KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok

Hajni: 13 kg fogyás 4 hónap alatt

21 éves vagyok, s amióta az eszem tudom, túlsúlyos voltam. Persze mindig szerettem volna soványabb lenni, sokszor belekezdtem fogyókúrákba, és itt a kulcsszó: KÚRA, vagyis egy ideig tartó valami, ami egyszer csak elmúlik és visszatér a régi életmód, majd a nagy küzdelmesen leadott kilók hamar vissza is szaladnak. A kezdeti lelkesedés valahogy mindig alább hagyott, majd az eredmények elmaradásával fel is hagytam a próbálkozással. DE eljött az a pont az életemben, amikor attól az embertől kaptam olyan visszajelzést ami nagyon mélyen érintett, akit talán a legjobban szeretek. Nem akart megbántani, vagy megsérteni, hetekig mégis hajthatatlan dühöt éreztem vele szemben, amiért az orrom alá dörgölte hogy kövér vagyok. Pedig igaza volt. Ma már hálás vagyok neki ezért, hisz ez volt az a löket ami hónapok óta tartó lelkesedést adott, s ez a lelkesedés a mai napig is töretlen. 2-3 hónap leforgása alatt olyan eredményeket értem el, ami mindenhonnan pozitív visszajelzést idézett elő. Ez még több erőt és elszántságot adott, diétáztam, kalóriát számoltam, s minden nap fél órát tornáztam súlyzókkal, néha egy kis szobabiciklizés vagy séta is becsúszott. A héten 1 pihenőnapot mindig tartottam. Saját belátásom szerint én NEM fogyókúrázok hanem életmódot váltottam, ami nem egy ideig óráig tartó valami, és a kulcs ebben rejlik, hisz aki visszaáll a fogyókúra előtti életmódra, az vissza fog hízni! Jelenleg 67 kg vagyok, hónapokkal előtte 80 kg is voltam. Jelenleg az izmosodás a cél, úgy érzem megváltozott az életem. Egy jó tanács minden fogyni vágyónak: ha végképp nem bírsz ellenállni valaminek s bűnözöl, ne az legyen benned hogy most már úgy is mindegy, hagyod a fenébe a diétát... NE! lépj túl a "bűnödön" és folytasd amit elkezdtél, hisz megtudod csinálni, mindenki megtudja csinálni csak AKARNI KELL!

Voltak napok mikor nagyon nagy volt a kisértés hogy feladjam de ilyenkor arra gondoltam, hogy milyen érzés volt mikor a szememhez vágták hogy kövér vagyok. Ilyenkor sikersztorikat is olvasgattam így merítettem erőt újra. 4 hónap alatt fogytam 13 kg-t.
1000-1200 között mozgott a napi kalóriabevitelem. Vegetáriánus vagyok nagyon rég, kerülöm az olajban sült ételeket, viszont mértékkel mindent szoktam enni, néha még csokit is ha már nagyon kívánom. Arra viszont mindig figyelek, hogy az 1200as kcal bevitelt ne lépjem túl.
ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2