolasokat, sok okos dolog van ott leirva. Kell a szenhidrat is, az agynak fontos, ha nem eszel eleg szenhidratot jon a faradekonysag, ingerlekenyseg, depresszio.Velemenyem szerint a fogyas szempontjabol meg szinte az is mindegy, hogy az mibol van, cask egeszseg szempontbol nem, hogy "jo" szenhidratot eszel, vagy szemetet. En meg a cukrot sem zartam ki, helyetesitettem nyirfacukorral ( a napi kavemba), aminek kevesebb a kaloriaja es cask 7 a GI, vagyis lassan felszivodo Persze a feherje fontos az izmoknak, de en reszemrol nem szeretem potlokbol vinni be, inkabb eszem hust, felvagoottak kozul neha pragai sonkat, egyebet nem, ritkan serteshust is, az alap a csirke es pulyka mell. Ezenkivul huvelyesek, zab, stb novenyi eredetu protein, de az nem annyira teljes protein, azert jo. Irtam a tojast is. Profi sportolok azt hiszem napi 2 testsulyni protein esznek, mintha 2 vagy 2.5 a maximum. Tehat neked az 1.5 g/ts szerintem jo. A zsir s fontos az emeszteshez. A heti 1 kg fogyas joval 100 kg folott normalis, a te sulyodnal mar sok. Es nem szabad BMR alatt enni, az mar nem egeszseges , minimum annyi kaloriara szuksege van a szervezetednek, ahhoz hogy mukodjon, ha egesz nap a kisullyadot sem mozditod akkor is. Ha ezt nem kapja meg, lassit az anyagcseren, kezd raktarozni, jon a stagnalas, majd a jo-jo.

7 éve
#2553
Szignum7
Válasz seprose #2548 számú posztjára
Igen 1300 lenne, csak lentebb allitottam. Koszonom a tanacsokat. A kitartas megvan, csak talalnam mar meg a helyes ertekeket, hogy szepen lassan lathassam a vegeredmenyt. Mert ez a talalgatok idoszak szornyu :-(

7 éve
#2552
Szignum7
Válasz ErrOrka #2549 számú posztjára
Koszonom az infot.

7 éve
#2551
Szignum7
Válasz 310583 #2550 számú posztjára
Koszonom a valaszod. De ettol a rengeteg szenhidrattol nem fogok sokat hizni??? Az a tobb, mint 180g rengetegnek tunik most. Akkor ezekszerint rosszul tudtam, hogy fogyokuraban fontos a sok feherje, hogy az izomzat ne epuljon le? Illetve megadtam a napi limitet es beallitottam egy 60- as sulyt, azt irja heti 0,21g fogyas erheto el...nem keves az az 1 kg- os atlaghoz kepest? Bocsi a tudatlansagomert, de annyi fele verziot olvastam mar, hogy belezavarodtam... :-((( Szeretnem vegre megtalalni az ertekeket, amivel elindithatom. :-(

7 éve
#2550
310583 436
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
Szia! szerintem nagyon keves amit eszel!. A BMR-d 1560, tehat min.1650 kal/nap keretet kellene beallits. Ez fogyokuras makrokkal 20-50-30%, de ha tobb feherjet akarsz enni, azt elveszed a szenhidrattol, viszont a zsirt 55 g-nal meg kellene tartsad, aminek nagy reszet jo zsirokbol vidd be ( magvak, hal, avocado, hidegen preselt olive olaj, kokusz zsir, stb). Edzeses napokon meg + a sportnak be kellene ird 65-70%-at es leedd. Pekerut is ehetsz nyugodtan, teljes kiorlesu gabonabol, rozslisztbol. Tojas - nagyon jo minosegu feherje es zsir, nyugodtan lehet enni.Burgonya, edesburgonya is belefer, sutve, fozve ( nem olajban sutve hanem sutoben, sutozacskoban). Husokbol meg jo a pulykamell, valamint neha pulyka-csirke-maj. Gabonakbol a koles.Tejtermekbol joghurt,kefir, sovany sajt es turo. Kezdetben, ha azelott keveset ettel, nehez ennyit megenni ( sajat tapasztalatombol tudom, eleinte ugy gyurtam le az etelt mint falun ahogyan tomtek a libat), de megszokja lassan a szervezeted. A fazas valoszinu attol van, hogy tul keves a kaloria is, meg a szenhidrat es zsir is. Sok sikert es kitartast.
Ja, es lehet, ha most megemeled a kaloriat, feljon par kilo, de aztan be kell induljon a fogyas. Hihetetlennek tunik, hogy tobbet kell enni ahhoz hogy fogyjal, de hidd el, MUKODIK. Ilyen furcsa az emberi szervezet.

7 éve
#2549
ErrOrka 4
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
Szerintem kevés a zsír és kevés a kalóriabeviteled is, főleg, ha edzésnapokon nem eszel többet. Valójában éhezik a tested. Lődd be BMR+100 ra a kcal értéket, ettől majd feljebb megy a zsír és a szénhidrát is. Szerintem a fehérjéhez ne nyúlj. Lehet, hogy ha növeled a kalóriabevitelt, akkor megszűnik a fázásod is.

7 éve
#2548
seprose
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
szia!
edzés után fázol??? az sztem nem normális... de nem tudom mitől lehet...
A súlyzós edzés jó, de nyugodtan emeld meg a súlyok nagyságát, akkorára, amekkorával bírsz mondjuk 8-10 ismétlést 1-1 gyakorlatból. nagy súlyoktól fogsz izmosodni, és formálódni. az 1 kg-os súly nem készteti a szervezetet izomnövelésre, max. ha sok ismétlést csinálsz, akkor kardióba elmegy...
Amit leírtál makrókat, az 1300 kcal (nem 1150), de még az is nagyon kevés. Számold ki a BMR-t, és plusz 100 kcal-t egyél meg. különben éhezik a szervezet, és spórol. A zsírt visszatartja, és izmosodni végképp nem fogsz. Sok sikert, kitartás!

7 éve
#2547
seprose
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
szia!
edzés után fázol??? az sztem nem normális... de nem tudom mitől lehet...
A súlyzós edzés jó, de nyugodtan emeld meg a súlyok nagyságát, akkorára, amekkorával bírsz mondjuk 8-10 ismétlést 1-1 gyakorlatból. nagy súlyoktól fogsz izmosodni, és formálódni. az 1 kg-os súly nem készteti a szervezetet izomnövelésre, max. ha sok ismétlést csinálsz, akkor kardióba elmegy...
Amit leírtál makrókat, az 1300 kcal (nem 1150), de még az is nagyon kevés. Számold ki a BMR-t, és plusz 100 kcal-t egyél meg. különben éhezik a szervezet, és spórol. A zsírt visszatartja, és izmosodni végképp nem fogsz. Sok sikert, kitartás!

7 éve
#2546
seprose
Válasz Szignum7 #2545 számú posztjára
szia!
edzés után fázol??? az sztem nem normális... de nem tudom mitől lehet...
A súlyzós edzés jó, de nyugodtan emeld meg a súlyok nagyságát, akkorára, amekkorával bírsz mondjuk 8-10 ismétlést 1-1 gyakorlatból. nagy súlyoktól fogsz izmosodni, és formálódni. az 1 kg-os súly nem készteti a szervezetet izomnövelésre, max. ha sok ismétlést csinálsz, akkor kardióba elmegy...
Amit leírtál makrókat, az 1300 kcal (nem 1150), de még az is nagyon kevés. Számold ki a BMR-t, és plusz 100 kcal-t egyél meg. különben éhezik a szervezet, és spórol. A zsírt visszatartja, és izmosodni végképp nem fogsz. Sok sikert, kitartás!

