KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
8 éve
#5174
Bojtika 3
Ez esetben mégis örülök, ne haragudj a bizalmatlanságért.

A link (és a "javallatom" az egész kis kötetet takarja, nem csak azt az egy mesét.) Nekem meggyőződésem, hogy az igazságot megkaptuk Szabó Magdától a Tündér Lalában, amit kár volt megfilmesíteni. Minden ember tündér, de vannak nagy tündéreink is, mint amilyen Lázár Ervin és maga Szabó Magda is.
A múlt héten lázas beteg voltam, muszáj voltam elolvasni a micsirkász cserkesz-t, hogy elvigye a lázrózsákat, és tűnődtem, miképpen lehetne lefordítani, de a német gyerekeknek talán akad majd német tündérük...
Bizony, sokan nem értik, nem minden mesét lehet a gyerek nyakába zúdítani, arra is meg kell érni...

8 éve
#5173
310583 436
Válasz Bojtika #5172 számú posztjára
Bocs, ha kozbe kotyogtam (olvastam) a ti beszelgetesetekbe, de komolyan irtam NEM gunybol ( amugy szerintem ez a forum arra valo, hogy mindenki velemenyt irjon vagy tapasztalatot, nem pedig gunyolodasra vagy masok kinevetesere...stb) Es igen, komolyan tetszett, es komolyan tanulsagos mese es elgondolkodtam hogy mennyit is kell meg az unokaim nojjenek, hogy mar megertsek ennek a mesenek a lenyeget, mindenkepp elmentem a linket. Megegyszer koszi, de komolyan

8 éve
#5172
Bojtika 3
Válasz 310583 #5171 számú posztjára
Mintha gúnyból írtad volna.

Nem számít, mert ez Polcsihoz intézett kérésem, nem szól másoknak. Viszont itt nem tudok privát üzenetet írni.
Viszont senkinek nem lesz attól baja, ha elolvassa. Sőt, esetleg nemesedik is tőle valamicskét. :D

8 éve
#5171
310583 436
Válasz Bojtika #5170 számú posztjára
huuu, szuper! Koszi, Bojtika, tanulsagos, erdemes elgondolkodni rajta es erot meriteni belole

8 éve
#5170
Bojtika 3
Válasz Polcsi #5169 számú posztjára
Ne keresd, itt van. Nekem megvan papíron ugyanez.

http://mek.oszk.hu/02700/02732/02732.pdf


8 éve
#5169
Polcsi
Válasz Bojtika #5168 számú posztjára
Bojtika..:) ölelés!!
Nagyon köszönöm, maradok, és ha nem vagyok uncsi még, írok azért néha:)
Ma leültem magammal, és végig gondoktam sok mindent, hogy min fogok változtatni a kiegyensúlyozottabb mindennapokért, munkában, magánéletben. Azt már tudom a dokiktól, hogy a folyamatos emelkedett adrenalinhoz (fizikai, és érzelmi stressz alatt) emekedett vércukor kell, az tüzeli az adrenalin termelést. Az emelkedett vércukrot meg a jó sok inzulin próbálja kordában tartani...valahogy erre nem emlékeztem az elmúlt hetekben...kezd tisztulni a kép.
Nyilván fizikai szinten is meg fogok mindent tenni, amit kell, de a másik oldal sem elhanyagolható.
És igen, biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, mikor itt a sikeremet, javulásomat, örömömet osztom meg Veletek!:)
Ui: nincs meg, de neten megkeresem a Hétfejű tündért..:)

8 éve
#5168
Bojtika 3
Válasz Polcsi #5165 számú posztjára
Polcsi! Az első dolog lehetne az, hogy jó, hogy itt vagy. Azaz ülj le és örülj. :D

Gyakorlatból beszélek.

Valaminek mindig lehet örülni. És akkor a depi elő se mer jönni, még csak az hiányozna! Erős vagy, és sok segítséged van. :D
Maradj itt, ne csapongj. Minden szempontból most az alap dolgokra van szükséged. Mint amikor egy gépet Reset-elünk. A gyári alapbeállításokkal újraindtjuk. Variálni azután is lehet majd, apránként.

Most ha hazaérsz munka után, az én előírásomra ezen a héten "fogyaszd el" Lázár Ervin: A hétfejű tündér című kötetét. Ha nincs meg, beszkennelem.

8 éve
#5166
310583 436
Válasz Polcsi #5165 számú posztjára
Sajnalom, hogy egeszsegugyi gondjaid ( is) vannak, ez bizony nagyon tudja befojasolni a fogyast is! De muszaly osszeszedd magad es pozitivan, optimistan elj, mert ez mindenfele bajra" gyogyszer", tudod a mondast: "Minden a fejben dol el"....hat tudd meg, hogy van benne nemi igazsag! ha optimista vagy es pozitivan gondolkodsz, az mar fel javulas, ugy testi mint lelki problemakra. Tehat fel a fejjel, hitesd el magaddal, hogy te egy szuper szemely vagy es mindent el tudsz erni amit celnak kituzol, es minden rendben lessz. Sok sikert es kitartast!

8 éve
#5165
Polcsi
Válasz Bojtika #5163 számú posztjára
Sziasztok, szia Bojtika!
Megvannak a labor eredmények, nagyon elkeseredtem, mert jelentős romlás van sajnos az inzulinrezisztenciámban...:( rosszabbak az értékeim, mint tavaly ilyenkor, fél évemár majdnem normális volt, és most zutty. 2 hét múlva endokrinologus, és dietetikus, most új helyen.
Ez abszolút magyarazat a nem fogyásomra, a kíváncsiság kedvéért lehúztam egy riportot,az etkezési naplóból itt, és 6 hét alatt 29 568 kalóriadeficitem volt.. a valóságban minusz 20 deka összssen.
Foglalkozom a "lelki opdallal" is, mert minden összefügg. Párkapcsolati váláson, válságon vagyok túl (vagyok túl..?!) és nagyon feszített tempóban élek, dolgozom- mondjuk más is.
Többféle diétát probálgattam az elmúlt hónapokban, igyekeztem kövrtni amit hol egyik, hol másik szakember mond. Nem jött ez most be sajna..:( Most a legfontosabb, hogy minél előbb megzabolázzuk a rettenet magas inzulingörbémet és ha az javul, a testem is vele mozdul majd.
Most bevallom megrogytam ettől eléggé, bocsánat, ha depisebb a hozzászólásom.

8 éve
#5164
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5162 számú posztjára
A lélekkel pont nem foglalkozom kb. semmit, sajna, nem az a korszakom van, bár valamilyen szinten biztos van, de nem is tudtam, hogy itt is megjelenik (azt kivéve, ami nagyon szorosan kapcsolódik az evéshez, fogyáshoz). Sosem volt magevős időszakom, nem tudom, mire gondolsz. Mindig ettem magvakat, de mást is, s a napjaim több, mint 99%-ában túlnyomóan állati fehérjére alapozok... A többit sem értem, de nem baj, tudom, hogy nem szoktál velem egyetérteni. Én azért írogatom a legjobb tudásom szerint a dolgokat. Bár kicsit érdekel, mi elhanyagolható szerintem? Annyi mindent írtam, nem tudok visszaolvasni. Nem emlékszem, hogy ellentmondtam volna alapdolgoknak, rám amúgyis is inkább az a jellemző, hogy kevés dolgot állítok általánosan, hisz a sokféle embertípus miatt kevés kőbe vésett szabály van. Az elosztás? De az nem lehet, hisz köztudott, hogy az összbevitel számít fogyásnál. Az egyénnél persze más kismillió dolog számít és igen illogikus dolgok is léteznek.
No mindegy. Illetve nekem jó, ha beszólnak, mert akkor nagyobb eséllyel lépek le, amire nagy szükségem lenne, tudom, hogy fórumfüggő vagyok és hogy ez nagyon egészségtelen. Úgyis ismétlem magam, bizonyára s ritkán vagyok egyszerű (bár az élet sem az, de ez nem mentség).

Néha csacsogós? Iszonyatosan verbális vagyok, ez egyik nagy hibám, tudom, szerintem gyerekkori hiányokra vezethető vissza, ahogy a túl sok gondolat örvénylése is.

8 éve
#5163
Bojtika 3
Válasz Polcsi #5158 számú posztjára
Milyenek lettek az értékek?

Töröm közben a fejem. Még az is lehet, hogy ez a súly most éppen jó a testednek. Nem voltál valamelyik életszakaszodban hosszabb időn át ennyi kiló körül?

Vagy esetleg az edzés sok - kevés - unalmas- - - -

A kardio jellege engem is érdekelne.

8 éve
#5162
Bojtika 3
(Az 5147. posztra válaszul)

Shinita, a kicsit filozofikus, néha kicsit csacsogós és picit blogos hangulatot varázsoló hozzászólásaid (nekem a magevős időszakod az emlékezetes igazán) általában ha picit nehezen is, de követhetők. Azért még engem is váratlanul ért ez a fordulat, miszerint amit évek óta magyarázunk a kezdőknek és amit ha megfogadnak, rendszerint sikerrel jár, szerinted elhanyagolható... :D :D :D

Persze már régen elvesztettem a fonalat, szerintem egyre inkább a léleképítéssel foglalkozol, kevésbé a testi fogyással. Ami nem baj. Csak a tanácsot kereső kezdő nem tudja ezt esetleg.

8 éve
#5161
Polcsi
Válasz teper #5160 számú posztjára
Köszönöm és oké:)

8 éve
#5160
teper
Válasz Polcsi #5158 számú posztjára
Kerlek ne ertekelj tul. Sajnos az van, hogy minel jobban beleasom magam, annal kevesebbet tudok az egeszrol. Tippre azt mondanam, hogy igen, meg mindig keves a kaloriadeficited, de javaslom, hogy feltetlenul vard meg az eredmenyeket. Amit tudok biztosan, az, hogy jo lenne egy testzsirmeres, mondjuk holnap, illetve az edzeseid egyelore szerintem rendben vannak :)

8 éve
#5159
Polcsi
Válasz shinita #5156 számú posztjára
Köszi Shinita! Nekem is van sokszor olyan gyanúm, hogy megszokta ezt már a testem, ami van, amit es amennyit eszem...:-/

8 éve
#5158
Polcsi
Válasz teper #5157 számú posztjára
Köszönöm Teper, hogy "foglalkozol a dolgommal", tényleg köszi, mert segitesz, sokat!:)
Sorban: mist 1650 kcal van beállitva (ezt dobja ki a gép a 91 kilomhoz, 37 evemhez, 167 centimhez) jelenleg 136 g fehérje, 136 g CH, 61 g zsír a makróm.
A heti 5 edzés így oszlik meg: 2 reggel 1-1 óra súlyzós edzésem van személyi edzővel (ő sem érti miért nem fogyok, tavaly egy ideig könnyebben ment, lassan másfél éve edzek vele) Eyg héten egyszer a sulyzós edzés után van 1 ora kardiom, ez általában futopadon emelkedőn tempós séta, vagy ellipszis tréner. E mellett kétszer csak kardiozok, vagy kocogok reggel kint, vagy teremben reggel 1-1 óra fent említett kardio valamelyik gépen. Most így néz ki a heti 5 óra mozgás.
Egyáltalán nem biztos, hogy jók a makrók, van, aki korábban azt mondta több zsír, van, aki azt, h kevesebb, ugyanez a CH-ra is értem, sok, kevés, már nem tudom. Azt tudom, hogy a klasszikus 160 grammos IR diéta mellett híztam. 140 gr CH körül kezdtem év elején lassan , de fogyogatni. Tűpontosan számoltam, grammoztam, vittem 4 dobozta magammal napközben, ha az kellett. Mosatanában nem nagyon eszem meg a 130 g CH-t sem, mert "már megijedtem tőle". Ami lehet, hogy full nagy hülyeség, nem tudom.
Holnap reggel megyek a féléves labor kontrollra, az inzulinrezisztenciám és pajzsmirigy alulműködést nézik. Elviekben a pajzsmirigy már sokat javult, az IR-em hogy áll, nem tudom, de holnap lehull a lepel.
Köszönöm előre is Teper a segitségedet! ( és Mindenkiét:)

8 éve
#5157
teper
Válasz Polcsi #5155 számú posztjára
Ezt nekem irtad...
1800 fole semmi esetre sem mennek, illetve egy rakas kerdest generaltal, talalom sorrendben: mit ertesz heti 5 oras sporton? Azt vajon probalod-e leenni? Nincs esetleg tulertekelve ez a sport? Milyen kardio? Azt mikor? Milyen makro beallitasokkal? Vannak-e pl. celruhaid, es azok mit mutatnak? Mersz-e testzsirt? Biztosan jol matekoltad ki az osszkaloriabeallitasodat?
Nagyon sok kutatas volt arra nezve, hogy napkozben ki mikor viszi be a napi kaloriamennyiseget, aminek az eredmenye, osszessegeben az lett, hogy a kaloria, az kaloria. Vagyis majdnem mindegy. Bar szerintem ezen belul meg lehet bonyolitani a dolgot, es erdemes is, a napkozben bevitt tapanyagok particionalasaval.

8 éve
#5156
shinita 2 1
Válasz Polcsi #5155 számú posztjára
Nem, az összbevitel számít, az elosztás nem. Ezt már kutatták eleget s az emberek tapasztalatai is erre utalnak. A hozzáértőktől is mindig ezt olvasom, a testépítők is ezt mondják, akik értenek hozzá.
Azt nem állítom biztosra, hogy nincsenek érdekesen működő emberek, hisz annyi furaság van... Van, aki csak kávéval tud elaludni, van, akit a cukor laktat, egyesek rosszul alszanak s csak attól jobban híznak, biztos az anyagcseréjükbe kavar be valamit. Apropó anyagcsere. Az nem lassul kevés étkezésnél, legalábbis normális esetben nem. Koplaláskor lassul, napi egy rendes evésnél még nem, akárki akármit is hisz erről.
Én mindig délután eszem, így vagyok összerakva, ez nekem csak segít a fogyásban, főleg, ha az evési ablakom kicsiny.
A kizárólag késő este evők is jól szoktak fogyni deficitben...

Ezzel együtt fura az ilyen hosszú stagnálás... Én továbbra is arra gondolnék, hogy nincs megfelelő deficit és többet mozognék, ha lehet. Vagy egy kis időre megdobnám a kalóriákat, hátha segít.

8 éve
#5155
Polcsi
Válasz teper #5152 számú posztjára
Sziasztok,
Lehetséges, hogy azért nem mozdul a súlyom, mert nem jól osztom el napközben a bevitt kaloriákat..?
Konkrétan: délután és este marad a nagyja. Igaz, hogy kaloriakereten belül eszem, es ugye sport is van, heti 4 óra, viszont a héten a naplómból erre lettem figyelmes. Hogy van, hogy az ebédem du 3-4-re kitolódik, utána 8 körül vacsi.
Mert ma reggel ismét mérlegre álltam, és immár 6 hete semmi pozitívum.:-/

8 éve
#5154
PalBea1973
Sziasztok, gondoltam megosztom az én tapasztalatomat is. Előre mondom, hogy nem reklámozni akarom a terméket, de 5 év sikertelen fogyása után végre beindult a fogyásom! 5 éve rendszeresen kerékpározok, futópadon futok, súlyzos edzést is csinálok, az ételekre nagyon odafigyelek, süti, édesség szinte nulla, vagy minimális hétvégén. Már elfogadtam a tényt, hogy hiába küzdök és fogyás helyett csak jönnek fel a kilók, amikor is elkezdtem augusztus végén szedni a gyógygombát a magas vérnyomásomra, ami szintén az elmúlt öt évben csak emelkedett (sport ellenére is!). Tavaly ősszel a TSH szintem magasabb volt mint 6, idén októberre visszament a normális 3-as értékre, és a pajzsmirigyben lévő göb sem növekedett... és beindult a fogyás! Pedig csak egy hónapja szedtem akkor még a gyógygombát. Az elmúlt 6 hétben 3 kilót fogytam. Nincs nálam boldogabb ember, mind amikor ráállok a mérlegre, és látom, hogy újabb dekákkal lettem könnyebb! És nem sportolok többet mint az elmúlt 5 évben, és nem eszek még kevesebbet vagy más ételeket. Nálam bevált, hátha segít Nektek is! :-)

8 éve
#5153
Polcsi
Köszönöm Mindannyiótok hozzászólasát, megfogadom a tanácsokat!:)

8 éve
#5152
teper
Válasz Polcsi #5143 számú posztjára
Sajat "sanyaru" tapasztalatom, hogy ha celsuly elott legfeljebb 5kg-al elengeded a "gyeplot" es a minden mindegyre jatszol, az megbosszulja magat, vagyis nem jo irany. Alapvetoen nincs csalonap, hacsak nem vagy 20% testzsir alatt, es meg lejjebb keszulsz. Ha igen, az legfeljebb 3 hetente.

Nagy kerdes, hogy milyen aranyok vannak beallitva.

Probalj meg szorakozni a makroiddal, ezeket par hetente variald at, ugy, hogy napi szintu sport (mozgas) mellett a BMR-nel legfeljebb 150kcal-al tobbet kajalsz.

Ha napi 5 kajatol ehes maradsz, akkor szorakozzal a kaja particionalassal, kozben figyelsz az osszetevokre. Rost, tiszta viz! Lehet eleg napi 1, 2 vagy 3, lehet, hogy 16 orat birsz, aztan kajalsz, de okosan. Annyira nem vagyunk egyformak, hogy neked kell rajonnod, mi hasznal, mi nem. Kiserletezz, es ha nem jonne be, akkor 3-4 hetente valtoztassal valamit, es figyeld magad.

8 éve
#5151
drisztina 1673
Válasz Polcsi #5143 számú posztjára
Valóban úgy van, ahogy Bojtika mondta, ha csak a BMR-ed eszed, idővel stagnálni fog a fogyás. Az adataid alapján (37év/91kg/167cm/feltéve, hogy nő vagy) a BMR-ed 1661 kcal, ezért sikerült fogynod (BMR+100kcal=1761kcal) 1700-1800kcal körül. Szerintem, ne emelj még 150-200kcal, mert az már sok lehet.
Nem vagyok érintett az IR-ben (a családomban van ugyan cukorbeteg, de a két betegség nem ugyanaz), szerintem érdemes a 160 gramm szénhidrát diétát (a korábbi sikertelenség ellenére) tovább követned.
Ha napi 5x-i étkezéssel éhesnek érezted magad, nem lehet, hogy az elfogyasztott ételek, esetleg a szénhidrát elosztás nem volt megfelelő? Persze írtad, hogy dietetikus segítségét is igénybe vetted, de hiába ír neked egy mintaétrendet, ha az neked nem jön be (egy macskának sem lehet azt mondani, hogy mától legyen vega)

Én, - az aktuális napi keretemet (BMR+100kcal) figyelembe véve – megpróbálnám rendszeresen úgy beállítani a makróimat, hogy a 160g szénhidrátom meg legyen.
Esetedben: 160g*4,1=656kcal; azaz a szénhidrátot (656/1761=0,3725) kb.~37%-ra raknám. A fehérje és a zsír arányát meg attól függően lőném be, hogy mit szeretnék elérni, vagy mit tudok betartani. (van, aki testépítésbe kezd, van, akinek nem fontos mindez; van, akinek nem jelent gondot magasabb fehérjét bevinni, van, akinek jobban csúszik a zsírosabb étel) De biztos adott a dietetikusod is valami infót a számodra megfelelő tápanyag elosztására. A szigorú diétáját meg felejtsd el :)))

Persze mindez csak addig ilyen "egyszerű", míg rendben van a pajzsmirigy alulműködésed. Kemény munka lesz, de ne add fel

8 éve
#5150
shinita 2 1
Válasz Polcsi #5148 számú posztjára
Mindenképpen tarts ki, az egészségedről van szó, akkor is megéri, ha eleinte zökkenőkkel jár vagy nem találod a megfelelő utat, keretet, makrókat... Sajna csak tippelhetünk, ez egy bonyolult téma :(

8 éve
#5149
Polcsi
Válasz Bojtika #5146 számú posztjára
Bojtika, a parametereim: 37 éves, ma 91 kiló, 167 cm, izmosabb, vastagabb alkattal.

8 éve
#5148
Polcsi
Válasz Bojtika #5146 számú posztjára
Köszönöm Bojtika, Shinita!:)
Visszanéztem az étkezési naplómat, és 1700-1800 kcal körül fogyogattam, heti 5 edzéssel, sok kardioval.
Lehet, hogy mostanra sikerült kicsinálnom az anyagcserémet, és baromi lassú..?! Elképzelhető. Folytatom akkor így, 150-200 kcal-lal megemelve. Anno a dietetikus mondta az alapanyagcsere evést, ezért próbálkoztam most ezzel.
Kitartok, folytatom, mert fontos ez az egész..!
Köszönöm mégegyszer, jövök még!

8 éve
#5147
shinita 2 1
Válasz Bojtika #5146 számú posztjára
Nekem is felétűnt, de mivel úgysem lehet tudni, mennyi az alapanyagcsere, ez nem tűnt fontosnak. Azt még soha senki nem magyarázta el nekem, hogy a test hogyan tud a semmiből energiát meríteni, ha koplal. Koplalással mindenki (az esetleges fényevő gurukat kivéve :)) lefogy, minden kísérlet s éheztetős börtön, éhezés ezt mutatja s nem is lehet másképp. Azt tudom elképzelni, hogy van egy kis sáv, ahol egyesek szervezete már vészhelyzetet érzékel s képes olyan durván lecsökkenteni az anyagcsere sebességét (beleadva apait-anyait, rosszabbul működnek bizonyos egységei, de fő a túlélés), hogy megszűnik a deficit. Kell lennie ilyesminek, hisz egyesek tapasztalják magukon ezt a fura dolgot. Sokan persze nem, hatalmas deficitben hihetetlenül gyorsan fogynak.
Remélem, nem ismételtem magam, ki tudja már, hova mit írtam.

1650 kcal azért nagyon kevés embernek koplalás, láttam már extrém elhízottakat 1500 kcallal, nem tudom, hogyan csinálták, de heti 2 kilót fogytak tartósan. A múltkori sikersztoris az oldalon is iszonyú keveset evett nagy testsúlyhoz és gyorsan, tartósan fogyott. Én azon csodálkoztam. 1650 az egész szép mennyiség, inkább sok lesz az. De a legjobb, ha az ember a régi tapasztalataiból indul ki, mennyivel hízott s fogyott a múltban.

Az is fura nekem, hogy egy inaktív ember nem fogyhat heti 10 dekát sem, mert akkor alámegy az alapanyagcserének s az rossz lesz. De mivel nem vagyok hozzáértő, ezzel nem kezdek semmit, akkor sem, ha sok ember tapasztalata ennek ellentmond. De igazából minek nem mond ellent pár ember tapasztalata a sok milliárból...?

Na megyek most már, egész délután itt lógok.

8 éve
#5146
Bojtika 3
Válasz Polcsi #5143 számú posztjára
Nem írtad a paramétereidet.
Viszont, ami eleve feltűnt: azt írod, hogy az alapanyagcsere értékét eszed. Pedig többet kellene, úgy napi 150-200 kcal-al többet, és a sportolással elégetett kalóriákat is úgy 60-70%-ban "vissza kell enni".

Túlságosan is kalóriadeficitben vagy, a tested éhezik, azért ragaszkodik minden grammhoz.

Át kell állítanod a napi keretet.

8 éve
#5145
shinita 2 1
Válasz Polcsi #5143 számú posztjára
Hűha. Ilyenkor az ember első gondolata, hogy nem eszel elég nagy deficitben, ami nem elképzelhetetlen, de azért elég szokatlanul lassú anyagcsere kell hozzá, a mozgás eleve hajlamos segíteni valamit ezen, úgy tudom.
Olyanról már hallottam, hogy nehezen indult be a fogyás, vagy valami (étrend valamelyik eleme, kevés pihenés, stressz) bekavart... Vagy amit már írtam, szokatlanul kicsi a kalóriaigényed, de az nem normális.

A pajzsmirigyhez a világon semmit nem értek, de ha ez már rendben van, akkor fogynod kellene.

A dietetikusod rosszindulatú bunkó szerintem. Oké, van, aki kamuzik, de ezt így feltételezni... Nincs elég tapasztalata a bámulatosan meglepő emberi testről. Mennyi kalóriát ettél a 160 grammos diétában? Mennyit ettél, amikor annak idején, hasonló súlyból rendesen fogytál?

Sajnálom, hogy nem sokat tudok segíteni, elvileg a kalóriadeficitnek hatnia kell, sőt, gyakorlatilag is.

8 éve
#5144
shinita 2 1
Válasz jancsoreka #5142 számú posztjára
Ez ismerős, bár én nem szoktam hízni és fogyás szempontjából tökmindegy, mit és mikor eszem, csak deficit legyen. Amihez NAGYON nem mindegy, mit és mikor eszem :D

Nos, sok ember gyúrja ki magát időszakos böjtben és a többiek értelmesebbje is azt mondja, az összbevitel számít, nem kell sokszor enni. Úgyhogy nem igaz, hogy a testépítők általánosan fújnának az időszakos böjtre (ami nekem, megjegyzem, természetes dolog, időszakos böjtölőnek születtem, ezen belül olyannak, akinek délelőtt nem jó enni, már gyerekkoromban elhagytam a reggelit, mert csak éhes és enervált és defókuszált lettem tőle), de a tipikus, klasszikus testépítő étrend persze sok kis evést tartalmaz (vagy sok kisebbet-nagyobbat, ha a kalóriaigény nagy).
De mindegy is, ki mit mond, ha nekünk jóformán minden szabállyal szembe kell mennünk, hogy jól érezzük magunkat s fogyjunk, tegyünk úgy :)
Nekem nem volt kínlódás az 5 étkezés, igazából 2 volt, meg 3 alibi-étkezés, 11-kor volt a reggelim... S persze időszakosan böjtöltem 5 étkezés mellett is. Úgyhogy automatikusan a saját stílusomat alkalmaztam.
Később már 5-6 órás evési ablakom volt, de ez nem jelentette azt, hogy fogyok is, az azért nem ilyen egyszerű mindenkinek az utolsó kilóknál.
De most már azt hiszem, megtaláltam a megoldást. Beletelt pár évbe, míg meg is tudtam valósítani azt, ami logikusnak látszott, de jobb későn, mint még később, pláne soha.

Remélem, nem kiabálom el, de most nagyon biztatónak látom a jövőt.
Plusz muszáj lefogynom, nyárra szoknyát varrat a kórus és nem akarom átszabatni, mert pár hónap alatt -20 cm jelenik meg, ami pedig rendes fogyásnál meg fog, szinte minden feleslegem a hasamon ül. Azonkívül tömegelni akarok, de előbb szálkásítani kell. S 5-6 éve kezdtem? Fejezzem már be. De éhség esetén ennem kell, különben lerobbanok.
S én sajnos nem a fél hűtőt eszem fel, ami teljesen jó lenne, mert szénhidrátszegény zöldségeket tartunk benne, ha épp nem most jöttünk a boltból, de akkor is csak vaj és sajt van ott pluszban, az se sok, viszont fogyáshoz remek ételeim.
Hanem a kettes számú nagy tárolószekrény kb. kétszázadát vagy akár századát, ami rengeteg kalória.
Jó kis élelmiszerkészletünk van, sok hónapra elég lenne, csak ugye pár dolgot minimum 1-2 hetente venni kell, pl. zöldség.

8 éve
#5143
Polcsi
Sziasztok! Segítseget szeretnek kérni, mert tanácstalan vagyok..:-/
5 hete vagtam bele (ismét) a fogyásba, mert nyár végén 2 hónapig elengedtem a gyeplőt. Másfél honap alatt híztam 6 kilót gyorsan. Kevesebbet mozogtam és hülyén ettem.
91 kilóról indultam most 5 hete. Az alapanyagcserét lőttem be, azaz1650 kcal/ nap. Az elmúlt 5 hétben a napi átlagom 1680kcal/ nap lett, azaz tetemes kalódia deficitet jelez az összesítő.
A meglepi most jön: 30 dekát fogytam összesen. Többször megmértem magam, higy hátha víz, ciklus ez-az, de nem. A ruháimon minimálisan érzem, de ott sem látványos. Totál elkeseredtem, mert nem tudom mit csinálok rosszul. Hetente 4 alkalommal edzek, 2 súlyzós edzés edzővel, plusz 2 kardio jellegű egyéb(kocogok, ellipszis tréner stb)
A történetemhez tartozik, hkgy 2 éve stagnálok, illetve 5 kiló fel-le, de 85 kg alá nem megyek sajnos. Pajzsmirigy alulműködéssel kezeltek, mostanra normálisak az értékeim végre. Megállpítottak inzulin rezisztenciát, 8 hónapig ettem a szigorú 160 grammos CH számolós diéta szerinte endokrinológus és dietetikus kontrollal, szép lassan 4 kilót híztam tőle. Abbahagytam, mert nem tett jót, enervált voltam állandóan és éhes a 3 óránkénti evéstől, nem beszélve arról, hogy híztam folyamatosan a heti - akkor még- 5 edzés mellett. A dietetikus azzal nyugtázta, hogy biztos nem tartom be, vagy kamuzok a sportról. Ez nagyon drága hazugság lett volna, mivel a magán endokrinologus, meg az edzés nem két forint, ráadásul nagyon szeretnék végre egeszseges, szép testben élni. 2 éve ez a szélmalomhadc megy, 85 kilóra sikerül levergődni magam, ott honapokig stagnálok, majd elengedem mert belefaradok, újra 90, 91 leszek.
Napi 3-4 liter vizet iszom általában, csak ásványvíz formájában.
Nagyon el vagyok keseredve. Nem tudom mit tegyek, min változtassak, hova forduljak. Most azt mondtam, jöjjön a jó öreg kaloriamegvonás, nagyon bíztam ebben, és 5 hét alatt semmi eredménye nincs. Ez szinte lehetetlen kategoria már.
Elnézest, hogy ilyen hosszú lett. Bármilyen segítségnek, javaslatnak örülnék, előre is köszönöm!

8 éve
#5142
jancsoreka 33
Épp mostanában tértem át egy újabb étkezési módszerre a stagnálás miatt. Az elmúlt években sem volt piskóta a fogyásom lassúsága, de jelenleg kb. 7-8 hónap alatt sem sikerült megszabadulnom cirka 3-5 kilótól. Az utolsók, ez rendben van. Megnéztem én mindent, testépítős oldalakat, hatszor számoltam ki a makro-tápanyagok arányát, mindig más módszrrel (kb. ugyanaz jot ki), ezerrel betartottam, jártam sportolni - és semmi... Az 5. hónap körül változtattam a mozgáson, igyekeztem hiit helyett zsírégető tartományban mozogni a klasszikus konditermi edzések mellett. Semmi. Ami maradt: ha este ettem, pár napon belül még akkor is hízást mutatott a mérleg, ha minimális kalóriabevitelem volt az inkriminált napon. És még maradt az is, hogy bármit ettem, bárhogyan kombinálva, estére megérkezett a farkaséhség. Nem kívánósság. Semmi édesség. Semmi csoki. Még csak nem is kívántam. Viszont a fél hűtőt fel tudtam volna falni. Ha kibírtam a kínokat és nem ettem, akkor nem híztam. Ha nem bírtam ki, és valamit magamhoz vettem (akár egy sima fehérjeturmixot is!) - híztam. Centiben és kilóban. Oké, nem az a baj, hogy van rajtam az elképzelésemhez képest 3-5 kiló - hanem az elv. Teljesen véletlenül aztán találtam a jútyúbon egy csajt, aki olyan szót mondott, hogy nem értettem és fogalmam sem volt, hogy lehet lefordítani. Intermittent Fasting. Kizárólag egymásnak nagyon ellentmondó véleményeket lehet ezzel kapcsolatban találni. A testépítők úgy köpködnek rá, mint az ördögre magára. Namost, én nem vagyok testépítő és nem is akarok az lenni. Az étkezéseimet még évekkel ezelőtt nagy kínlódások árán átállítottam napi 5-re. Hát akkor most visszatérek az eredeti, "délig semmi, utána egyél" felfogáshoz (egyszerűen sosem voltam éhes ebéd előtt, nem tehetek róla. A reggelitől máig rosszul vagyok). És a hiit-hez. Újabb kísérlet. :) Eleddig jók a tapsztalatok.
A fentiekből én azt szűröm le, hogy a fogyás/formálódás rettentően egyéni dolog, az általános naagy szabályok egyáltalán nem biztos, hogy egyénre lebontva igazak. Én pl. éppen az ellenkezőjét csinálom, és ez jött be... És hagyján, hogy fogyok, de még jobban is érzem magam, mintha naponta ötször ennék... Szóval, szerintem tényleg az a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Ezzel ellentétes gyakorlatot még akkor sem érdemes bevezetni, ha általános igazságként azt erőltetik... :) Amiben jól érzed magad, attól fogod jól érezni magad.

8 éve
#5141
Blacklily 1
Válasz Bojtika #5140 számú posztjára
Azt hiszem, hogy a folyadékon is van még mit javítanom. Levest nem szoktam enni, de bizony sokszor délután döbbenek rá, hogy még mindig csak 1 liternél tartok. :-( Gyanítom, hogy épphogy megvan a napi 2 liter, de igyekszem ezen is javítani.

