KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok

Zsóka: 21 kg fogyás 12 hónap alatt

Történetem 1 évvel ezelőtt kezdődött. Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik vékonyak és azt vesznek magukra amit akarnak, mert minden jólreplica watches áll rajtuk. Sajnos rajtam nem, mert finoman szólva is kövér voltam.

Elhatároztam hogy lefogyok, de ez nem ment olyan könnyen mint ahogy gondoltam. Számtalan fogyókúrába belekezdtem, mindnek az lett a vége hogy feladtam, mert az összes csak önsanyargató kínzás volt. Amit leadtam kínkeservesen vissza jött duplán.

Aztán egyszer véletlenül meghallottam a párom keresztfiától, hogy fogyózásra adta a fejét és a kalóriabázist használja, mint „segédeszközt”. Alig vártam hogy haza érjek, és már kerestem is meg a neten. Még aznap este regisztráltam is, beállítottam a célt (némi segítséggel, a párom révén).

Sok támogatást kaptam a páromtól, mert vásárolt nekem egy fél éves uszoda bérletet, hogy a mozgásom is meglegyen rendszeresen. Hetente három alkalommal jártam uszodába, de az étkezésemre is nagyon oda figyeltem.

Az első replica watches időkben teljesen kiiktattam az étkezéseimből a kenyeret, helyette abonett kenyeret és kétszersültet ettem, 6 óra után már nem ettem csak gyümölcsöt, zöldséget vagy egy pohár kefírt. Sokat ittam, és a vitamin pótlásáról is gondoskodtam. Egy idő után már annyira megszoktam ezt a fajta életvitelt (a kalóriaszámlálást), hogy automatikusan tettem a mérlegre minden általam elfogyasztott ételt.

Már elértem az általam ideálisnak tartott 57 kg-ot, de még nem hagytam el az oldalt, mert segít nekem a súly megtartásban.

Egy év alatt 21 kg fogytam a KalóriaBázis segítségével!

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2