7 éve
#2545
Szignum7
Sziasztok, uj vagyok az oldalon es szuksegem lenne a tanacsotokra az aranyokkal kapcsolatban. 1 eve szultem es maradt rajtam 20 kg felesleg, ezt szeretnem leadni es mivel hajlamos vagyok a hizasra , nem csak fogyni szeretnek, hanem eletmodot is valtoztatni.
Adataim: 80 kg , 162 cm, 33 eves, egeszseges no vagyok
ulo eletmod( itthon vagyok a gyerekkel es mellette suliba jarok heti 2- szer),
sport: sulyzos edzes heti 3 alkalom ( kezdeti 1 kg- mal) kb. 50 perces illetve heti 1 vagy 2 aerob edzes ( monoton seta, pulzusszamot 110 es 130 kozott tartva, jol beoltozve kb. 55 perc)
Etkezes: napi min. 5, 2,5-3 liter sima vizet iszok
olajok,zsirok: kokuszolaj es omega3 kapszula, cukrot nem hasznalok sem pedig lisztet, nem fogyasztok semmilyen pekarut, kenyeret sem.
Feherjek: tobbnyire csirkemell illetve hal, ritkan sovany marhahus( mivel kicsit magas a zsirtartalma es tejsavo feherjepor, neha cottage cheese. Szenhidrat: zabpehely, zoldsegek, puffasztott kulorica/rizs, kuszkusz, bulgur, hajdina, basmati rizs. + multivitamin
Eddigi ertekek, amiket hasznaltam : feherje 160g, ch 120g, zsir 20g es 1150 kcal, amit beallitottam. Mivel sajnos en az a tipus vagyok, aki eddig alig evett es akkor is kevesbe tapanyagdus eteleket, nagyon nehez a min.grammokat bevinnem, rendesen kuzdok, hogy a felso adatok, amikkel jelenleg dolgozom, teljesitsem. Kivanos nem vagyok.
Edzesek elott 30 perccel L- karnitint hasznalok, edzesek utan pedig feherjeport iszom 30
percen belul.
Azonban sulybeli valtozast nem latok, kicsit formalodtam a 3 het alatt. Illetve edzesek utan fazom, de nagyon. Mi lehet a gond? Elore is koszonom a segitseget.

7 éve
#2544
310583 436
Válasz Hazafi #2542 számú posztjára
Arra vigyazz, hogy ne essel a masik vegletbe es tul keveset egyel! allitsd be a napi kaloria keretedet BMR+100 kaloiara, a makrokat fogyokurasra, es azt tartsd be, viszont a szenhidratot lassu felszivodasubol vidd be: teljes kiorlesu gabona, zabpehely, zoldsegek:repa, brokkoli, spenot, barna rizs, durum teszta, burgonya ( nem olajban sutve - fove, sutoben sutve), stb. Meg ha nagy a vercukor szinted, akkor is kell szenhidrat, cask olyan, aminek a GI kicsi (pl fentiek). Iktass be minel tobb etkezest ( min.otot), igyal sok foladekot (viz, edesitetlen tea). Ha tul keves kaloriat eszel, az megboszulja magat kesobb. Nem irsz semmit a mozgasrol, pedig az is fontos. Mindennapra probalj beiktatni valamilyen mozgast, 5-6 nap egy heten, 1 pihenonap hetente kotelezo. A sportos napokon ird be a sportnak65-70%-at es edd le pluszba. Vezesd fel sajat recepteket es azokat hasznald, merjel mindent grammba ( nem adag, kanal, darab, stb.) Ha barmit nem ertesz/tudsz, kerdezz, valaki mindig valaszol. Sok sikert

7 éve
#2543
Luna1110 1
Válasz Hazafi #2542 számú posztjára
Ez mit jelent, hogy eddig megálltad? Eddig nem ettél tésztát, vagy háromnegyed ötkor ettél aznap először? Ha magas lett a cukrod, azt kellene visszább vinni, de az nem megoldás, hogy nem eszel egyáltalán szénhidrátot. Nézz utána a neten a cukorbeteg étkezés elveinek, és kezdj el annak tükrében enni. Ártani nem fog, az endokrinológusom szerint az az egészséges étrend. Én cukorbeteg vagyok, saját tapasztalatból tudom, hogy a teljes szénhidrát megvonás, vagy a koplalás nem segít a dolgon. Egyébként sok sikert az életmód váltáshoz, meg lehet csinálni, csak el kell határozni magad. Üdv: Luna

7 éve
#2542
Hazafi
Sziasztok. 176 cm magas és 36 éves vagyok, 86 kg-ról indultam, mert a vérzsírom a normális 5,5-szerese volt, a cukrom pedig 13-as (éhgyomri), a májam zsíros és nagy, pedig nem iszom rendszeresen alkoholt sem. A doki adott nekem egy hónapot. 01.30-án indultam. Az oldalt egy jóbarátom ajánlotta. Eddig jól haladok...nem akarom elkiabálni. Születésnapomra, 05.14-re 80 kg-ra szeretnék lemenni legalább. Életmódot váltottam. Dohányzásról lemondtam (napi 8-10 szál volt az adagom), alkoholt könnyű megállni, mert eddig is inkább csak alkalmakkor ittam. Szénhidrátot nehezebb legyűrni, Szüleim inzulinosok 8-10 éve. De eddig megálltam, és ma negyed négykor ettem egy tányér durumtésztát borsós-gombás-hagymás-mustáros csirkemellel. Háromnegyed ötkor 8,5-es volt a cukrom, a testtömegem pedig 84,5 kg. Megnézem az alapanyagokat a neten, a tápanyagértékeit, és abból főzök valami finomat mindig. Csak azt szeretném kérdezni, hogy ha valamit rosszul csinálok, akkor szóljatok. Köszi :)

7 éve
#2540
Yvettee 4
Válasz DaddyCool #2539 számú posztjára
Szia,
a bmr+100 kalória módszer az amit a legtobben hosszu tavon sikeresen alkalmazunk itt.
Ezen felul a sportos napokon a sport 60-70%-at is ird be edd le (azert annyit, mert a tapasztalatok alapjan a rendszer tuloz amikor a ledolgozott kaloriamennyiseget megallapitja)
A makrokat fogyakurasra allitva 20-50-30 aranyt kapsz, ami altalaban jol mukodik fogyas alatt.
Sok sikert!

7 éve
#2539
DaddyCool
Sziasztok! 30éves 100kg ülőmunkát végző férfi vagyok. Magasságom 188cm, az oldal szerint 71-88 kg között kellene lennem. BMI: 28.29 BMR: 2172.04. Sose voltam még 100 kg, de letettem a cigit, és féléve nem is sportolok. A sportot maholnap elkezdeném (súlyzós, és kardió) Nagyon sok hozzászólást elolvastam az arányokról, és teljesen összezavarodtam. :D Egy hozzáértő segítségét kérném a % vagy a gramm megadásában. Válaszotokat előre is köszönöm.
UI: Melyik a jobb módszer?! Cél meghatározása mondjuk egy adott dátumig. vagy a bmr+100 kalória módszer?! Köszi :)

7 éve
#2538
Bojtika 3
A zabpelyhet eleve fel kell főzni egy pillanatra. Utána bárhogyan keverhető.
Ugyanis akkor hasznosul a legjobban. Tejben is fel lehet főzni.
Én a vízben felfőzött változatát keverem joghurttal, néha túróval is, és gyümölcs(ök)kel.
Savanyú közegben még hasznosabb, azt írták róla valahol.

Eszembe nem jutott volna, hogy szárazon gyűrjem le!

A hal párolva is jó, csak só és fűszer kérdése.

A fehérje sem mű, mert a tejből vonják ki. A "Whey" tejsavót jelent. Én sem vagyok oda érte, de kell, mert én sem eszem annyi húst.

7 éve
#2537
jancsoreka 12 33
Válasz nyimnyi #2534 számú posztjára
Hát azért van köztük ihatatlan, az biztos. Én igyekszem kifogni a jobb ízűeket, szerencsére az esetek nagy százalékában sikerül. Na, hogy ízlett a zab vízzel forrázva? Bár a 0,1-es tejhez képest szinte mindegy (kivéve egy fajta tejet: szerintem a riska 0,1-es egészen tejízű). :) Hát, én nem tudom, te hogy tudod, de tény, hogy a - szerintem - finom - szerintem - drága. Mondjuk párolva nehezen tudom elképzelni, hogy jó lehet.

7 éve
#2536
jancsoreka 12 33
Válasz shinita #2535 számú posztjára
Habcsók? :D Feladtad a leckét rendesen...

7 éve
#2535
shinita 11 1
Ó. fehérje... Most épp agyaltam kicsit, hogy hogyan tudnám csökkenteni a kalóriát (ami eleve nem magas, de nehéz ennyit ennem. bár a sokadik deficites nap ezen bizonyára segít. nem baj, ilyen "problémám" máskor is van), miközben a fehérje marad. Jó, puritán étrenddel kell annyi, amennyi kijön, de van, amikor befigyel több zsír vagy szénhidrát, no s jó lenne, ha nem kellene ennem egy csomó egész tojást mellé. Kínálkozik a tojásfehérje (több sovány fehérjeforrásom nincs is, a tökmaglisztet már alkalmazom, amennyire tudom, napi 1 dekát is képes vagyok enni belőle úgy, hogy ne is legyen rossz íze), de azt vajon hogyan? Persze, meg lehet sütni, főzni, de az azért túl puritán, akkor eleve jobban tervezek. Nyersen nem akarom. Remek sült habom van - zsírral, sajttal, mostanában egyébbel is, sokat érek vele és szórakozhatok a sütővel (le kéne cserélni szegényt).
Végül abban maradtam, hogy mivel úgyis sok a töltött tojásnál a töltelék, a párom viszont boldogan fogadja pluszban, én egyszerűen több fehérjével eszem, mint ami hozzátartozna... Jobb ötletem egyelőre nincs. Nehéz ám szinte csak tojásfehérjét tartalmazó finom receptet találni :D De lehet benne sárgája is, csak a fehérje legyen a több. Angelcake is tervben van, eleve volt már tojásfehérjében gazdagabb piskótám, de abba s ahhoz azért más is kell nem elhanyagolható mennyiségben. Extrém szálkásító napnál (ami bizonyára nem tartható, de néha annyira nem akarok enni, hogy ez vagy a semmi) nem az igazi. Vagy ha nem akarok kevergetni és sütögetni, nem sok idő, de annyit sem akarok tölteni vele. A habcsók pláne nem jó ötlet, hiába van szinte fehérjéből a sima verzió.