A napi 5 étkezés azért jó, mert kb. tavaly nyár óta észleltem, hogy túlságosan hamar éhezem meg étkezések után. Hiába eszem normálisan, a szervezetem mintha nem "értené," hogy kapott enni. Farkaséhség, szédülés, izzadó tenyér, stb. tört rám és gyanítottam, hogy ez nem normális. Elkezdtem kutakodni, utána járni a jeleknek. Irány a háziorvos, majd jött a vércukor vizsgálat (terheléses, magánlaboratóriumban mert az inzulint csak ott mérik) és így derült ki, hogy elég szépen elindultam az inzulinrezisztencia útján és a sejtek már nem tudják felvenni megfelelően felvenni a véráramba juttatott cukrot. A hasnyálmirigy meg csak nyomatja az inzulint, de nem tudja a cukrot a sejtekbe juttatni. Én meg csak ettem és ettem, nem értve, hogy miért vagyok állandóan éhes. Ezek után irány a diabetológus, aki igen nagy tekintélyű és jó szándékú ember, de csak annyit tudott javasolni, hogy "mozogjon, diétázzon és fogyjon le." Azt, hogy ezt konkrétan hogyan tudnám minél jobban megvalósítani nem mondta. Ja, csak annyit mondott, hogy "egyen napi 1200 kcal-t." Hmmm.... Ezzel nem sokra mentem, amíg meg nem találtam segítséggel ezt az oldalt és a közösséget. Így már tudom figyelni, hogy mennyit eszem és a napi 1400 kcal napi ötszöri étkezésre elosztva remélem, hogy működni fog. Mióta így eszem, nem éhezem, nincs szédülés, izzadás, hipózás, jól vagyok. A folyadékra pedig fokozottan ügyelni fogok. Köszönöm a tanácsot.

8 éve
#5140
Bojtika 3
Válasz Blacklily #5139 számú posztjára
Örülök, hogy megtaláltad a hibát.

Pótkérdésem: ugye elég folyadékot iszol? Megvan a napi 2 liter? (levessel, stb. együtt)

A napi 5 étkezést én nem tartom fontos szabálynak, kinek hogy jön ki az időbeosztása és kinek milyen a "berendezése". Életemben soha nem ettem időre, állítólag újszülöttként sem. :D

8 éve
#5139
Blacklily 1
Sziasztok! Augusztus 21-n kezdtem az életmódváltásomat 64.2 kg-ról. (158 cm, 48 év.) Mostanáig csak 61 kg-ra sikerült lefogynom és ez is már közel 10 napja stagnál. Próbáltam kiszűrni, hogy mi lehet az oka. (A naplót pontosan és lelkiismeretesen vezetem.) A munkám mellett eddig csak átlagban heti kétszer jutottam el edzőterembe, de akkor futópadon tempós gyaloglás (futás egészségügyi okokból orvos által nem javasolt), ellipszis tréner és evezőpad is szerepelt a repertoárban, valamint heti egyszer személyi edzővel kombinált edzés súlyzókkal. Mindezek után csodálkozva észleltem a fogyás makacs stagnálását, de hála a fórumnak, azt hiszem megtaláltam az okát: én is a BMR alatt ettem sokszor! Az oldal által javasolt 1400 kcal-t bizony gyakran nem ettem meg, mert egyszerűen nem voltam éhes, nem bírtam többet enni 1250-1350 kcal-nál. Sőt, többször előfordult, hogy csak 1100 kcal jött össze a nap végére, pedig elosztottam napi 5 étkezésre precízen. Azt hittem, hogy ez így rendben is van, hiszen nem vagyok éhes. Örültem a 3 kg fogyásnak, de rá kellett döbbennem, hogy a napi keret nem tréfa, azt valóban le kell ennem, még akkor is, ha nem vagyok éhes. Remélem, hogy még időben vagyok és nem estem át az "éhezéses" üzemmódba! Nektek hála, észbe kaptam és holnaptól újult erővel igyekszem betartani és leenni a napi keretet. (Közben persze arra is gondoltam, hogy 48 évesen már nem megy olyan könnyen a fogyás, mint akár csak 5-10 évvel ezelőtt és a kilók is könnyebben másznak fel.) Mindenesetre nem adom fel, de bármilyen segítő ötletet köszönettel fogadok. Amúgy a cél első körben 58 kg elérése most év végéig, majd utána, attól függően, hogy hogy érzem magam, még -4 kg, vagyis a végső cél 54 kg, lehetőleg jövő év április végére. Az 8 hónap, cél: - 10 kg.

8 éve
#5138
310583 436
Válasz vasistvan #5136 számú posztjára
en sem szoktam celzatosan csalo napot tartan, de van amikor ugy hozza a helyzet. Azt vettem eszre, hogy masnap-harmadnap tobbet mutat a merleg, majd rohamosan csokken egy jot.De ha stagnalok sem parazok ra, elkonyvelem hogy ez van es kesz. Fogytam kb 19 kg-ot kerek egy ev alatt, amibol az utolso 4 honapban nagy joindulattal 1 kg-ot mondhatok. Ez volt a nyar, ez van.Nem sietek sehova. Meg majd valamikorra meglessz az az 5-10 kilo amit meg tervezek ( max ennyit)

8 éve
#5137
310583 436
Válasz kanada20 #5135 számú posztjára
Nagyon szep eredmeny amit elertel, buszke lehets magadra, es a ferjed is-rad is meg sajat magara is. Kulomben ennek az eletmod valtasnak egyik legnagyobb nyertesei a gyerekek, mert ha megszokjak mar most az egeszseges etkezest, es azt tanuljak nap mint nap, hogy oda kell figyelni mit es mennyit eszunk, akkor majd nem kell kinlodjanak leadni a felesleget, mert nem fognak elhizni. Es a gyerekeknek a legjobb tanitasi modszer a szulei peldaja

8 éve
#5136
vasistvan
Válasz kanada20 #5135 számú posztjára
Gratula neked, ügyes vagy. A családi hatások is nagyszerűek. Stagnálás: van néha így, akár hetekre is. Nekem speciel a csaló nap - mégha nem is ílyen célzattal ettem/ittam többet - soha nem segített, csak pluszt hozott.

8 éve
#5135
kanada20
Válasz 310583 #5131 számú posztjára
Az elejéhez képest sokkal jobban meg kell dolgozni minden kilóért. Néha elcsüggedek azért, de aztán arra gondolok honnan indultam és mennyit fogytam, mennyivel jobban érzem magam a bőrömben. Csaló napom van, 2.5 és 3 liter között sikerül a vízbevitel, csak vizet iszom. Meg egy kávét reggel. Centiben nem nértem. Csodás, hogy már a normál tartományban a súlyom. A futást pedig annyira élvezem, nem is gondoltam volna soha. Néha vagyok csak türelmetlen, de ez is normális szerintem. Amúgy élvezem a folyamatot, lelkileg is sok változáson mentem át január vége óta. Plusz az egész család nyert az életmód változtatásommal, sokkal több zöldség és saláta kerül az asztalra és szívesen eszegetik a lányaim azt amit én is. Jóval kevesebb étel is van itthon. Egy jó másfél hónapja a férjem is rászánta magát, adagcsökkentéssel kezdte, meg próbál mozogni. 108 kg-ról 97-re fogyott eddig. És nem kell piszkálnom. Magától állt neki. Én az alapelveket meséltem el neki. Párszor mondta hogy éheztetem, mondtam hogy én ugyan nem. Ez a saját szuverén döntése :) Erre nem tudott mit mondani. Nekem ez azért jelent sokat mert több mint fél évig tudomást sem vett az egész diétámról, a futásról, hogy jobban nézek ki. Az ő arca és kezd fiatalodni :)

8 éve
#5134
kanada20
Válasz ErrOrka #5133 számú posztjára
Meg tornázom és súlyzózni is szoktam. Most próbáltam többet és intenzívebben mozogni és végre megtört a jég, fogytam 2 kilót. A futásban is próbaltam fokozni az iramot.

8 éve
#5133
ErrOrka 4
Válasz kanada20 #5130 számú posztjára
Szia!

9 hónapja csak futsz és gyorsgyalogolsz? Ha igen, akkor változtass! Növeld a terjedelmet, vagy az intenzitást, esetleg teljesen más mozgásformát alkalmazz! Végezz anaerob edzéseket! Elvileg ezek segíthetnek átlendülni a holtponton.

8 éve
#5132
GaborB74
Érdekes, hogy míg a tavaszi időszakban jobban rászántam magam a fogyásra (igaz, hogy állítólag az elején könnyebben megy a fogyás), addig az elmúlt időszakban még szinten sem tartottam a kilókat.
Nos, ez van. Ezt kell szeretni,

8 éve
#5131
310583 436
Válasz kanada20 #5130 számú posztjára
Szerintem cask kitartas kerdese, elobb utobb cask megy majd az meg lefele.Gyanitom mar a vege fele jarsz, es akkor persze az utolso kilok mar nehezen mennek le.Iszol eleg vizet? Eszel eleg rostot? Amit meg a regiek javasoltak : beiktatni egy csalo napot, amivel adsz egy sokkot a szervezetednek. Amugy pedig ne keseredj el, most mar nem olyan sok a sulyfelesleged, mar nem tartozol az elhizott kategoriaba, es a 25 kilo az nagyon szep eredmeny ilyen roved ido alatt. Szerintem az a lenyege az egesznek, hogy ne stresszelj ra, ugy csinald, hogy kozben jol erezd magad a borodben! Meg a masik dolog: mertel-e centiben? mert ha sportolsz, azzal lehet izmot novesztettel, ami sulyosabb a zsirnal, de kissebb terfogatu, teheat lehet, hogy kiloban nem fogysz, de formasodsz es centiben fogysz.

8 éve
#5130
kanada20
Sziasztok!
25 kg fogyás után eljött egy holtpont. 65 kg vagyok és már hetek óta stagnál a folyamat. 36 éves vagyok, 161 cm. Január 30-án kezdtem. Most a napi keretem 1515 kcal és ezt le is eszem. BMR 1415. Ha futós napom van akkor a futás idejének nagyjából több mint felét hozzá szoktam adni a kerethez és azt is leeszem. Itt sok segítséget kaptam főleg az elején.
Próbáltam hogy kevesebbet eszem reggelire, de akkor meg a keret nem fog stimmelni. Lehet többet kellene mozognom. Heti 3x futok, 40-60 perc között, gyorsgyaloglással kombinálva. Amíg szép idő volt napi 2x még a gyerekekkel is sétáltam, illetve kb futottam a kismotorok után :) Tornázni és súlyzózni is szoktam. Tudom, hogy most lassabb a fogyás a kisebb testsúly miatt. De 4 hete itt szobrozom a 65 kg-nál és most kezdek picit elkeseredni.

8 éve
#5129
Lousha 4
Válasz vasistvan #5128 számú posztjára
Alapvetoen nem az a lenyeg, hogy mennyit szeretnel fogyni, hanem hogy a szervezetnek 10-15 kilo fogyas egy jelentos valtozas. Megijed tole :)

8 éve
#5128
vasistvan
Válasz Lousha #5124 számú posztjára
Szia Lousha ! Kösz a reagálást. Hát elveszítettem, de bőven van még mit. nadrág 2 számmal kisebb kell. Egyelőre mondent csinálok változatlanul. Csaló nap: nyáron volt kettő (pl. lányom esküvője) de a kaját ott is betartottam csak a Panyolai pálesz szaladt el :-) Ivás: figyelek rá, küzdök vele, lehetne több. Kaját a Vitálkonyháról rendelek, a számaikat ezen rendszerbe felviszik, onnét veszem ki. Általában 450-550kcal-os az ebéd. Főzelék sajna teljesen elmaradt. Rostok: salátákat erőltetem persze az is lehetne több. Üdv

8 éve
#5126
shinita 2 1
Válasz krisztina19790621 #5123 számú posztjára
Nem tudom, mennyire van szükséged, de sokan nem tudják, mennyi elég a testüknek. "De nem vagyok éhes, ez nekem elég", mondják 900 vagy 500 kalória mellett is, eszem megáll. Az 1300 persze jóval több, de ha neked mégis koplalás (nekem az), akkor egyél többet. Tökmindegy, éhes vagy-e, az nem megbízható.
A kalóriatöbblet hizlal, persze vannak ételek, amik az adott egyént akadályozzák, főleg a kalóriadeficit elérésében. Nálam a szénhidrátbombák pont ilyenek, de kis mennyiségben beleférnek. Egyéni, hogy ki hogyan, mivel tud könnyebben fogyni.

8 éve
#5125
feketeinci 9
Válasz krisztina19790621 #5123 számú posztjára
Nekem úgy tűnik hogy a BMR-ed alatt eszel, bár nem írtad hogy az mennyi is lehet.

Azért olvastad el a 2 hozzászólást, hogy jól csináld!
Szerintem keveset eszel, aminek következménye lesz, és annak nem fogsz örülni.
Ha a BMR-ed 1500, akkor ne 1300-at egyél!
Egész életedben éhezni akarsz? Kicsinálod a tested!
Arról nem is beszélek, hogy amikor belefáradsz az éhezésbe, nagyon gyorsan visszaszeded amit nagy keservesen leadtál.

Az oldal nem viszi le a keretedet 960-ra, akkor nem jól van beállítva valami.
Olvasd még azokat a hozzászólásokat....le kell enni a BMR-t!!!!

8 éve
#5124
Lousha 4
Válasz vasistvan #5111 számú posztjára
Hát az szép haladás kérem :)
Ha megállt, annak egyszerűen annyi is lehet az oka, hogy egy elég nagy darabot elveszítettél már magadból, és időnként erre behúzza a kéziféket a szervezet, mert a belénk kódolt terv nem arról szól, hogy veszítsünk a raktárakból, hanem folyamatosan növeljük őket. Nekem ez úgy 10 kiló után be is jött, semmit nem változtattam, de hirtelen a heti fél kilóból nulla lett majdnem egy hónapra. Majd egyszer csak megint megindult.
Tehát éppenséggel azt is megpróbálhatod, hogy nem csinálsz semmit, csak türelmesen tartod tovább a diétát. Kivéve, ha az "utóbbi időben" már legalább négy hete tart, akkor azért érdemes valamit variálni.

Én elsőre megemelném a keretem egy százassal, százötvennel, és megnézném, úgy mi történik. Ezt persze tartani is kéne minimum egy hónapig, hogy látsszon is a hatás, mert elsőre simán lehet, hogy egy-két kiló pluszt eredményez, de pár hét múlva meg megindítja a fogyást. Szerintem nem fontos a sportokat számolgatni és úgy leenni, inkább ha van rendszeres sport, akkor óvatosan, kicsit meg kell emelni a keretet.

Aztán megnézném, félig tele vagy félig üres-e a poharam. Azaz: fogyasztasz-e elég folyadékot, lehetőleg vizet? Ivás nélkül igen nehezen megy a fogyás, meg hát az egészségnek sem jó. Ez a nem olyan jó anyagcserét is megmozgatja. Főleg, ha a rostokra is vetsz egy pillantást. Az útifűmag meg szilva jó, de ugye nem ennyi az összes rostbeviteled? Mindenbe lehet csempészni, ha pl. bármilyen főtt kajába szórsz egy marék zabkorpát, ígérem, hogy senkinek sem fog feltűnni, viszont ennyivel is több rostot vittél be. Erősen ajánlott továbbá a főzelékek állandóan palettán tartása. Istenien lehet velük fogyni, eltelítenek, kevés bennük a kalória - nyilván azért az adagot figyelni kell -, és agyig töltenek rosttal, aztán pedig... nos, alaposan kiürítenek :) Egy főzelékkúra mindenféle keretvariálás és egyéb turpisság nélkül is kilendíthet a stagnálásból. Természetesen lehetőleg nem menzai, zsíros-rántásos verzióban kell őket elképzelni, hanem pl. zabbal, önmagával, tk liszttel sűrítve.


8 éve
#5123
krisztina19790621
Válasz feketeinci #5060 számú posztjára
szia :) Megtaláltam a két hozzászólást. Elolvastam!!!! Hát eddig burgonyát és rizst nem is ettem, mert azt mondták többen is, hogy ezek hizlalnak. Na itt meg pont azt olvastam, hogy lassú felszívódású Ch. Szóval akkor valamennyit ezt is fogok enni. Túrót, sajtot eszem. És már most csak teljes kiőrlésű gabonát. Remélem hosszabb távon sikeres leszek! Beállítottam az új keretet, adataimat, az új súlyommal. 1500-at állapított meg. De az 1300 nekem tökéletesen elég. :)

8 éve
#5122
krisztina19790621
Válasz feketeinci #5060 számú posztjára
Köszönöm válaszodat! :) Nem találom a két hozzászólást,amit írtál. :( Tartom a súlyomat azóta is. Most kezdett beindulni lassan lefelé, úgy veszem észre. Aztán rájöttem, hogy igen, nagyon keveset ettem. Most már azért betartom. Az oldal levitte a keretemet 960 kalóriára, de azért alá kiírta pirossal, hogy ez már veszélyes. Tartom az 1300-at és így a jó. Most viszont beállítok egy újat! És kezdem elölről az egész számolást. Valamelyik este nagyon rosszul voltam, én marha nem ettem. De amúgy ha nem vagyok éhes, akkor nem tudok mit tenni, nem tudom mit egyek. :( De azért igyekszem mindent jól csinálni. Köszi mindent! :) Bizony hogy nem adjuk fel!!!! :D hajrá.....

8 éve
#5121
310583 436
Válasz Giside #5119 számú posztjára
elsore talan az, hogy tul keveset eszel!. Kezd azzal, hogy elolvasod a Kotetlen cseveges topikban a 6932-6933-as hozzaszolasokat. Masodsorban, ne azt allitsd be hogy mennyit akarsz lefogyni egy het alatt, vagy mikorra akarod elerni a celodat, hanem arra figyelj, hogy a napi kereted BMR+100-150 legyen,es azt edd is le, a makrok pedig fogyokurasra allitva, Ha sportolsz (es kellene hetente 3-6-szor) azokon a napokon a sportnak 60-70%-at ird be es edd le a plusz kaloriakat.Ha a "kotelezo olvasmany"-t elolvastad es meg van konkret kerdesed, rajta, valaki mindig valaszol! Sok sikert!

8 éve
#5120
310583 436
Válasz vasistvan #5113 számú posztjára
Ahol meg elcsuszhatnak a dolgok: nem mersz mindent pontosan, nem hasznalsz sajat receptet hanem amit talalsz a bazison. Ha ez rad mind nem ervenyes, probalj bedobni egy csalo napot, esetleg jatszadozz egy kicsit a makrokkal ( pl a fogyokuras beallitassal 20-50-30%)

8 éve
#5119
Giside
Sziasztok! Egy hete csinalom a kaloriabazist, azelott 2 hettel kezdtem elhagyni a cukrot es a lisztet.
Egyaltalan nem fogytam ebben az egy hetben amiota a kaloribazist vezetem, holott a beallitott ertekeim alapjan 1 kilot le kellett volna adnom. Mi lehet a baj?

8 éve
#5118
Bojtika 3
A saját főzés nem igazán főzés, inkább csak fel kell forralni a zabot. (Két keverés, és kész...)

A danone drága is és kevés is, ráadásul elég egyhangú lehet.

Vitamint szedsz? Olyanra gondolok, amiben vannak ásványi anyagok is. Érdemes váltogatni is akár, de nekem jól bevált a Mega Daily One a Scitec-től.

És nézesd meg magad egy orvossal, a fáradtság-érzés is egy tünet. (Az edzés bírásától függetlenül,)


8 éve
#5117
vasistvan
Válasz Bojtika #5115 számú posztjára
Szia. Makrók: 135 feh, 240 CH, 55 zsír. Ezen sok bokszolásom volt itt az egyik diatetikussal anno. Ezt a Danone zabkását eszem tízóraira, mert a saját főzés nem vált be. Még kicsit azt érzem mostanában hogy fáradt vagyok, de aztán mégis jól bírom a terhelést. Soha nem éhezem - érzésre.

8 éve
#5116
vasistvan
Válasz Bojtika #5115 számú posztjára
Szia. Makrók: 135 feh, 240 CH, 55 zsír. Ezen sok bokszolásom volt itt az egyik diatetikussal anno. Ezt a Danone zabkását eszem tízóraira, mert a saját főzés nem vált be. Még kicsit azt érzem mostanában hogy fáradt vagyok, de aztán mégis jól bírom a terhelést. Soha nem éhezem - érzésre.

8 éve
#5115
Bojtika 3
Válasz vasistvan #5111 számú posztjára
Lehet, hogy a monotonitás belejátszik. Vagy az, hogy nem eszed le a sporttal elégetett kalóriákat, és így éhezés állhat fenn.
No meg, ha csak egy évvel is, de idősebb lettél.
Én esetleg emelném a fehérje arányát, és valamit változtatnék a sporton, mert ha a napi mozgás rutinná válik, akkor már nem is kihívás. :D (Visszajutottunk a monotonitáshoz.)

Nálad a zabpehely, a zabkorpa nem vált be, vagy nem ízlik?

8 éve
#5113
vasistvan
Válasz 310583 #5112 számú posztjára
A BMR most annyi, előtte 1900 volt

8 éve
#5112
310583 436
Válasz vasistvan #5111 számú posztjára
a BMR 110kg-oson volt 1850 vagy 93kg-son. A 17 kg minusz utan csinaltal uj beallitast?

8 éve
#5111
vasistvan
Sziasztok ! Rég nem írtam már ide, Loushával szoktam értekezni, most megint tanács kéne. Tavaly októbertől 110 kg ról indulva (férfi, 54, irodai munka) idén augusztusra lementem 93ra. BMR 1850, eszem 2000kcalt, a napló tanúsága szerint napi 580kcal mínusszal fél év átlagában. 5x étkezés, makrók betartva, kerékpározás vagy gyors gyaloglás sporttal.A sportot soha nem eszem le. Sajna az utóbi időben stagnálok, sőt feljött 2 kg most pár nap alatt. Anyagcserével mintha lennének gondjaim, pedig szedek útimagfűhéjat illetve szilvával is rásegítek .-) Mi lehet az ok? monotonitás, vagy keveset eszem? Köszi

8 éve
#5110
fec82
Válasz bmati #5109 számú posztjára
Köszönöm a válaszod :) Akkor igyekszem ezeket betartani és a doki már meg volt :)

8 éve
#5109
bmati 30
Válasz fec82 #5108 számú posztjára
Szia!
Az úgy igen csekély, ettől jóval többet kellene enned. 2300 kcal felett kellene enned (2700-2800 kcal-ig belefér) és még ezzel is fogyni fogsz.
Jelenleg azért nem fogysz, mert eddig éheztetted magad és a szervezeted behúzta a féket. Ha megemeled a kereted, akkor a következő 2-3 hétben még 1-4 kg visszamászhat, de utána meg fog indulni újra a fogyásod.
A napi min. 5 liter folyadék legyen meg, aminek a fele nem ártana, ha ásványvízből lenne (az ásványi sók pótlása miatt), emellett sok zöldség, ha ez sincs meg, akkor táplálékkiegészítő.
A magas gyomorsavra próbáld ki a napi 5 étkezést (kerüld a csípős és nagyon zsíros ételeket). Ha még így is magas, akkor irány az orvos.

8 éve
#5108
fec82
Sziasztok. Nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy elképzelhető, hogy keveset eszek és ezért nem fogyok? 192 centi magas vagyok, 99 kiló és 34 éves, 1600 kalóriát eszek egy nap (reggeli/ebéd/vacsora). Foglalkozásom szobafestő. 12 kilót adtam le eddig, de most már jó ideje stagnálok és egyre többször magas a gyomorsavam.

8 éve
#5107
Bojtika 3
Válasz bmati #5105 számú posztjára
Nézőpont kérdése.

Nem normális dolog ilyen keveset enni.

Hogy a koplalás alatt a testsúly nem változott, az viszont a szervezetnek teljesen normális reakciója.

8 éve
#5106
ferenczi76
Válasz bmati #5105 számú posztjára
Köszönöm a válaszodat!

8 éve
#5105
bmati 30
Válasz ferenczi76 #5104 számú posztjára
Szia!
Nem normális. Emeld meg a keretedet a BMR értéked fölé 100-150 kcal-val és edd is le, ha fogyni akarsz. A makrotápanyagokat pedig úgy edd le, hogy 1,5 g/ttkg legyen a fehérje, 0,7 g/ttkg a zsír, a többi CH. A napi folyadékbeviteled tartsd a testsúlyod 20-ada felett literben.
Heti 3 teljes testes erősítő edzés nem ártana, nem egymást követő napokon, alkalmanként 20-45 percet intenzíven, a köztes napokon pedig séta, kerékpár, ellipszis tréner, stb. közepesen alacsony intenzitással, alkalmanként 30-60 percet. Heti min. 1 pihenőnapod legyen.
Mivel eddig éheztetted magad, így eltart majd 2-3 hétig, mire újra fogyni kezdesz és addig 1-4 kg is visszamászhat.
Sok sikert! :)

8 éve
#5104
ferenczi76
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni ! Több ,mint 10 kilótól szeretnék megszabadulni,szép fokozatosan ! Kb 1 hete tartok 1000 kalóriás étrendet ( fehérje:50g; szénhidrát:125g;zsír:33g ),de eddig meg sem mozdult a súlyom.Ez normális így?! Válaszokat előre is köszönöm!

8 éve
#5103
Niki33 9
Igen, igaz:( Igen, imádom:P :)

8 éve
#5102
Bojtika 3
Válasz Niki33 #5101 számú posztjára
Ha szereted... :D Csak zsíros ne legyen lehetőleg.

Nem merted... de nem is fogytál, ha jól sejtem, ugye? :D Koplalással nem lehet fogyni.

8 éve
#5101
Niki33 9
Basszus....egész nap kajáltam, és 1130-nál tartok! Plussz edzés 248 kcal kb. Tehát. Ha holnap túrós sztrapacskát akarok enni ebédre, bezabálhatok, ha belefér a keretbe... ? eddig én ezt nem mertem.... :(

8 éve
#5100
Bojtika 3
NAGYON.

Mi az, hogy rajtahagysz?

Annyit kell enned naponta. Persze senkinek nem sikerül mindennap egyformán és egész pontosan, de erre kell törekedni.

8 éve
#5099
Niki33 9
Sziasztok! Lenne egy olyan kérdésem, hogy ha mondjuk nekem 1600 kcal körül van kalóriakeretem, akkor ezt mennyire vegyem komolyan? Mármint...le ehetem, vagy mindig hagyjak azért rajta 2-300 kcal-t?

8 éve
#5098
Renike1984
szia arvadri! Az 1200 biztos túl kevés. Tarts ki. van akinél nagyon lassan indul be a fogyás. Én is sokszor feladtam volna mert nem láttam az eredményt. Én is 2,5 hónap alatt fogytam 4,5 kg. Más ezt 10 nap alatt. Mindenkinek más a szervezete. Kitartás.

8 éve
#5097
Niki33 9
De jó ötlet!!! Na ezt ma meg is csinálom! :P

8 éve
#5096
drisztina 1673
Válasz Niki33 #5094 számú posztjára
Édesség helyett én is a túrókrémet ajánlom, bár én félzsíros túrót (50g) szoktam, natúr joghurttal (20g) és fél csomag (3g) vaníliás cukorral (igen vaníliás cukorral) keverve. Kevésnek tűnhet, de segíthet, ha rád tőr a vágy :) Lehet gyümölcsöt is (alma, barack, szilva) módjával, vagy (pénztárcától függően) 60% feletti étcsoki, szigorúan csak egy-két kockát :), és persze a kereted terhére :) A zöldségek között is vannak olyanok (pl.a sárgarépa), amit sütőben megsütve édesebb lesz, mint nyersen

8 éve
#5095
Csabi76
Válasz Niki33 #5094 számú posztjára
Az édesítőt hanyagoljátok. Ha édességet kívánok zsírszegény túrót keverek xillittel és kakaóporral, esetleg csokis ízű tejsavovval. A túrót lehet lazítani natúr joghurttal vagy simmá vizzel. Természetesen a keretbe beszámolva.

8 éve
#5094
Niki33 9
Pont tegnap nézte a párom a napi étkezésemet itt, és teljesen el volt hűlve, hogy milyen sokat ettem, és alig volt zsíros, meg szénhidrátos :P Csak az édességekkel van még kicsit a bajom...hogy mit egyek, ha nagyon megkívánom...

8 éve
#5093
drisztina 1673
Válasz Niki33 #5092 számú posztjára
Ha ügyesen étkezel, még sok is lehet :)

8 éve
#5092
Niki33 9
Válasz drisztina #5091 számú posztjára
Szia dkrisztina! Át állítottam. Nagyon hasznos tanácsokat adtok, köszönöm! Az ember mindig tanul valamit! A sportot nem nagyon szoktam teljesen figyelembe venni, mert amellett bicajjal járok a melóba, ha azt is beírnám....a gép szerint reggeltől estig ehetnék... :) Nagyon jó hogy leírtad az adagokat most, mert pont ezen vacilláltam, hogy vajon mekkora adagokat ehetek...ami azért nem sok. :) Ugyhogy ezt is köszönöm! :)

8 éve
#5091
drisztina 1673
Válasz Niki33 #5088 számú posztjára
Az általad megadott adatok alapján (168cm/74kg/34év/átlagos aktivitás/65kg cél súly) én a helyedben heti 0,5kg helyett heti 0,4kg-ra állítanám. ugye nem nagy a különbség? viszont így megfelelne annak, az általános vélekedésnek, (amit ezen az oldalon sokan tartanak/tanácsolnak), hogy BMR + 100 kcal-val együnk. Ez nálad BMR (1514,58kcal) + 100 kcal= 1615 kcal. Ami fontos még szerintem, ezen logika szerint 4-5 kg fogyás után esetleg újra beállítani a célt, hogy ne torzuljon nagyon a célod és a gép által ajánlott kcal kereted.
A makrókat fogyókúrásra állítanám, és mivel én az étkezéseimet megpróbálom előre tervezni (mi van a hűtőben, amint másnap tudok vinni, vagy milyen étkezést kell vinnem adott nap) a napi sporto(ka)t is bekalkulálnám előre (már persze, ha tuti megcsinálom), a megfelelő étkezés elosztása miatt. Az étkezéseim elosztást kb.az alábbiak szerint szoktam tervezni (maradjunk nálad): napi kalória kereted sport nélkül = 1615 kcal, ennek kb.20% reggeli (323kcal), kb.35% ebéd (565kcal), kb.30% vacsora (485kcal) és kb.10+5% tetszés szerint elosztva a tízórai és uzsonna között. Persze ez nem kőbe vésett szabály, lehet rajta módosítani attól függően pl.mikor sportolsz, milyen ritmusban élsz. A sporttal kalkulálva természetesen a kcal adatok emelkedhetnek.
A sport kalkulálására ezen az oldalon legtöbbször a kalóriabázis adatainak (mivel nem pontosak, ha jól emlékszem) 70%-át ajánlják figyelembe venni, azaz leenni. De ha van valamilyen megbízható órád (én például telefonon a runkeepert használom, megbízható vagy sem?, azt veszem figyelembe) akkor annak az adatait vedd figyelembe.
Az induláshoz szükséges további lényeges dolgot Csabi76 már leírta, ne görcsölj rá, hiszen életed végéig kell azon "szabályok között" élned ,amiket ma, holnap kialakítasz magadnak.

8 éve
#5090
Niki33 9
Válasz Csabi76 #5089 számú posztjára
Köszönöm! :)

8 éve
#5089
Csabi76
Szia.
Szerintem a BMR és az elégetett kalória között nagy különbség is lehet fizikai aktivitástól függően. Például nekem 1750 a BMR-em és 2600 kalóriával még simán fogytam ülőmunka és heti 6 szor egy-másfél óra sport mellett.
Sajnos elég tág fogalom, hogy "minden egyes nap sportolok" , nem tudok neked pontos kalória értéket mondani, ez sok mindentől függ és mindannyian máshogy működünk.
Mennyire intenzív a sport, ezen kívül mennyire vagy aktív nap közben? Házimunka, munkahely, stb. Első ránézésre kevésnek tűnik az 1700 de ami a lényeg, neked kell kitapasztalni.
Azt javaslom csinálj egy kalkulációt hogy mennyi kalóriát használsz, itt elég sok mindent megtudsz adni a beállításoknál, de néz meg több kalkulátort:
http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/kalkulator/kaloria-kalkulator/kaloria-kalkulator.php

Nézd meg több kalkulátorral, válasz ki egy reálisnak látszó értéket, pár száz kalóriával egyél kevesebbet és figyelj, hogy mi történik. Nem csak a testsúlyt hanem azt is figyeld mit látsz a tükörben, hogy változol. Senkit nem érdekel hány kiló vagy, mindenki azt nézi hogy milyen az alakod! :)
Még egy dolog a kalkulátorokhoz, ha egy 120 kilós színizom testépítő pali "fogyni" akar annak is 500 kalória mínusszal fog számolni, meg egy 50 kilós nőnek is! Szóval ezt nem kell annyira véresen komolyan venni szerintem.
Nem lehet megspórolni azt, hogy kitapasztaljuk hogy működünk. Következetesen tarts egy kalóriát hetekig és figyeld mi történik, annak megfelelően módosíts. Le vagy fel. Ha egészségesen kajálsz és sportolsz rendszeresen az sokkal-sokkal fontosabb lépés előre minthogy 200 kalória ide vagy oda. A többit ki tudod tapasztalni. Egy kis súly többlet van rajtad de nem annyi, hogy drasztikus dolgokba kelljen gondolkozni, kísérletez, lényeg a következetesség és hogy ez életmód-életszemlélet legyen.

Az aktuális testsúlyt nagyon sok minden tudja befolyásolni, vízháztartás, belek telítettsége, glikogén raktárak telítettsége. Egy héten egyszer nézem a testsúlyom, mindig reggel kis és nagy dolog után, de sokszor csak 2-3 hetente. Sokkal nagyobb a hangsúly azon mit látok a tükörbe, könnyebben tudom-e bekapcsolni a nadrágszíjamat? Mi a szubjektív benyomásom, dagadtnak érezem-e magam, erősebb vagyok-e az edzésen? Stb.
Amikor valakin nincs 20-30 kg plusz nem annyira mérvadó a mérleg szerintem. Van, hogy a szervezetet sokkolja a kalória megvonás és vizet tart vissza, vagy megeszek 1 kg zöldséget amiben alig van kalória, a mérleg 1kg-al többet fog mutatni. Akkor 1 kg-ot híztam? A lényeg, hogy egészségesen kajálj, sportolj ez legyen a lényed része és ki tudod tapasztalni mennyit kell enned.

Ha valaki BMI-e az ideális tartományba esik miközben chipsen, colán és energia italokon él (sokan vannak ilyenek) nem biztos, hogy egészségesebb mint, akin van 5-10 kg elvileg de tisztán kajál és sportol. Szerintem.
A lényeg a szemlélet váltás! ;-)

Sok sikert és kitartást!

8 éve
#5088
Niki33 9
Válasz Csabi76 #5087 számú posztjára
Csak abban szeretném a segítségedet kérni, hogy amiket beállítottam magamnak, le tudnád csekkolni, hogy szerinted jók e? 168 cm vagyok, és 74 kg... :( 34 éves... Az átlagos aktivitást állítottam be. Így a BMR 1514.68, Alapjárat kcal pedig 2083. Valaki itt azt írta, hogy a kettő között max 100-200 lehet? Testsúly célnak a 65 kg-ot adtam meg, 0,5 kg fogyással hetente. Így lett a napi keretem 1533. De mivel minden egyes nap sportolok, a szerdát kivéve... ezért 1700 szokott lenni. Nagyon kezdő vagyok...9 napja csinálom. Nem mocorog még...izé...76-ról indultam, most vagyok 74, de gondolom ez azért nem számít, mert ez még csak víz. Igaz? Meg hát...tegnap előtt már 73,5 voltam, tegnap 74,5, ma 75, és gondolom butaság ezt minden nap mérni...szóval kicsit megzavarodtam....és kérnék egy kis segítséget.. :) A másik...Ha valamelyik adatom nem jó szerinted, tudsz abban segíteni, hogyan és mit állítsak, mennyire, hogy az stimmeljen? Szép estét!

8 éve
#5087
Csabi76
Szia Niki!
Természetesen segítek ha tudok. Miben szeretnéd, hogy segítsek?

Szép estét!

8 éve
#5086
Niki33 9
Válasz Csabi76 #5085 számú posztjára
Szia Csabi! Tudnál nekem is segíteni egy kicsit, ha nem pofátlan kérés ez a részemről?
Szép napot!

8 éve
#5085
Csabi76
Válasz arvadri #5084 számú posztjára
Szívesen!

Megnéztem a kalkulátort a paramétereiddel, a BMR-d 1381 Kcal és 1200-öt esszel. Ez nagyon kevés! Ülőéletmód mellett alapjáraton 1657 kcalt használsz. Nem tudom mennyire vagy aktív de biztos, hogy keveset esszel!
A BMR azt jelenti, ennyi energiát használ a szervezeted csak az alapvető működéshez(dobogjon a szíved, működjenek a belső szervek, stb) Tartósan ennél kevesebbet enni egészségtelen, a szervezeted éhezik, izmot vesztesz, legyengülsz. Ezért a szervezet éhező üzemmódba kapcsol lelassítja az anyagcserét és bontja az izmokat a zsír mellett, mivel nem tud másból energiát szerezni, ráadásul az izmok energia igényesek, így célszerű megszabadulni tőlük, hiszen felesleges energia pazarlás a fenntartásuk. Már pedig egy nőnek is a vázizomzat adja meg az alakját, ettől lesz formás egy vádli, fennék stb.

Minél kevesebb zsírja van valakinek, annál nehezebb leadni úgy, hogy leginkább csak a zsír menjen. Ez a szervezet vésztartaléka és ragaszkodik hozzá amennyire lehet.
A válaszom: Igen, ha felemeled a kalória kereted néhány kiló visszajön de utána beindul a fogyás.
Egy dolgot meg kell értened, amit csinálsz egészségtelen és a szervezeted kifogja kényszeríteni a változást, függetlenül attól mit mutat most vagy három hét múlva a mérleg! Vagy nagyon legyengülsz!
Ha nem tudsz sokat enni egyél sokszor keveset. Javaslom zabpelyhet mint magas kalória tartalmú összetett szénhidrát forrást. Ha gondot okoz elérni a kalória keretet jó alternatíva az olajos magvak. Mindenképp elkel érned valahogy és többet kell enned. Ha fokozatosan kitágítod a gyomrod menni fog, csak óvatosan fokozatosan napról napra.
Ha van valami, amit nagyon szeretsz de most tiltó listás, édesség, sütit, jégkrémet vagy ilyesmi, nyugodtan tarts egy csaló napot és egyél belőle amennyi jól esik. Ha valóban hónapok óta ennyire alul esszel ez segíthet hogy beinduljanak a dolgok de tényleg. Természetesen csak alkalmi dologról van szó egyébkén egészségesen kell kajálni de néha egy csaló nap helyre tudja billenteni a hormon rendszert, anyagcserét. Ilyenkor a mérleg nyelve felfelé lendül de a rákövetkező héten beindul a fogyás. Olvastam már olyant is hogy ilyenkor két hetet ki kell hagyni.

Szerintem keres egy sportot ami nem kardió jellegű pl. súlyzózás vagy saját testsúllyal guggolás hasprés, fekvőtámasz, ilyesmi. Mértékletesen állj neki az edzettségednek megfelelően. Ebből heti 3-4X1 óra vagy ahogy bírod. Állítsd be mennyi kalóriát használsz el BMR+ napi tevékenység+edzés. Mivel nem vagy túlsúlyos csak néhány kilót szeretnél faragni, nagyon óvatosan kell ráközelíteni, napi pár száz kalória mínusz.
Szerintem egyél testsúly kilogrammonként 2g fehérjét, a zsírok legyenek "jó zsírok" olajos magvak, olívaolaj, halolaj. A zsírok legyenek az összkalória bevitel 25%-a, a maradék szénhidrát. Szénhidrát források: zabpehely, teljes kiőrlésű vagy rozskenyér, krumpli olyasmi amiben nincs cukor vagy fehér liszt, Fehérje források: sovány húsok, szárnyasok, hal, zsírszegény túró.
Mivel nagyon keveset eszel fontos, hogy az minőségi táplálék legyen! Ásványi anyag és vitamin utánpótlás is kiemelten fontos, az a baj ha sok zöldséget esszel akkor hamar tele lesz a hasad és nem tudod elérni a kalória kereted. Ha gondolod keres valami multi vitamint, vagy különböző vitamin készítményeket, legalább ameddig nem tudsz annyit enni amennyit kell.
Ennél okosabbat nem tudok.

Sok sikert! :)

8 éve
#5084
arvadri
Válasz Csabi76 #5080 számú posztjára
Kedves Csabi!

Köszi az észrevételeket.
Még egyben kérném a véleményed: Több hónapos számolgatás után jöttem rá, hogy túl kevés kalóriát viszek be és elvileg ez az oka annak, hogy egyáltalán nem indul meg a fogyás..
Szerinted tényleg lehetséges az, hogy miután nem indul be az 1200 kalóriás étrende mellett a fogyásom, ha 1400-1500 kalórát eszem, akkor megindulhat? Én attól félek, hogy még hízni fogok...!
Sajna már annyira rászoktam kisebb adagokra meg arra, hogy eléggé odafigyelek az evésre, hogy sokszor még az 1200 kalórát se érem el.
Most átállítottam a keretemet 1400-re (70g fehérje, 170g Ch, 45 g zsír). Szerinted így működhet?
Valamint vannak tippjeid, hogy mivel tudnám leenni a keretem. Eddig az 1200 is nehezen ment és eléggé odavagyok, hogy jön majd össze az 1400 úgy, hogy a makróimat se lépjem túl.

A tippeket, javaslatokat várom másoktól is! :-)

8 éve
#5083
Csabi76
Válasz zsupika74 #5081 számú posztjára
Szia. Egymásik hozzá szólásra írtam a választ de szívesen segítek Neked is ha tudok.
Nem vagyok híve az egy oldalú dolgoknak mint az atkins diéta, szerintem nem egészséges. Amit csinálsz azért nem az mert kevés zsírt eszel. Valószínűleg a sok zöldség pufaszt. Szénhidrátra szüksége van a szervezetnek, ez nem vicc. Változtas és az összetett szénhidrátok legyen része az étrendednek. Meglátod jobb lesz a közérzeted. Javaslom próbálj kialakítani egy kiegyensúlyozott diétás étrendet mi előtt betegségre gyanakszol. De ez csak az én tippem.
Sok sikkert.

8 éve
#5082
Csabi76
Válasz tomi87 #5075 számú posztjára
Szia. Le lehet fogyni szemét kaján de amit akarsz az nagyobb falat, hid el tapasztalatból mondom.
Az a baj a "szemét kajával" hogy a gyors felszívodású szénhidrátot keveri a zsiradékkal, ennél nincs hatékonyabb módja a testzsír növelésének. Ha szálkás akarsz lenni elkerülhetetlen a tisztán kajálás ha tudod, hogy ez mit jelent. A sörre azt mondom, ha tényleg nem több mint heti egyszeri alkalommal 1-2, akkor nagy gázzal elmegy ha közben nem tömöd magad szeméttel. Az alkoholal sok más gond is van azontúl hogy sok benne a kalória, csökkenteni a tesztoszteron szintet, akadájozza a fehérje beépülést, kihajtja vizet stb. Olvas után hogy tud mit csinálsz.
Azt javaslom löd be mennyi a szinten tartó kalóriád, menj alá egy kicsivel, ne több mint 500. Tisztán kajálj. Ha gondolod hintáztasd meg. Tehát ha 2500 kcal -t kell enned, akkor edzés napon egyél 2800, pihen napon 2200, az átlagban 2500. Ugyanugy a makrókat is, az edzés utáni étkezés a nap fő étkezése, amennyire lehet Tartsd alacsonyan a zsírt sok összetett Ch és fehérje, a szükséges zsírt vidd be a pihenő napon ekkor Tartsd alacsonyan s ch-t. Amennyire lehet válaszd szét a zsírt és a szénhidrátot. A lényeg hogy heti átlagban a kalóriának és a makrók arányának stimmelni kell.
Onnan kezdve csak hónapok de inkább fél évek kérdése. :)
Ha leáll a fogyás tarts egy csalónapot de ne ész nélkül.
Sok sikert!:)

8 éve
#5081
zsupika74
Válasz Csabi76 #5080 számú posztjára
Szia! Köszi! Na pont itt a bökkenő, hogy zsírt nem eszem. Halat eszem, sertést nem szeretem és csirkemell amit szintén. Nyilván panírozott nem játszik. Konkrétan nem lemondok már dolgokról hanem elképesztő egyoldalú is a napi délben grill hal nyers zöldség este pedig grill csirkemell zöldség nélkül. Ennek ellenére vagyok így. Hasam puffadt és úgy érzem vizesedek... Tehát pont ezért estem kétségbe, hogy ez nem hormonális vagy egyéb összetettebb gond.

8 éve
#5080
Csabi76
Válasz arvadri #5069 számú posztjára
Szia. Javaslom kerüld a zsíros húsokat, azzal nagyon nehéz bevinni a szükséges fehérjét úgy hogy a zsír ne száljon el. Ha disznó hús akkor comb vagy karaj de inkább szárnyas, marha vagy hal és nem zsíradékban sütve, illetve természetesen a nyers súlyt kell alapú venni. Lehet sütőben sütni zsírpapiron vagy grillen. Sajnos a fogyókúra lemondásokkal jár.Kiváló fehérje forrás a zsírszegény túró.
Ha kevesebb zsírt viszel be marad hely az összetett szénhidrátoknak, ez növeli a jólakotság érzését és jobb lesz a közérzeted. Ha éhes vagy egyél hozzá sok zöldséget, ha nem akor is.
Sok sikert!;-)

8 éve
#5079
zsupika74
Sziasztok! Nekem nem stagnál a fogyásom, hanem alacsony szénhidrát diétára váltottam 3 hete de igaz hogy egy dekát ne hízok de nem is fogyok. Teljesen kétségbe vagyok esve. Ne kövezzetek meg de 3,9 kg -ot szeretnék leadni és erre képtelen vagyok lassan egy hónapja. Természetesen nem egy hónapon belül akartam ezt leadni, hanem akár 2, de el sem indult semmi. Atkins diétához hasonló amire váltottam, de zöldséget - jégsaláta, paradicsom és paprika - azt eszem. Mi lehet a gond??? 42 éves vagyok egyébként. köszönöm ha segítetek néhány tanáccsal

8 éve
#5078
Lousha 4
Válasz tomi87 #5073 számú posztjára
A receptnél elpárolgással is számoltunk?

Ha szálkás izomzatot akarsz, a mellé nem fog beférni az 1-1 sör, csoki, kóla. Ahhoz vasfegyelem kell. Fogyni lehet kis kilengésekkel is.

A probléma főleg ott van, hogy ezt az egészet úgy éled meg, hogy "korlátok közé vagy szorítva". Hogy ez egy kúra. Aminek majd vége lesz, és akkor végre lehet megint "normálisan". A dolog akkor működik igazán jól, ha tanulási folyamatnak éled meg a számolást, nem nyűgnek. Én szilárdan hiszek abban, hogy az vagy, amit megeszel. Amikor azt látod pl. egy zacskó chipsen, hogy négymillió kalória, zéró hasznos tápanyag, akkor az, hogy "de finom", nem kéne, hogy kellő érv legyen.
Az egészséges és, amíg a fogyás tart, diétás táplálkozás nem kell, hogy azt jelentse, hogy nem élvezetes enni, hogy egyhangú, unalmas, amit eszel. Kreativitás kell és belefektetett energia, hogy megtaláljuk, ami finom, jól esik, elég, és egészséges is.
Eredményeket egyébként lehet elérni minden szinten és módon, a körülbelülre becsülgetés is segíthet, a kicsit kevesebb sör és chips is segíthet, de amit igazán szeretnél, a "tökéletes" eredmény, tartós változás - na az nem megy úgy, hogy ímmel-ámmal csináljuk.
Például ha jól állítod össze az étrendedet, akkor semmi szükség fehérjeporra. Én éppen most dobtam ki egyet, ami jó ideje a kamrában porosodott, mert már régóta azzal küzdök, hogy lefelé nyomjam a fehérjefogyasztásomat, nem felfelé, mert kissé túlszaladt az, hogy étkezésből mennyi jut be.

Amikor más főztjét eszed, akkor bizony csak tippelni tudsz, ilyenkor az a legjobb, ha hasonló recepteket részletesen megnézel, és azt használod, ami a leghihetőbben hangzik. Pl. ha elpárolgás nincs benne, akkor máris felejtős.

8 éve
#5077
tomi87
Válasz drisztina #5076 számú posztjára
Akkor mit tehetek olyankor, ha mondjuk kész kaját eszek valahol, és se a pontos összetevőket, se a tömeget nem tudom grammra pontosan megmérni?

Ha ez a heti egy bulis nap ilyen sok kárt csinál (pedig reméltem, hogy nem), akkor megpróbálok a bulis napokon jobban odafigyelni.

Köszi a segítséget :)

8 éve
#5076
drisztina 1673
Válasz tomi87 #5075 számú posztjára
Ok, a fiatalsággal nincs is baj :)

Akkor marad a "ránézésre megbecsülés" és a "hétközbeni eredmény hétvégi elbulizása", mint probléma.

8 éve
#5075
tomi87
Válasz drisztina #5074 számú posztjára
Eddig fogyókúrásra volt állítva, de azért állítottam át sportolóira, mert elkezdtem rendszeresen edzeni. Főleg saját testsúlyos edzéseket végzek, kondizok és futni járok. Úgy gondoltam, hogy a fogyókúrás étrendnek nem kielégítő a fehérjetartalom ajánlása ilyen életmód mellett. Szeretnék szálkás izomzatot magamra építeni úgy, hogy a hasamon lévő zsírtól megszabaduljak. Alapvetően nem vagyok kövér, csak a hasam nagy, viszont szeretnék izmosodni is, és esztétikus, sportos testalkatot szerezni.

Átlagos aktivitású munkát végzek, de emellett szándékosan nem számolom bele az ide-oda mászkálásokat a kalóriaégetésembe, nehogy felülbecsüljem a napi mozgásomat. Csak azokat a mozgásokat szoktam beírni, amelyek a napi rutinomtól eltérnek.

Odafigyelek a makrókra is, és úgy próbálom alakítani, hogy a fehérjét éppen túllépjem kicsivel (ezért szedek tejsavófehérjét), a szénhidrátot/zsírt pedig véletlenül se lépjem túl, akkor sem, ha esetleg valamit pontatlanul vittem fel.

Többnyire az adatbázisból használok recepteket, ha nem olyan kaját eszek, amit nem én főztem, a többi esetben felviszem a receptet. Próbálom ránézésre megbecsülni, hogy melyik tápanyagadatok lehetnek a legreálisabbak, ha esetleg többféle recept van az adatbázisban.

Magas kalóriatartalmú, de kis tömegű ételeknél néha még táramérleget is használok (pl szőlő vagy tejkaramella), ami miatt az ismerőseim már hülyének is néznek, de arra akartam ezzel célozni, hogy igyekszem a lehető legpontosabban mérni és rögzíteni az étkezéseim.

Sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy drágább élelmiszereket vásároljak rendszeresen, ezért szoktam ilyen kiegészítőket is használni, mint pl a fehérjepor.

Mivel fiatal vagyok, ezért természetes, hogy néha eljárok bulizni, és lecsúszik 1-1 sör, de azokat is rögzíteni szoktam (ami miatt a barátaim szintén hülyének néznek) :D

8 éve
#5074
drisztina 1673
Válasz tomi87 #5073 számú posztjára
Szerintem nem fog működni. Egyrészt bármit is érsz el hétközben, azt hétvégén tönkre teszed. Másrészt nem világos, hogy akkor most mit is akarsz. Sportolói étrendminta? Ha a makróidnál van ez beállítva, szerintem az nem fogyókúrás (ha tévedek, majd mások kijavítanak), sokkal inkább „testépítős”, azaz ha valaki sportol/testépít más makróval kell egyen,mint egy fogyókúrázó.


Szerintem ellenőrizd le újra a beállításaidat:
Valóban 2000kcal-100kcal= BMR-ed?
A fehérje/szénhidrát/zsír arányok (makrók) fogyókúrásra van állítva?
Majd gondolt át az alábbiakat:
Ellenőrződ a rögzített ételek tápanyagadatait? Azok megegyeznek az általad elfogyasztottal?
Minden esetben saját recepteket használsz?

8 éve
#5073
tomi87
Válasz Lousha #5071 számú posztjára
Köszönöm! :) Azért kérdeztem, mert néha, hétvégenként el szoktam menni a haverokkal erre-arra bulizni, és van, amikor iszogatunk, chipset, csokit, édességet eszek. Volt már rá példa 1-2 alkalommal, hogy a napi kalóriakeretet is túllépem, de nem ez a jellemző. Mégse lehet úgy élni, hogy az ember állandóan korlátok közé van szorítva :D

Na de viccet félretéve, a mai folyamán például teleettem magam rizzsel, csirkés curry-vel (melynek a receptjét pontosan felvittem magamnak az adatbázisba), és még 3 doboz sört is megittam, és így is kicsivel a napi keret alatt vagyok. Szedek fehérjeport is, hogy meglegyen a sportolói étrendmintám.

Szóval, ilyen helyzetekben, ha néha becsúszik egy kis sör vagy csoki, de mellette az elméleti értékek mégis jók, akkor is működni fog a módszer? :)

8 éve
#5071
Lousha 4
Válasz tomi87 #5070 számú posztjára
A minőségre főleg az egészséged miatt kéne figyelni. Másodsorban azért, mert sokkal könnyebb a keretben maradni minőségi élelmiszerekkel. A "szemét" jellegű kaja jobbára állati kalóriadús is, minimum a ch keretet könnyű vele túltolni, de a kalóriát sem nehéz. Harmadsorban azért, mert nem most fontos az eredmény, hanem hosszú távon. Feltehetően nem egy szem fotózáshoz akarsz lefogyni, hanem szeretnél kisebb is maradni. Ha pedig csak kampányszerű a diéta, akkor nem lesz tartós az eredmény. Akkor lesz az, ha megtanulsz jól enni minden szempontból.
És mindezek után azért azt is figyelembe kell venni, hogy a fogyás üteme is sokkal jobb lesz, ha nem haszontalan cukrok teszik ki a keretedet, hanem (fehérje és zsír mellett) olyan ch-k, amikkel tud is valamit kezdeni a szervezet a zsírgyártáson kívül.

8 éve
#5070
tomi87
Sziasztok! Én három hete csinálom a programot, napi rendszerességgel. Fura, hogy telezabálom magam néha, és éppen elérem a 2000 kcal-t. A fehérje/szénhidrát/zsír arány is megfelelő elvileg. Egyelőre nem vettem még észre semmit, se nem fogytam, se nem híztam, a tükör szerint sem. Gyakorlatilag már 2 kg-t kellett volna.

Tuti működik ez a módszer akkor is, ha pl a szénhidrátkeretnél az egészet csak gyors felszívódású cukrokkal csinálom (pl kóla/csoki), kevésszer sokat evéssel, vagy pedig oda kéne arra is figyelnem, hogy milyen felszívódású kaját eszek és hány adagban?

A méréseim elvileg pontosak. Köszi a segítséget előre is!

8 éve
#5069
arvadri
Válasz Lousha #5068 számú posztjára
Kedves Lousha!
Köszi a segítséget.
Igen, persze össze tudom, hozni a 1400 kalóriát ;-) Nekem sajna még gondot jelent, hogy miből! A vagy a CH vagy a zsír keretemet igen könnyű átlépnem. Főleg a zsírt! Tegnap a szülinapi ebéden pl malacsültből ettem egy kisebb adagot és totál kicsapta a napi keretet... Nem is gondoltam volna! Ez van a mandulávat vagy dióval is :-(
Valami ötlet, hogy miket kéne ennem? Még nagyon tapasztalatlan vagyok és mindig gondban vagyok azzal hogy mit főzek!

8 éve
#5068
Lousha 4
Ehhez persze kell, hogy le is edd a kereted, ne csak beállítsd! Azt a kifogást neked sem hiszi el senki, amit előtted már sok-sok kezdő mondott, hogy "nem tudok ennyit enni". Ha nem tudnál, nem lennél itt. Elhatározás kérdése minden. Ha a főétkezések kicsik, tervezz előre, oldd meg, hogy meglegyen minden nap a kereted. Pl. mára minden érkezésből 1200 jött össze, akkor 200-ért rágj el egy kevés diót, mandulát. Kapsz vele egy kis plusz fehérjét, sok hasznos, minőségi zsírt, és még finom is. Pár szemből megvan 200 kalória.

8 éve
#5067
Lousha 4
Válasz arvadri #5066 számú posztjára
Az átállítás után először felfelé fog megindulni a mérleg nyelve egy rövid ideig. Aztán pár hét múlva lefelé. Ha nem, akkor nagyon fontos, hogy ismét FELFELÉ térj el a kerettől, ne lefelé. Az 1400 még mindig nagyon a BMR-ed határán van, tapasztalatból mondom, hogy ez sok esetben nem elég. Viszont akár csak plusz 50 kalória rárakásával volt, hogy megindult.

8 éve
#5066
arvadri
Válasz feketeinci #5064 számú posztjára
Kedves Feketeinci!

Köszi az észrevételeket! Szerinted tényleg lehetséges az, hogy miután nem indul be az 1200 kalóriás étrende mellett a fogyásom, ha 1400-1500 kalórát eszem, akkor megindulhat? Én attól félek, hogy még hízni fogok...!
Sajna már annyira rászoktam kisebb adagokra meg arra, hogy eléggé odafigyelek az evésre, hogy sokszor még az 1200 kalórát se érem el.
Most átállítottam a keretemet 1400-re (70g fehérje, 170g Ch, 45 g zsír). Szerinted így működhet?

Várom másoktól is tanácsokat, hogy lehetne egyáltalán beindítani a fogyást!

8 éve
#5065
Bojtika 3
Válasz krisztina19790621 #5059 számú posztjára
Tegyük hozzá: a napi 3 x 10 perc ellipszis trénerezés, ha egyebet nem csinálsz mellette, a maga csekélységével szépen beépült a napi aktivitásodba.

Tényleg nem tudnál valamit mást is edzeni otthon? Annyi videó van, akár 10 percesek is!
Minél változatosabb, annál jobb, annál jobban formába hoz.

8 éve
#5064
feketeinci 9
Válasz arvadri #5063 számú posztjára
Szia!
Ez valóban kevés. A BMR-ed 1381, az alapjáratod 1657 kalória, ha ülő életmódod van, tehát 1400 felett kellene enned.
Nem tudom mit jelent az, hogy a gép 1240-et dobott ki...gondolom ez már az utolsó számítás lehetett, ahol beállítottad hogy mennyi idő alatt akarsz lefogyni 55-re.

Nem fogyunk időre, ez nem jó beállítás.
Szerintem a napi keret lenne a legszerencsésebb, ahol beállítanád kb 1500 kalóriára a makróidat, és akkor jön a mozgás....
Fontos lenne, hogy mozogj is, ne csak kalóriát számolj, mert az utolsó kilók ott bújnak el, én már csak tudom :(

Szóval ez úgy kezdődik, hogy elolvassuk az alapokat, amik a Kötetlen csevegés topikban vannak, 6932 és 6933, de ugyanezt ajánlottam az 5060-as hozzászólásomban itt is (nem neked), talán érdemes lenne a főoldalon az 1200 kalória ajánlása helyett ezeket a hozzászólásokat ajánlani.

8 éve
#5063
arvadri
Sziasztok!

Olvasgatom itt a kommenteket és látom, hogy van már néhány tapasztalt és tájékozott felhasználó, akiknek kérem én is a segítségét!
Nekem nincs sok feleslegem, "csak" 6-7 kg. A gondom az, hogy hónapok óta számolom a kalóriákat és egy nagy nulla a fogyásom. Abszolút nem akar beindulni semmi. A gép napi 1240 kalóriát dobott ki, amit simán tudok tartani vagy kicsit alatta maradni, de most ahogy itt olvasgatok, jövök rá, hogy ez a mennyiség esetleg kevés és azért nem indul be a fogyás... Ilyen van?
Légyszi segítsetek beállítani nekem a dolgokat!
Paraméterek:nő, 36 év, 163 cm, 62 kg (nem nehéz csontozat), ideálisan 55 kg lennék, semmi betegség.
Azt nagyon nehezen viselném viszont, ha elkezdenék hízni.
Lehet valmi oka annak, ha nem indul be egyáltalán fogyásom. Nem stagnál, hanem egyáltalán nem indul be!
Légyszi, segítsetek!
Előre is köszi!

8 éve
#5062
feketeinci 9
Válasz Levendulla #5061 számú posztjára
Légy kitartó. Nekem is feljött az elején 2 kg ugyanezért, de szépen megindult. Természetesen akkor már lefelé.

8 éve
#5061
Levendulla
Sziasztok..
2 hónapja fogyózom persze én is jóval BMR alatt ettem..de fogytam 5 kg kicsivel több mint 1 hónap alatt.
Olvasgattam itt fórumon hogy Bmr legalább meg +100 hát...elkezdtem 2 hete annyit enni persze makrok betartásával.Ennek az lett az eredménye hogy nem hogy megállt a fogyás hanem híztam is fél kilót 1 hét alatt. :(
Akkor most már nem tudom mit csináljak.
Adjatok tanácsot légyszi!
Köszi

8 éve
#5060
feketeinci 9
Válasz krisztina19790621 #5059 számú posztjára
Szia!
Nem segít ha kétségbeesel, ezt azonnal fejezd be :)

Valamit elrontottál, ennek szépen nyugodtan gondolj utána.
Megetted minden nap a BMR+100-at? (kb ennyit kell enni a deficithez)
Elolvastad a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6933-as hozzászólásokat?

5 hónapja csinálsz valamit...mindig mást....és lement a kb 20 hét alatt 24 kg. Mégis mit szeretnél? Egy hónap alatt lefogyni 50kg-ot? Rossz hírem van, nem fog menni.

Szóval most szépen, nyugodtan, számolva a kalóriákat olvasd el az a 2 hozzászólást, edd le amit le kell enned, és mozogj mást is, mint amit eddig mozogtál.
Ha most visszajön, nem tudsz mit tenni, mint kordában tartod amennyire lehet.
Ez valószínűleg egy olyan időszakod miatt van, amikor nem etted le a BMR-t ebben a 20 hétben....vagy az egész alatt nem etted le?
Csak Te tudod, gondolj utána.

Ja! Az almaecet sem varázsszer. Valaki kitalálta, gondolom angol tudósok megállapították.....de ne hidd el, nincs tuti módszer. Ha lenne, nem lenne túlsúlyos ember.

Még 1 gondolat...fontos hogy ne add fel! Nekem is visszajött néhány, most figyelek, gondolkodom, kísérletezek...pedig nem kezdtem el mértéktelenül és számolatlanul enni. Meg fogom találni az okát....talán már tudom is...és a problémát megoldva folytatom. Nem adjuk fel!

8 éve
#5059
krisztina19790621
Sziasztok. Másfél hónapja számolok,de 3 hete nem megy lefelé!!! Csak fölfelé!! Ellipszis trénerezek napi 3x 10 percet. De. szénhidrátot és gyümit eszek, du fehérje, zöldség. 2,5 lfolyadékot,vizet iszok egy nap. Márc. 7.én kezdtem a 90 napossal. 14 ment le vele. Mostanáig 24 kg. Azonban ebből már 4-5 kiló visszajött és nem megy le. 3x iszom az almaecetet, 2 dl víz egy evők. Szóval miért nem megy lefelé?? Nagyon kétségbe vagyok esve. Segítsetek,hogy beinduljon. Még 15 kg.ot kell leadnom. Köszi nektek!!

8 éve
#5058
310583 436
Válasz rohonyizsuzsa #5057 számú posztjára
igen, igy mar elfogadhato, de amint bmati is irta, keves az informacio ahhoz hogy velemenyt mondjunk. Olvasd el a hozzaszolasokat amit lousha ajanlott, gondolkozz el rajtuk: eleg kaloriat eszel-e, jok-e a makroid beallitasa es betartod-e azokat, felviszed-e a sajat receptjeidet es jol viszed-e fel, stb. Ha ezeket elolvastad - tisztaztad es meg van kerdesed, jelentkezz, valaki majd mindig valaszol

8 éve
#5057
rohonyizsuzsa 5
Válasz 310583 #5056 számú posztjára
bocsánat rosszul írtam a kezdeti dátumot,az 6.hó 23 így mindjárt más

8 éve
#5056
310583 436
Válasz rohonyizsuzsa #5051 számú posztjára
2 het alatt lement 4 kg- az sok, hacsak nem vagy joval 100 folott. Ebbol azt gondolom tul keveset eszel es ezert allt le a fogyas Sot ha egy hete nem fogysz, akkor 1 het alatt fogytal 4 kg-t, ami nagyon sok

8 éve
#5055
bmati 30
Válasz rohonyizsuzsa #5051 számú posztjára
Így látatlanban azt mondanám, hogy túl keveset eszel és iszol (ami Neked soknak tűnik, az nem biztos, hogy sok is). A gyümölcsök pedig nem feltétlenül előnyösek diéta alatt.
Konkrétabb adatokkal konkrétabb dolgokat tudok mondani. Ha leírod a magasságod, súlyod, életkorod, napi aktivitásodat, napi keretedet, makrotápanyag-arányaid, folyadékbeviteledet, akkor már lesz némi kiindulópont, hogy hol lehet a hiba. Ezen kívül a mozgás mennyisége, milyensége, gyakorisága sem mindegy.