Ha valaki tud nagyon-nagyon tojásfehérjés receptet, amiben főleg az van (esetleg kevesebb sárgája) s egészen kellemes (bár ez ízlésfüggő), az ne kíméljen! :)
Ja, a totut azt tudom, de azt nagyobb mennyiségből csinálom, 1-2 fehérjénél is jó lenne valami... Salátába se szeretném keverni, szerintem unnám úgy, arra sajtot tartok. Eleve nem szoktam salátát enni, de most, hogy kifutott az uborkaszezon (a fürtös, amit szeretek), előkerült az a fajta, amit megeszem.

Nem lesz azért gondom, csak sosem ártanak újabb trükkök.

7 éve
#2534
nyimnyi
Válasz jancsoreka #2529 számú posztjára
Kösz a tippet, rám fér a húsutálat miatt. A fehérjeporokat képtelen vagyok szimpatikusnak látni. Túl műnek, erőltetettnek érzem. (Pedig a fiam is ette vagy egy évig.) Zabpelyhet 0.1%-os tejjel és gyümölccsel nyomom. Vagy natúr joghurttal és kígyóuborkával, fűszeresen. Ma tej mellé sovány túrót is tettem a zabpehelyhez naranccsal, almával, bogyós piros gyümikkel. Ezek olykor jól esnek. Simán forrázva még sosem próbáltam, de tiszteletedre megkóstolom. A halat szeretem, de k*rva drága. Ráadásul párolva csak néhány finom. Vagy rosszul tudom?

7 éve
#2533
nyimnyi
Válasz shinita #2527 számú posztjára
Most nagyon ráálltam, hogy kitapasztaljam, nálam hogy mennek ezek a dolgok. Tök érdekes ez az egész. Legfurább, hogy mióta eszem fehérjét, egyfolytában szomjas vagyok, de annyira, hogy kicserepesedett a szám. Pedig mindig is sokat ittam. De így még többet.
Csirkehúst tudom csak megenni, abból sem sokat. szóval, a sovány húsok kiestek. Sovány túrót keverem mással, hogy le bírjam nyelni. Tükörtojás jöhet. Tökmaglisztet még sosem próbáltam. De majd akkor most utána nézek.
1 hét alatt 1.4 kg-ot fogytam.
Testzsírt valamikor 15 éve mértek nekem utoljára. Valahogy ez a része nem is izgat. Csak a haskörfogatom csökkenjen, a többi nem számít.

7 éve
#2532
Lousha 4
Válasz jancsoreka #2531 számú posztjára
Ezen a forumon nem lehet semmit szetoffolni, mert meg veletlenul sem ir senki arrol egyetlen topikban sem, amire valo :)

A harom es fel ora az tenyleg egy pottyet keves :)

7 éve
#2531
jancsoreka 12 33
Válasz Lousha #2530 számú posztjára
:D Szétoffoljuk itt a topikot... Szerintem is igaz, amit mér - csak rohadt keveset alszom. Mára virradóra 3 óra 22 perc... A délutáni szundikat is méri, így sikerül hétvégén talán 6-6,5 órát összehozni.

7 éve
#2530
Lousha 4
Válasz jancsoreka #2528 számú posztjára
Mi a baj az alvas meresevel? Nekem az is igen pontosnak tunik. Hogy mikor alszom el, azt altalaban tudom onnan, hogy emlekszem, mikor kezdtunk el filmet nezni este, es kb. megvan, hanyadik percnel vesztettem el a fonalat :) Az ebredes meg ebresztore megy. Mindket idopont osszecseng mindig a Fitbit velemenyevel. Azt is 99%-ban eszreveszi, ha lefekszem delutan szundizni a szabadnapomon, szinten pontosan meri. Nalad ez nem mukodik?

7 éve
#2529
jancsoreka 12 33
Válasz nyimnyi #2526 számú posztjára
Esetleg némi fehérjepor? A Biotech Hydro Whey Zero-ja elég jó. Vagy a Scitec borsófehérjéje. Mondjuk az én étkezésem elég fura, majdnem teljesen vegán vagyok, kivéve a szárnasokat (pegazus :D ) és a halat (most szemétül hangzik, de őket sajnálom a legkevésbé). Kenyeret emésztési problémák miatt nem eszem. Zab esetleg szénhidrátnak, mert nehezen szívódik és kitakarít (kedvenc kalóriaturbóm: 50 g zabpehely forrázva kásának, 100 g bármilyen gyümi).

7 éve
#2528
jancsoreka 12 33
Válasz Lousha #2518 számú posztjára
Az átlagos napi igénynek szerintem is kiválóan megfelel. De az enyém megkészül némi pulzus-emelkedéstől... Na mindegy, használom a másikat mellé, edzésekhez.
Viszont, ha igaz az, amennyi alvást mér a chargeHR, akkor sírva fogok fakadni.

7 éve
#2527
shinita 11 1
Válasz nyimnyi #2526 számú posztjára
Apróságok is sokat tudnak számítani, még ugyanazok makróknál is ám... Nekem iszonyúan fontos, hogy mikor és mennyit eszem s miből viszem be azt, ami kell, gondolom, sokunk így van ezzel.
Nem tudom, milyen fehérje lenne neked még jó, de sokaknak jó a sovány túró, nemcsak csirkemell létezik, hanem más sovány hús is (amiben van zsír, de azért kevés)... Ez nem az én asztalom, én nagyon zsíros fehérjeforrásokkal rendelkezem s ez ideális számomra (s ha nem férnek valamiért, ott a tojásfehérje és a tökmagliszt).

Az én mérlegem működik annyira, mint szokott, csak minden reggel elfelejtek mérni... Ahogy a testzsírszázalékomat is, pedig érdekelne, mi van vele s mi lesz később.

7 éve
#2526
nyimnyi
Válasz shinita #2525 számú posztjára
Nagyon köszi, hogy szóba elegyedtél velem :)
Jó ideje elvagyok magamnak a kalóriaszámolgatással, de a makrók arányaira eddig fütyültem. Ha nem tapasztaltam volna, el sem hinném, hogy mekkora változást tud generálni egy kis odafigyelés.
Be is táraztam magamnak fehérjékből; csirkemell, cottage cheese, alaszkai tőkehal, pulykamellsonka, 0,1%-os tej, fitt&well kenyér. Mivel érdemes még folytatni a sort?
"Szerencsére" a mérlegem bemondta az unalmast, így egy darabig akkor se tudok ráállni, ha akarok. Baromi kíváncsi vagyok, hogy hosszú távon mi lesz ennek az eredménye.
Azt remélem, ha tartósan több lesz az energiám a CHcsökkentéstől, akkor visszatérek a tornára/futásra.
Köszi még egyszer a megerősítést, biztatást :)

7 éve
#2525
shinita 11 1
Válasz nyimnyi #2524 számú posztjára
Mozogni nemcsak a fogyás miatt kell ám... Én nem is működnék egészen kevés mozgással, közérzet, energia, ezek miatt is kell. Plusz izmosodni is akarok ;) S valami alap állóképességem is legyen azért. Sosem voltam sportos, bár általában sokat mászkáltam, de így is érzem mozgásszegény időszak után, hogy berozsdásodtam, nem bírok semmit, nem jó. Kell a mozgás, fogyáskor pedig főleg, kis kalóriakeretnél különösen. Azt értem, hogy este fáradt vagy (bár pont segíthet ezen a mozgás s van, aki reggeli előtt lefut egy maratont, OK, ez extrém vagy túlóra után lenyom egy súlyzós edzést, de bevallom, én se csinálnám), de hétvégén mehetne legalább egy kevés edzés, amilyen tetszik. Te tudod, persze, csak tényleg fontosnak tartom.