8 éve
#5054
bmati 30
Válasz Katalin63 #5045 számú posztjára
A Ch és a zsír elhagyása szerintem nagyon nagy butaság lenne. A túl alacsony Ch bevitel éppen olyan rossz, mint a túl magas; túl alacsony zsírbevitel mellett pedig néhány kellemetlen dolog fog még jelentkezni, azon kívül, hogy nagyon egészségtelen az alacsony zsírbevitel (a magas is).
CH-t kezdd el 2-2,5 g/ttkg-mal. Ha a következő 4 hétben zsírosodnál, akkor lehet lejjebb venni 1,5-2 g/ttkg közé. 1,5 g/ttkg alá viszont nem nagyon mennék. Ezek lehetőleg lassú felszívódású ételekből álljanak (a zöldségek nagyja ilyen), kivéve edzés után, akkor mehet a gyors. Ezzel kellesz majd játszani, de ne össze-vissza variálj, hanem min. 4 hetet várj az eredményekre. Ha jó, akkor maradj annál.
Zsírból pedig 0,5-1 g/ttkg (optimális lenne a 0,7 g/ttkg). Ennek kb. 2/3 telítetlen zsír legyen (ott is próbálj meg minél több többszörösen telítetlent bevinni), az 1/3-ada pedig telített zsír.
A fehérje 1,2 g/ttkg nagyon a minimum, edzések mellett 1,5-1,8 g/ttkg, nagyon kemény edzéseknél fel lehet menni 2 g/ttkg-ig (ezt majd később).
A napi bevitel BMR+150 kcal legyen (és azt edd is le, tehát lépd túl a keretet egy kevés kalóriával /20-50kcal-val/). Ehhez még hozzájön a sport, aminél az eltöltött idő kb. 70%-át írd be és azt is le kellene enned. Figyelj arra, hogy ne írj be olyan mozgást, amit minden nap végzel (és ugyanannyi ideig végzed), mert az napi tevékenység!
Sok sikert! :)

8 éve
#5053
Lousha 4
Válasz Lousha #5052 számú posztjára
Plusz a menuben is olvasd el, jol hasznalod-e az oldalt, jol viszed-e fel a recepteket stb.

8 éve
#5052
Lousha 4
Válasz rohonyizsuzsa #5051 számú posztjára
Olvasd el a 6932 és 6933 hozzászólásokat a Kötetlen csevegés topikban, es az alapjan gondold at, mindent jol csinalsz-e. Sok sikert!

8 éve
#5051
rohonyizsuzsa 5
6.23.n kezdtem a kalória számlálást és eddig 4 kg fogyást értem el,de egy hete megállt, a mérleg nem mozdul,inkább egy kicsivel többet mutat,miért? Lesz folytatás? Minden nap betartom a maximum kalória fogyasztást,inkább kicsit kevesebb,vegyesen étkezem,gyümölcs,zöldség sovány húsok,sok folyadék,kenyér féle semmi,édesség minimális,.hol a hiba?

8 éve
#5050
feketeinci 9
Válasz Xtras5 #5049 számú posztjára
Szia!
Ugye ezt nem azért ajánlod, mert ebben kevesebb a kalória vagy a ch?
Minden főtt rizs ch tartalma hasonló értékű, ez sem kevesebb a többinél.

8 éve
#5049
Xtras5
Válasz shinita #5043 számú posztjára
Szia. A tescoban van Uncle Bens rizs mely 100g-ban 32g ch-t tartalmaz csak. Ha délben kicsit megakarom nyomni a jóllaktam érzést akkor ebből megeszek 150g-ot...igaz fehér a rizs, de nem számít. Minden másból csak alacsony glikémiás indexűt fogyasztok, ebből nem. Nincs jelentősége egy jó diétánál.

8 éve
#5048
feketeinci 9
Válasz Katalin63 #5045 számú posztjára
Mennyi a kereted ezek mellett a problémák mellett?
Teljesen precíz a számolásod, vagy a bázisról választod be a recepteket?

8 éve
#5047
Katalin63
Kösz hogy írtál. Tisztában is vagyok vele, hogy ez nekünk sokkal nehezebben megy, mert a dokim is azt mondta, hogy kőkeményen kell, hogy le menjenek a kilók.Én viszont tornázom keményen és diétázom is annak érdekében hogy a súlyom csökkenjen.Most voltam vérvételen, nekem állandóan nézik mivel nincs egyik pajzsmirigyem se,a mellék se.De jól be van állítva. Fogyni mégse fogyok.

8 éve
#5046
Lalalila
Válasz Katalin63 #5045 számú posztjára
Nálam ugyanez volt 1 évig, bár nem tudtam, hogy pajzsmirigy miatt, most diagnosztizálnak. Tornáztam, rendesen ettem, és semmit nem mozdult a mérleg. Eléggé elkeserítő érzés.
Viszont kisebb ruhák jönnek rám a torna miatt, mert valahogy összement a testem :), meg legalább nem híztam tovább, én ezt is sikernek könyveltem el mostanra. Ne add fel. Azt olvastam mindenhol, ha be van állítva a gyógyszer, utána meg kell indulnia a fogyásnak. Csak nekünk ez sokkal hosszabb folyamat lesz, mint egy egészséges embernek.

8 éve
#5045
Katalin63
Én nagyon elvagyok keseredve mert stagnál nálam a fogyás padig reggel tornázok és este is. Most nem tudom hogy a pajzsmirigy miatt ilyen nehezen megy le? Vettem én is ezt a pajzsmirigy+slim tablettát remélem jó lesz. Mert nagyon rosszul esik az embernek, hogy mindent megtesz annak érdekében hogy menjen le és semmi. A dokim mondta hogy ez egy türelem játék, de a türelemnek is van határa.Próbálom a szénhidrátot és a zsírt is elhagyni de az is nagyon nehéz. Valaki tud valamilyen tanácsot adni?

8 éve
#5044
Soci
Válasz feketeinci #5033 számú posztjára
Másfél kilót fogytam azóta :)) Köszönöm a hasznos tanácsot!

8 éve
#5043
shinita 2 1
Válasz feketeinci #5042 számú posztjára
Bölcs dolgokat írsz, látom, te is láttál már egysmást. A 800 kcallal jóllakottak, azokat ismerem én is. Hogy hányszor írtam embereknek, hogy tökmindegy, hogy nem éhesek, a testük attól még éhezik így... Van, aki SOHA nem éhes, ha napokig nem eszik, akkor sem. Enni azért még kell.

Azt is milliószor írtam le életemben, hogy a kalóriatöbblet hizlal. Nem a rizs, nem a zsír, nem a tojás, nem a meggyes süti... Bármivel le lehet fogyni, max. nem érdemes vagy egészségtelen. De nem kell aszkétának állni.
A rizsről el tudom képzelni, hogy sokakat egész jól laktat s megfelelő fogyásra. Jó térfogatot ad, ez sokaknak számít, négyszeres vizet is beszív. Én éhes maradok tőle s lenyom a sok gyors szénhidrát, a páromnak pedig 30 deka kell naponta, ha rizses ételeket eszik, de attól még van, akinek jó. Én magam is eszem, jó kis kiegészítés bizonyos ételekhez.
Nem értem, miért kellene párolt zöldségeket enni. Akinek sovány fehérjeforrásai vannak, annak még a zöldség és a fehérje mellé is kell egy kupac kalória, de más esetben is lehet nyersen enni a zöldséget, úgy általában eleve értékesebb. Hatalmas zöldségimádó vagyok, de a párolt zöldséget nem eszem meg én sem. Nem is hallottam soha, hogy kellene :)

Sok fogyózó túlságosan önsanyargatóan él, akár a saját, akár mások ötletei miatt. Pedig egy kevéske ez-az, amit a bigott fogyózók messziről elkerülnek, de nincs vele baj, csak nem "fogyókúrás" (bármit is jelent ez), sokat jelenthet, ha a gasztronómiai élvezetekről van szó, márpedig azok sokunknak igen fontosak.

Viszont mozgás nélkül nagyobb fegyelem kell a kalóriák terén, ez van. Jó étrenddel azért lehet jókat, jóllakottságig enni, azt hiszem.

8 éve
#5042
feketeinci 9
Válasz mano8204 #5041 számú posztjára
Nem tudom ki mondta, de nem is fontos. persze hogy hizlal, minden hizlal amit megeszünk....ha többet eszünk mint amennyit kell.
Nemrégen láttam egy dokumentumfilmet a világ legöregebb embereiről...vagy olvastam a neten? Már nem emlékszem, de egyikük egész életében rizst evett...kínai volt, mit evett volna. Nem volt kövér.
Ehetsz bulgurt is, az is van annyira finom, azt is szeretem, a kalória abban is ugyanannyi, csak jobb a rosttartalma. Az is hizlal, ha sokat eszel belőle :) Egy kajáláshoz én 60g-ot készítek magamnak, akár rizs, akár bulgur. Beledobom az edénykémbe, bulgurhoz 2-szeres, rizshez 2,5-szeres vízmennyiség (a basmatit szeretem), só, felforralom, elzárom alatta a tüzet, és megvárom amíg beszívja és kész. Ha eszek mellé mondjuk 100 g zacskóban sült csirkét, meg 200g körüli uborkát, kb 500 kalóriánál tartok, és ez bizony egy bőséges ebéd vagy vacsora lehet. Fel tudom dobni ezt zöldségekkel is, ha kevesebb a rizs vagy a bulgur, és teszek bele borsót vagy kukoricát...vagy ami eszembe jut és van is otthon.

Nekem a legnagyobb meglepetés ezen az oldalon a töltött káposzta kalóriája volt. Éppen a nagy változtatás első napjaiban kaptam egy ismerőstől egy kis lábaskával, és mivel mindent ehetünk, csak tudni kell mennyi is volt az, megnéztem. Azóta a töltöttkáposzta és a székelykáposzta a diétás közé tartozik a szótáramban. Persze meg kellett tanulni kenyér nélkül enni, de ez is meg van.

Szóval amondó vagyok, ne sanyargasd magad, mert annak semmi értelme, nem kell kínlódni.
Olvasd el kérlek az ajánlott hozzászólásokat, gondolkodj el a BMR fontosságán, és ne hagyd magad rábeszélni arra, hogy kevesebbet egyél mint a BMR!

A rizs pedig nem hizlal, a krumpli sem hizlal (a lányom szerint igen), csak van bennük kalória....de mindenben van. Nem tudom a betegséged mennyire köt ágyhoz, de ha tudsz magadnak főzögetni, nagyon sok új dolgot kipróbálhatnál.
Például én kipróbáltam az édes köreteket a sült húshoz. Bejött.
Emlékszem a nagyimra, aki piszkeszószt főzött a húshoz, meg ettek savanyú helyett befőttet is nálunk. Mostanában valahogy nem, pedig az is finom tud lenni.....egy kis köles és egy kis gyümölcs a hús mellé....mondjuk őszibarack?

Mi dől el agyban? Az agyamra megy ez a mondás....amikor éppen lehülyéznek, akkor minden agyban dől el. Itt is nagyon sokan el tudják hitetni magukkal, hogy 800 kalóriával tökéletesen élnek, nem is tudnak többet enni. De ez teljesen felesleges, és ráadásul káros kínlódás! Ha szükség van a szerveinknek arra hogy megegyük a BMR-t, akkor miért éheztetjük magunkat? Melyik szervünket nem etetjük? Miért neveljük arra a szervezetünket hogy tartalékoljon? Nem tudjuk megenni a BMR-t mert nincs rá pénzünk?
Ezt azért nem gondolnám. Akkor mi az oka? Ha fogyni akar valaki, akkor ne szoktassa már a saját szervezetét a tartalékolásra, és még el is hiteti magával hogy nem éhes, és marha jól csinálja, mert keveset eszik!

Nem győzködlek, mert te fogod eldönteni mit csinálsz majd.
Mint ahogy Te döntöd el azt is hogy mit eszel. Én mindent, csak odafigyelek, és azt javaslom tedd Te is ugyanezt, olvass, és örülj az eredményednek.

8 éve
#5041
mano8204
Válasz feketeinci #5040 számú posztjára
többre számitottam, azt mondták agyba dől el megeszem e a párolt dolgokat ez nem igaz tavaly 6honapig fogyoztam bele esett a tél sokszor ettem párolt dolgokat és sajnos kihánytam a végén ma meg már meg se eszem inkább levest eszek. a rizsre is azt mondtak hizlal

8 éve
#5040
feketeinci 9
Válasz mano8204 #5039 számú posztjára
Úgy tűnik nem jöttek be a tanácsok, amiket eddig kaptál és megfogadtál.
Attól hogy nem mozogsz, még a szerveid működnek....a BMR-re szükséged van akkor is.
800-1000 kalória nem elég erre.
Mitől is vagy elégedetlen?
11 hét alatt 12 kg-ot adtál le. 100 fölött ez teljesen tökéletes eredmény.

A párolt dolgok meg...tényleg nem túl ízletesek. Én grillezett, zacskóban sült csirkéket eszem leginkább, vagy pörköltet, paprikást, főzelékeket, és mindenféle köretet, a krumpli és a rizs sem ördögtől való.
Edd le nyugodtan a BMR-edet, és bele fog férni ízesebb kaja is. Most pedig lehet vissza fog jönni valamennyi.....micsoda butaság ilyen keveset enni.....ne csináld!

Olvastad már a 6932 és 6933 hozzászólásokat a kötetlen csevegés topikban?
Ok, tudom a te helyzetedben a sport nem annyira érdekel, de a BMR leevésének fontossága tuti érdekes lehet.

8 éve
#5039
mano8204
Sziasztok én május 24en kezdtem 124kg val most 112kg vagyok es elégedetlen . napi 800 -100 kaloriát eszek meg mivel mozgoni nem birok lebénultam most ujra leállt a fogyás .Azt mondtak ha leáll a fogyas egyek kevesebbet más azt mondja egyek többet most melyik a jó? már 3szor lefogytam 30-20 kg at többen ajánlátották egyet párolt dolgokat no igen csakhogy a korábbi fogyokuraim során megundorodtam a párolt dolgoktol még a csirkét se birom megenni .Kitartas mindenkinek remélem pár nap és beindul ujra a fogyasom

8 éve
#5038
bmati 30
Válasz dave99 #5037 számú posztjára
Mivel sok kalóriát kell bevinned, így a napi 5-6 étkezés alap legyen. Jó fehérjeforrás még a húsokon kívül a tojás (a sárgájával óvatosan, mert rendesen meg tudja dobni a zsírt), ezen kívül a tengeri halak (én jelenleg tőkehalfilézek), alacsony zsírtartalmú tejtermékek (sajtok, túró, stb.). Ott vannak még a növényi fehérjeforrások is: borsó, bab, gomba, lencse, szója, stb. Ha szilárd kajából be tudod vinni legalább a felét, akkor egy részét pótolhatod táplálékkiegészítőből (edzés utánra amúgy sem ártana egy tejsavófehérjét beszerezni). Ha csak étkezést akarsz kiváltani, akkor jobban jársz egy kevert (designer) fehérjével, mert olcsóbban kijössz.
Mivel még az átmozgató edzéseknél tartasz, így maradj a 160 g-os fehérjéhez közelebb. Majd, amikor jön a bontott edzés, ami keményebb lesz, akkor lehet emelni, de remélhetőleg addigra a súlyod is csökkenni fog valamennyit, így az 1,8-2 g/ttkg fehérjebevitel is kevesebb lesz, mint a mostani maxod, azt pedig már könnyebb lesz bevinni.
A CH-ról annyit, hogy az esetedben közel 3 g/ttkg szénhidrát, ami inkább a súlytartáshoz kell (bár ez erősen testalkat- és napi aktivitás függő). Általában 1,5-2 g/ttkg CH-ra való visszavétel sokat szokott segíteni. A zsírbevitel pedig nem árt, ha megvan a 0,7 g/ttkg, mert segíti a zsírban oldódó vitaminok felszívódását, emellett mivel egy részét vissza kell alakítania szénhidráttá, így azzal is elmegy némi energia, ami segíti a kalóriaégetést is, ott van még az emésztés segítése is. Mindezek mellett az esszenciális zsírsavak segítik a zsírégetést és az egészséget is.
Gyümölcsökhöz annyit, hogy viszonylag alacsony fruktóztartalommal bírjon, ne egyél belőle sokat és minél inkább alacsony GI legyen. Ebből kivétel az edzés utáni étkezés, aminél alap legyen a közepes vagy magas GI, de ott sem túl sokat kellene enni (esetedben max. 65 g CH, de inkább 40-50 g), és ott is kerülni kellene a magas fruktóztartalmú gyümölcsöket. Edzés utánra jó visszatöltő a banán.
Étkezésekről annyit, hogy edzés előtt 2 órával fogyassz lassú felszívódású CH-t némi fehérjével, edzés után gyors felszívódású CH sok fehérjével, lefekvés előtt pedig lassú felszívódású fehérje. Reggeliben legyen fehérje, de ott a lassú felszívódású CH domináljon.

8 éve
#5037
dave99
Válasz bmati #5035 számú posztjára
Köszönöm!
A folyadékbevitelem 4 liter meg szokott lenni mindig (csak vízből), halolaj kapszulát 2 hete vettem, azóta szedem is. Gyümölcsöt nem igazán szoktam enni, nem is tudom mik a "jó" gyümölcsök igazából. Szerzek be multivitamint. Az edzéseim csak átmozgatóak, a fórumon azzal kapcsolatban tájékozódtam mielőtt elkezdtem.
A válaszodat olvasva, és az utóbbi két hetemet végignézve lehet meg is van a baj. Ahhoz képest amit írtál nagyon alacsony a zsírbevitelem, a szénhidrát meg inkább 300g körül szokott lenni, ez lehet így sok. Ilyen hatalmas mennyiségű fehérjét mivel lehetne bevinni, a napi 0,5-1kg csirkemell/hal az egyetlen járható út?

8 éve
#5035
bmati 30
Válasz dave99 #5034 számú posztjára
Szia!
Alacsony volt eddig a kereted, még most is az. Az adataid alapján 2700 kcal alá nem mennék. Ehhez még hozzájön a sport (a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt se ártana pluszban leenni).
A súlyzós edzések megakasztják a kilókat, ha most kezdted. Némi türelem kellesz, 2-3 hét és megindul a fogyás. Remélem, hogy az első 8 hétben csak átmozgató edzéseket végzel...
A rostbeviteled tartsd 20-30 gramm között. A folyadékbeviteledről nem írtál, ezt tartsd napi 5 liter felett (lehetőleg vízből fedezd). Ekkora folyadékbevitelnél figyelj oda a vitamin- és ásványi anyagbevitelre. Mérsékelten fogyaszthatsz gyümölcsöt. Fogyassz sok zöldséget, illetve tengeri halat (utóbbit a fehérje és az omega 3 bevitel miatt). Ha nem megy a halazás, akkor be kellene szerezni táplálékkiegészítő formájában halolaj kapszulát. Ha kevés zöldséget fogyasztasz, akkor egy ásványi anyag kiegészítő sem ártana. A multivitamin pedig alap legyen, mivel mérsékelt gyümölcsbevitel mellett nem sok vitamint tudsz bevinni.
A CH bevitelt ne próbáld meg nagyon leszorítani, 200 gramm alá nem mennék a helyedben, de egyelőre 260 grammal próbálkoznék. Fehérje min. 160 gramm legyen meg (felmehetsz 260 grammig). A zsírbevitel pedig 90-130 gramm között.
Sok sikert! :)

8 éve
#5034
dave99
Sziasztok!

28 éves férfi vagyok, 178cm és 131 kiló jelenleg. Nagyjából 4 hónapja számolok, ebből az első kettőben ledobtam 12 kilót, 2000kcal napi kerettel. Megállt a fogyás, olvasgattam a fórumon, aminek a hatására felemeltem a keretet, úgy hogy heti 1 kg fogyást állítottam célnak, fogyókúrás makrókkal, így 2550kcal-t ajánl az oldal, amit igyekszek leenni, makrókat betartva, de így is teljes stagnálás van, mérleg nyelve nem modul 1,5 hónapja semerre. Ráadásul 3 hete elkezdtem heti 3 alkalommal súlyzós edzéseket végezni, plusz 1-2 alkalom aerób edzés (szobabicikli, gyaloglás), de eddig ez se hozott változást.

Szeretném tudni, hogy ez a keret még mindig alacsony, vagy mit csinálhatok rosszul szerintetek?

8 éve
#5033
feketeinci 9
Válasz Soci #5032 számú posztjára
Majd azért meséld el, hogy ez segített-e, vagy nem változott a stagnálásod.

8 éve
#5032
Soci
Válasz feketeinci #5031 számú posztjára
Köszönöm az infót, állítottam a makrókon.

8 éve
#5031
feketeinci 9
Válasz Soci #5030 számú posztjára
Mi lenne, ha a makró arányokon változtatnál?
Például így:
https://peakshop.hu/girl/kaloriaszamitas-makro-modra/

Ez csak egy kicsit más mint a tiéd.....de ki tudja?
http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2015/07/egeszseges-fogyas-jol-beallitott.html

8 éve
#5030
Soci
Az utolsó 3-5 kilóval küzdök, gyakorlatilag lassan egy éve ingadozik 2 kiló föl-le, de nem tudok 63 alá menni. Ugyan tavaly óta 10-el csökkent a testzsír%-om, és már a normál tartományban van a mérés szerint, de még nagyon sok a "puha" rajtam.
A napi keretet tartom, makrókat is, bár a zsír néha kicsit túl fut (max. 10-zel). Fehérje 30, ch 40, zsír 30 %-ra van állítva.
Hetente 2x kettlebel, 2x futás padon, 1x mindig más, bicaj, vagy bármilyen csoportos női torna.

Lenne valakinek tanácsa, ötlete, hogy mit változtassak?

8 éve
#5029
ElvisHP
Én amúgy gondoltam már rá, hogy lemérem a cicák kajáját is, mert ők is túlehetik magukat:). Bár az enyémek egyelőre rendesek, na meg annyit kergetik egymást, hogy szerintem lemozogják.

8 éve
#5028
310583 436
Válasz Katalin63 #5026 számú posztjára
Meg cask 1 hete kezdted merni! Szerintem azelott joval BMR alatt ettel, ha most beallitottad a keretet BMR +100 -15 -re, valoszinu tobbet eszel mint azelott! Arra figyelj meg oda, hogy a pontos meres mellett a felvitt etelek "informacioi" is jok legyenek! Vagyis: ha csomagolt akarmit eszel, ellenorizd le, hogy a csomagon ugyanaz az informacio ( kal, szh, F, Zs) szerepel-e mint amit te a meglevo listabol kivalasztottal annak az etelnek; Ami te fozol, azt felviszed-e sajat receptnek, vizzel, elparolgassal? Ezenkivul iszol-e eleget, jol van-e beallitva a kereted, tartassz-e 1 pihenonapot a tornaban minden heten?. Amugy ha eddig BMR alatt ettel es most felvitted a kereted, meg hizas is bekovetkezhet az elejen, mig a szervezet leall az "ekezo uzemmodban" mukodni, majd beindul a fogyas. Ne stresszelj rajta, mert az cask art, legy turelmes. Ja, es meg valami: a makroid fogyokurasra vannak-e allitva, es sikerul-e betartani , meg amit eszel azok a "jo" kajak-e ( marmint nem Cukor, feher liszt, finomitott olaj, stb)?A merest pedig hamar meg fogod szokni, mar automatikusan minden amire szemet vetettel hogy befald a merlegen landol ( volt eset nalam, hogy meg a cicaknak kimeritett tap is a merlegen landolt, tiszta megszokasbol). A sajat recept hasznalata nagyon fontos, mert legtobb recept ami szerepel itt az nem jo ( nincs benne viz vagy elparolgas) meg a te mittudomenmilyen eteled nem ugyanaz mint az enyem- mas mennyisegu hus,zoldseg viz, miegymas van benne

8 éve
#5027
ErrOrka 4
Válasz Katalin63 #5026 számú posztjára
Szedjen magnéziumot és kálciumot! Ha a fogyókúrából és a megnövekedett vízfogyasztásból eredő tápanyaghiány van, akkor megoldja, és nem lesznek görcsök. Vércukor-szint rendben van?

8 éve
#5026
Katalin63
Jó olvasni a hozzászólásokat mert az ember mindig tanul valamit belőle. Én ezeket a méricskéléseket nem nagyon szeretem, bár csinálom. A mozgás nagyon jó nem is tudom hogy eddig miért nem csináltam. Bár ma reggel nem tornáztam mert hihetetlenül fáj a vádlim mind a két lábamnál, már napok óta. Éjszaka húzza a görcs a lábamat de olyan helyeken ahol eddig soha. De a mérleg még mindig nem mozdult meg. Bármilyen segitséget szivesen fogadok.

8 éve
#5025
bmati 30
Válasz hamika21 #5024 számú posztjára
Szia!
Ha tényleg stagnál (min. 3 hete nem mozdul) a súlyod többször is, akkor valamit rosszul csinálsz (valószínűleg a kajálásokkal lesz gond). "A kaja be van tartva" ez így elég sok mindent jelenthet. Megvan a napi kalória, a makrotápanyagok rendben vannak, a mikrotápanyagbevitel, a rostbevitel és a folyadékbevitel is?
Mozogj intenzívebben, erősíts, heti 4 edzés elég, csak csináld kellően intenzíven, azaz max. 1 óra alatt tudd le. Használj nagy súlyokat, kellően nehéz gyakorlatokat (saját testsúlyos gyakorlatoknál ugyanez), amiből egy sorozatban 12-15 ismétlésnél többet már nem tudsz megcsinálni és azokkal edzz, illetve mindenhová erősíts.

8 éve
#5024
hamika21
Hali, milyen gyakran jöhet ez a stagnálás? nekem volt most vagy 3 hétig utána megint megindult kb 2 hétig és most 4 napja már megint semmi ugyan úgy edzek heti 4x2 órát + a kaja is rendesen be van tartva.

8 éve
#5023
feketeinci 9
Válasz Csabi76 #5020 számú posztjára
Ami nálunk van, az nagyon gáz.
Először még csak-csak jót mérhetett...talán....esetleg......de másodszor a magasságomat sem találta el!!! 10 centivel azért nem lehet mellélőni !!!!

8 éve
#5022
bmati 30
Válasz Csabi76 #5020 számú posztjára
Ha kézzel is meg kell fogni és úgy mér, akkor viszonylag pontos lehet, de ott is sok mindentől függhet a mérés eredménye. A bőrredő mérés szerintem még mindig pontosabb.

8 éve
#5021
bmati 30
Válasz Karisz #5019 számú posztjára
Persze, hogy lement annyi. Ledobtad a vizet és az izmok tápanyagait. Várj pár napot és közel annyi leszel, mint voltál, amikor visszatöltenek.
Este pedig sosem mérünk, mindig reggel, WC-zés után, de még evés előtt.
Bőrredő mérővel (kaliperrel) tudsz, de ha nincs otthon, akkor tolómérő, esetleg körző (hegy nélkül), csak akkor legyen egy vonalzód vagy mérőszalagod is. A 7 pontos mérés 2 emberes, a 3 pontosat egyedül is el tudod végezni, viszont ez kevésbé pontos.
3 pontos mérés:
http://shop.builder.hu/prg_fat3.htm4
A 7 pontos mérést pedig levették a nőknek és ha jól emlékszem, akkor valamennyire különbözik a férfiakétól. :/
Egyébként a testzsírszázalék értéke adja az egyik legjobb viszonyítási pontot, hogy jó irányba haladsz-e a fogyással/tömegeléssel.

8 éve
#5020
Csabi76
A kérdéshez kapcsolódva, a gyógyszertárakban lévő testzsírszázalék mérő mennyire hiteles szerintetek?

8 éve
#5019
Karisz
Válasz bmati #5013 számú posztjára
Csak egy napot csináltam a "léböjtöt" (tegnap) és ma már folytattam az eredeti normàlis keretemet. Tegnap reggelhez képest -2 kg ma este... Szóval legalább valami történt :) Köszi a tippet, már korábban meg fogadtam, kb 2-3 hetente szoktam kilengős napot tartani (+5-600 kcal) az anyagcsere felpörgetésre, mindig müködött eddig, de most a hétvégén az sem segített, sőt talán még ronthatott is a helyzeten (nem tudom nem mérem magam minden nap). Amúgy a centik szépen elindultak megint lefele, szóval remélem most vége a stagnálásnak... (Fél év alatt 8 kg ment le folyamatosan és csak most volt ilyen hosszú súlyállàs. Derék -10cm, csípő -5 cm, comb -3 cm, kar-vádli -1,5).
A kajálásra iszonyúan figyelek és rengeteg hasznos tanácsot betartok, amit itt évek óta javasoltok egymásnak (nagyon figyelem a beszélgetéseiteket, sokat lehet tanulni :) )
Segíts kérlek, hogyan tudok itthon bőrredőt mérni? Ehhez kell valami spec.eszköz?

8 éve
#5018
Lousha 4
Válasz uvegteszta #5017 számú posztjára
Ha jól emlékszem Katalin63 korábbi leírásaira, akkor igen kevéssé valószínű, mivel emlékeim szerint nagyon-nagyon keveset eszik, saccra jóval BMR alatt, és főleg kardió jellegű tornát végez. (Ha rosszul emlékszem, bocs.) Egyik sem teszi valószínűvé az izomépülést. Inkább a túl kevés kalória miatti stagnálásról lehet szó. Ha megszokássá válik a mérés és jól lesz beállítva a keret, majd elindul.

8 éve
#5017
uvegteszta
Válasz Katalin63 #5014 számú posztjára
Egyszerű a válasz. Betartott diéta mellett azért csak a körfogatodban látod a változást, mert sokat tornázol. Ha zsírégetés mellett épül az izomzatod, akkor a súlyod növekedhet, ugyanis az izomszövet nehezebb a zsírszövetnél.

8 éve
#5016
bmati 30
Válasz Katalin63 #5014 számú posztjára
Mivel még nem mértél, így ne csodálkozz, hogy stagnálsz vagy nem úgy fogysz. Egyébként pedig 3-4 hét stagnálás után lehet elkezdeni nézegetni, hogy mi lehet a gond (általában a kajálás).

8 éve
#5015
310583 436
Válasz Katalin63 #5014 számú posztjára
Nem kell turelmetlenkedni, a szervezetunk nem gep, amit beprogramozunk napi (heti) x fogyasra es azt az utemet tokeletesen betartja! En a -17 kg. ( szuk 9 honap alatt) ugy ertem el, hogy neha egy telses honapig lifteztem 1 kg-n belol, ( most pl a 77- 78 kozott), sot neha meg nagyobb kozokben is, aztan beindult es ment le egymas utan 2-3 kg, igy tovabb. A lenyeg, hogy ne stresszeljetek rajta, erezzetek jol magatokat a ( mar kissebb!)borotokben, es legyetek turelmesek.

8 éve
#5014
Katalin63
Nekem is ez a gondom hogy második hete a mérleg meg se mozdul. Nem tudom hogy a pajzsmirigy okoz -e gondot? De úgy látom másnak is van ilyen gondja.
Igaz én még ma kezdtem el méricskélni a dolgokat de mindig kis adagot ettem és salátákat főleg meg halat mivel azt nagyon szeretem. Reggel is tornázok és este is.
Mégse mozdul meg a mérleg. És az a szörnyű hogy a centibe meg látom hogy megy lefele. Ez érdekes nem ?

8 éve
#5013
bmati 30
Szia!
Nincs sok értelme. A mérlegre pedig nincs mit adni. Végezz el egy 3 vagy 7 pontos bőrredő mérést, többre mész vele, mint ezekkel a mérlegekkel.
Átmeneti stagnálás lehet, de az 3-4 hét alatt lemegy. Csinálj egy csalónapot, amikor rendesen feltöltöd a CH raktáradat és utána állj vissza a napi ritmusodba. Elvileg ennek ki kellene billentenie.
Továbbra is azt tudom mondani, hogy a kajálással lesz a gond (nem megfelelő mennyiség, elosztás, makrotápanyag-eloszlás, folyadékbevitel, rostbevitel, mikrotápanyag-bevitel, stb.).
Szükség esetén dobok egy e-mail címet és írsz. :)

8 éve
#5012
Karisz
Kedves Bázisolók! Mivel már több mint 3 hete stagnálok, csinálnék egy 2-3 napos léböjtkúrát. Nincs szilárd étel, nincs kávé sem. Csak ásványvíz és 5-6 étkezésre centrifugált gyümölcslé zöldséglé és este fehérje. Mi a véleményetek ezekről a tisztító kúrákról? Hátha beindítja megint a fogyást mert már nincs jobb ötletem.
Márciusban Beurer testzsírmérős személyi mérleggel mértem magam, most 3 hónap múltán így alakultak az eredmények (ami azért szerintem egész jó visszaigazolás hogy jól csinálom az átmeneti stagnálás ellenére):
03.01. Suly84,7 zsir34,9 viz48,4
Izom32,4
06.07. Suly81,9 zsir33,0 viz49,8
Izom32,9

8 éve
#5011
bmati 30
Válasz Karisz #5009 számú posztjára
Persze, lehet inni, nem kell feltétlenül edzés után fogyasztani, hanem külön étkezésként is lehet kezelni.
A leírással ebben az esetben ne foglalkozz, a legtöbb fehérjére ráírják, hogy tejjel fogyasztható, viszont akkor lelassul a felszívódású és lerontja a biológiai értékét (kevésbé fog hasznosulni). Tejjel esetleg a lassú felszívódásúakat érdemes keverni, de én ezt sem ajánlom a fent említett BÉ miatt.

8 éve
#5009
Karisz
Válasz bmati #5007 számú posztjára
Húú, nagyon köszönöm hogy ilyen alaposan összefoglaltad!
Máris elkezdtem beikttni a változtatásokat. Jó az a honlap, tényleg remek tornavideók vannak, nem terhelnek annyira túl.
Nem is tudtam hogy nem szabad tejjel keverni ( mert a leírásában így ajánlják). És az olyan napokon ahol nem sportolok pluszban, de a fehérjeketetemet nem töltöttem ki, lehet inni egyszerüen azért hogy a fehérjekeret meglegyen? ( persze kalóriakereten belül maradva).
Amugy még mindig nem mozdul a súlyom semerre. Még sosem stagnált ilyen sokat (3 hét). De mostmár remélem csak elindul...