Nem tudhatom, neked mik a jó makrók, ez egyedi. De a számok szimpatikusak, megvan a fehérje és a zsír is, a kalória is jónak tűnik, ez így működhet, elég tipikus is, speckó igényeket kivéve valahogy így kell elosztani.

Pár napon ne pörögj, a testsúly természetesen ingadozik, kilókat is akár. Sokan arról számolnak be, hogy úgy csinálnak mindent, ahogy addig, mégis stagnálnak heteket, majd újra beindul a dolog... Szóval tartósan kell nézni, mi történik.

Szerintem a sok laktató fehérje miatt nem akarsz kakaós csigát annyira ;) A sok szénhidrát sokunknak tovább növeli a szénhidrát- s édességvágyat. Általában a túl kevés is, de a te beviteled nem is extrém alacsony, nem is magas.

Sok sikert!

7 éve
#2524
nyimnyi
Válasz shinita #2523 számú posztjára
Köszi a gyors választ!
Komoly okom van a mozgásmentes napokra; mire hazaérek a munkából, a sima vegetatív funkcióim is alig működnek :) No, jó, korábban évekig mozogtam (futás, aerobik, kangoo, aviva), az utóbbi fél évben álltam le szinte teljesen a sporttal. Egyszerűen elment tőle a kedvem, mert hiába kangooztam például vagy másfél órát, a súlyom nem lett kisebb. A Hashimoto pajzsmirigy autoimmun betegség. Végső soron - tüneteiben -, az alulműködéshez hasonlít. Euthyroxot szedek, napi 75öt. Napi 1350re van beállítva a napi keretem, mivel alapjáraton 1280 körül fogyasztok a bázis szerint. Így eszem 100 körüli fehérjét és ugyanannyi CH-t, zsír 45. Hirtelen fogytam így 80 dekát, két nap alatt, majd megállt, újra fölfelé :( De biztosan lehet ezekben az arányokban valami, mert azóta nem akarok belehalni a kakaós csiga utáni vágyba :D Jók ezek az arányok vajon?

7 éve
#2523
shinita 11 1
Válasz nyimnyi #2522 számú posztjára
1-2 g/(zsírmentes vagy legalább feleslegmentes) testtömegkg fehérje az jó, fogyáskor inkább 1,5-2, aktivitástól függően. Persze vannak eltérő vélemények, de ez nagyon általános vélekedés és nekem is tetszik.
Ha az segít, kicsit még fölémehetsz, de egyre inkább terheli a testet a felesleges fehérje. Elhasználja, de akkor is megterhelő.
Zsírból 0,5 g/ttkg már jó, de persze lehet több, ez egyéni. Akárcsak a fehérje, esszenciális tápanyag, csak nem kell belőle olyan sok.
Nem az arány számít (abból elég sokféle van az egészségtudatos, egészséges emberek között, nagyon egyéni, részben választás kérdése is), hanem a tested grammokban kifejezhető igénye, ha nagyobb a kereted, a fehérje- és zsírigényed nem nő... A ch igény fizikailag nulla, de persze egyedszinten ez egészen máshogy néz ki s kivitelezhetetlen is a nulla. Viszont eléggé le lehet vinni, sokunknak pont az a jó. Másnak pedig nem.

Én nem eszem húst (pont a fehérje miatt nem is lenne célszerű, nekem az egekbe viszi), annyi más jó fehérjeforrás van még, bár ha soványakat akarsz, az nehezebb, főleg, ha komplett állati fehérjékre akarsz alapozni (de pl. ott a tojásfehérje, kapható rúdban, porban is). De ha neked a ch csökkentés jön be, akkor esélyes, hogy szükséged lesz több zsírra. Nem tudom az aktuális értékeidet, így nehéz. Azt látom, hogy olyan egetverő kalóriaigényed bizonyára nincs (a Hashimotót nem ismerem, de ahogy rákerestem, még az is be tud kavarni...). Mozgás nélkül nem lesz egyszerű, illetve gyors... Egyszerűen nincs hova csökkented a kalóriát (egészségesen sem), mert akkor koplalsz, muszáj lesz incifinci deficittel lassan fogyni. Ami azért nem akkora gond ekkora feleslegnél. De mozogni jó lenne, hacsak valami komoly okod nincs rá, hogy nem.

7 éve
#2522
nyimnyi
Sziasztok! Régen jártam már itt, de már bő 2 éve bázisfüggő vagyok :)
Szóval... Igyekeztem végigolvasni a posztokat, de szűk 100 után kidőltem :D :D
Cirka 1 hete jöttem rá, hogy fogyok (?), ha növelem a fehérjét és csökkentem a CH-t. Azóta minden erőmmel ezen vagyok, de rohadt nehéz, mert tök nem szeretem a húsokat, a pékárukat viszont igen nagyon. Sikerült ebben az 1 hétben duplájára emelni a fehérje bevitelt és megfelezni a CH-t, zsírt maradt ugyanannyi. De most megtorpantam. Mennyi is a jó arány?? Miből mennyi a kívánatos, célravezető? A paramétereim: nő, bő 43 év, 152 cm, 57 kg, beállított Hashimoto-szindróma, nulla sport. Mit javasoltok?

7 éve
#2521
7 éve
#2520
feketeinci 9
Válasz Lousha #2516 számú posztjára
50 ezer körül....erre gyűjtögetni kell. Köszi :)

7 éve
#2519
Lousha 4
Na jo, nem igaz, hogy nem mozgok, mert mostanaban rengeteget gyurok. Kenyeret :D

7 éve
#2518
Lousha 4
Válasz jancsoreka #2517 számú posztjára
Nalam ez nem problema, mert a testedzest nagyon messzirol kerulom :D Nekem alapvetoen arra kellett, hogy a normal, megszokott eletvitelem mellett lassam, mennyi az annyi. Erre pedig hibatlan, asszem' talan ket napja volt egy eve, hogy elertem a celomat, azota is valtozatlan a sulyom nagyjabol (1-2 kilo mozog, de az azert mindenkinel szokott), ugyanazok a mereteim. Nagyon sokat segitett a helyes keret beloveseben.

Ugyanakkor amikor epp ra tudom venni magam nemi sportra, akkor sem tunik pontatlannak. Az teny, hogy neha elvesziti a pulzust, ha nagyon ugralok, mozgatom a csuklomat, de az is teny, hogy lusta vagyok ilyenkor szorosabbra huzni, ahogy javasoljak. Viszont eleinte egyutt hasznaltam ket masik pulzusmerovel, amiket korabban vettem (ezek nem tudnak egesz nap merni, es nem is lennenek kenyelmesek a meretuk miatt), es minimalis volt az elteres, foleg a vegeredmenyt illetoen. Lehet, hogy egy jobb peldanyt fogtam ki, fene tudja.

Mindenesetre nekem igazabol nem a sport alatti pontossag volt fontos, hanem hogy egesz nap merjen, ne legyen kenyelmetlen, tul feltuno, es ne kelljen tiz percenkent tolteni. Ezt mind tudja, szoval szamomra mondhatni tokeletes :)

7 éve
#2517
jancsoreka 12 33
Válasz Lousha #2516 számú posztjára
Érdekes, én utálom. Pont ugyanazt csinálja, mint sok felhasználónál: nagyobb megterhelésnél iszonyat pontatlanul mér. Többen panaszkodnak erre a fórumában. Nálam példa: tegnap egy bodyrock hiitmax-ot csináltam, 16 perc. a charge hr 115-ös átlagpulzust mért 140-es maximummal, mellé 72 kcal-t. Ezzel ellentétben a mellkasöves órám (most pont nem Polar, de teszteltem és ugyanannyit mér) 142-es átlagpulzust és 162-es maxot, valamint 175 kcal-t. És amióta megvan, ezt csinálja. TUDOM, hogy a pulzusom az egekben, mert érzem, szerinte meg jó, ha elérem a 100-at... A pihenőszakaszokban szerinte 105-106 volt a pulzusom - namost azért megnézem én, hogy 10 másoperc alatt hogy zuhan 14 ütést még a fitbit szerint is... Egyébként, teljesen normal napi használatra egyszerűen kiváló - bár még nem teszteltem, a lépésszámot és az egyéb adatokat is ugyanennyire mellélövi-e... De ha nem, akkor le a kalappal. Csak ne nagyon erőltesd meg magad benne. :D :D :D Legközelebb messzire elkerülöm, az tuti.

7 éve
#2516
Lousha 4
Válasz feketeinci #2515 számú posztjára
Nem engem kerdeztel, de en mar kozel egy eve hasznalom a Fitbit Charge HR-t, nagyon szeretem. Nemreg jott ki uj verzioja, ugyhogy gondolom, az eredeti ara lejjebb mehetett mar.
Egy karora meretu karperec, kenyelmes viselet, es folyamatosan figyeli, mennyit mozogsz, valamint meri a pulzusodat is, igy eleg pontos kepet tud adni a kaloriafogyasztasrol.

7 éve
#2515
feketeinci 9
Válasz Mitsuko #2514 számú posztjára
Kérlek áruld el mivel méred!
Gondolkodom hogy kellene valami...de mi? Mennyibe kerül ez a valami? Meg tudom venni?

Gugli barátomat megnézem, ha elárulod mit használsz, hogy mi vált be :) Köszi :)

7 éve
#2514
Mitsuko
Válasz shinita #2513 számú posztjára
Hála a technológiának percre pontossan tudom mennyi kalóriát égettem el és az mire ment el.
A "kaja démonaival" pedig mindenki a "tudása és belátása" szerint küzd meg.

7 éve
#2513
shinita 11 1
Én kizárólag a tapasztalataimnak hiszek :D Nem vagyok statisztikai átlag.
A linkelt oldalt szerintem ismerem s jelenlegi paramétereimhez azt hiszem, OK, amit ad (nem tudom, mennyi a súlytartó keretem, csak a régi fogyásaimból tippelhetek, de azóta aktívabb vagyok), persze hogy az ember aktivitása mégis mit jelent, azt nehéz megítélni. Kiszámoltam a régi időkre, amikor nem volt semmi mozgás az életemben, még séta is kevés. 18xx kcal súlytartó. 2000 kcallal (néha többel) fogytam stabilan kb. 14 kilót. Az anyagcsere sebessége sokat számít.
De úgyis a tapasztalatok alapján kell belőni a kalóriamennyiséget. Amit jó esetben be tud tartani az ember. Én évek óta küzdök vele (az akaraterő nem segít, éhezve tönkremegy az alvásom s nekem a kis deficit általában éhezés, amióta nincs nagy feleslegem), de most új ötletem támadt, ami régen is megvolt, de most már a testem is támogatni látszik... Ma kezdem :) Most számoltam ki a napomat, brilliáns. Pedig nem fogtam vissza magam. Persze ott van még az este.
A fejek sosem érdekelnek, de a legfontosabb mosolyog, a fehérje pedig csak kicsit van alatta, de így is megfelelő lehet az aktivitásomhoz (ma csak sétálok és 1,3 g/nettó ttkg, ez nem is hangzik rosszul) s ez alkalmi dolog. A zsír pedig nekem teljesen mindegy, ha a kalória rendben van. Ma elszállt, amire elég ízletes okom volt, de már elfogyott, holnap más lesz, több fehérje, kevesebb zsír.
A kalória legyen rendben s a testem igényeinek feleljek meg rendszeresen, az a fő.

7 éve
#2512
vicuskam
Válasz Bojtika #2511 számú posztjára
Nem, utánagondolva szerintem a sport miatt lehet a különbség, mert azt itt a Bázison nem adom hozzá a napi kerethez, lehet, hogy azzal együtt itt is kijönne ugyanaz. A kalkulátornál kevesebb és több sporttal is csináltam számítást, de teljesen sport nélkül nem. Viszont úgy látom, hogy tényleg nem szabad hozzáadni, mert azzal együtt már nem fogynék...

7 éve
#2511
Bojtika 3
Válasz vicuskam #2510 számú posztjára
Nem felejtetted el a kívánt fogyást átállítani Font-ról Kilogramm-ra?

Könnyen elnézi az ember.

7 éve
#2510
vicuskam
Válasz 310583 #2509 számú posztjára
Nekem nem :( de inkább a Bázisnak hiszek :)

7 éve
#2509
310583 436
Válasz Mitsuko #2507 számú posztjára
kiprobaltam, nagyon kozeli ertekeket ad ahhoz amit a bazis szamol ki

7 éve
#2508
Bojtika 3
Válasz Mitsuko #2507 számú posztjára
Szoktuk ajánlani! :D (Főleg ha valaki új tag kevéssé hisz nekünk.)

A dió olajtartalmát is felviszed ügyesen, ugye? :D

7 éve
#2507
Mitsuko
"vigyél fel napi 6 g étolajat ...." ez jó! Az lesz. :)
A maradékot meg kipótlom dióval. Jó ötletnek találom.
Nagyon köszi a segítséget. Érdekességnek találtam egy kalória kalkulátort.

http://orvosilexikon.hu/kalkulatorok/napi-kaloriaszukseglet-kalkulator

Csak rácsodálkozás jelleggel. :)

7 éve
#2506
Lousha 4
Ja hogy csak nem tudok olvasni. Megesik :)

7 éve
#2505
Bojtika 3
Nem start-, csak starflower oil.
Megtaláltam angol-német szótárban, a latin nevek is ott vannak.

https://dict.leo.org/englisch-deutsch/starflower.html

Eszerint többféle hasonló kinézetű növény szerepel ilyen néven. Hogy melyik az "igazi", és milyen gyógyolaja van, ami apró mennyiségben is hat, azt nem tudni.



7 éve
#2504
Lousha 4
Amugy kivancsi lennek, mi az a startflower oil :)

7 éve
#2503
Lousha 4
Válasz Mitsuko #2502 számú posztjára
Sehogy, mivel a tablazat nem tartalmaz kaloriaadatokat. De kb. minden olaj egyforma, egy ilyen kapszula meg elegge elhanyagolhato mennyiseg. Ha mindenkepp fel akarod vinni, merd le, mennyi a sulya egy bogyonak, mondjuk 7 gramm, abbol mondjuk egy a zsele, vigyel fel minden nap 6 g etolajat, es akkor tenyleg mindent "bevallottal" :)

7 éve
#2502
Mitsuko
Értem.
Ezt az olajat hogyan vinnétek fel?

http://kepfeltoltes.hu/view/161108/oil_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

7 éve
#2501
310583 436
Válasz Mitsuko #2496 számú posztjára
Amugy nekem a tobb mint 1 ev alatt egyetlen egyszer jot ki a 20-50-30%-os arany... nem ez annyira fontos ( a %) mint az, hogy leedd a keretedet es mosolyogjanak a fejecskek. Szazalekban pont azert nem jon ki pontosan, mert feherjet tul kell enni, mas kettot alatta ahhoz hogy mosolyt kapj, igy mar rogton nem az az arany. A csikokra figyelj, ne a %-ra. Persze probalj minel jobban a makro-csikok vege fele kozeledni CH es zsirnal is, de a feherjet azt edd le mind, es a keretedet (BMR+100) feltetlenul.

7 éve
#2500
shinita 11 1
Válasz Mitsuko #2496 számú posztjára
Az se baj, ha nagyon mások a makrók, csak akkor használj egyedi beállítást valami átgondolt, szimpatikus értékkel, figyelembe véve tested igényeit (fehérje viszonylag sok kell, a zsírminimum alacsony, de azért igen fontos). Ha picit térsz el, az nem gond.
Fel tudod vinni a zsírt, minden tömény zsír egyformán 100% zsírt tartalmaz. Fel is kell vinned, egy kevés is viszonylagf sok kalóriát jelent, amúgy is, ha már számolsz, számolnod kell kb. mindent (én a fűszerek zömét kihagyom, az tényleg minimális, de a zsír nem).
Ha nem tudsz elég ch-t enni, egyél több zsírt, de ezt általában testépítőknek kell mondanom, akik a jópárszáz grammot nem bírják... S miért kellene sok rizst enned, ha nem bírod? Oly sok szénhidrátforrás van, bár való igaz, a gabona tömény. Node pl. a főtt rizs sok vizet is tartalmaz, van, akinek könnyebb száraz forrásokat enni vagy több gyümölcsöt, zöldséget. A száraz hüvelyesek durván szénhidrátosak tudnak lenni.
A zab duplán problémás lehet, ha nem tudsz eleget enni, mert az is sok vizet szív be, ráadásul rostos, ami sokak számára szokatlanul laktatóvá teszi.
Ha nehezen eszel eleget, akkor pont a kevéssé laktató ételekre kell koncentrálnod - vagy jóllakottan is enned.

Azt nem értem, miért száll el a ch, ha eleve gondod van vele. OK, próbálsz többet beletenni. Ha ragaszkodsz a számokhoz, tegyél bele annyit, hogy pont kijöjjön... De kis eltérés tényleg nem gond.

Nem tudom, a BMR-ed mennyi s ki sem lehet számolni pontosan, mindenestre indulj ki az oldal tippjéből s ne egyél túl keveset semmiképp. Ha túl gyorsan fogysz, akkor emelj a kalórián (az első hét nem számít, akkor sok víz és salakanyag le tud menni).