8 éve
#5008
Bojtika 3
Bmati, javaslom, hogy ez is kerüljön a "kötelező olvasmány" kategóriába, mert remekül összefoglaltad, és bár személyre szólónak szántad, tökéletesen tartalmaz egy csomó általános tudnivalót!

8 éve
#5007
bmati 30
Válasz Karisz #5003 számú posztjára
A saját testsúlyos edzésekből is vannak eltérő intenzitásúak. Itt az intenzitás nem mindegy. Pl.: hiába guggolsz 40-50-et egy sorozatban, azzal már csak állóképességet növelsz; ha erőre akarsz menni, akkor nehezítsd, olyan gyakorlatot válassz, amiből 5-15 megy maximum egy sorozatban (pl.: felemás guggolás vagy egylábas guggolás labdával/labda nélkül, stb.).
A zsírégető zónás edzés az aerob edzés egy fajtája, mint ahogy a kardió edzés és az egészségmegőrző edzések is, csak más a pulzustartománya. Az aerob edzések olyan edzések, ahol a pulzusod a max. pulzusod 80%-a alatt marad. A tartományok pedig így néznek ki: 50-60% egészségmegőrző zóna, 60-70% zsírégető zóna, 70-80% kardió zóna. Ami 80% felett van, az az anaerob zóna, ekkor már kapkodod a levegőt.
Az intervallum edzés ezeket a pulzuszónákat variálja. Két variáció van: vagy állandó intenzitású edzést végzel a zsírégető zónában vagy közepes intenzitású intervallum edzést a kardió és az egészségmegőrző zóna között (a magas intenzitású intervallum kezdőknél szóba sem jöhet). Én az állandóra szavaznék, mert erősítő edzések mellett könnyen lehet, hogy az intervallumtól másnapra izomlázad lesz és nem tudsz majd rendesen erősíteni, de ha időhiányban szenvedsz, akkor marad az intervallum, de csak óvatosan.
Az erősítő edzések az anaerob zónában vannak, azaz a gyakorlatok közben/után kapkodnod kell a levegőt, akkor megy fel kellően magasra a pulzusod. A pihenőidőben (ami 1-5 perc) le fog esni, de ne engedd nagyon leesni (egészségmegőrző zóna alá).
Ha már mindenképpen videóra akarsz tornázni, akkor itt nézz szét:
https://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Pipáld be az erősítő edzéseket (strength training), illetve a teljes testes edzéseket (total body) és keress 20-45 perces videókat. Az első 8 hétben csinálgasd ezeket (válassz ki 3-at és ugyanazt a 3-at csináld 8 hétig, majd keress másik 3-at, amit a következő 8 hétben csinálsz, aztán lehet osztottan edzeni). Az edzések között min. 1 pihenőnapod legyen. Ha izomlázad lenne és edzés után 2-3 nappal is érezd, akkor csinálj egy rövidebb átmozgató edzést (toning) és azon a héten hagyd ki azt a videót, ami arra a napra esett volna.
Multivitamin alap legyen, viszont nem árt, ha komplex ásványi anyagot szedsz, mert jobban jársz, mintha így "darabokban" szeded össze.
A fehérjét nem rontjuk le tejjel, azt csak vízzel szabad keverni! A tejsavófehérjének az a lényege, hogy nagyon gyorsan felszívódik (kb. fél óra), de ha tejjel kevered, akkor elnyújtja és lerontja a felszívódását.
A magas zsírtartalmú ételekkel óvatosan, a zsírod maradjon 0,7 g/ttkg körül (1g/ttkg-ig fel lehet menni). Lehetőleg telítetlen zsírokat próbálj meg fogyasztani.

8 éve
#5006
Karisz
Igen pont ez a furcsa a dologban hogy eddig nem csináltam "rendesen". És most hogy szigorúbban veszem, pont most stagnál?! Befolyásoló betegségem sincs, hormont nem szedek. Csak meglepődtem és gondoltam megkérdezem Tőletek hogy hátha valamit nagyon elnéztem... Lehet hogy az erősítő edzésektől hirtelen "bedurrantak" az izmaim, ami nehezebb mint a zsir ugye... Es gondoltam ez jo, mert igy az erösebb izomzat több zsirt tud égetni ugye... Nade türelmetlen vagyok hogy még nem látom az eredményt?
310583 sok sikert és kitartást kívánok Neked is!! Lefog menni! Néha amúgy is jót tesz ha "felpörgeted" az anyagcserét egy kicsit!

8 éve
#5005
310583 436
Válasz Karisz #5004 számú posztjára
Ha semi betegseg - pl paizsmirigy- nincs a hata mogott, es "rendesen" csinalod, szerintem cask turelem kerdese. Sajnos nekem a -17 kg-bol( 8 honap ota) epp most maszott vissza 2, negy napi kiruccanas es nem szamolas utan. remelem hamar le is megy!

8 éve
#5004
Karisz
Válasz 310583 #5002 számú posztjára
Igen, 2013-óta bázisolok, csak saját receptekkel és mindent automatikusan mérek (5 szem áfonyát vagy diot is); sőt a családom már meg is mosolyog, szerintük nem ettől fogok fogyni... De hát működik! Imádom a bázist, az életem része, els tudom képzelni nélküle!
Csak lelombozott hogy mikor elhatározom hogy na akkor a korábbi 100-200 kcal-ás napi kerettúllépés helyett mostantól betartom szigoruan, ésa mozgást is komolyabban veszem, akkor ahelyett hogy lenne eredménye, megáll a fogyás...

8 éve
#5003
Karisz
Válasz bmati #5001 számú posztjára
Ajjajj, fogalomzavar... Elnézést, igazad van, nem aerobic, hanem egyszerűen saját testsúlyos tornagyakorlatokat csinálok, (a neten fellelhető videókra, pl Péntek Enikő, Tatarek Rezső). A zsírégető zónás aerob edzésen pontosan mit értessz? Intervallum edzést? Miért nem előny hogy megdupláztam a mozgást? Azt hittem ettől majd jobban beindul a fogyás...
Halat heti min.2x eszek, imádom! Szedek multivitamint minden nap és pluszban krómot, magnéziumot és CLA-t (BTUSA). A mozgások után szintén BioTech-es Iso whey Zero Protein port ertek a "fehérjeshake" alatt (28%-os tehéntejjel). Arra mindig figyelek hogy a mozgások csak 70%át vigyem be, sőt, igazából a sport mellé majdnem minden nap sétálok 1-1,5 órát, de azért nem írom be mert lehet hogy már ez napi aktivitás, hiszen fél éve így teszek.
Azért ma reggel már 1,5-kgval kevesebbet mutatott a mérleg, aminek örülök de inkább a cemtiket szoktam jobban figyelni, az meg egy honapja nem mozdult, ezért is sokalltam be.
Köszönöm a gyors választ, és a hasznos tanácsokat. :)
Akkor a kardio helyett mit is csináljak?

8 éve
#5002
310583 436
Válasz Karisz #5000 számú posztjára
Biztos betartod a keretet es a makrokat?Mindent lemersz amit eszel? Sajat receptjeidet hasznalod, vizzel,elparolgassal? Mert ezeken azert nagyot lehet csuszni!

8 éve
#5001
bmati 30
Válasz Karisz #5000 számú posztjára
Szia!
Benne van az is, hogy nagy melegben másképpen viselkedik a szervezet. Továbbá az aerobic nem erősítő torna, hanem kardió torna, szóval itt egy kicsit elcsúsztál. Két hete duplájára emelted a mozgást, ami nem feltétlenül előny. A kardió hanyagolni kellene, helyette zsírégető zónás aerob edzést végezni 30-60 percben. Erősítésnek pedig vagy saját testsúlyos erősítések (megfelelően nehéz gyakorlatokkal) vagy súlyzós edzés (szintén megfelelően nehéz súllyal). Gyümölccsel óvatosan, alacsony CH ide vagy oda, mert lehet, hogy alacsony a szénhidrátértéke, de attól még lehet magas fruktóz tartalma, amit szintén hátráltató tényező. A napi 4 liter folyadék abszolút nem sok, ebben a nagy melegben (pláne ha edzel), nyugodtan feltornázhatod 5-6 literre is, csak gondoskodj a megfelelő ásványi anyag bevitelről.
A mikrotápanyag bevitelről nem írtál semmit sem. Itt nem ártana egy jó multivitamin és egy jó (komplex) ásványi anyag kiegészítő. Ha nincs rá keret, akkor hagyd el az L-karnitint, mert az kevésbé fontos a fent említett dolgok mellett. Ha jobban el vagy eresztve és nem fogyasztasz sok tengeri halat, akkor egy omega 3 kiegészítő sem lenne hátrány. A fehérjeshake alatt pedig remélem tejsavó fehérjét értesz és nem shake-et, mert nagyon nem ugyanaz a kettő. Az utóbbinak nem feltétlenül túl magas a fehérjearánya és mellette sok CH és zsír is van, utóbbira pedig edzés után semmi szükség. Edzés után viszont alap legyen a fehérje mellett a gyors felszívódású CH!
Lenne még olyan kérdésem is, hogy nincs-e túlbecsülve a napi aktivitásod? A mozgással töltött idő kb. 70%-át írod be?
A türelem pedig tényleg nem hátrány, ha emeltél a sportadagokon, plusz ez a "jó" idő eléggé be tud tenni; ha 4 hétig stagnálsz, akkor viszont elkezdhetsz gyanakodni, hogy bibi van a kajálásoddal.

8 éve
#5000
Karisz
Sziasztok! Én már régóta bázisolok, kisebb-nagyobb sikerekkel (2 évvel ezelőtt 18kg-adtam le az első szülèsem utàn). Most a második baba után megakadtam, egy kérdéssel fordulok hozzátok, mert valami nem stimmel. Lassú ütemű fogyásom ( nem abszolut szigoruan, de azért nagyjából betartva a kereteket-fél év alatt 8kg) elkezdett stagnálni. Két hete újra átnéztem a beállításokat, de minden rendben volt, a keretem a BMR felett van, a fogyás tervezett üteme 0,6 kg/hét, 166cm-hez most 81 vagyok. Két hete a korábbi heti 3x40 perc kardio edzesemet igy változtattam: heti 6 nap mozgás: 3 erösitö teljes test torna(aerobic) 30 perc felváltva 3 nap kardiozással ( szobabicikli). Sport előtt L-karnitin, utána fehérjeshake. 4L-vizet minden nap megiszok, és az étkezésnél is nagyon betartom a keretet és a fogyókúrás fehérje-szh-zsír arànyokat, továbbá minden javasolt diétás utasítást (semmi pékáru, semmi nass, -csak alacsony szh gyümölcs-, sok rost, zöldség). Nem értem hogy ha mégjobban betartok mindent és többet is sportolok miért stagnál a súlyom, sőt még 1 kg fel is jött, és a centik sem mennek egy hónapja lefele. Szerintetek mi lehet a baj? Vagy csak nagyon türelmetlen lettem? :)

8 éve
#4999
bmati 30
Válasz Yunie #4996 számú posztjára
Szia!
Nagyon keveset eszel. Nem írtad, hogy hány éves vagy, én 17-nek vettelek most és akkor Neked min. 1800 kcal-t kellene enni naponta sport nélkül. A sportos napokon ettől többet.
Eddig éheztetted magad, ezért ha megemeled a kereted, akkor 2-3 hétig el fog tartani, mire újra fogyni fogsz és addig 1-4 kg is felkúszik majd.
79 kg nem rossz ehhez a magassághoz, 1-2 kg-ot még fogyhatsz, de annál többet szerintem felesleges, inkább állj át súlytartóra és formásodj. A trx jó választás, már ha jó az edző és nem túl hosszú egy edzés. A napi 1 óra biciklit ne írd be sportnak, mert napi tevékenység. Heti 3 erősítő edzést kellene végezni. Ha nincs ennyi trx edzésed, akkor egészítsd ki saját testsúlyos vagy súlyzós gyakorlatokkal. Az edzéseket ne egymást követő napokon végezd.
Arra figyelj még az étkezések mellett, hogy napi 20-30 gramm rostot vigyél be és igyál sok folyadékot (min. 4 litert naponta).
A továbbiakat megtalálod a kötetlen csevegés 6932-es és 6933-as hozzászólásában.
Sok sikert! :)

8 éve
#4998
Lousha 4
Válasz 310583 #4997 számú posztjára
Kotetlen cseveges, 6932 es 6933.

8 éve
#4997
310583 436
Válasz Yunie #4996 számú posztjára
ha November ota vagy basis-lako, akkor kicsit tobbet kellett volna olvass az oldalon-forumon!! Az 1000-1200 napi kal tul keves, normalis hogy beallt a stagnalas, a szervezeted atallt ehezo uzemmodba!Most nem tudom pontosan, de valahol a 6700 koruli hozzaszolasban jo alaposan le van irva egy rakas fontos tudnivalo, keress vissza, vagy valaki majd megirja pontosan hanyas. A fogyas is November ota tul gyors ( nem egeszseges) es stagnalas utan johet a visszahizas ( jo-jo efektus) Mindig a BMR+100-150 napi kaloriat kellene bevinni az egeszseges es tartos fogyashoz, es figyelni a makrokat is.

8 éve
#4996
Yunie
Sziasztok !
Tavaly november óta fogyókúrázom..akkor 106kgról indultam..
Elején gyors lementem 95-re majd 90-re sőt 85re is.. aztán megállt pár hétre majd le 82re. Ekkor kicsit többet ettem tavaszi szünetben és visszamentem 85re... viszont azóta májusig lementem 79-re.
És úgymájus óta 1 pici se ment le.
napi 1000 kalóriát fogyasztok néha 1200-1300 de nem szokott több lenni...viszont nem tudom mit csináljak már.
:D nem tudom mit csináljak mert most már lassan odajutok hogy nem fogok enni vagy nem is tudom mit csináljak..de kezd a lelkivilágom kissé összetörni.
Bár édesanyám és egész család már kezd bolondnak tartani mondván hogy 183 cm magassághoz 79 tökéletes.. viszont én 70 szeretnék lenni...
Mozgást a héten kezdtem el trx-re járok a többi nap pedig 1 óra bicikli

8 éve
#4995
ElvisHP
Válasz 310583 #4994 számú posztjára
Igen, a BMR-em csak 1500 (alapjárat kcal: 2078). Az eszemmel tudom, hogy ahogy korábban fogytam, az volt egészségtelen, csak az ember türelmetlen, na...:).

8 éve
#4994
310583 436
Válasz ElvisHP #4993 számú posztjára
az1800 BMR felett 100-150 kal-val van-e? Ha nem, akkor nem jo a beallotas.
Ha igen, akkor turelem es kitartas. En 8 honap alatt fogytam 16 kg-ot, de volt olan hogy egy egesz honap alatt 0.5 kg ment le!. Meg olyan is, hogy kerek 2 kg-ot tancolt fel a merleg, az egesz grafokonom egy szep cikcakkos vonal. Tehat:TURELEM

8 éve
#4993
ElvisHP
10 napja állok a 67,6-on:(. Illetve persze közben egyszer felment 68-ra, aztán vissza, de nem nagyon mozdul. Mivel 6 nappal ezelőttig 1900 kcal volt a napi keretem (heti -0,16 kg), és utána állítottam 1800-ra (heti -0,25), végülis ANNYIRA nem fura. 26 napja csinálom, az elején gyorsan lement 69-ről 68 alá, csakhát aztán a fene se gondolta volna, hogy utána rögtön így megáll...:)

8 éve
#4992
Bojtika 3
Válasz Bettymami #4991 számú posztjára
Igen.

8 éve
#4991
Bettymami 2
Köszönöm a válaszokat!
Akkor beleestem én is a túl keveset evők kategóriába... Tehát a mostani BMR 1688, akkor most 1800 körül kellene ennem. És tuti biztos, hogy néhány hét után úgy is be fog indulni a fogyás?

8 éve
#4990
Baraniko
Válasz bmati #4988 számú posztjára
Köszönöm a gyors választ! Így teszek, megyek az orvoshoz.
A vízfogyasztást ettől függetlenül is növeljem az általad említett 4,5 literre?

8 éve
#4989
bmati 30
Válasz Bettymami #4985 számú posztjára
Itt van a baj. Neked nem edzős napokon min. 1900-1950 kcal-t kellene enned, az edzős napokon ettől többet.
Ha most átállsz a nagyobb keretre, akkor 2-3 hétig 1-4 kg visszamászhat, de utána meg fog indulni a fogyás.

8 éve
#4988
bmati 30
Válasz Baraniko #4987 számú posztjára
Szia!
A víz visszatartása általában az izmokban történik. Napi 2 liter víz édeskevés, Neked 4,5 liter felett kellene fogyasztani naponta. Amennyiben a bokád és a lábfejed dagad, az annak a jele, hogy ízületi problémáid vannak. Akkor szokott a szervezeted ilyen részeket vízzel körbevenni, amikor sérülés van (pl.: kezdeti ízületi gyulladás). Ez lehet szimplán napi túlerőltetéstől, nem kell ahhoz nagyon edzeni, elég ha kis intenzitással végzed ugyanazokat a mozdulatokat, így észre sem veszed, de pár hét alatt túl tudod erőltetni. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni, mert később már komolyan fájhat és a gyógyulás hetekig/hónapokig is eltart.
Egy szó, mint száz, irány az orvos!

8 éve
#4987
Baraniko
Sziasztok!
5 héttel ezelőtt kezdtem el az oldal segítségével a régóta halogatott életmódváltásomat. Igyekeztem minél többet Tőletek itt a fórumon a korábbi hozzászólásokból elolvasni és megtudni, a kezdeti hibákat így sikerült is korrigálni, most mégis tanácstalan vagyok. Az első 6 nap alatt 2,3 kg-tól sikerült könnyebbé válnom, ami csupán annak volt köszönhető, hogy a rendszer által felkínált 1200 kcal környékén étkeztem. Hamarosan stagnálás és emésztési problémák léptek fel. Ekkor kezdtem el olvasni a fórumot, majd rögtön láttam a hibát és korrigáltam a BMR+100 kcal értékre a napi bevitelt. Természetesen nálam is a hízás következett, szükséges volt 2 hét, hogy a szervezetem elfogadja az új feltételeket. 116,2 kg-ról indulva 113,2 kg-nál tartok, de a fogyás nem egy egyenes mentén halad, inkább egy fűrészhez hasonlít. A fogyás ütemével meg is tudok békélni, hiszen a rajtam lévő 40-50 kg-ot kisfiam születése után 10 év alatt sikerült magamra "építeni". Közel 2 hete a szervezetem elkezdett vizet visszatartani, de annyira durván, hogy a bokám és a lábfejem bedagadása miatt időnként lábbelit nem tudok felvenni. Rosszabb a helyzet azokon a napokon, mikor az eddigi napi 1,5 litert megpróbálom feljebb vinni akár 2 liter fölé. Itt is a fokozatosság elvét igyekszem betartani, de ez a vizesedés most elbizonytalanított. Az elmúlt pár hétben kivizsgálásra kórházba kellett befeküdnöm, ott számos vizsgálatot elvégeztek más okból kifolyólag, de az orvosnak is feltűnt a bokaduzzanat mértéke. A vérből végzett laborvizsgálatok mindent rendben találtak, EKG úgy szintén. Az elmúlt napokban próbálkoztam vízhajtó teával is, reggelre valamennyire csökkent a panaszom, nem feszült ilyen szörnyen a duzzanattól a bőröm sem, azonban már a délelőtt folyamán ismét a triplájára duzzadt minden.
Ezeket a panaszokat más is tapasztalta az életmódváltás során? Várjak, hogy netán a fogyással ezek a panaszok is enyhülnek vagy ijedjek meg és azonnal menjek a háziorvoshoz? Előre is köszönök minden hasznos tanácsot!

8 éve
#4986
310583 436
Válasz Bettymami #4985 számú posztjára
10kg-nal kb 100 kkal-val csokken a BMR, tehat szerintem meg most is tul keveset eszel, ha 1800 volt a kezdeti BMR-d. Ez lehet egyik oka a stagnalasnak, mert ilyen esetben ( mikor joval BMR alatt eszel) beindul egy gyors fogyas, majd a szervezet atall "ehezo uzemmod"-ba es kezd raktarozni, jon a stagnalas, majd lehet hizas is. Amugy meg az egeszsegednek is art. Szerintem at kellene allitsd BMR + 100-ra, persze vissza fog maszni par kilo, mig a szervezet ujbol atall, aztan meg beindul a fogyas. Akkor sem less egy szep csokkeno egyenes vonal a grafikonod, lesznek sulyemelkedesek, ujra csokkenes, de ez nem hizas, fugg a kajatol, mennyi vizet tart vissza a szervezet, mennyit iszol, meg mit tudom meg mitol. En peldaul 8 honap alatt fogytam 16 kg.ot, volt honap amikor cask egy fel kg-ot, volt amikor 2.5 kg-ot. Nem kell stresszelni rajta, turelem es kitartas

8 éve
#4985
Bettymami 2
Válasz bmati #4984 számú posztjára
Köszönöm a válaszod :)
De igen, igazad van. Most, hogy újra (jobban) átnéztem a beállításokat, valóban a BMR alatt eszem... Akkor, amikor nekiálltam, beírtam az adataim, a BMR 1803 volt, és abból indultam ki, hogy annál kevesebbet kell bevinnem... Végül napi 1200-at állítottam be, mert ennyiket olvastam diétában is.... Tul.képp egész jól hozzászoktam, javarészt sikerül is tartanom 1300-ig és alatta.

8 éve
#4984
bmati 30
Válasz Bettymami #4983 számú posztjára
Szia!
A fogyásod számomra túl gyorsnak tűnik. Biztos, hogy nem eszel a BMR-ed alatt vagy közelében?
2-3 havonta vagy 8-10 kg-onként érdemes újra beállítani az értékeket Ilyenkor a kezdeti súlyodhoz a jelenlegi súlyodat add meg és addig állítgasd a heti fogyásodat, amíg a BMR-ed felett 100-150 kcal-val nem lesz a napi kereted. A BMR lassabban csökken, mint a napi kereted, ezért előbb-utóbb utoléri a BMR-t, amiből gond lehet, ezért is kell folyamatosan újraírni a beállításokat.

8 éve
#4983
Bettymami 2
Sziasztok!
Februárban kezdtem neki ennek a számlálásnak...
3 hónap alatt le is ment 10kg, akkor majd 1 hónapig csak egy helyben toporogtam...
Aztán 2 héttel ezelőtt úgy tűnt, hogy beindult megint, ebben a 2 hétben eltűnt megint 2kg, viszont napok óta megint csak állok... A kérdésem az lenne, hogy arra gondoltam, talán kellene valamit átállítanom, és a mostani súlyom szerint új beállításokat csinálni?!? Mert logikusan gondolva ugye nem annyi vagyok, tehát változtak az értékek...Ha igen, ezt milyen közönként, illetve kg-valtozasonkent célszerű megcsinálni?
Köszi előre is!

8 éve
#4982
SzVAgnes
Válasz bmati #4979 számú posztjára
Olyan hihetetlen,hogy ennyi kalóriát meg lehet enni egy nap :)
Ma ráálltam a mérlegre, feljött 1,5 kg...de kitartok

8 éve
#4980
bmati 30
Válasz lendreka #4972 számú posztjára
Szia!
Keveset eszel! Éhez üzemmódban van a szervezeted. Min. 1900 kalóriát meg kellene enned (amikor sportolsz, akkor a sporttal töltött idő kb. 70%-át is be kellene írni és le is kellene enni). Mozgáshoz heti 3 erősítő edzést beiktatni, ami teljes testes legyen és ne egymást követő napokon végezd, alkalmanként 20-45 percet. A folyadékbeviteledet 5 liter felett tartsd naponta.
Olvasd el Te is a Kötetlen csevegés topic 6932-es és 6933-as hozzászólását.

8 éve
#4979
bmati 30
Válasz SzVAgnes #4971 számú posztjára
Biztos, hogy az volt a baj.
Ha eddig alatta ettél, akkor 1-4 kg is visszamászhat a következő 2-3 hétben, de utána meg fog indulni a fogyás.
Étkezésekre és edzésre a kötetlen csevegés topicban a 6932 és 6933 hozzászólásokat kellene elolvasni.

8 éve
#4978
310583 436
Válasz SzVAgnes #4975 számú posztjára
ja, es ami meg fontos: lehetoleg vidd fel es hasznald a sajat receptjeidet, mert amik fel vannak irva 90% nem helyesek es konnyen becsaphatod magad: vagy joval tobbet vagy joval kevesebbet eszel valojaban mint amit kiszamol a basis a rossz recepttel

8 éve
#4977
310583 436
Válasz SzVAgnes #4975 számú posztjára
csirkemell, pulykamell, - ill mindketobol maj, teljes kiorlesu pektermekek, vagy rozskenyer, zoldsegek barmilyen, fove, sulve, nyersen, tojas ( vigyazat a zsirral), napi kb 1 adag gyumolcs, sovany tejtermekek, ZABPEHELY -szuper jol laktat es rengeteg fele keppen lehet elfogyasztani- buzacsira, chia mag, quinoa, hajdina, csicseriborso, paszuly, lencse, olajos magvak ( dio, mogyoro, napraforgomag, kaju, stb - vigyazata zsirral). Szoval ezek a jo kajak, de neha belefer a keretbe egy kis "hambol kirugas" is, egy muzliszelet, egy kocka csoki ha nagyon kivanod - de egy ido utan mar nem igen fogod kivanni az edesseget, cask ritkan. Ha pedig neha megesik hogy valamilyen alkalommal "bedisznolkodsz" -pl torta, nemi alcohol, es jol tulleped a keretet, nem kell bepanikolni, sem "potolni", masnaptol folytatod normalisan es semi tragedia. ( volt olyan nap hogy pont duplajat ettem a keretemnek) - cask ne legyen gyakori vagy rendszeres.Hat ezek jutnak eszembe.

8 éve
#4976
ErrOrka 4
Válasz lendreka #4972 számú posztjára
A kötetlen beszélgetés/ kötetlen csevegés topicban a 6932 és 6933 hozzászólásokat olvasd el. Nagyjából képbe kerülsz.

8 éve
#4975
SzVAgnes
Válasz bmati #4970 számú posztjára
Étkezésekre mit tudnátok javasolni?

8 éve
#4973
ErrOrka 4
Válasz lendreka #4972 számú posztjára
Állítsd kb alapjárat -300ra, vagy BMR +100-ra. Perpill éhezik a szervezeted.

8 éve
#4972
lendreka
Szia!
35 napja csinálom, 2217 az alapjáratom, 1288 ra állítottam be.
114-ről kezdtem és sajnos semmit nem fogytam!
40 éves vagyok, ülőmunkát végzek.
Mi lehet a baj?

8 éve
#4971
SzVAgnes
Válasz bmati #4970 számú posztjára
Köszönöm a segítséget! Eddig 1080 kcal volt beállítva, akkor ez lehetett a gond? :( Annyira amatőr vagyok ebben sajnos még

8 éve
#4970
bmati 30
Válasz SzVAgnes #4969 számú posztjára
A folyadékbevitelt 4 literre kellene feltornázni, mert a 2 liter nagyon kevés; 2-3 naponta 2-3 dl-lel többet iszol és előbb-utóbb eléred a célt.
A kalóriakeret pedig 1750 kcal legyen. Ezt a heti fogyás állítgatásával add meg, ne fix keretként! A keretet edd is le, azaz inkább néhány kcal-val lépd túl (max. 50-nel), mint hogy alatta maradj.

8 éve
#4969
SzVAgnes
Válasz bmati #4968 számú posztjára
Szia!
Mozogni egyenlőre nagyon keveset mozgok.
29 éves vagyok, 2 l vizet meg szoktam inni egy nap

8 éve
#4968
bmati 30
Válasz SzVAgnes #4961 számú posztjára
Szia!
Lehet pár oka:
- túlságosan keveset eszel
- most/nem régen kezdtél el mozogni
- kevés rost/folyadék/zsír, ami belassította az anyagcserét
Nem írtad, hogy hány éves vagy. Most én 35-nek írtalak, ekkor min. 1700 kcal-t kellene enned napi szinten (plusz a sporttal töltött idő kb. 70%-át beírni és azt is leenni pluszban).

8 éve
#4967
bmati 30
Válasz hammond #4960 számú posztjára
Persze. :)

8 éve
#4966
ElvisHP
Válasz SzVAgnes #4961 számú posztjára
Én ezekről nem tudok olyan sokat, de az egyik alapvető szabály, hogy minimum a BMR-ed felett kell enni 100-150 kcallal, nem tudom, hogy ezt tartod-e?

8 éve
#4965
SzVAgnes
Akkor a napi keretnél valamit elállíthattam, mert az jóval kevesebb, mint a BMR érték :(

8 éve
#4964
ElvisHP
Válasz SzVAgnes #4961 számú posztjára
Én ezekről nem tudok olyan sokat, de az egyik alapvető szabály, hogy minimum a BMR-ed felett kell enni 100-150 kcallal, nem tudom, hogy ezt tartod-e?

8 éve
#4963
ElvisHP
Válasz SzVAgnes #4961 számú posztjára
Én ezekről nem tudok olyan sokat, de az egyik alapvető szabály, hogy minimum a BMR-ed felett kell enni 100-150 kcallal, nem tudom, hogy ezt tartod-e?

8 éve
#4962
ElvisHP
Válasz SzVAgnes #4961 számú posztjára
Én ezekről nem tudok olyan sokat, de az egyik alapvető szabály, hogy minimum a BMR-ed felett kell enni 100-150 kcallal, nem tudom, hogy ezt tartod-e?

8 éve
#4961
SzVAgnes
Sziasztok,
segítséget szeretnék kérni Tőletek! Paraméterek: 171 cm magas vagyok és 81 kg. Elkezdtem egy hónapja itt az oldalon rögzítgetni az evéseket, odafigyelek, hogy mindig értéken belül maradjak, eredményem viszont nincs :( Ma mérekeztem, 82,5 kg-ot mutatott a mérleg.
Mit csinálok rosszul?
Segítségeteket előre is köszönöm!

8 éve
#4960
hammond
bmati!

irhatnék neked én is?

8 éve
#4959
Kovacsmelinda
Válasz bmati #4958 számú posztjára
Köszi, felírtam!:-D

8 éve
#4958
bmati 30
Válasz Kovacsmelinda #4953 számú posztjára
Szia!
Mindenképpen a BMR felett 100-150 kcal-val értéket javasolnám, nem hiába írom ezt szinte mindenkinek. Egyébként a szakértő sem beszél feltétlenül mellé, de az olyan alacsony bevitel csak a versenyfelkészülésekre való (és gondolom Te nem arra készülsz). :)
Makróknál teljesen egyedi a dolog, de azt szoktam mondani, hogy zsírból 0,5-1 g/ttkg (általában ez 30% körül alakul), fehérje mozgásfajtától függően 1,2-2 g/ttkg (1,2, ha nem edzel, 1,5, ha könnyű fizikai munkát végzel vagy közepes intenzitással edzel, 1,8 ha nehéz fizikai munkát végzel vagy könnyű fizikai munka mellett edzel, 2, ha keményen edzel vagy nehéz fizikai munka mellett edzel). A maradék pedig mehet CH-ba, de ott is legyen meg min. 1,5 g/ttkg. Általában a fogyókúrás beállítás jó kiindulópont.
A kalóriák miatt ne aggódj. Én jelenleg 2600-3100 kcal között mozgok és fogyok (könnyű fizikai munka+edzések). A CH 3-4 g/ttkg, a zsír 0,8-1 g/ttkg, a fehérje 1,5-2 g/ttkg között mozog.

8 éve
#4957
bmati 30
Válasz zitusek #4946 számú posztjára
Szia!
Szerintem 165 cm-hez 61-63 kg lenne az ideális (testalkattól függően). Mivel gondolom az alakoddal nem vagy megelégedve, ezért ne a súlyodat nézd elsődlegesen, hanem a testzsírszázalékodat mérd (lehetőleg 7 pontos bőrredő méréssel).
Heti 3 teljes testes erősítést kellene végezned, alkalmanként 20-45 percet. A futást végezheted kiegészítésképpen, de csak egészségmegőrző vagy zsírégető pulzuszónában alkalmanként 30-60 percet külön napokon vagy közvetlenül erősítés után (én a külön napra hajlanék).
A felugrás miatt ne aggódj, az izmok ilyenkor vizet tartanak vissza, illetve másnap visszatöltöd a CH raktárakat és amiatt megugrik a súlyod, akár 1-2 kg-mal is (függően a CH, fehérje és folyadékbeviteltől). Ha a gyógyszered jól van beállítva, akkor nem fog nagyon hátráltatni a fogyás során.
Még annyit, hogy ne stresszelj rá ennyire, mert az rontani fogja a fogyást (stresszhormonok szabadulnak fel, amik csökkentik a zsírégetést/izomépítést és úgy általában a hozzáállásnak is ártanak).