7 éve
#2499
Bojtika 3
Még a zabban is van zsírtartalom. 100 g-ban átlagosan 7 g.
Azaz, a 80 g zabban magában is 5,6 gramm zsír van.

7 éve
#2498
310583 436
Válasz Mitsuko #2496 számú posztjára
Az, hogy az 1514-et a gep tervezte neked, semmit nem jelent, ha a celt rosszul allitottad be. Ne Heti fogyast, vagy egy adott datumra elert bizonyos sulyt tervezz celnak, hanem a Napi keret megadasa-val allitsd be a napi keretedet BMR+100 kaloriara es ne foglalkozz azzal, hogy mennyi kilot ir heti fogyasnak, vagy mikorra ered el a celodat-az alltalaban ugysem valos a tapasztalatom szerint.A zsir az nem cask a tiszta olaj vagy zsir, hanem az utolso 0.1 g zsir is ami peldaul 100 g zsirszegeny joghurtban van, meg amugy majdnem minden etelnek van tobb-kevesebb zsirtartalma, meg eggyes gyumolcsoknek is. Mindent amit megeszel merjel grammar, ne kanalra, adagra,darabra, stb. Ami keszetelt ( vasaroltat) eszel, mielott beirnad ellenorizd le a csomagolasrol, hogy az ertekek talalnak-e azzal amirt az adatbazisban kapsz, ha nem, akkor vidd fel magadnak uj etel-kent a csomagolason levo adatokkal. Amit te fozol, azt vidd fel sajat receptnek, vizzel, elparolgassal ( kiveve ha amit fozol azt te egyedul es egy nap megeszed, akkor felviheted a nyers hozzavalokat, mintha nyersen etted volna). Mindenek elott olvasd el a Kotetlen cseveges topikban a 6932-6933-as hozzaszolasokat, meg az informacioknal, hogy hogyan kell receptet felvinni. CH nem cask rizs es zab van! Az olajat meg ha nem viszed fel, akkor nagyon becsaptad maris magad, ugyszinten ha nem mersz mindent es nem sajat receptet hasznalsz

7 éve
#2497
Bojtika 3
Válasz Mitsuko #2496 számú posztjára
Dehogynem tudod felvinni, kalóriában minden olajféle ugyanannyi.
Ugye számolod a többi étel zsírtartalmát is?

Valamit nem jól számolsz, vagy hibásan felvitt receptet használsz.

(És ugye mindent lemérsz, mielőtt megeszed?)


7 éve
#2496
Mitsuko
Szia. Az 1514 et a gép tervezte nekem amikor beállítottam a célokat. Igen a makrókat fogyókúrásra állítottam és mindegyik mosolyog. A fehérje az meg van még duplán is. Csirkemellből meg ami fehérje van a zabban meg a barna rizsben. A CH val van a gond. Barnarizs meg Zab. Túlsúlyos vagyok de nem gondoltam ,hogy 110g rizs vagy 80g zab feladja a leckét. Alig birom megenni. Ma csak 80g rizst tudtam megenni. Még szokni kell. Szóval a CH val az a gondom, ha növelem a rizs vagy a zab mennyiséget, vagy több banánt teszek be ,hogy kiegyem már végre a keretet, akkor a makróknál a kördiagramban a CH rész kb 10% al több mint az előirányzott. Ez nem gond? A zsír. A zsírt nem tudom felvinni a táblázatba. Mert halolaj-lenmagolaj-Csillagvirág olaj keveréket szoktam enni vacsorára a párolt zöldségem mellé.

7 éve
#2495
310583 436
Válasz Mitsuko #2494 számú posztjára
Probald ugy osszeallitani az etrended, hogy az 1514 kal mindenkepp meglegyen ( remelem ezt ugy lotted be, hogy BMR folott van, mert ha nem akkor az gaz) %-ba az elteresek nem sokat mondanak nekem, de a keretet le kell enni, ugy hogy lehetoleg a makro-csikok vegen a fejecskek mosolyogjanak, de tul alacsonyon se alljanak.Amugy azokat fogyokurasra allitottad? Feherje forrasok: csirke, pulyka mell- maj- hus, hal, sovany tejtermekek, zab, bulgur, csicseriborso, hajdina ( a novenyi eredetunel vigyazat a szenhidrattal), tojas ( vigyazat a zsirral Szenhidrat: teljes kiorlesu barmilyen gabonatermek, burgonya, batata, rizs, gyumolcs ( ovatosan), jo zsir forrasok: magvak: dio, napraforgo, szezammag,lenmag,kokusz,mak,stb. Az 1226 kal mindenkepp keves Most hogy utanaszamoltam kicsit, ugy latom zsirt 50-51 g helyett cask 14 g-ot ettel, tehat megehetsz peldaul 45 g diot.

7 éve
#2494
Mitsuko
Sziasztok. Az 1514 es fogyáshoz belőtt keretembe nagynehezen sikerült összekomponálnom 1226kcal-t.
Reggelire: zab+banán Ebéd: csirkemell+rizs Vacsora: párolt zöldség.
Azthittem megnyugodhatok. Viszont a körgrafikonom a 20/50/30 helyett 29/61/10 et mutat.
Ez nagyon gáz? Ha igen mi az amivel úgy tudom tartani a kalória számot hogy ne legyen benne sok CH?
Így is hiányzik még 288 kcal. S ha pl banán helyett almát rakok mégnagyobb lesz a kalória hiány. Ha zabot vagy rizst rakok többet akkor pedig a ch kezd elszállni.

7 éve
#2493
csevazoto 2
Igen, igazatok van, variálgattam egy kicsit, és így már világos az egész.
Köszönöm Nektek.

7 éve
#2492
310583 436
Válasz csevazoto #2491 számú posztjára
Nem tudsz szazalekolni, mert ha csokken a sulyod, akkor is a 60 g feherjet meg kell tartanod. Tehat mikor fogytal, esetleg ujra allitod fogyokurasra, kiszamolja a grammokat, hagyod a zsirt, es valtoztatod grammban a feherjet es szenhidratot

7 éve
#2491
csevazoto 2
Köszönöm a választ. %-ban azért gondolkodtam, mert ha beindul a fogyás és változik a napi bevitel, akkor nem kell a grammokat újra számolnom, de úgy látom nem jól logikáztam.

7 éve
#2490
shinita 11 1
Válasz csevazoto #2489 számú posztjára
Egyszerű, a 15 grammot tedd rá a szénhidrátra, akkor marad a kalóriamennyiség, mivel 1 gramm fehérje és 1 gramm szénhidrát közel azonos kalória. Ha ez nem jönne be, akkor még mindig növelheted a zsírt a szénhidrát rovására, csak ott nézni kell a kalóriát, hogy megfelelő maradjon (vagy szorzol egy megfelelő számmal, N gramm ch helyett N*4/9 gramm zsír mehet, leegyszerűsítve).
Szerintem eleve jobb, ha az ember az igényeihez lövi be a grammokat, a százalékozásnak nem látom sok értelmét, persze normál esetekben sokszor bejön. Nagy aktivitásnál vagy kis kalóriakeretnél viszont hibás fehérjeigényt jelenít meg s azonos kalóriakeretnél sem mindenkinek azonos a fehérjeigénye, természetesen.

7 éve
#2489
csevazoto 2
Segítséget kérnék az arányok beállításához. Vese problémák miatt a napi megengedett fehérje mennyiség 60 gr, de a kalkuláció szerint 75 gr-ot kellene fogyasztanom. A szénhidrát és zsír arányt hogy növeljem meg úgy, hogy megfelelő legyen, és ne lépjem túl a 60 gr fehérjét.
Fogyókúrás beállítás volt eddig, de muszáj megváltoztatnom orvosi javaslat miatt.
75/188/50 az arányok gr-ban.


8 éve
#2488
Csabi76
Válasz Xtras5 #2487 számú posztjára
Köszi.

8 éve
#2487
Xtras5
Válasz Csabi76 #2475 számú posztjára
Szia, kicsit oda voltam. Tömegeléskor fontos bukásig menni, diéta alatt is igyekszem kifacsarni a maximumot, viszont mivel kalóriadeficitben vagyok nem is fejlődök, inkább definiáltabb vagyok.

Nekem az vált be, ha már az utolsó 10-be belebuktam. De egy jobb genetikával megáldott edzőtársam nem nagyon erőltette meg magát, csak úgy meg-meg csinálta a gyakorlatokat és oda figyelgetett a kajára, és még is baromi jól fejlődött. Figyelj a tested jelzéseire, és váltogasd 2-3 havonta a gyakorlatokat, az lehet fontosabb olykor.