8 éve
#4956
Kovacsmelinda
Válasz Lousha #4954 számú posztjára
:-D Természetesen szabad, ez egy fórum. :-D Én is így éreztem, ezért írtam ide! ;-)

8 éve
#4955
ElvisHP
Válasz zitusek #4952 számú posztjára
Beírtam az adataidat, és a BMR-ed 1361, szóval az itt olvasottak alapján minimum 1461 kcalt kéne enned naponta, de ezt majd a nálam tájékozottabbak kifejtik:).
Viszont szerintem semmi értelme heti egynél gyakrabban mérlegre állni,Nekem az volt a kedvencem, amikor 68,2-ről hirtelen leugrott 67-re, ez volt két napig, majd vissza 68,5-re, aztán 67,5 lett. Mivel z az érték a heti mérlegelésre esett, így beírtam.
Persze én sem tudom megállni, hogy ne álljak minden nap a mérlegre, de igyekszem mindig tudatosítani magamban, hogy a pillanatnyi érték nem jelent semmit. Sőt, mivel nálam a heti fogyás terv kb 0,2kg, talán igazából kéthetente lenne igazán érdemes mérlegre állni.

8 éve
#4954
Lousha 4
Válasz Kovacsmelinda #4953 számú posztjára
Ha szabad belepofadzani, en szemely szerint elobb hallgatok bmatira, mint arra a holgyre, mert bmatinak lehet, hogy nem ez a szakmaja, ellenben baromi sok energiat fektetett bele, hogy megtanulja ezeket a dolgokat a sajat hasznara, ergo elegge motivalt volt, hogy jol elmelyedjen a temaban. Plusz a tapasztalat is azt mutatja, hogy amit javasol, azzal jobbara van eredmeny. Kb. az a kivetel, ha az embernek van valami egeszsegugyi problemaja, ami hatraltatja a folyamatot, vagy ha becsapja magat a szamolasokkal. Az emlitett holgyet ellenben szemely szerint annyira tartom szakertonek, amennyire egy kormot szuksegesnek a... tudod hova :)
Kb. mindenkinek extrem alacsony kaloriat javasol a jelenlegi sulyahoz kepest, minimalis ch-t, ami szvsz baromi egeszsegtelen, hacsak pl. cukorbetegseg miatt nem szukseges, extrem magam feherjebevitelt, illetve olyan edzesterveket, amiket kello motivacio nelkul egy atlagos haziasszony ketto percig sem fog tartani, ergo netto idopocsekolas, viszont garantaltan kudarcelmenyhez vezet.

8 éve
#4953
Kovacsmelinda
Kedves bmati!
Lehetséges tőled személyes tanácsot kérni? Egy ideje stagnál a súlyom. Írtam itt egy szakértőnek, de egy darabig nem válaszolt, én meg közben sok fórum bejegyzést elolvastam. Ezek alapján átállítottam a számokat: kalória bmr+100, makrókat fogyókúrára, illetve a sportnak a 70%-át rögzítem. Közben a szakértő válaszolt: kalóriára azt írta max 1200-1400 (most 1660), illetve a makrókra is mást adott meg. Kezdem elveszteni a fonalat :-(. Egyelőre maradtam a ti tanácsaitoknál, nézem ahogy megy felfelé a súlyom ;-), de ti azt mondjátok, ez normális, úgyhogy nem esem kétségbe. Még :-D . Szóval lehetséges, hogy kapcsolt felhasználóként esetleg megnéznéd, hogy mit kéne másképp csinálnom?
Válaszodat előre is köszönöm!

8 éve
#4952
zitusek
jaj de jó, ezek szerint ez normális dolog, és működni fog nálam is a dolog. Tulajdonképpen már reggeli mérésnél is megnyugodtam , mert lejjebb ment a súlyom. Nagyon köszönöm a segítséget és támogatást. Azért ez az 1300 kcal os evés nem nyújt túl nagy lehetőségeket az embernek...én csokizom is csak nem annyit amennyit szeretnék, csak ami belefér...
Nekem is a következő gondolatom már a súlytartás, és h ez mostantól már örökké így lesz? Pár hónappal ezelőtt szinte bármit ehettem mégsem híztam semmit , nem tudom mi történt azóta.

8 éve
#4951
ElvisHP
Válasz feketeinci #4950 számú posztjára
Ja, oké, értem:). Én mondjuk kifejezetten nem szeretem megnyitni az oldalt, amikor nem érzem eléggé az elhatározást, mert olyankor mindig azt fogad, hogy túlléptem, túlléptem... akkor is, ha csak súlytartásra van beállítva. És meggyőződésem, hogy máskor is ennyit eszem, és nem hízom 68kg fölé, viszont ha folyamatosan látom, hogy ez sok, tuti amiatt fogok hízni:).
Igaz, most, amikor végre nekiálltam a fogyónak, az elején most is voltak túllépések, de próbáltam mozgással ellensúlyozni, így szinte mindig max csak a súlytartásig jutottam.

8 éve
#4950
feketeinci 9
Válasz ElvisHP #4948 számú posztjára
Az is előfordulhatna, de szerintem nem annyira bonyolult a dolog, a hiányzó infó az, hogy novemberben letettem a cigit is. Attól még a kalóriákra figyeltem, de január közepétől jöttek a falási rohamok, és az édesség utáni vágy.
Ezen volt nagyon nehéz uralkodni, ráadásul az egyetlen (szerintem) stresszoldómat is letettem.
Ha nem lenne a Bázis, már rég feladtam volna. Egyszer a lehetőség miatt, hogy tudom figyelni könnyedén hogy mi történik velem, de van itt pár ember is, akik segítettek ebben a helyzetben (lehet nem is tudnak róla).

8 éve
#4949
310583 436
Válasz zitusek #4946 számú posztjára
sak semi stress, a szervezetunk nem robot, hogy be van programozva egy heti sulyvesztes es azt az utemet koveti. Nekem meg 1 kg -ot is ugrott fel a merleg nyelve a dieta betartasaval, sot mikor bedisznolkodtam mert a sors ugy hozta akkor 1.5 kg-ot is, de aztan par nap mulva esik egyet. Volt honap amikor 2.5 kg is ment le 1 honap alatt, volt amikor cask 0.5 kg. A lenyeg, hogy egeszsegesebben eszel, odafigyelsz es lassan haladsz a celod fele.Nem kell surgetni es foleg stresszelni rajta

8 éve
#4948
ElvisHP
Válasz feketeinci #4947 számú posztjára
Jól értem, hogy január óta nem mozdul a súlyod, pedig a kalóriabeállítás alapján kéne? Hogy lehet ez?:O Ilyenkor nem lehet, hogy valami egészségügyi ok áll a háttérben?

8 éve
#4947
feketeinci 9
Válasz zitusek #4946 számú posztjára
Szia!
Persze hogy előfordul :(
Ráadásul én már lassan 2 éve gyógyulok itt, és mégis előfordul.
Már leadtam 35kg-ot, aztán tartottam a súlyomat ez év januárig szépen.....aztán visszamászott 5 kg.
Itt brékelek nap-mint nap....nem mondom hogy néha nem mozdul lefelé, de nincs túl sok sikerélményem.
Azt sem mondom, hogy feleslegesen lógok itt, mert ha nem így lenne, már tuti rengeteget felszedtem volna, így legalább figyelem mi történik, és van esélyem hogy rájöjjek mi is történik velem.

Fél kiló lehet éppen víz is, amit esetleg visszatart a szervezet egy izomláz miatt.

Nekem régebben is visszajött valamennyi, tehát nem volt lineális a csökkenés. A grafikonom inkább egy fűrészhez hasonlít.
Amíg figyelünk nincs gond szerintem.

8 éve
#4946
zitusek
Sziasztok,

új vagyok és két hete kezdtem. 38 éves nő vagyok 165 cm és 60,5 kg. Célom az 58, sokaknak ez nevetséges lehet, de sok bajom van, ami miatt azt gondolom, nekem talán nem megy úgy, mint annak, aki nem küzd ilyen betegségekkel: Pajzsmirigy alulműködésem van, ami gyógyszerrel normálisra be lett állítva, meg inzulin rezisztenciám, amire szedek mercformint.
Kezdetben a mennyekben jártam h szigorúan tartva a diétát szinte napról napra araszolt le a súlyom, erre most hétvégén, amikor nem tudtam mérlegre állni, de egymás után két nap is elmentem futni, és tartottam a diétát, majdnem fél kiló visszaugrott ! Ilyenkor teljesen kiborulok, hogy van ez? Nektek is előfordul ilyen, h nem csaltok a kajával és sportoltok mégis visszafelé halad a súly? Engem tök kiborít.
Légyszi írjatok valami bátorítót :(

9 éve
#4945
bmati 30
Válasz kapor2 #4941 számú posztjára
Szia!
Egyetértek teper-rel. Annyit mondanék még, hogy a futást nem feltétlenül kellene abbahagyni, csak az intenzitáson és a távokon kellesz csökkenteni. Az tény, hogy jobban járnál az erőedzésekkel, amiből heti 3 ajánlott lenne nem egymást követő napokon, a köztes napokon pedig lehet futni (regenerációs jelleggel). Heti 1 pihenőnap viszont kötelező.
A 170 cm-hez pedig 66-68 kg körül kellene lenned. Ha elkezdesz erősíteni, akkor úgyis ledobod a zsírt, az alakot pedig úgyis az izom adja, ezért is célszerű erre rámenni, továbbá hatékonyabb lesz a zsírégetés is.
A testzsírszázalék mérést pedig erősen ajánlott végezni, hogy tudd jó irányba haladsz-e (lehetőleg a 7 pontos bőrredő mérést, mert az a legpontosabb).

9 éve
#4944
teper
Válasz kapor2 #4943 számú posztjára
A testzsír miben számít? Mindenben. Szerintem ez az érték lenne az alapja minden elkezdett diétának, ez lenne a lényeg. Amennyiben ez csökken vagy nem változó tömeggel, de csökkenő méretek mellett legalább szinten tartod az jó. Ha esetleg növekszik, az nagyon nem jó. Ebből tudhatod, hogy jó-e az irány amit éppen követsz. Ebből tudod kimókolni, hogy helyes irányba tartasz vagy sem, és ha jó időben tudomásod van erről, akkor tudsz a folyamaton változtatni. Vagyis eléggé fontosnak gondolom.

UpDate: a véleményem erről a kérdésről azóta nem változott, tehát #4601, #4278 ugyanitt.

9 éve
#4943
kapor2 16
Válasz teper #4942 számú posztjára
Teljesen jol kajalok, nem egeszsegtelenul adtam le az elmult 20kgot sem. Ezt a reszet mar nagyon vágom. :D a testzsir szazalek miben szamit?

9 éve
#4942
teper
Válasz kapor2 #4941 számú posztjára
Kérlek használd a centit, szerintem az elég fontos lenne. A másik fontos dolog lenne a testzsír százalékod, mert ezt már önmagában beszédesnek tartom.
A heti 3x futás az tök jó, és azt sem állítom, hogy keveset mozognál, de valahogy meg kellene tartani, sőt rápakolni a meglévő izomzatra, ez tök jó lenne. Ha napi szinten rádobnál még 200Kcal-t, és a heti 3x futás helyett izomépítésbe kezdenél, ez legyen bármilyen jellegű, és itt csak a képzelet szab határt mozgásba, szerintem hasznos lenne.
A matek az egy dolog, de egyébként jól tudod, hogy a heti 7000Kcal az elméletileg eredményes lehet, de csak akkor ha jól és jót kajáltál. Ha minden klappolna, akkor meg csak türelem, és türelem... megítélésem szerint testzsírszázalék mérés lenne a fontos, és rögtön tudnád, hogy merre tovább.

9 éve
#4941
kapor2 16
Válasz teper #4940 számú posztjára
Köszönöm a válaszod :) centit nem szoktam mérni, viszont nem hiszem, hogy az valtozna, mivel csak futni jarok hetente 3x az meg nem sok izmot csinal. A cél testsuly 57 kg lenne. Lehet, hogy keves a mozgas? Viszont minden heten 7000kcal minuszba vagyok. És ugy tudom ennyi kell heti egy kilo minusz leadasahoz.

9 éve
#4940
teper
Válasz kapor2 #4939 számú posztjára
Szia! Először is szeretnék gratulálni a mínusz 20kg-hoz, mert az nem kis dolog!
A látszólagos sikertelenségnek 1000 és 1 oka lehet, de egyáltalán nem szükséges a diétára rágörcsölni, mert a nagy görcsölés közben még az is elképzelhető, hogy simán csak kompozíciót váltasz, és semmi okod a parázásra. Hétről-hétre mit mondanak a célruháid, mit mond a centi, és mit mond a testzsír százalékod? Az igazi jó kérdés az lenne, hogy vajon Te mindent elkövettél-e a siker érdekében? Egyébként ha hölgy vagy (ezt feltételezem), akkor ehhez a magassághoz egyáltalán nem is biztos, hogy kevesebbnek kellene lenned. Ez nagyrészt attól függene, hogy mennyire vagy sportos alkat, mennyit mozogsz naponta, és főleg, hogy az milyen jellegű mozgás.?

Elolvasásra feltétlenül ajánlanám ezt:
http://shop.builder.hu/t/k/amit-a-zsiregetesrol-tudnod-kell
https://hu.scribd.com/doc/226992065/Amit-a-Zsiregetesrol-Tudnod-Kell-pdf-1 -ha nem akarnál regizni.

Szerintem nagyon olvasmányos és tömör összefoglaló, de így is érint minden olyan fontos kérdést, területet, ami lényeges lehet, amit elképzelhetően kifelejtettél, esetleg figyelmen kívül hagytál.

9 éve
#4939
kapor2 16
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Már fogytam 20kgot (ez alatt egyszer sem volt stagnálás), majd egy évig nem diétáztam és most 1hónapja ujra dietazom, viszont a súlyom nem akar mozdulni. 65,4 kg vagyok már 3. hete (170cm). Ha tudtok adjatok kérlek tippeket amivel ujra beindithatnam a fogyast. Előre is köszönöm! :)

9 éve
#4938
dslang80
Válasz Fanna31 #4936 számú posztjára
Szia, a fogyás az nem lineáris. nézd meg hogy mennyit fogysz átlagban 1 hónap alatt. Ha túl keveset eszel a szervezeted az izmaidat fogja elégetni (túlélo mód) és raktározza a lerakódott zsírt. Eleinte gyorsabb a fogyás hiszen foleg vizet veszítesz. A kalória beviteled 300-500 kalóriával legyen kevesebb mint ami a szintentartásodhoz szukséges. Ha az anyagcseréd drasztikusan lelassult akkor túl keveset eszel. Ami még fontos hogy rengeteg vizet igyál (semmi mást), sok-sok zoldséget egyél, fehér húst, esetleg édes krumpli vagy barna rízs. Heti 3x próbálj meg súlyzós edzést vagy HIIT cardiót végezni. Emellett ajánlhatom az étkezési szokásodat az ún idoszakos bojtolés (intermittent fasting) "szabályaira" alapozni. Nagyon roviden annyi, hogy egy nap 16 órán át nem eszel, 8 órán belul pedig beviszed a kalória szukségleted. Angolul rengeteg video van fenn róla a neten, elmeséli hogyan is mukodik. Próbáld ki és menni fog lefele a mérleg :-)

9 éve
#4937
bmati 30
Válasz Fanna31 #4936 számú posztjára
Szia!
Ha megállt a fogyásod, akkor valószínűleg alacsony a kereted vagy túl alacsony súlyra akarsz fogyni a magasságodhoz képest.
Ezen kívül valószínűleg túl kevés rostot és folyadékot fogyasztasz. Napi 20-30 gramm rostot kellene bevinni és minimum a testsúlyod 20-adát literben meginni.
A mozgással hogy állsz? Az is elég jelentősen tudja befolyásolni a dolgokat.

9 éve
#4936
Fanna31 8
Sziasztok 31 éves vagyok eddig fogytam 7 kilót aminek nagyon örülök :-) csak az lenne a problémám hogy kb 1,5 -2 hete semmi változás nincs pontosan betartom a szabályokat /sőt van amikor jóval kevesebbet eszem/és pontosan le mérem az ételt amit elfogyasztok! Sajnos amióta eszt az étrendet követem sajnos nem olyan az anyagcserém mint kellene Szeretnék segítséget kérni tőletek!!

9 éve
#4935
Lousha 4
Válasz 310583 #4933 számú posztjára
Részemről sosem éreztem, hogy az égvilágon bármi íze lenne :) Persze érzem, hogy valami van a vízben, de íze az nincs, főleg ha gyorsan megiszod, nem várogatsz, hogy elkezdje felszívni a vizet.

9 éve
#4934
310583 436
Válasz Lousha #4928 számú posztjára
Bocsi, teaskanalra gondoltam ( en azzal kavarom a kavemat)

9 éve
#4933
310583 436
Válasz feketeinci #4931 számú posztjára
koszi, hat en valahogyan lenyeltem teaskanalnyit 1 pohar vizzel, majd utannakuldtem meg egy pohar vizet, nem valami jo izu, de lenyomom . Viszont Lousha azt irta keves 1 teaskanal, 1 evokanalra fel kellene emeljem, remelem sikerul

9 éve
#4932
79Erika
köszi a válaszokat, akkor kitartok. Remélem hamarosan beindul a fogyás

9 éve
#4931
feketeinci 9
Válasz 310583 #4924 számú posztjára
Én nem tudom vízzel lenyelni.
A tejbezabimba teszem a zabpehely s a zabkorpa közé :)
Hogy ezt reggelire, ebédre vagy vacsorára eszem meg, az változó, nem is eszem minden nap, de ma például 5 órakor ilyen elővacsora féle lett belőle, mert éhes voltam de uzsihoz már késő volt.

Ha nem tejbezabi, akkor reszelt almára szórom, ami közé esetleg keverek egy kis sajtot, vagy cottage cheese-reszelt alma keverékébe teszem. Ezt gyorsan megeszem, és nem zavar az utifűmaghéj benne, ezek általában uzsonnák.

Van olyan nap amikor nem eszek belőle, akkor sincs semmi gond, de következő nap már tuti kívánom, és ki nem hagynám :)

9 éve
#4930
bmati 30
Válasz zita85 #4925 számú posztjára
Szia!
Azért lassabb a fogyás mértéke, mert a korral csökken az anyagcseréd, általában 30, 50, 70 év a nyerőszámok. Továbbá azért lehet még lassabb, mert kevesebbet iszol, kevesebb az izomtömeged, nem méred pontosan a kalóriákat, nem méred pontosan a kalóriaégetést mozgás alatt, nem ugyanazok a makrotápanyag-arányok, nem úgy viszed be a mikrotápanyagokat, stb.
Stagnálás oka általában az alacsony kalóriabevitel. A BMR-ed felett 100-150 kcal-val kellene enni, a sportos napokon pedig a sporttal töltött idő kb. 70%-át beírni és ezt is leenni pluszban. Az alacsony folyadékbevitel is lehet gond, a súlyod 20-adát meg kellene inni literben minden nap. A rostbevitelt 20-30 gramm között kellene tartanod.
Heti 1 pihenőnap kötelező edzés terén!
A zsírégetőnek csak nagyon kis mértékben járul hozzá a dolgokhoz, csak versenyszinten érdemes vele foglalkozni, egyébként felesleges pénzkidobás. Helyette inkább egy normális multivitamin- és ásványi anyag kiegészítőt érdemes beszerezni.
Túlsúllyal (10 kg feletti túlsúllyal) nem ajánlom a futást, helyette inkább biciklizz vagy ússz aerob edzésként. A súlyzós edzések és a torna, amennyiben erősítő edzésként és nem kardió edzésként végzed, akkor jó lesz.
Sok sikert! :)

9 éve
#4929
bmati 30
Válasz 79Erika #4921 számú posztjára
Szia!
Max. 2-3 hét, addig 1-4 kg is visszamászhat. Utána fog megindulni a fogyás. A stagnálás/hízás hossza attól is függ, hogy előtte mennyi idővel és mennyi kalóriával voltál a mostani alatt.

9 éve
#4928
Lousha 4
Válasz 310583 #4927 számú posztjára
Sokan eszik úgy, hogy minden étkezés előtt egy teáskanál egy pohár vízzel. Az sem rossz módszer, kivéve, ha az étkezésekkel együtt gyógyszert is kell enni valakinek. De egy kávéskanál tényleg nem túl sok, az aligha fog sok mindent csinálni :) Hogy reggel vagy délután eszed, az nem változtat sok mindenen, ahogy neked jobban beválik, illetve jobban beleillik a rutinodba. Én magammal viszem munkába egy 2 decis üvegben még szárazon, és munka vége előtt felvizezem, megiszom.

9 éve
#4927
310583 436
Válasz Lousha #4926 számú posztjára
koszi, a gyogyszer/vitamin kozelebe biztos nem er - soha eletemben nem tudtam semminemu tablettat lenyelni - 2 napja kezdtem a csomagolas utasitasa szerint reggeli elott fel oraval 1 kaveskanallal, szinten 2 pohar vizzel, de akkor ezek szerint ez keves, fel kell emeljem 1 evokanalra es delutanra attegyem. A csomagolas szerint kezdtem, de job szeretem ha valaki tapasztalata utan intezem, az szerintem tobbet er

9 éve
#4926
Lousha 4
Válasz 310583 #4924 számú posztjára
Amíg Inci nem talál ide, addig elmondom, én mit csinálok vele, több forrás sosem árthat :)
Napi egy evőkanállal eszem, késő délután, tehát lefekvéstől még távol, vacsora előtt mondjuk egy másfél órával. Elkeverem úgy 2 deci vízben, épp csak megkeverem, hogy ne legyenek benne csomók, és gyorsan lehajtom, mielőtt megkocsonyásodna. (Azért egyszer érdemes csak ott hagyni a pohárban, hogy lásd, mit is csinál majd odabenn :) ) Utána megtöltöm még egyszer ugyanazt a poharat, azt is utána küldöm. Mellette meg iszom a szokásos sok folyadékot nap közben. Így (nyilván nem önmagában ettől, de ezzel segítve) az emésztésem svájci órát megszégyenítő, nincs puffadás, ilyen-olyan ételek nehezen emésztése stb. Nagyon szeretem.
Arra érdemes azonban figyelni, hogy gyógyszer/vitamin bevételének közelében ne edd, valamint mindig jó adag folyadékkal vedd be, és általában is igyál mellette sokat, valamint közvetlenül lefekvés előtt se egyél belőle. Egy ek-nál többet nem érdemes enni naponta, és gondokat is okozhat több. Közvetlenül étkezés előtt van, akinek beválik, van, akinek hasmenést okoz.

9 éve
#4925
zita85
Sziasztok!

Én 3 évvel ezelőtt fedeztem fel az oldalt. Akkor belevágtam a nagy fogyásba. 10 kg-ot fogytam kevesebb, mint fél év alatt. Szigorú diétával és futással. Szó szerint olvadtak le rólam a kilók. Csak az első hónapban - gondolom víz volt - , de 3,8 kg-tól szabadultam meg. Mennyei érzés volt. 10 kg mínusz elérése után várandós lettem a 2. gyermekünkkel. Alig maradt rajtam a szülés után 2-3 kg. A kislányomat 13 hónapos koráig szoptattam. Ahogy egyik napról a másikra abbahagytam, elkezdett nőni a súlyom. 1-2 hónap leforgása alatt ismét ott tartottam, ahol 3 évvel ezelőtt, mikor eljött a pont, hogy azt mondjam: ELÉG! Ismét elkezdtem a diétát, mellette heti 3x futok, "pihenőnapokon" itthon súlyzós edzést tartok és tornázok. De a leglazább napon is megvan a 30-40 perc intenzív gyaloglás. Emelett fitnesz boltban vettem zsírégetőt és azt is szedem. A súlyom pedig stagnál. 3. hete. Nem értem miért. Az alakom változik. Ez kezd látszani. Ma megmértem a derékbőségemet is. Kár, hogy nem a legelején. A ruhákba kényelmesebben beleférek. Feszesebb vagyok, érzem, látom. De mégsem indul be a fogyás. Én a korábbi sikeres diétánál is a napi mérést alkalmaztam, és most is. De valahogy akkor könnyebben ment. Mi lehet a probléma? Köszi, ha valaki tud segíteni. :)

9 éve
#4924
310583 436
Válasz feketeinci #4923 számú posztjára
en is most vettem par napja utifumaghejat . Te hogy hasznalod?

9 éve
#4923
feketeinci 9
Válasz 79Erika #4921 számú posztjára
Ez nagyon egyénfüggő.
Szerintem attól is függ, hogy hány kilónak kellene még lemenni.
Emlékszem majdnem 2 éve én 3 hétig tartottam magamban a lelket, naponta elmondva az imát 100x....hogy nem eszünk, nem vagyunk éhesek, kövérek vagyunk....és nagyon BMR alatt ettem ezzel.
3 heti kemény BMR alatt evés után találtam rá a Bázisra, 1 hét alatt visszajött 2 kg, utána elkezdett leolvadni rólam a zsír.
De akkor közelebb voltam a 100-hoz, mint a 90-hez.

Szerintem érdemes lenne odafigyelni a GI-re, a rostokra, az anyagcsere gyorsaságára.
A mindennapos porcelán randi kötelező, remélem ez meg van.
Nekem sokat segít az utifűmaghéj, mert nagyon sok zöldségbe lenne a megfelelő rost mennyisége, és ez sok CH-t jelent. Én ezzel bűvészkedem.

9 éve
#4922
Lousha 4
Válasz 79Erika #4921 számú posztjára
Pár hét, de attól is függ, meddig éhezett előtte a szervezeted, mennyire viseli meg az ilyesmi stb. Annyi vigasztalhat, hogy ennek a nagy része nem valós hízás, inkább feltelő belek, megkötött víz stb., ezért is tűnik el olyan könnyen és gyorsan, amikor végre lefelé indulnak a kilók.

9 éve
#4921
79Erika
Sziasztok!

2 hete használom az oldalt, a hozzászólásokat olvasgatva, rájöttem hogy valószínűleg az volt eddig a problémám hogy túl keveset ettem. Most elkezdtem BMR felett enni és ahogy írtátok is elkezdtek visszajönni a kg-k. Szerintetek meddig tart ez az állapot? Mikortól indul be a fogyás? Mik a tapasztalatok?
Köszi

9 éve
#4920
310583 436
Válasz Etelka73 #4915 számú posztjára
Ahogyan feketeinci is mondja, cask semmi panik, ne ugy toltsd el azt a built, hogy lelkiismeret furdalasod van, mert eszel! Nalunk a csaladban karacsony utan szilveszter, aztan majus kozepeig szulinap szulinapra, es hidd el, minden lelkiismeret urdalas nelkul megeszem a szelet tortat es megiszom a pohar akarmit, persze a napi keretem eltorpul a bevitt kaloria mellett, de masnaptol folytatom szepen tovabb ( es nem kisporolom amit a bulin tul-ettem!) - es haladok szepen lefele. Tehat jo bulizast!

9 éve
#4919
Etelka73
Válasz feketeinci #4917 számú posztjára
Kedves feketeinci !
Ez igazán megnyugtató!Azt hiszem tökéletesen igazad van!
:-)


9 éve
#4918
ninni
Köszönöm szépen a válaszokat, öröm volt olvasni, hogy ennyi időt rászántatok a problémám megoldására. Oda fogok figyelni mindenre, amit leírtatok :) Nagyon hálás vagyok nektek.

9 éve
#4917
feketeinci 9
Válasz Etelka73 #4915 számú posztjára
Nálam is van Karácsony, és van Húsvét is. Ettem bejglit, meg sonkát is.s
Tudod....nem attól hízunk meg, amit Karácsony és Szilveszter között eszünk, hanem attól, amit szilveszter és Karácsony között :)

No de komolyan. Semmi nem történik, ha egy napig nem tartod be a keretet. Akkor sem, ha két napig nem tartod be. Én az elmúlt nyáron egy egész hétig ettem-ittam a szabim alatt, volt ott minden.......felszedtem 5 kg-ot. Hazajöttem, keret betartása, egy hét alatt lement.
Nem épül be az amit ilyen rövid idő alatt eszünk, ezért nem szabad az emberi kapcsolatokat bolygatni. Szerintem ne adjál okot arra hogy azt gondolják kihúzod magad bármiből is.
Különben is egy vagy két vacsora.....lesz még ennél nagyobb kísértés is :)
Egyél nyugodtan, nem most fogsz elhízni.

9 éve
#4916
feketeinci 9
Válasz ninni #4913 számú posztjára
Szia!
Javaslom, hogy olvasd el a Kötetlen csevegés topikban a 6932 és 6933-as bejegyzéseket.
Ha egyszerre nem megy, olvasd el többször is, mert nagyon hosszú.
Szerintem a következő hibákat követted el:

1. Nem vitted fel pontosan mit ettél, így nem tudhatod a kalóriákat sem. Nagyon dícséretes hogy életmódváltásra törekszel, de azzal hogy leszűkítetted a fogyasztható élelmiszerek körét, még nem változtattál életmódot.

2. Ha jól sejtem időre fogytál, mert a kezdő súlyod nem volt túl magas, így heti kb fél kg-os beállítást sejtek az elért eredményből, vagy még többet is talán, hiszen stagnálásról beszélsz. Április közepe van, 8-9 kg 3 hónap alatt? 62kg-ból az nagyon sok.

3. Fogyókúrának tekinted, amit sport nélkül fogsz véghez vinni, egyrészt mert műteni fognak, másrészt mert vizsgázol. Igazán nem tudom miért nem sportolsz, mindkét indok jó rá, de még fiatal vagy, el kéne dönteni. Ha a műtét miatt nem, akkor világos, majd kezdesz valami gyógytornát, amit ugyan eddig is művelhettél volna, de nem tetted, mert vizsgázol. Egész életedben lesz dolgod, ne keresd a kifogásokat! Egy kis mozgást légyszi építs be a napjaidba! Legalább egy kis Fegyencedzést, amit simán tudnál csinálni!

4. Olvasd egy kicsit többet az oldalt, január óta már sokszor leírtuk ezeket a tanácsokat, sokat lehet tanulni ezekből is.

Ha elolvastad az ajánlott hozzászólásokat, és beállítottad a keretedet BMR fölé számold a leevett kalóriákat. Fel fog jönni valószínűleg még valamennyi, mert valószínű jönni fog a jojó, a mumus. Most kell az igazi kitartás!
Lousha társunk egy évet szánt arra, hogy az utolsó kilókat leadja, de megcsinálta.
Számolni és mozogni, megtanulni az oldal használatát.

Ha kérdésed lesz, kérdezz bátran, de ne egyél BMR alatt!

9 éve
#4915
Etelka73
Sziasztok!

Jövő hétvégén ballagások! Na igen! akkor most hogyan egyek vendégségben?Mert vacsora lesz.És nem szeretném ha emiatt mindenki engem cseszegetne hogy miért nem eszek és egyek már!Tanács,javaslat,valami segítség.Hogy tudok azon a napon úgy enni hogy ne rontsak el semmit???
Köszi előre is a segítséget!

9 éve
#4914
310583 436
Válasz ninni #4913 számú posztjára
Hat bizony a 800-1000 kaloria NAGYON keves. Ha olvasgattad volna egy kicsit az oldalt, a forumot, tudnad, hogy hosszutavon a napi BMR+100 kaloria az amivel hosszu tavon eredmenyt ersz el.A BMR az a kaloria mennyiseg, amire szukseged van hogy “mukodjel” vagyis ennyi kell a szervezetednek minden mozgas es torna nelkul, ( sziv, agy, tudo, vese, stb mukodesehez). Ha ennel kevesebbet eszel, ehezteted a szervezeted es vedekezesbol lelassitja az anyagcseret majd kezd raktarozni ( zsirt rak le- vagyis hizol). Tehat nem csoda ha beallt a stagnalas, sot lassan a hizas is.Ezenkivul a masik gyakori hiba a felvitt receptek hasznalata a sajat receptek helyett – amit te magad viszel fel, pontosan lemerve mindent, vizzel, elparolgassal. A receptek legnagyobb resze ami fel van teve az hibas, nincs viz, vagy elparolgas, meg a te darab husod, zoldseged nem pont annyi g mint aze aki azt a receptet felvitte. A kovetkezo tevedes a darab, kanal, szelet, stb hasznalata mint mertekegyseg a g helyett, tehat nem mersz le pontosan mindent. Gondolkozz, ezek kozul melyik hibakat kovetted el. A BMR alatti eves az egesz biztos nem tarthato hosszu tavon es nagyon artalmas az egeszsegedre. Tehat legelso sorban azt tanacsolom, emeld meg a kereted BMR+100- ra. Ettol a szervezeted besokkol, valoszinu feljon par kilo, de par het mulva elindul a fogyas – es nem artassz az egeszsegednek. Majd ha elerted a kivant sulyt, akkor az Alapjarat kcal-s keretet kell leenni sulytartashoz. Sok sikert

9 éve
#4913
ninni
Sziasztok :)
Januárban kezdem el fogyókúrázni (január közepe felé). Akkor 62kg voltam. Most jelenleg 54-55kg körül mozgok, de már egy hónapja stagnál a fogyásom. A célom egyébként 52kg lenne. Nem mintha számítana az a 2kg, viszont az önbizalmamon nagyon sokat dobna, na meg az elégedettségemen is.
Húsvét előtt sikeresen leadtam a súlyomat, akkor voltam a legkevesebb (53.5), azóta viszont folyamatosan feljön és lemegy 1-2kg.
Talán korábban elrontottam a táplálkozásomat, mert naponta maximum 800-1000kcalt ettem. Életmódváltással értem el a célomat, a kenyeret és a tésztát kizártam az étrendemből, na meg a zsíros húsokat (egyébként is ritkán ettem, nem igazán szeretem őket). Próbálok minél több zöldséget, tojást és túrót enni. Ennek ellenére a mérlegem meg sem moccan.
Talán abban lehet a probléma, hogy sok tejterméket fogyasztok? Gyakran eszek natúr joghurtot (általában reggelire egy kis dobozzal, amit édesítővel vagy pár szem meggyel ízesítek), és naponta akár 0.5-1l tejet is képes vagyok elfogyasztani.
Sajnos alábbhagyott a motivációm, mióta ez a stagnálás beállt. Sportolni nem tudok, mivel műtét vár a térdemre és a vizsgák miatt el vagyok havazva. Viszont kaptam egy ismerősömtől egy havi bérletet spinning edzésre, amit május 6-tól fogok elkezdeni. Az ortopéd orvos szerint nem fog problémát okozni.
Kérlek benneteket, hogy lássatok el valamilyen tanáccsal mert nem szeretném, ha az eddigi eredményem kárba vesznének, na meg alábbhagyna a lelkesedésem, mielőtt elérném a kívánt célt.