8 éve
#2486
shinita 11 1
Válasz kat52 #2476 számú posztjára
Különbözőek vagyunk, kit ez laktat, kit az, főleg kalóriadeficitben tud nehéz lenni bizonyos, e szempontból nem hozzánk passzoló makrókkal és ételekkel (de még az időzítés s az étkezések száma is sokat tud számítani).
Kit a szénhidrát laktat (sőt sokaknak nem mindegy, gyors vagy lassú, rostos, térfogatos... vagy csak egyszerűen a konkrét fajtája), kit a zsír és a fehérje (igazából ezek jobban laktatnak általánosságban, de egyedszinten van eltérés), olyan is van, akinek teljesen mindegy, akár egyszerű cukor is lehet, csak legyen elég kalória, akkor tartósan jóllakik vele. S van, akit a szénhidrát éhesebbé tesz, mintha nem ette volna meg... Ezt nem árt észrevenni s ehhez alkalmazkodni ahelyett, hogy magunkra erőltetjük a másoknak működő, de nekünk előnytelen, éhezést okozó módszereket.

8 éve
#2485
bmati 86
Válasz arvadri #2484 számú posztjára
Ha tudod tartani a pulzust, akkor maradhat, de szólok, hogy viszonylag gyorsan meg fogja szokni a szervezeted, ezért előbb-utóbb növelned kellesz az intenzitást. Ezen kívül azt is nézd, hogy minél több izmodat dolgoztatod, annál könnyebb lesz a zsírégetés is. Ha mindenképpen videózni akarsz, akkor ki lehet egészíteni, majd később cserélni megfelelő intenzitású videókra, pl. innen:
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=

8 éve
#2484
arvadri
Válasz bmati #2462 számú posztjára
Szia!
Már alakul, hogy egy kicsit több kalórát vigyek be egy nap, de a mozgással még elég hadilábon állok.
Sajnos, folyton rohánasban és időzavarban lévő dolgozó anyuka vagyok.... Valamint nagyon hamar felmegy bármitől a pulzusom és ezért nehezen tudom a zsírégető zónában tartani.
Bojtika ajánlotta nekem a Sansone-féle gyaloglós edzést. Ki is próbáltam és tetszik. Ennek örülök, mert nem vagyok valmi nagy kondiban és ezzel a pulzusomat is tudom tartani. Viszont nem nevezhető erősítésnek. Gondolom. Vagy ez is jó lehet a fogyáshoz?
Igyekszem valami olyat találni, amitől nem szakadok meg és hosszú távon is kitartóan csinálhatom, mert nem egyhangú.

Mit gondoltok erről a tornáról?

8 éve
#2483
bmati 86
Válasz Csabi76 #2482 számú posztjára
Szia!
Azzal semmi gond, mint ahogy a cottage cheese-zel sem (annak is elég alacsony a zsírtartalma). Mondjuk az "átlag" sajtok, a tejföl, "rendes" túró, tej, azok ilyenkor felejtősek, mert durván tudják húzni a zsírt. A 1,5%-os tej sem rossz, de abból is keveset, mert kinek hogy tolerálja a szervezete.

8 éve
#2482
Csabi76
Válasz bmati #2480 számú posztjára
Szia. A zsírszegény túró se jó szerinted? Viszonylag olcsó és egyszerű fehérje forrás(nem kell főzögetni, stb). Azt olvastam a kazeint inkább hajlamos a szervezet izom építésre fordítani mint más fehérjéket.

8 éve
#2481
Csabi76
Válasz kat52 #2476 számú posztjára
Szia. Érdekes, én akkor nem érzem magam éhesnek ha alacsonyan tartom a zsírt, így több szénhidrátot és fehérjét tudok enni úgy, hogy beleférjek a keretbe. Ezt zöldséggel kombinálva nem leszel éhes. Ha éhes vagy egyél több zöldséget. A zsíros ételek nem azért rosszak mert a zsír valami borzasztó dolog, hanem mert pik-pak túlléped a kereted és éhes maradsz, miközben nem vittél be elég fehérjét. Persze azért a "jó" zsírokat fogyasszuk inkább.

8 éve
#2480
bmati 86
Válasz arvadri #2474 számú posztjára
Szia!
Sok zöldség lesz a kulcs a CH-nál, zsírnál pedig az ételek elkészítési módja és a felhasznált alapanyagok. Fehérjét meg sovány hússal lehet növelni (emellett nekem a tőkehalfilé is bejött, annak elég alacsony a zsírtartalma), a tejtermékeket kissé hanyagolni, tojást is lehet csinálni, csak a sárgáját hanyagolni kell. Ha a fehérjéd felét be tudod vinni a napi keretednek szilárd kajából és csak egy kicsi hiányzik, akkor meg lehet dobni táplálékkiegészítővel.

8 éve
#2479
Lousha 4
Válasz kat52 #2478 számú posztjára
Jo esellyel azert jott vissza, mert akkor is tul gyorsan fogytal, ergo inkabb izombol, mint zsirbol. Ha a fogyas vegere a kiloid szama annyi, amennyire vagyal, de a testzsirszazalekod magasabb, mint volt, akkor igen egyszeru pikk-pakk visszaszedni akar a duplajat is annak, amit vesztettel, es a helyzet csak egyre romlik. A Kotetlen csevegesben lehet errol bovebben olvasni, 6932. es 6933. szamu hozzaszolasok.

Minel kevesebb a tulsuly, annal nehezebb tole megszabadulni, igy igen, 7 kilo eltarthat egy ideig, de meg ha tenyleg egy ev is lenne, az semmi az egesz eletedhez kepest, ha utana relative konnyen tartani is tudod a sulyodat. Ha meg egy honap alatt megvan, de hat honap mulva elolrol kell kezdeni?

1320-as BMR-rel kb. 1400-1450 kene legyen a keret idealis esetben, es ennel is fontosabb, hogy ezt le is kell enni, nem maximumnak tekinteni es orulni, ha joval alatta maradunk.

8 éve
#2478
kat52
Válasz Lousha #2477 számú posztjára
Köszönöm a válaszod!
A BMR 1320,a napi kalória keretem 1296.Heti 1/2 kg fogyás szerintem ideális,az havi 2 kg.7 kg -ot szeretnék fogyni.Ha módosítom kevesebbre a heti fogyás mértékét,akkor ezzel a 7 kg-al elvegetálok 1 évig is.2 éve már lefogytam az itteni módszerrel 14 kg-ot,de sajnos azóta 7 vissza jött.Fél év alatt sikerült.Szerinted módosítsak a heti fogyás ütemén?

8 éve
#2477
Lousha 4
Válasz kat52 #2476 számú posztjára
A rendszer csak azt nezi az ertekelesnel, hogy osszkaloriaban terven belul maradtal-e, a makrok nem erdeklik.

Heti fel kilo fogyas siman lehet rossz terv, a tulsuly merteketol, aktivitasi szinttol stb. fuggoen. Ha ehes maradsz, akkor vagy tul alacsony a keret, vagy nem megfelelo eteleket eszel, vagy mindketto. Nezd meg, hogy a jelenlegi kereted kicsivel a BMR-ed felett van-e, ha nem, akkor erdemes modositani. Akkor is, ha ez csak heti 10 deka fogyast jelent a terv szerint. Nem is szokott realis lenni, amit a rendszer fogyasi utemnek becsul, es nem is erdemes siettetni, fontosabb a kenyelmes, egeszseges fogyas, az utana tarthato is, nem lesz jojo.

Ha csak ket hete szamolsz, nem csoda, ha nehez a makrokereteket tartani, ezzel szinte mindenki igy van eleinte. Jellemzoen a ch-t tartani lehet a legkonnyebben, nem eszunk feher kenyeret es chipset, es kb. rendben is vagyunk. Feherjebol viszont jobbara tul keves sikerul (ne felejtsd el, hogy az MINIMUM ertek!), zsirbol meg tul sok. Ahogy majd olvasgatsz az egeszseges taplalkozasrol, megismerkedsz uj alapanyagokkal es fozesi technikakkal stb., konnyebbe valik. Nem kell miatta nagyon aggodni, nem kell mindennek rogton tokeletesnek lenni. Ha elsore sikerul a keretet tartani, az mar jo. A makrok majd alakulnak idovel.

8 éve
#2476
kat52
Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni.Heti 1/2 kg-ra van beállítva a fogyásom,ha betartom a napi 41 gr zsírt/amit a gép kiszámolt/éhezek.A szénhidráttal,fehérjével nincsen problémám,a napi kalóriába is beleférek.Érdekes,ha kicsit túllépem a zsír mennyiségét,viszont a napi kalóriámba beleférek,akkor azt írja ki a napi értékelésnél,hogy jól teljesítettem a napi tervet.2 hete csinálom,megvan a tervezett 1 kg fogyás,de zavaró,hogy képtelen vagyok betartani a zsír mennyiségét,ha betartom,akkor viszont nagyon éhes vagyok.Különböző okok miatt jelenleg sportolni nem tudok.