9 éve
#4912
Felicia74
Válasz Lousha #4911 számú posztjára
Köszi! Mindent értek... :))

9 éve
#4911
Lousha 4
Válasz Felicia74 #4910 számú posztjára
Ha elolvastad, amit ajanlottam, akkor ez mar nem kerdes. Ha 1450 mondjuk a BMR, akkor a keret 1550 kene legyen. Ha meg nem vilagos, miert, olvasd el az ajanlott hozzaszolasokat ujra.

Sok sikert!

9 éve
#4910
Felicia74
Válasz Lousha #4909 számú posztjára
Nem. A BMR több, mint 1400... Lehet, hogy itt a hiba?

9 éve
#4909
Lousha 4
Válasz Felicia74 #4908 számú posztjára
Az az 1200 tobb legalabb 100 kaloriaval, mint a BMR-ed?

9 éve
#4908
Felicia74
Válasz Lousha #4907 számú posztjára
Elolvastam, köszönöm! Igen, ott lehet a baj, hogy keveset eszem, és többet mozgok. Néha be kell iktatnom egy-egy pihenőnapot,.... és akkor betartom az 1200 kalóriát. Ha pedig edzéses nap van, akkor többet eszem egy kicsit..

9 éve
#4907
Lousha 4
Válasz Felicia74 #4905 számú posztjára
Az 1000 kaloria barkinek tul keves, de a sulyodtol es egyebektol fuggoen veszelyesen keves is lehet. Sporttal meg heti minimum egy pihenonap gyakorlatilag kotelezo. Bovebben Kotetlen cseveges topik, 6932 es 6933.

9 éve
#4906
Csabi76
Válasz kanada20 #4895 számú posztjára
Gratulálok az 5 km-hez és az életmódváltáshoz! :) Mert ez a helyes kifejezés a fogyókúra helyet! :)
A futást én is szeretem és sokkal jobban élvezem mint súlyokkal erőlködni négy fal között. A futáshoz nekem valahogy társul egy fajta szabadság érzés. Ilyen szép tavasszal, kint a természetbe! Tökéletes! :)

Hát igen, amikor az embert berakják egy skatulyába és mindenáron visszaakarják tuszkolni oda ha kitörne. Mindenki szembesül a környezete részéről presszióval, ha leakarja vetkőzni a régi rossz szokásokat, reflexeket. Családtagok, kollégák, rokonok, barátok. Amikor meg úgy fordulna a dolog, akkor meg a kövérség miatt szólnák meg. Ilyen dolog ez.
Tudni kell mit akarunk, szerintem kell egy konkrét cél és tudni kell hogy juthatunk oda. Akkor az ember könnyebben tudja tartani az elért eredményt. Abban a pillanatban, hogy hátradőlne és azt gondolná: "Meg csináltam!" Egyenes út lenne a visszahízáshoz. Ezért mondják, hogy nem fogyókúra, hanem életmódváltás. Sajnos a harmadik legkövérebb nemzet vagyunk és szerintem a társadalom részéről bizonyos mértékig elfogadott túlsúlyosnak lenni. Úgy értem, ha egy 170 magas férfi 90kg azt szinte normálisnak, átlagosnak tekintik.

Külön konyhán vagyok én is.:) Általában csirkemellből főzők egy nagy adag pörköltet és azt eszem 4-5napig. Rámerem a zabpehelyre, mikroba megmelegítem, eszek hozzá egy nagy adag savanyúkáposztát. Nem okoz gondot, hogy majdnem mindennap ugyanazt eszem, alkati kérdés is szerintem, meg azért szoktam enni mást is. Erős paprikával, mustárral szoktam a z élvezeti értéket növelni. :)

9 éve
#4905
Felicia74
Sziasztok! Múlt héten már egyszer írtam ide, hogy milyen mozgást iktathatnék még be. Kaptam is választ, köszönöm!:)
Viszont valami nem stimmel.. és egyelőre nem tudok rájönni, hogy mi. Tavaly májusban kezdtem az életmódváltást. 42 éves vagyok. Egészséges étkezés, torna. Ment is le szépen 17 kiló. Aztán ahogy az lenni szokott, megállt. Másik mozgást választottam, sőt.. több féle mozgást váltogatok. Kb. egy hete beállítottam itt a kalóriabázisban, hogy gyorsabb ütemben szeretnék fogyni, nem havi egy kilót.. hanem mondjuk havi kettőt...
Kiszámolta, hogy napi 1200 kalóriát kell elfogyasztanom. Tartom is szépen. Sőt.. néha még az 1000 kalóriát is alig érem el, pedig 4-szer, 5-ször eszem. Minden este lenyomom a 45 perces tornámat, és azt utóbbi egy hétben napi 3 km gyorsgyaloglást is beiktattam. Annyit látok, hogyha beírom az oldalamra, hogy ezt a két mozgást megcsináltam, kiírja, hogy még ehetek ezer valamennyi kalóriát. Dehát én már nem akarok enni, mert nem nem vagyok éhes... Ennek ellenére... nemhogy lemennek a kilóim, hanem 1,5 kilóval több vagyok, mint egy hete.. :(( Mi lehet a baj? Sok a mozgás, kevés a kaja, vagy mi? Volt már nektek ilyen?

9 éve
#4904
ditte66
Válasz bmati #4903 számú posztjára
Köszönöm bmati átfogok majd térni az erősítésekre, most ezt bírom és jól esik. Alapozásnak a biciklizéssel gondoltam jó lesz. Köszönöm a tanácsokat!

9 éve
#4903
bmati 30
Válasz ditte66 #4898 számú posztjára
Ha szereted a step aerobicot és bírod is, akkor maradhat, egyébként az erősítésekre kellene rámenni még 60 alatt, hogy minél nagyobb izomtömeggel rendelkezz, mert utána már nagyon nehéz izmot növelni, illetve fenntartani. A nagyobb izomtömeg pedig segít számos öregkori probléma mérséklésében, késleltetésében, emellett a zsírégetés is hatékonyabb lesz.

9 éve
#4902
bmati 30
Válasz Sorin #4901 számú posztjára
Szia!
Többet egyél. :)
A BMR-ed 1671 kcal, így 1800 kcal alatt semmiképpen nem ennék a pihenőnapokon. Az edzéses napokon az edzéssel töltött idő kb. 70%-át írd be (ha 30 percet edzel, akkor 20 percet). Ezt még pluszban le kellene enni.
Mivel növésben vagy és a súlytartó kereted 2300 kcal ülő életmód esetén, ezért azt mondnám, hogy 2000-2100 kcal között egyél, plusz a sport.
Mivel eddig éheztetted magad, ezért 2-3 hétig még növekedhet is a súlyod (1-4 kg-ot), de utána meg fog indulni a fogyás.
A folyadékbeviteledet tartsd 3,6 liter felett naponta.
A mozgáshoz annyit, hogy jó a torna heti 3x, nem egymást követő napokon. Teljes testre erősíts!
Sok sikert! :)

9 éve
#4901
Sorin
Sziasztok!
15 éves lány vagyok, 166 cm és 82 kg. (az ismerőseim szerint kevesebbnek nézek ki)
86 kg-ról indultam az év elején, de kb 3 hete nem tudok 82 kg alá menni.
Naponta 1200-1500 kcal-t viszek be és 30 percet tornázok.
Szerintetek mi lehet a baj? Tornázzak többet?

9 éve
#4900
ditte66
Válasz feketeinci #4899 számú posztjára
Szia feketeinci!

Igen beállítom és köszönöm a segítséget, remélem a folyadék fogyasztás és a kezdeti mozgás az megfelelő!
Mindkettőtöknek köszönöm!

9 éve
#4899
feketeinci 9
Válasz ditte66 #4898 számú posztjára
Úgy van, ahogy bmati mondja :)

Bmati - én csak azért válaszoltam, mert nem akartam hogy sokat várjon valakire, aki úgyis ki fogja faggatni hogy jól van-e beállítva a kerete.

Így már látjuk, hogy megint ott van a probléma, hogy nem jó a beállítás, nem eszed le a BMR-t, a stagnálás teljesen "normális", nem szabad időre fogyni, mert ez mégis csak egy gép, ami nem figyeli hogy BMR alatt vagy felett van a napi keret.

Állítsd be újra úgy ahogy bmati tanácsolta :)

9 éve
#4898
ditte66
Válasz bmati #4897 számú posztjára
Kedves bmati! Köszönöm a segítő válaszod! Minden segítséget nagyon köszönök, mindenkinek! :)
"A BMR-ed felett kellene enni" , rendben így teszek. A testsúlynak azért ezt állítottam be , mert másfél évvel ezelőtt ennyi voltam 55-56 kg. (volt egy nagy hasi műtétem már negyedjére és utána, 1 hónapos hormonkúra ami oda vert mindennek és másodjára lettem lyme kóros ) :( Szóval a kettő együtt nem a legjobb dolgokat hozta magával, de előtte mindig viszonylag fitt és 55-56 kg volt a súlyom. Én alapból sokat iszom 2-3 litert, azt hiszem ez rendben lesz.heti hármat tornázom 30 perc step aerobik és ahogy jött a jó idő egyre többet biciklizem is, heti kétszer 13 km. Most ennyit csinálok, remélem nem nagyon bután. Őszintén örülök, hogy rátok találtam, mert sokat segít.

9 éve
#4897
bmati 30
Válasz ditte66 #4896 számú posztjára
Szia!
Igaz nem nekem szól, de ez így nem lesz jó.
A BMR-ed felett kellene enni 100-150 kcal-val, ami azt jelenti, hogy a heti fogyásodat úgy állítgasd, amíg a napi kereted 1425-1475 kcal között nem lesz.
Az optimális testsúllyal nem szabad foglalkozni, eléggé elavult számításon alapul, ezért cél testsúlynak felesleges ilyen alacsony testsúlyt megadni, érdemesebb lenne 59-61 kg-ot megadni és ott megmaradni súlytartó értéken, mellette pedig mozogni. Így marad az izomtömeg, ami amúgy is egyre jobban kellesz és a kor előrehaladtál egyre nehezebb lesz építeni is, szóval addig növeld, amíg tudod és mellette sokkal jobban fogsz kinézni.
Ha eddig ilyen alacsony kereten voltál, akkor 3-4 hétig is eltarthat, mire újra fogyni fogsz a megemelt kerettel, addig 1-3 kg is visszamászhat, de utána újra meg fog indulni a fogyás.
A folyadékbeviteledről nem írtál, de ajánlott lenne min. 3 litert fogyasztani naponta.
Mozgáshoz annyit, hogy hetente 3-szor, nem egymást követő napokon érdemes lenne otthon végezhető erősítő tornát végezni, ami a teljes testedet megmozgatja, ebből alkalmanként 20-45 percet. A köztes napokon pedig el lehet menni sétálni min. 30 percre regenerálódásként, de heti 1 pihenőnap erősen ajánlott.
A mérleg mellett érdemes még mérni a mell, csípő, derék, comb, felkar körméreteket is (havonta 1-2 alkalommal), súlyt pedig hetente 1-szer elég mérni ( felkelés után fél-1 órával, wc-zés után, de még evés előtt).
Még egy utolsó megjegyzés. Ne görcsölj rá a számokra, mert csak annál rosszabb lesz. Ekkor elkezdesz stresszelni, ami miatt olyan hormont kezd el termelni a szervezeted, ami lelassítja a fogyást és hosszú távon akár meg is betegíthet.
Sok sikert! :)

9 éve
#4896
ditte66
Válasz feketeinci #4894 számú posztjára
Szia feketeinci!
Köszi a válasz, igen nő nemű vagyok! Kapcsolt felhasználónak, hogy tudok valakit ( és kit kell, érdemes) felvennem? 17 napja kezdtem a számlálást és igyekszem írni a napi bevételt. Cél beállítása 3 lépésben
1. Optimális testsúly kiszámítása

Magasság163
Optimális testsúlyod 56 kg.
Jelenlegi testsúly:63
Életmód :átlagos aktivitás
BMI :23.71
BMR :1325.32
Alapjárat kcal :1822
Napi kereted :1100
Cél test súly: 55-56
Fogyási terved szerint 2016.07.10 napig, heti 0.66 kg-os ütemben, 55 kg testsúlyt szeretnél elérni. Ennek megvalósításához napi 1100 kalória bevitelt javaslunk (ez a Napi kereted, mely a főoldalon fog megjelenni és minden felvitt étkezés illetve testmozgás után változik és mutatja a még aznap elfogyasztható kalóriamennyiséget).

Ez a beállításom! :) Köszi, ha válaszolsz! Ma fél kilóval kevesebbet mutat a mérleg és -2 cm a derékból, az már jó?


9 éve
#4895
kanada20
Válasz Csabi76 #4890 számú posztjára
Köszönöm, igyekezni fogok :)
Hát igen, én is a futás mellett döntöttem és nem bántam meg. Lassan egyre többet bírok és legalább teljesen egyedül lehetek. Én ma futottam először 5 km-t.
Szerintem kemény munka nemcsak a fogyás hanem a szinten tartás is. Köszönöm, hogy ezt leirtad és gratula a kitartásohoz is!!!
Én ezt nem fogyókúrának tartom. Kell a mozgás minden értelemben és azt akarom, hogy ez így is maradjon. Hiába mondta a férjem, hogy neki ez így tetszik. Kinevetett amikor elkezdtem futni. Amikor 7 kilónál tartottam akkor annyit mondott, hogy na kezd látszani egy kicsit. De nem érdekelt. Elszántam magam, tudom mit szeretnék elérni. Azert a stresszevés nem múlt el nyomtalanul, ha nagyon kikészülök még mindig elképzelhetetlen vágyat érzek arra, hogy mindent magamba tömjek. De akkor arra gondolok, hogy az a csaj aki reggel még a gáton futott napkelte előtt az nem csinál ilyet.
Nagyon úgy fest, hogy külön kell majd magamnak főzni, ez a pár nap naplózás ezt világosan mutatja. Hiába vagyok a kereten belül ha a zsírbevitel pár grammal minden nap kilóg. A szénhidrát bőven belül van, a fehérje most már csak pár grammal kevesebb. Meg van pár dolog amit ki kell iktatni az étrendből, virsli és májkrém pl. Majd kitapasztalom hogy mit lehet és mit nem.


9 éve
#4894
feketeinci 9
Szia!
Valakit fel kell venned kapcsolt felhasználónak.
De nem csak az étkezésen múlik, esetleg lehet rossz beállítás, vagy pontatlan kalóriafelvitel, vagy BMR alatti fogyasztás.
Én 2 kg plusszal kezdtem anno.....

Nézzük meg először a napi keretedet, hogy jól van-e beállítva.....mennyi kalóriát eszel, hány kiló vagy, és milyen magas? A nevedből sejtem hogy lány vagy és mondtad már a korodat.

9 éve
#4893
ditte66
Sziasztok! Nagyon kezdő vagyok és 50 éves :). Szeretném kérdezni, hogy, hogy tudom megmutatni az eddigi étkezési naplóm, ahhoz, hogy választ kapjak arra, hogy két kiló leadása után miért stagnál a fogyásom.Miközben a napi kiértékelésnél "dicséretet"kapok! Köszönöm előre is a lehetőséget.

9 éve
#4892
310583 436
Válasz kanada20 #4891 számú posztjára
koszi, neked is sok sikert es kitartast

9 éve
#4891
kanada20
Válasz 310583 #4889 számú posztjára
Az igen! Minden elismerésem, hogy ennyire elszánt vagy és gratulálok a fogyáshoz. Az én anyám 5 éve a lakásából se tette ki a lábát.
Köszönöm, hogy leírtad nekem ezeket. A BMR-t is meg a fogyásokat is.
Most nagyjából megvan az a bevitel amit írtál, stagnálok továbbra is.
A mozgás a lelkemnek is jót tett, minden másnap futok és amikor nincs futás nagyon várom a következő napot. Nemsokára lesz biciklim is. A legjobb az egészben az érzés, hogy erős vagyok :)
Kitartás a további fogyáshoz! Csak így tovább! Klassz vagy!

9 éve
#4890
Csabi76
Válasz kanada20 #4885 számú posztjára

Persze a gyümölcs azért jobb választás mint a csoki!:) A csoki nekem is a gyengém, nagy ritkán megengedem magamnak de inkább csak alkalmanként mint rendszeresen.
Ha kevés a fehérjéd és szereted a csokit, jó altaernatíva lehet a csokis ízű tejsavó por, amennyiben megengedheted magadnak. Egyszere elég húzós de sokáig elég és ebben a formában olcsóbb a fehérje, mint hús formájában. Van gyors és lassú felszívódású. Intenzív sport esetén szokták a gyorsat.
De ha csak desszert helyet akarod úgyis jó. Szoktam én is néha. Zsírszegény túróval vagy natúr joghurttal keverve, esetleg egy kis édesítővel spékelve. Természetesen a kalória keretben bele kell számolni. Az édesítő alapból nem túl szerencsés mert az édesíz önmagában kiválltja az inzulin reakciót. Az inzulin pedig gátolja a zsír égetést, ráadásul éhes leszel mert leesik a vércukorszint. Az eritirol állitólag nem váltja ki, egyszer próbáltam.
Szóval ha nem is mindennap de kompromisszumokkal, néha lehet ilyen áthidaló megoldásokat találni. Nem egy csúcs cukrász dolog de ha kivan éhezve az ember az ilyesmire...:)

Durván két év alatt fogytam le. Csináltam minden amivel elvileg nem lehet/szabad fogyni. Mégis sikerült mert nagyon motívált voltam. Kb. 90 kiló környékén kezdtem sportolni. Az utolsó másfél évben van ez a 78 +-2kg. A múlt héten 77,2- őt mutatott a mérleg. Egy héten egyszer mérlegelek, valaki szerint ez is túl sok. Felesleges gyakrabban, elég sokminden bele tudjátszani, hogy mennyi az ember testtömege(vannak trükkös dolgok), miközben a testzsír nem tud olyan túl gyorsan változni. Szóval a lényeg, hogy az ember következetessen maradjon a helyes úton és ne kezdjen kopplalni, vagy ne szedje élő a jégkrémet, minden mindegy alapon.:)

Amióta az eszem tudom duci voltam, a családban a konszenzus a normál testsúlyról a +20kg. Gondolhatod a reakciókat!:D
Amikor 80 kiló alá értem már más célom volt, szerettem volna kockás hasat, ami sose volt nekem.
Közben egyre inkább ment a sport, egyre többet olvastam, mit hogyan. Rájöttem, ész nélküli "fogyókúrával" az nem lesz soha. Élő került a súlyzós szett, amit huszon évesen használtam. Tudom, akkor milyen erős voltam mert ugyanaz a súly. Szóval pár hónap, félév múlva voltam ugyan olyan erős és inkább erősebb mint fénykoromba, csak akkor 90-95 kilosan most meg 78. Az állóképességről nem is beszélve. Bármikor képes lennék lefutni 20 km-t különösebb rákészülés nélkül.

A következetességet, fegyelmezetséget, akaraterőt igenis lehet fejleszteni, ez kitud alakulni menetközben. Nekem ez a tapasztalatom. Sose voltam egy olyan ember, nem tudtam volna elképzelni magamról régen, hogy heteken hónapokon keresztül tartok egy étrendet, edzés tervet. Sosem gondoltam magamra úgy hogy képes lennék ilyesmire. Voltak botlásaim, visszaeséseim de egyre jobban ment, ez tanulható és meglehet csinálni. Persze akarni kell. Most minden gondnélkül eszem a zabpelyhet miközben tolják mellettem a sütiket.;)
A másik pszichés állomás az volt, hogy felfogjam és ne úgy tekintsek magamra mint egy kövér emberre. Ezt is tanulni kellett, hogy ne legyen bűntudatom ha vétkezem, hogy egy kicsit több belefér mostmar és igenis kell enni.
Röviden ennyi, sokkal többet tudnák mesélni!
Szóval mindent bele! :)

9 éve
#4889
310583 436
Válasz kanada20 #4886 számú posztjára
Most visszaneztem az adataidat, pont a lanyommal vagy egyforma- kor, ulo munka, magassag, indulasi suly 2 kg.nalad tobb, hogy biztassalak: o most - okt.9-tol - 23 kg.fogyott, heti 3x 1 ora zumba, mindenhetkoznap bicaj ( munkaba) es betartva a "szabalyokat",

9 éve
#4888
310583 436
Válasz kanada20 #4886 számú posztjára
meg az a datum amit a rendszer kiad, nem 100%, attol lehet gyorsabb inkabb mint lassubb, foleg fiatal vagy, maskepp reagal a szervezet, meg sportolsz is. A sporttal erdemes mereteket is rogziteni, mert ha no az izom es fogy a zsir, akkor a sulyod lehet nem csokken, de a meretek igen ( derek, csipo, comb, felkar, mell) Amugy az izomnoveles segit a fogyasban ( a zsirbol fogyasban), mert az izom tobb energiat fogyaszt. A regiek meg ajanljak a testzsir szazalek merest is

9 éve
#4887
310583 436
Válasz kanada20 #4886 számú posztjára
a vegcel? hat meg en sem tudom! 92-rol indultam, beallitottam 85-ot. Mikor azt elertem, most atallitottam 75-re. Igy van sikerelmenyem, hogy elertem a celt.Most mar 81.8-nal tartok. (sajna nincs torna, a korom meg a lustasag, nemi seta, esetlen mozdulatok, ennyi, most probalok valamit bevinni)Arra figyelj, hogy mikor beindul a fogyas, akkor kb 2 kg-onkent erdemes uj kaloria keretet adni, mert a kilokkal fogy a BMR is

9 éve
#4886
kanada20
Válasz 310583 #4884 számú posztjára
Köszi a biztatást!
Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül :)
Egy darabig nézegettem a reggelimet és az ebédemet ma, hogy ezt most tényleg meg kell enni?!
Te is még fogyásban vagy, igaz? Mi a végcél? A keret emelésével elég távoli a végpont nekem, de igazából a mozgás miatt jó az egész.

9 éve
#4885
kanada20
Válasz Csabi76 #4883 számú posztjára
Köszönöm, hogy ezt így leirtad. Gratulálok a fogyáshoz. Nekem először el kellett hinnem, hogy képes vagyok rá.
Nekem a csoki helyettesíti pl egy alma vagy egy narancs. Banánt nem szeretem, abba elég sok a kalória. Nagyon szerettem a csokis dolgokat. De akkor majd figyelek a mennyiségre. Egyelőre fehérjéből kellene többet bevinnem mert nincs meg a minimum amit a program számol.
Kenyér: nekem a legjobb a teljes kiőrlésű rozslisztes kenyér, saját sütés. Most elvagyok ezekkel a száraz Wasa kenyerekkel, de néha szoktam ezt a rozskenyeret sütni.
Zabpehely: szoktam zabkekszet is csinálni a zabkásán kívül, a saját magam által készített jobb mindenből mint a gyári dolgok.
Én akkor is híztam ha levegőt vettem. A két szülés és ami utána jött az meg végképp sok volt a szervezetemnek. De most már szerencsére itt vagyok :)
Átírtam a kalkulátort, így sokkal hosszabb idő lett mire elérem azt amit szeretnék.
Mennyi idő alatt fogytál le? Hogy bírtad lelkileg?

9 éve
#4884
310583 436
Válasz kanada20 #4882 számú posztjára
Csak igy tovabb, hidd el fog mukodni- sajat tapasztalatom: szamolas elott nagyon keveset ettem es cask hiztam. Mikor nekifogtam szamolni, eleinte alig tudtam megenni a keretet, rendesen tomtem magamba ( mint a libat falun) es azt hittem mindjart mindent viszontlatok!.Aztan lassan megszoktam, most mar meg tudom enni es nem egeszen 6 honap alatt ( okt.25.-tol) -10.2 kg.az eredmeny.
A sportot ha nem eszed mind le (60-70%-at annak amit csinalsz) az nem olyan nagy baj, ha eleinte nem megy, lehet kicsivel kevesebb, de a BMR+100+valamennyi a sportbol FELTETLENUL legyen meg. Sok sikert

9 éve
#4883
Csabi76
Válasz kanada20 #4880 számú posztjára
Szia.
Általános tévhit, hogy a gyümölcs jó a diétában. Magam részéről kihagyom az étrendemből, kivéve amikor nem tudok ellenállni a kertünkben érő almának, szilvának és miegymásnak. Amikor nincs sezonja hónapok telnek el gyömölcs nélkül. Az a gond velük, hogy a gyümölcs cukorral gyakorlatilag nem tud mást csinálni a szervezet, mint zsírrá alakítani. Olvasd el ezt:
https://www.fitbuilder.hu/cikk/Gyumolcsok-a-dietaban-barat-vagy-ellenseg.html

Szénhidrátra szükség van. Ajánlom a zabpehely natúr formáját(cukor mentes) nagyon egészséges, olcsó, finom, sokféle módon felhasználható. A legfontosabb szénhidrát forrásom.
A másik a rozskenyér. Nem emlékszem mikor ettem fehér kenyeret de nem hiányzik egyáltalán.

Több mint 30 kilós fogyáson vagyok túl(évekkel ezelőtt). Szóval tudom miről beszélek.
Nagyon az elején BMR alatt ettem, akoriban nem számoltam.
Úgy határoztam meg a kalória keretem, hogy a kalkulátor ülőéletmodra adott értékeket vettem alapul. Ehhez hozzá adtam a heti edzések, becsült össz kalória értékét. Ennek az átlagát vettem, 2800-3000 kalória a szintentartom elvileg és ennél párszáz kcal-ál kevesebbet eszem. 2400-2600. Pihenőnapon meg az ülőéletmod értéket 2100. Láss csodát, működik. Szép lassan fogyok. Először azt hittem ha ennyit elkezdek enni hízni fogok de tényleg működik pedig hizékony vagyok. A BMR alatti szintről több hét alatt emeltem erre a szintre, több lépésben. Közben volt, hogy felfelé csúszott a testsúly de tovább csináltam és amikor fogyásba fordult, akkor emeltem megint. Egy lépcső 50g szénhidrátot jelentett.
Muszály ezt csinálni az egészséges fogyás érdekében.

9 éve
#4882
kanada20
Válasz 310583 #4870 számú posztjára
Megcsináltam amit írtál és köszönöm :)
Irdatlan soknak tűnik ami mára kijött keret: 1830 kcal. Ma futás és torna is van.

9 éve
#4881
kanada20
Válasz feketeinci #4873 számú posztjára
Nekem azért nem szúrt szemet az 1200, mert a telefonon az SHealth is ennyit dobott ki. Belátom, nem voltam elég alapos :)
Remélem aztán megindul ismét a fogyás idővel.

9 éve
#4880
kanada20
Válasz 310583 #4869 számú posztjára
Gyakorlatilag lecseréltem mindent: xilit, teljes kiőrlésű liszt. Csoki meg minden más szemétkaja helyett egy kocka étcsokival megbolodított zabkása. Sok gyümölcs, zöldség. Rizst meg krumplit csak épp az íz miatt nagyon picit, helyette saláta/zöldségköret. A kenyeret volt nehéz lecserélni, de ahogy elhagytam a fehér kenyeret egy idő után nem kívántam már, ezt is értettem szénhidráton :) Mivel magam főzök néha észbontó illatok vannak, de ellenállok.

9 éve
#4879
Lousha 4
Válasz arminacska #4878 számú posztjára
Azért próbáld meg felvinni, később nagyon hasznos lesz látni, hogyan alakultak a folyamatok. Jelenleg pedig csak legyél türelmes, ha leeszed a kereted és hellyel-közzel az arányokat is tartod, be fog indulni a folyamat. Jelenleg 30 napnál tartasz, és ennek az eleje még nem volt az igazi. Tudom, hogy nehéz kivárni az eredményeket, de jönnek majd.

9 éve
#4878
arminacska 3
Mióta rakoncátlankodik a rendszer, a számítógép mellett van egy papír, amin én is vezetem hogy hány kcal-nál tartott a rendszer, ha összeomlana, meg a makrókat is :D Pepecselős, de legalább látom :D

9 éve
#4877
bmati 30
Válasz arminacska #4871 számú posztjára
Nem tudom, hogy mióta van ez, de ha 3-4 héten még belül vagy, akkor nem aggódnék a helyedben. Ha eddig rossz kereten voltál, akkor ennyi ideig eltart és bizony, olyankor visszamászik néhány kg, ami nem mind zsír lesz, de utána megindul a fogyás. A centik akkor is többet mutatnak, ha előző nap edzettél és visszatöltötted a CH raktárakat és több folyadékot ittál, szóval nem feltétlenül mérvadóak.
A keret pedig azért van, hogy le kell enni, inkább kicsit felette kell lenni, mint alatta. :)

9 éve
#4876
bmati 30
Válasz kanada20 #4868 számú posztjára
A fogyási ütemet Te kalkulálod, azt át lehet írni. Ha a BMR 1500 körüli, akkor számolj rá 100-150 kcal-t és addig játsz a heti fogyás mértékével, amíg azt a számot nem kapod és azt egy kicsit túl is kellene lépni. A többi még áll a lentebbi hozzászólásban. :)

9 éve
#4875
Lousha 4
Válasz arminacska #4874 számú posztjára
Idegesítő ez a folytonos probléma az oldallal, de fejben azért igen nehéz követni, hogy mi mennyi volt, és főleg nem látod a makrókat. Könnyű hibázni. Én javaslom, hogy tarts ki, és valahogy szenvedd be a napi fogyasztásodat a rendszerbe, különben azt is nehéz lesz látnod folyamatában, mi működött, mi nem.

9 éve
#4874
arminacska 3
Lousha, azért ettem állítólag kevesebbet, mert minden egyes nap órákat kínlódok azzal, hogy felvigyem az ételeket, amiket eszek, de hiába, ha errort kapok én is, folyton. A kcal értékeket ilyenkor a csomagoláson nézem, és úgy eszem le a keretemet, utólag meg már nem módosítok benne másnap, örülök, ha végre az aznapit be írja többszöri próbálkozás után....

9 éve
#4873
feketeinci 9
Válasz kanada20 #4868 számú posztjára
Az utolsó sorod nagyon ellentmondásos, valamit nem jól értelmezel.
Ha 1500 a BMR, akkor 1500 FELETT kell enned az egészséges fogyáshoz, de nem szabad elérned a szintentartó kalóriaszámot.
Az 1200 az oldalon csak egy példa...sajnos ott maradt valamiért, és 3 éve magyarázzuk a kezdőknek, hogy az nem rájuk vonatkozik....azt senkinek nem ajánljuk, csak ha éppen beleillik a BMR-ébe. (ami nem valószínű, mert ahhoz már elég idősnek, alacsonynak és soványnak kell lenni hogy ennyi legyen)

Szóval a BMR-t leenni kötelező, az kell a szerveid működésének fenntartásához.
Arra készülj fel hogy ha most hirtelen megemeled a napi keretet, és a sportot is leeszed ahogy tanácsolták, meg fog ugrani a súlyod, kitartás.

A megnövelt keretbe bele fog férni a CH is, amit kívánsz....tudtad hogy az agy működtetéséhez rengeteg CH kell?


9 éve
#4872
Lousha 4
Válasz arminacska #4871 számú posztjára
Ellenőrizné, ha nem kapna minden másodpercben error üzeneteket, és nem fogyna el a türelme a harmadik után...
A helyzet az, hogy nem eszed le a keretedet. Amikor "megdicsértelek", akkor úgy 3 napig folyamatosan meg is volt a keret, meg jó arányokkal is. Azóta megint jóval alatta eszel, 1200-1400 az 1600 helyett. Márpedig a szervezeted addig nem nagyon fogja elhinni, hogy van elegendő táplálék, amíg hol megkapja, ami kell neki, hol nem.
Kell ehhez az egészhez egy kis kitartás, és konzisztencia. Lapozz vissza az elmúlt napjaidra, látni fogod, hogy miről beszélek. Próbáld meg leenni a kereted minden nap, és adj egy kis időt a testednek reagálni. Ha reggelre fél kilóval feljebb megy a mérleg, az nem jelenti, hogy valamit rosszul csinálsz, természetes okokból, mindentől függetlenül is tud ingadozni a súly. Minimum egy hónapig tartsd, amit elkezdtél szigorúan, különben nem fogod látni a valós eredményt.