8 éve
#2475
Csabi76
Válasz Xtras5 #2473 számú posztjára
Gondolom a BMR+10% arra vonatkozik ha valaki nem edz, vagy pihenőnapon. Egyébként tömegelni is lehet 16/8-ba, vagy egyszerűen csak így enni egészség megőrzés miatt. Állat kísérletek és embereke végzet megfigyelések is bizonyítják, hogy a kalória megvonásnak van pozitív élettani hatása és meghosszabbítja az életet. Szóval ez nem csak arról szól, hogy koplalunk egy nagyot fogyási céllal.
Ha jól emlékszem 190 feletti izmos pali vagy, aki naponta kétszer edz ezek szerint. Kicsit csodálkozom a kalóriákon amit esszel de nem vagyunk egy formák.
Minden gond nélkül lefuttok 20 km-et reggeli nélkül. Hidd el, ha rendesen eszel nap mint nap, nem okozhat gondot a reggeli nélküli kickbox edzés.

Tudom, hogy elvileg úgy kénne enni de ez nincs annyira mereven kötve, lehet alkalmazkodni napirendhez, alkati sajátossághoz. Szálkásításnál ami ajánlott a 8 órás cikluson belül 2 vagy három étkezés, tömegelésnél 3 vagy 4. 1500 kcal egy evésre már szép adag ha le van nyomva a zsír, esetleg még zöldség is van benne. Legalább ilyenkor jóllakhatsz de ha sok oszd két felé, vagy edzés után 1000 kicsit később 500 . Mutatok két oldalt, itt vannak különböző opciók az edzés és étkezés elosztásra de az egész lényege, hogy a böjt időszakban a békas.-e alá megy az inzulin, és emelkedik a növekedési hormon, a szervezet méregtelenít, stb. Tehát inkább a hormon rendszer optimalizálásáról van szó, a kalóriát itt is oda teszed ahova akarod, vagyis ha 2500 kalóriával fogysz klasszikus diétánál, akkor itt is annyit kell enned.

Lefelé tekerve itt vannak mindenféle kalkulátorok, ki tudod kalkulálni ezt a hintáztatós dolgot.

http://rippedbody.com/complete-diet-nutrition-set-up-guide/

http://www.leangains.com/



Most én kérdeznék valamit. Sokat olvasgattam a neten edzésekkel kapcsolatban. Valahol minden áron azt állítják, hogy nem szabad minden edzésen teljesen kihajtani magát az embernek, elmenni bukásigmert túlterheli az idegrendszert és nem fog fejlődni. Max. egy héten egyszer szabad elmenni bukásig és edzésterv nélkül -ami tartalmazza a progressziót- nem lehet fejlődni.
Máshol mindenáron azt erőltetik, hogy minden edzésen maximálisan oda kell tenni-e magát az embernek, különben nincs fejlődés.
Mi az igazság? Te mit tapasztaltál? Az ösztönöm azt sugja, hogy intenzíven edzek. Egy hónapja járok kondi terembe de itthon már régóta edzek.

8 éve
#2474
arvadri
Válasz bmati #2462 számú posztjára
Szia!
Az ok, hogy növeljem a keretem. Ez megvan.
Az én gondom ott van, hogy leegyem anélkül, hogy a 150 ch-t és a 45g zsírt túllépjem... Amúgy 65 kg vagyok. És úgy néz ki, hogy a makrók, amiket a dietetikus mondott, teljesen jól vannak meghatározva.
Valamint ez a fránya fogyás nem hogy újra be kell induljon, hanem egyáltalán be kéne indulnia, de az elmúlt hónapokban csk híztam, bármennyire is odafigyeltem a kajálásra. :-(

8 éve
#2473
Xtras5
Értelek. A kickbox nagyon igénybe veszi az állóképességem, semmit nem profitálok a súlyzós edzésből ennél a sportnál, oda öngyilkosság étkezés megvonással érkezni. 2500-2600 kcal-ra tettem magam edzésnapon, pihenőn meg elvagyok 1500-zal, alacsony ch, magas zsír és fehérje. Nekem ez nem gond. Megy közben bcaa és glutamin.

Elvileg úgy kellene enni a 16/8-ban, hogy leeszed a BMR+10%-os, és az összkalória 20%-át edzés előtt, 60%-át edzés után majd utolsó kaja 20% szintén. Na most nekem a 60% kb 1500kcal, és itt kezdem vakarászni a fejem. Bár sok sok ch, minimális zsír és kb 30-40g fehérje. Omega3-at csapatom.

8 éve
#2472
Csabi76
Válasz Csabi76 #2471 számú posztjára
A reggelire bevitt szénhidrát kifejezetten hajlamos testzsírrá alakulni, ilyenkor a legrosszabb az inzulin érzékenység, délben és edzés után a legjobb, ilyenkor bevitt ch sokkal jobb eséllyel tölti az izmokat mint a zsírraktárakat. Zsírt azért nem szabad ilyenkor enni mert leköti az izom sejtek receptorait, amik felveszik a ch-t. Így lemerült glikogén raktárak esetén se tud oda menni a ch, csak a zsírraktárba tudja irányítani az inzulin. Azért jó a halolaj mert a szervezet lecseréli ezeket a transzzsírokat a sejt membránról a halolajra és az sokkal inkább át engedi a ch-t az izom sejtbe. Akik sok halolajat esznek nem csak a testzsírjuk csökken ez miatt, hanem a sovány testtömegük is növekszik.

8 éve
#2471
Csabi76
Válasz Xtras5 #2470 számú posztjára
A szénhidrát döntő részét délbe a legoptimálisabb bevinni, illetve edzés után és előtte is lehet hogy legyen erő. Viszont az én tapasztalatom, hogy délelőtti edzésnél nem szükséges előtte enni de ez egyéni dolog, ha 15:30-kor edzenék előbb evés helyett, az már nem menne.
A legjobb ha az ebéd egyben az edzés utáni főétkezés sok szénhidráttal, valamikor délután még egy kaja mérsékelt szénhidrát fehérje és zöldség, vacsorára például fél kiló zsírszegény túró az 75g F, 13.5Zs, 18.5 Ch. Vagy 250g túró és egy kis hal vagy tojás, zöldség mehet.
Tehát optimális esetben már nincs sok ch este, Most nem a legjobb az idő beosztásom mert van este hét amire jön az edzés utáni főétkezés és bizony akkor megy 200g zabpehely ha nem több de előtte nap ki volt spórolva a szénhidrát és aznap se ettem semmit 15.30-ig.

Szerintem simán mehet egy héten háromszor 3500 kcal, a többi nap annyival kevesebb hogy átlagba meg legyél. Azon is gondolkoztam, hogy három nap(edzés nap) rendesen eszem, tehát nincs böjt. Az anyagcsere felpörög a sok szénhidrát és edzés hatására, másnap nem eszek 15:30 ig az anyagcsere ugyanúgy pörög(72 óra alul evés kell hogy belassuljon) és rengeteg zsírt elégetek. A másik négy napon extrém módon lenyomni a szénhidrátot, csak zöldség, fehérje és zsír. A folyamatos cikklikáztatás miatt nem tud lelassulni az anyagcserre úgy, mintha mindig a kettő átlagával kalória deficitbe lennél. Ez az elméletem. Pszichésen is motiváló lehet, hogy van három nap amikor lehet normálisan kajálni.

8 éve
#2470
Xtras5
Válasz Csabi76 #2468 számú posztjára
értem, de most egyek meg 100g ch-t 50-60g fehérjével meg 30g zsírral?

8 éve
#2469
Xtras5
azon gondolkodtam, hogy berántanék egy nap 3500kcalt úgy, hogy reggel kickbox este pedig súlyzós, mikor is már az alul evésben vagyok. Nem súlyzózhatok a box után egyből, az edző nem engedi.

8 éve
#2468
Csabi76
Válasz Xtras5 #2465 számú posztjára
Ha elég kalóriát viszel be 8 órába nem okozhat gondot elvileg a 16 óra koplalás.

8 éve
#2467
Csabi76
Válasz Xtras5 #2465 számú posztjára
Elég keveset eszel szerintem, nem csoda ha seggre ültél. Én még így is érzem 15:30 kor hogy lent van a vércukrom.
Edzés előtt 800-900 kcal leginkább összetett ch, edzés után a turmixot is bele számítva 1300-1500kcal és este kb 500. Szerencsésebb ha lefekvés előtt nyom az ember egy kis fehérjét és nem üres gyomorral megy aludni.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2