9 éve
#4871
arminacska 3
A súlyom még mindig stagnál, és a centi is többet mutat, pedig Lousha is ellenőrzi mit eszek, és mennyit, emellé rendszeresen mozgok is, leeszem a keretemet. Miért nem fogyok? Hanem hízok?

9 éve
#4870
310583 436
Válasz kanada20 #4868 számú posztjára
A valaszom eleje eltunt, ujra irom: A cel beallitasanal allits Napi keret megadasa-t, ott BMR+100-at - ha BMR-t 1500-at ad, akkor 1600-ra, plussz a sportoknak vidd fel 60%-at es sportos napokon azt is edd le. A makrokat allitsd fogyokurasra

9 éve
#4869
310583 436
Válasz kanada20 #4868 számú posztjára
szenhidrat pedig nem cask Cukor, suti, csoki, hanem probald majdnem leenni amit a keret ad JO szenhidratokbol. Pl zabpehely, zoldsegek, stb, ezek egeszsegesek, meg meg protein is tartalmaznak. keruld a feher lisztes , cukros dolgokat, van zabliszt, teljes kiorlesu liszt, nyirfacukor, stevia, stb

9 éve
#4868
kanada20
Köszönöm mindenkinek!
Valahogy éreztem, hogy nem jól csinálom.
36 éves vagyok. 2 apróság után szaladgálok egész nap :)
Heti egy pihenő megvan.
Kicsit fáradt voltam, csak ennyit éreztem. Meg a húst kívántam nagyon, a szénhidrátot szinte egyáltalán nem. Csak annyira féltem, hogy túleszem magam.
A kalkulátor 1500 körüli BMR-t írt, de a fogyáshoz 1200 kalóriát.

9 éve
#4867
bmati 30
Válasz kanada20 #4862 számú posztjára
Szia!
Ha 20 éves vagy, akkor min. 1750 kcal-t kellene enned a sport nélküli napokon. A sportos napokon pedig a sporttal töltött idő kb. 70%-át kellene beírnod és azt is leenni pluszban. Azért állt meg a fogyásod, mert éhezteted a szervezetedet, hiába nem érzed magad éhesnek. Ennyire alacsony keret a menstruációnál is gondokat okoz(hat).
Heti 1 pihenőnapod mindenképpen legyen, továbbá a folyadékbeviteled tartsd 3,5 liter felett naponta.
Ha megemeled a keretedet, akkor a következő 2-3 hétben 1-4 kg is felmászhat, de utána meg fog indulni a fogyás (ülő munka mellett ez kb. 0,45-0,5 kg/hét lesz).
Mivel a szervezeted most sokkolva van, nem árt, ha beszerzel egy jó multivitamin- és ásványi anyag étrendkiegészítőt.
Sok sikert! :)

9 éve
#4866
310583 436
Válasz Csabi76 #4865 számú posztjára
Szerintem pedig minden sport nelkul is keves, az 1000-1200 kozt meg a minimalis 1200 sincs meg, nemhogy 161 cm 80 kg -no - a BMR+100 -tol messze alacsonyabb

9 éve
#4865
Csabi76
Válasz kanada20 #4862 számú posztjára
Szia.
Nem néztem meg a kalkulátorral de ha ezzel a súllyal ennyit sportolsz, szerintem kevés a kalória.

9 éve
#4863
kanada20
Válasz kanada20 #4862 számú posztjára
Hozzáteszem, hogy sokkal később jött is meg, mint kellett volna és eddig elég pontos volt a vérzésem.

9 éve
#4862
kanada20
Sziasztok!
Elég jól haladtam a fogyással, de most valamiért megállt a dolog. Pedig az étrend ugyanaz és a mozgás pedig több lett. 1000-1200 kcal között eszem. 90,5 kg-ról indultam január végén. 80-ig minden oké volt. Jött egy menstruáció, de mozogtam tovább ugyanúgy, enni nem ettem többet. Azóta ingadozik a súlyom a 81 és 84 között. Igen, tudom nem kellene minden nap mérni. Minden nap egy órát tornázom és minden másnap futok 30-35 percet. Lehet kevés a mozgásom? Vagy a bevitt kalória kevés? Viszont a tükörben azt látom, hogy formásodtam, kisebb lett a hasam. Csinálok tovább mindent mert nagyon jólesik a mozgás de picit tanácstalan vagyok. Még sosem tudtam ennyit fogyni. 161 cm vagyok.

9 éve
#4861
79Erika
Válasz Lousha #4860 számú posztjára
köszi

9 éve
#4860
Lousha 4
Válasz 79Erika #4859 számú posztjára
Akkor addig vedd lejjebb a heti fogyás mértékét, amíg a kívánt keret nem jön ki. Vedd le 0.45-ről 0.4-re, ha az sem elég, 0.35-re és így tovább. Ne foglalkozz vele, ha a végére így csak akár 0.1 kg jön ki egy hétre, az úgyis csak egy becslés, ritkán van köze a valósághoz.

9 éve
#4859
79Erika
Válasz bmati #4856 számú posztjára
Szia

ha nem fixre veszem hanem a fogyás mértéke heti 0,45 kg akkor 1639 kcal jön ki naponta. Biztos rrosszul csinálok valamit, de a 1914 kcal így sehogy sem jön ki.

9 éve
#4858
sehere
Válasz bmati #4857 számú posztjára
Köszönöm szépen! Akkor tartom ezt a kalóriát, mert igazából decemberben még 67 kg voltam,most is ez a cél, (65 kg. alá nem szeretnék fogyni) és ha jól érterm akkor az 1560kcal-val ezt el tudom érni?! Azt elfelejtettem írni, hogy rendszeresen sportolok...és akkor "azt" továbbra is leeszem. Még egyszer köszi a tanácsot!

9 éve
#4857
bmati 30
Válasz sehere #4855 számú posztjára
Szia!
Ha fogyni akarsz egy kicsit, akkor maradhat az 1560 kcal, súlytartáshoz viszont 1949 kcal-t kellene fogyasztani (én azt mondanám, hogy még 3-4 kg-ot dobj le). Ha ez megvan, akkor vagy átállsz azonnal a súlytartó keretedre (ekkor 1-2 kg felmászik vissza) vagy fokozatosan emeled meg a keretedet (hetente 100-150 kcal-val).
A fehér kenyeret váltsd ki más kenyérrel (lehetőleg ne barnával, mert semmivel sem jobb, mint a fehér), pl.: teljes kiőrlésűvel vagy rozskenyérrel, korpás kenyérrel, stb. A folyadékbevitelt 3,5 liter fölé kellene tornázni.
Ülő munka mellett viszont bűn nem mozogni, szóval heti 3 teljes testes erősítő edzést nyugodtan bepakolhatsz, nem egymást követő napokon és alkalmanként 20-45 percre. Ezt súlytartás alatt is érdemes végezni (nem csak fogyásnál), mert a testkompozíciódat lehet változtatni közel változatlan súly mellett, továbbá számos egészségügyi jótékony hatása van. A mozgást is le kellesz majd enni, csak a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd csak be és azt edd le.
A súly mellett pedig körméreteket is mérj (minimum mell, derék, csípő, comb, felkar).
Sok sikert! :)

9 éve
#4856
bmati 30
Válasz 79Erika #4854 számú posztjára
Szia!
A fix kalóriakeretet hanyagold, a heti fogyást állítsd 0,45 kg-ra ülő munka mellett. Néhány kalória eltéréssel annyinak kellene kijönnie.
Vitaminhoz annyit, hogy ez így önmagában kevés. A- és B-komplex is ugyanúgy kell a szervezetednek, mint a C vagy a D vitamin. Emellett ásványi anyagokat is érdemes bevinni (kalcium, magnézium, cink, vas, szelén, foszfor, króm, stb.). Vitamint a Scitec Mega Daily One Plus-t szoktam ajánlani (120 szemes 3740 ft, 60 szemes 2080 ft és napi 1 szem elég). Ásványi anyagból pedig a Biotech USA Multi Mineral Complexet (100 db-os 2090 ft, napi 2 elég belőle). Ezzel a két termékkel elég jól le lehet fedni mikrotápanyag-bevitelt. Az omega 3 maradhat, de ha heti kétszer eszel tengeri halat, akkor felesleges.

9 éve
#4855
sehere
Kedves bmati! tavaly februárban kezdtem e Te tanácsaidat követve fogyózni. Kb. fél év alatt meg is szabadultam a kitűzött 6-7 kilótól! A kalóriámat átlagos aktivitású munka mellett 1560-ra állítottad be. Ez működött is .Azonban idén februárban munkát váltottam, és most már kifejezetten ülő munkát végzek. Szeretném megkérdezni, hogy ezt a kalóriát tarthatom - e , ha nem akarok hízni vagy inkább változtassak rajta. Mostanában hiztam 1,5 kilót, de ez lehet hogy azért van, mert kicsit lazára vettem a diétát...... nem írtam és sajnos átmenetileg vissza álltam a fehér kenyér fogyasztására. A folyadák fogyasztásom az maradt 2-3 liter/nap. Segítségedet előre is köszönöm!
(43 éves, 168 cm. jelenleg 69 kg nő vagyok...67 kg a cél, amit tartani is szeretnék)

9 éve
#4854
79Erika
Szia

köszi az infót. A 1914 kcal-t úgy tudtam beállítani hogy fix kcal-t választottam és beírtam. A tápanyagokat beállítottam g-ra amit megadtál. Gondolom ha újra beíndul a fogyás a későbbiekben majd ezen változtatni kell.
Vitamint szedek: D, E, Omega3, C.
Mozgás hétfő, szerda, péntek 1óra.
Remélem jól értelmeztem a segítséged. Így már könnyebb lesz tartani a napi kcal keretet, mert a 962 kcalt nem tudtam tartani.

Mégegyszer köszi a segítséget

9 éve
#4853
bmati 30
Válasz 79Erika #4852 számú posztjára
Szia!
Heti fogyás mértéke: 0,45 kg/hét
Napi kalóriakeret (sport nélkül): 1914 kcal.
A sporttal töltött idő kb. 70%-át kellene beírni és azt is pluszban leenni:
Nem sportos napokon a makrotápanyagok eloszlása:
Fehérje: 180 g ---> 720 kcal
Szénhidrát: 100 g ---> 400 kcal
Zsír: 794 kcal ---> 88 g
Sportos napokon a zsíron növelj.
A folyadékbeviteled tartsd 4,5 liter felett naponta, mellette multivitamin és ásványi anyag kiegészítő ajánlott lenne. A rostbevitelt próbáld meg maximalizálni az alacsony CH figyelembe vételével. A szénhidrátbevitelt próbáld meg alacsony GI és GL értékekkel rendelkező dolgokkal megoldani (rosszabb esetben az egyik vagy mindkettő lehet közepes, de egyik se legyen magas értékű, illetve a mennyiségekre figyelni kell).
Szerintem a 100 g-os CH bevitel kevés egy ekkora súlyú embernél, 140 g-os vagy 160 g-os Ch korlátozás jobban működne, aztán ahogy csökken a súly, lehet csökkenteni a CH bevitelt is. Ehhez viszont lehetséges, hogy újra be kell állítani a gyógyszert vagy az inzulinadagot. Nem vagyok orvos, úgyhogy ez ügyben (a CH bevitel babrálása) mindenképpen kérd ki legalább 1-2 kifejezetten cukorbetegséggel foglalkozó orvos/dietetikus véleményét, hogy érdemes-e váltani! (háziorvosra nem feltétlenül szabad hallgatni ilyen esetekben, mert nem az ő szakterülete).
A heti 3 alkalommal végzett sportot úgy oldd meg, hogy átmozgassa (és lehetőleg erősítse) az egész testedet, továbbá ne egymást követő napokon végezd és egy edzés max. 45-50 perc alatt meglegyen.
Sok sikert! :)

9 éve
#4852
79Erika
Válasz bmati #4851 számú posztjára
köszi várom

9 éve
#4851
bmati 30
Válasz 79Erika #4850 számú posztjára
Szia!
Az előző elszállt, mindjárt megírom.

9 éve
#4850
79Erika
Válasz bmati #4849 számú posztjára
Szia

előre is köszi a segítséget. Jelenleg 100 kg vagyok és 170 cm. Heti fogyás 1,07, napi kcal amit a program számolt 962 kcal

9 éve
#4849
bmati 30
Válasz 79Erika #4848 számú posztjára
Szia!
Nem szoktam felhasználókat felvenni, mert általában 1-2 alkalomról lenne szó a segítségadásnál, amit itt fórumon is el tudok intézni.
Ha megadod még a súlyod, a magasságod, akkor ezekkel az adatokkal egy heti fogyási mértéket, egy napi kalóriakeretet és a makrotápanyag-elosztást ki tudok számolni. Annyit viszont így előre megmondok, hogy Neked az egyéni arányokra kellesz majd rábökni a napi tápanyagjavaslatnál (azaz a makrotápanyagok elosztásánál).

9 éve
#4848
79Erika
Szia Bmati!

egy hete találtam az oldalra és a fórumot olvasgatva próbálom beállítani az arányokat, illetve az elfogyasztható kcal-t. A hozzászólásaidat olvasva úgy látom eléggé benne vagy a témában, próbáltam úgy beállítani ahogy írtad de sehogy sem sikerül. Elég alacsony a napi kcal keretem, nem is nagyon tudom tartani sajnos.
Ha felveszlek mint kapcsolt felhasználó akkor tudnál segíteni?
Amit rólam tudni kell hogy 36 éves ülőmunkát végző nő vagyok, elég jelentős inzulinrezisztenciám van, amire az orvos 100 g ch diétát javasolt.
Eddig fél év alatt mozgás nélkül 15 kg-t fogytam, a múlt héten kezdtem el mozogni heti 3*1 órát.
Segítségedet előre is köszi

9 éve
#4847
Stefania321
Válasz Bojtika #4844 számú posztjára
A keretet a prg. számolta ki, csak a végcél hónapját rosszul állítottam be. Mikor ezt észrevettem, akkor emeltem kicsit.
Átszámolom és jelentkezek.

9 éve
#4846
Stefania321
Válasz bmati #4845 számú posztjára
Köszönöm a választ, változatok a beállított értéken.

9 éve
#4845
bmati 30
Válasz Stefania321 #4842 számú posztjára
Szia!
Ez nagyon kevés, esetedben még az 1500 kcal is az lenne. Nézd meg a BMR számodat és ahhoz adj hozzá 100-150 kcal-t, ekkor kapsz egy értéket. Ezután úgy állítgasd a heti fogyás mértékét, hogy ez jöjjön ki és ezt edd is le (kicsivel fölé is kellene menni). A napi mozgást, ha mindennap ugyanazt csinálod kb. ugyanannyi ideig, akkor ne írd hozzá.
A súlyod alapján pedig napi 3,5 liter folyadékot minimum fogyassz.
Ha ezeket betartod, akkor 3 héten belül elindul a fogyásod, de addig még akár 1-3 kg is felcsúszhat, mert éheztetted a testedet.

9 éve
#4844
Bojtika 3
És ez a "keret" mi alapján jött ki?

A szervezeted éhezik, nem csoda, hogy veszettül ragaszkodik minden morzsához.

A keretet inkább az élettan határozza meg. A BMR felett kell enni és rendesen mozogni, bár kezdetnek a gyaloglás is megteszi.

9 éve
#4843
Stefania321
Válasz Bojtika #4840 számú posztjára
163/70, elején kb. 10 napig 1100 kcalt tartottam, aztán emeltem 1250-re, minden nap van mozgás, nem kimondottan erőltető sport, de kerékpár és séta van.

9 éve
#4842
Stefania321
Válasz Bojtika #4840 számú posztjára
163/70, elején kb. 10 napig 1100 kcalt tartottam, aztán emeltem 1250-re, minden nap van mozgás, nem kimondottan erőltető sport, de kerékpár és séta van.

9 éve
#4840
Bojtika 3
Igen, jól beállított keret mellett is előfordulhat.

De könnyen lehet, hogy nem jól állítottad be a keretet.Mik a paramétereid?:

9 éve
#4839
Stefania321
20 napja számolgatok, betartom a keretet, de a súlyom nem mozdul! Ez normális?

9 éve
#4838
Lousha 4
Válasz arminacska #4837 számú posztjára
Annyi baj legyen, a hús az hús :)

9 éve
#4837
arminacska 3
Lousha, rendben, mindenképpen! :) HA pedig valamit nem értek majd, akkor szólok mindenképp.
Igen, sajnos nem a legjobb a szárny ilyen szempontból, de örülök, mert hús, és ingyen volt. Hentes ismerősöm hozta, mert ezt nem adhatták el, mert 3. osztályú vagy milyen, tudod, néhol törött, néhol kicsit nem legszebb.

9 éve
#4836
Lousha 4
Válasz betik #4833 számú posztjára
Ha ez válik be és neked működik, hajrá.

9 éve
#4835
Lousha 4
Mondjuk a szárnynál maga a számolás kicsit bonyolult lesz, a sok csont miatt. Javaslom, hogy amikor először készítesz belőle valamit, nagyon pontosan mérj mindent, majd a végén nézd meg, hogy mondjuk 100 gramm kiindulósúlyú szárnyból mennyi csont jött ki, és írd fel magadnak. Akkor legközelebb könnyebb lesz számolnod, mert kb. tudni fogod, hogy mennyi tiszta hússal indulsz.
Plusz alapanyagként számolj mondjuk csirkecombbal, mert a nyers szárnya szerintem csak olyan adat van, ami a bőrt is beleszámolja, azaz sokkal zsírosabb.

9 éve
#4834
Lousha 4
Válasz arminacska #4832 számú posztjára
Amíg elszántság és kreativitás van, addig nagy baj nem lehet :)

9 éve
#4833
betik
Úgy vettem észre magamon,hogy ha nem hagyom stresszeltetni magam ezzel a hülye adathajhászással, ami mellesleg a fél napom tönkreteszi, hanem csak spontán annyit eszem és abból amit kívánok, és rádobok egy kis tempós gyaloglást akkor jobban járok fizikailag is és lelkileg is.Prémium szakértők? Ne má' Az "egyszerű" szakértő már nem elég divatos vagy sznob? Pfff...

9 éve
#4832
arminacska 3
Köszönöm! :) Örülök, hogy te is így látod, ez nagyon sokat lendít a további sikereimben :)
Jövőhéttől iskolapadba kerülök, akkor nem tudom hogyan lesz, de akkora baj csak nem lehet, kaptam vagy hat kilónyi csirkeszárnyat, leszedem róla a bőrt, és akkor máris van színtiszta husim megint, ami fehérjeforrásnak számít. :)

9 éve
#4831
Lousha 4
Válasz arminacska #4830 számú posztjára
Igen, nézegetem szinte minden nap, most tényleg szépen haladsz. Ki van töltve a keret, és jól állnak a makrók is. A fehérje szépen túlteljesítve, kiváló! Csak így tovább. Ha ezt fenn tudod tartani, akkor kitartással meglesz az eredmény.

Az olyan helyzetekben valóban nincs mit tenni, amikor "ez van otthon", meg "ezt hozta valaki ajándékba". De a keretet ezzel együtt is tartod, szóval nagy baj nincs. Nem kell mindennek 100% ideálisnak lennie :)

9 éve
#4830
arminacska 3
Kedves Lousha!
Ha megkérlek, átnézed az utóbbi napjaim? Azt hiszem, sikerült elérnem hogy nagyjából jó legyen.
A bűnözések azért jönnek szóba, mert itthonról semmit sem tudok vinni, és az egyik osztálytársam szokott megkínálni mindig uzsonnával, őt pedig nem kérhetem meg, hogy valami kevéssé zsírosat vegyen.
De szerintem alakul. :)

9 éve
#4829
Lousha 4
Válasz Papikote #4828 számú posztjára
Nem azt kerdojeleztem meg, hogy le akarsz fogyni, hanem hogy akarod-e ugy megprobalni, ahogy javasoltam. Nem is az a problemam, hogy nekem faraszto lennel, nekem az egesz forumozas idotoltes, kellemes erzes, ha ugy erzem, segithetek masnak, illetve magam is mindig gyujtok uj tapasztalatot. A gond az, hogy ertelmetlenne valik az idotoltes, ha en ismetelgetem, szerintem mit kene tenni, a masik fel meg rabolint, majd mas megoldason gondolkodik. Ahogy mondtam, nekem ez sem baj, abszolut lehet massal probalkozni, csak akkor az en reszvetelem ertelmetlen. Itt van mindjart a Sikeresen lefogytam topikban egy nagyon boldog felhasznalo, aki az egyebkent nagyon hasznos utifumaghejjal tomi magat abszolut szuksegtelen es akar veszelyes mennyisegben, amiert raadasul jo sok penzt kifizet, pedig siman kapszula nelkul is megvehetne negyedannyiert, es kozben eletveszelyes tempoban vesziti a kilokat minimal kaloriaval. Ez is egy modszer. Csak en szemely szerint nagyon-nagyon nem ertek egyet vele, ezert erdemi tanacsot abban, hogy ezen belul mit hogy csinaljon, nem tudnek adni. A szakertoi forumon az egyik holgy a sokadik felhasznalonak javasol extrem alacsony szenhidratot 40 vagy a feletti feherje mellett. Ezzel sem ertek egyet, masok meg ezt a tanacsot kovetik, mar csak azert is, mert ott elvileg iskola, szakertelem is van az elmondottak mogott (remelthetoleg), es termeszetesen szivuk joga. En viszont arrol tudok tanacsot adni, amit en igaznak erzek es egeszsegesnek, mukodonek.

Az en velemenyem szerint azzal, ha kevesebb kaloriaval szeretnel lefogyni, a jelenlegi sulyod mellett 900-1200 kaloriaval, azzal bizony csodadietat keresel. Az en ismereteim alapjan egeszseges keretek kozott ez nem megy. Ha ehezteted a szervezeted, akkor elobb utobb veszitesz sulyt, ahogy neonlicht is mondta, csak nem a zsirbol, hanem a jelentosen fontosabb szoveteidbol. A zsir ebben az esetben nagy aranyban mar csak akkor megy le, ha nagyjabol minden mas mar eltunt. Amikor csak par kilo plusz van es gyorsan kell tole megszabadulni, akkor "meg lehet uszni" egy ilyen kurat, bar akkor sem ugy tortenik a fogyas, ahogy szeretnenk, de sokkal kevesbe feltuno es drasztikus az eredmeny. 10 kilo felett mar gyakorlatilag lehetetlen a dolog, de legalabb veszelyes.
A keret emelese meg eppenseggel lehetne fokozatos, csak ahogy korabban emlitettem, itt felmerul annak a kockazata, hogy nagyobb aranyu es hosszabban tarto visszahizast fog okozni eleinte, ami sem nem motivalo, sem nem celravezeto. Ezert mondtam, hogy szerintem jobb lenne hirtelen es konzisztensen megemelni a keretet, mint lassankent haladni fele. Itt lehetne meg azon toprengeni, hogy vajon most 100 kaloriaval tobb vagy kevesebb a valos BMR-ed, es ahhoz kepest varialni, de olyan oriasi jelentosege nincs a dolognak, mert ha megindulna vegre a folyamat, a BMR is tud feljebb menni kis mertekben, tehat elobb-utobb beallna biztosan a koruli ertekre, amit a gep szamol neked. En ezt magamon jelenleg tapasztalom is, amikor extran relax nap van, es egesz nap ki sem kelek az agybol, a Fitbit szerint epp csak 100 kaloriaval hasznalok tobbet, mint a kiszamolt BMR-em. (Az kb. le is fedi azt a minimalis mozgast, amivel az ebed belapatolasa, furdoszobalatogatas stb. jar.)

Ez az egesz maximum akkor borul, ha valaki beteg, mert vannak olyan koros allapotok, amikor nem tudja ugy feldolgozni a taplalekot a szervezet, ahogy kene, es jelentosen tobbet/kevesebbet kell enni, vagy egesz mas aranyokkal, mint egy egeszseges embernek. Pl. a pajzsmirigy, hormonalis rendellenessegek stb. tudnak ilyen csinalni. Ezert javasoltam a legelejen egy mindenre kiterjedo orvosi vizsgalatot.

9 éve
#4828
Papikote
Válasz Lousha #4827 számú posztjára
Január 17 óta kezdtem el, és már rég itthagytam volna ezt az egészet, ha nem akarnám, meg ha máshoz akarnék fordulni. Nem csodálom, hogy fárasztó vagyok számodra.Soha életemben nem tartottam csodadiétát, mert soha nem hittem benne, kivéve ezt a 90 naposat, amit elkezdtem januárban, de ezt te is láthatod, hogy amióta megismertelek, föladtam. (Kivéve a reggeli gyümölcsöt)

9 éve
#4827
Lousha 4
Válasz Papikote #4825 számú posztjára
Amikor türelemre intettelek, akkor hónapokról beszéltem, nem napokról. Mégis - bár továbbra sem éred el azt a keretet, amit szerintem kéne, sőt mintha egyre távolabb lennél tőle - gyakorlatilag minden nap arról szólnak a kérdéseid, hogy na de mikor, na de meddig még. Én nem tudom a biológiát megváltoztatni neked. Pontosan az a baj véleményem szerint, hogy évek óta minimális kalóriát biztosítasz csak a szervezetednek, azaz masszívan rászoktattad, hogy ebből próbáljon megélni. Ezt pedig nem fogja feladni egy hét alatt, mert megtanítottad, hogy az éhezés hosszú távra szól. Védekezésként életben maradásra csak a lehető legkevesebbet használja el, és minden lehetséges maradékból zsírt képez. Az a sok zsírszövet aztán még kevesebb kalóriát igényel arányaiban, így egyre lejjebb és lejjebb megy a BMR lassanként. Ezt a folyamatot visszafordítani időigényes és elszántságot igényel(ne). Láthatod magad is, hogy a nagyon keveset evés nem segít, hiszen évek óta nem megy lejjebb a súlyod, mert annyira keveset meg nem tudsz enni, hogy az alá menj, amennyiből jelenleg gazdálkodni képes a szervezeted, mert akkor meg éhen halnál. Innen máshogy véleményem szerint nincs kiút, mint ezúttal arra megtanítani magadat, hogy enni kell, és nem pár falatokat. Hogy a vacsora nem pár kanál túró meg joghurt. Amikor "megérti" a tested, hogy most meg ez szól hosszú távra, nem néha van egy kicsit több, hanem folyamatos az elégséges ellátás, majd akkor kezdi el feladni lassanként a raktárait. De ennek még a kezdeténél sem jársz, mert most is csak amolyan "alibiből" eszel többet, épp csak valamicskével, mint eddig, jelentős változás nem történt.

Én ennyit tudok segíteni, és ebben a folyamatban szívesen segítek továbbra is. Kiskapukeresésben, csodadiétában, a szervezet "átverésében" nem tudok és nem is akarok. Ettől még másnak lehet más a véleménye, bátran kérd ki más tanácsát is, ha akarod, próbálj meg más módszert, hátha neked beválik valami más. Én azt értettem meg az utóbbi években, és abban hiszek, hogy az ember testét nem lehet becsapni, hosszú távon nem lehet attól a működéstől eltéríteni, amire "tervezve" van. De elmondtam a legelején, és igyekszem minél többet hangsúlyozni, hogy én nem vagyok semmiféle táplálkozással kapcsolatos szakember, csak amolyan lelkes szakbarbár, aki a maga hasznára gyűjtöget információkat, és aki kíváncsi rá, azzal szívesen megosztja. Aki meg hallgatni akar ezekre a tanácsokra, az hallgat rájuk. Nekem biztosan beváltak, én elértem azt a súlyt és külsőt, amit akartam, és most már hónapok óta tartom is. Nekem tehát valahol mindegy, hogy bárki más lefogy-e, és ha igen, hogyan, és ha megtette, meg tudja-e tartani azt a súlyt. Számomra nem sok mindenen változtat más sikere/sikertelensége, de amennyire tőlem telik, a saját meggyőződéseimmel és tudásmorzsáimmal szívesen állok rendelkezésére annak, aki hisz abban, amit mondok, és hajlandó igazi esélyt adni a tanácsaimnak, és örülök, ha sikert ér el vele. De változtatni nem tudok a tanácsaimon. Szerintem ez működik, ha neked nem válik be, vagy nem is akarod megtudni, hogy beválik-e, akkor nem én vagyok az embered, mert az én ingujjamban nincs másik kártya.

Biztosan van olyan, aki egészen mást tanácsolna neked. Vannak divatos fitnesz-guruk, ilyen-olyan tornamódszerek, spéci diéták. Én ezekben nem hiszek, de ez én vagyok. Lehet máshoz is fordulni, ha ezt a módszert nem érzed magadénak, lehet bármi másnak is esélyt adni. Lehet, hogy más válik be. Csakis rajtad múlik, hogy x, y és z információ ismeretében TE mit fogadsz el, mit hiszel el, mit vállalsz be, mit próbálsz meg. Döntéseket csak te tudsz hozni.

És nem, csak az egyértelműség kedvéért ezzel nem azt mondom, hogy na akkor engem innentől hagyjál békén és csinálj, amit akarsz. Azt mondom vele, hogy döntsd el, hogy szeretnéd-e megpróbálni, amit javasoltam, vagy nem.

9 éve
#4826
neonlicht
Válasz Papikote #4825 számú posztjára
Ha megengedsz egy megjegyzést: de igen, van rá mód, hogy kevés kalóriával is fogyj. Végsősoron ez a dolog fizika. Ha nem viszel be elég energiát, a szervezetnek előbb-utóbb muszáj leépítenie magát. Ha nem így volna, akkor Auswitzban is kövér emberek szaladgáltak volna. A kérdés csak az, hogy szeretnél-e úgy kinézni mint ők, nem szólva az egészségi állapotukról.
Ehelyett messze jobb ötletnek tűnik ésszerűen megemelt kalóriabevitellel beindítani az anyagcserédet. És ehhez képest marhára sokkal kevésbé fontos, hogy a több kaja elsőre jólesik-e, vagy nem esik jól.

9 éve
#4825
Papikote
Kedves Lousha! Ma szerintem ledolgoztam a kertben 15 000 kalóriát. Enni viszont nem kívánok többet egy falatot sem. Mit gondolsz, meddig fog egyhelyben stagnálni ez a minusz nyóc kiló? Olyan jó lenne már előbbre jutni. Nincs valami olyan módszer, hogy kevesebb bevitt kalóriával is lehessen fogyni? Megszokta a szervezetem már több éve az 1200 körülit, most sokkal többet eszem, de már ennél több nem esik jól.

9 éve
#4824
Lousha 4
Válasz arminacska #4823 számú posztjára
A makrók jók, szuper. A csokis párnát nagyon nem erőltetném. Nulla hasznos kalória. Azt leszámítva teljesen jó a nap, már csak enni kéne még 200 kalóriát. (Illetve inkább 120-at, mert még előtte én javítanám a grillcsirkét. Amit használtál, abban semmi elpárolgás, és mint beszéltünk róla, csirkénél ez jelentős. Használd inkább ezt:
http://kaloriabazis.hu/recept/grillcsirke_temperature_controll/700899_0_1
Ezzel a javítással kevesebb lesz a maradék kereted, azt edd le szépen.)

9 éve
#4823
arminacska 3
Kedves Lousha!
Azt hiszem, ma jól teljesítettem... Van benne egy kis bűnözés, de jók a makróim is. Ránéznél, ha rá érsz? :)

9 éve
#4822
Lousha 4
Válasz betti961 #4821 számú posztjára
Rendben, jelölj be légy szíves kapcsolt felhasználónak.

9 éve
#4821
betti961
Kedves Lousha! Megnéznéd az én naplómat is, hogy min változtassak? :)

9 éve
#4820
arminacska 3
Rendben van. Pedig elvileg baromi pontos mérleg... Nem tudom. :(
Legközelebb jobban figyelek, ígérem!

9 éve
#4819
Lousha 4
Válasz arminacska #4818 számú posztjára
Fedő alatt kevesebb az elpárolgás, de azért van. Mindenesetre hagyd így, ha ezt mutatta a mérleged, akkor ezt mutatta.

9 éve
#4818
arminacska 3
A második víz, az a habarás miatt került bele. Abban kevertem el a zabpehelylisztet, hogy folyékony állagú legyen, és úgy mértem... Nos, igen, minden egyes edényt egyenként lemértem, kiírtam a súlyukat is, és egyszerűen ugyanannyit mutatott a mérleg. Hagyma már felvágva került a mérlegre, persze, mindent úgy raktam és mértem, ahogy az már a levesbe kerül. Fedő alatt pároltam teljesen készre az ételt, le se volt véve róla, csak a végén, mikor a habarás ment bele....

9 éve
#4817
Lousha 4
Válasz arminacska #4816 számú posztjára
Ha főzted, akkor kizárt, hogy nem történt elpárolgás. Ez fizika. Ha melegíted a vizet vagy víztartalmú anyagot, amilyen pl. a brokkoli, meg kb. bármilyen étel, abból bizony víz fog távozni. Hogy sok vagy kevés, az már a jellegétől, a főzés idejétől stb. függ, de hogy kevesebb lesz súlyra főzés után, az fix. Csak ott van kivétel, ahol vizet tud beszívni, mint a száraztészta.
A receptedben van egy 2. víz, ez azt jelenti, hogy még nehezebb is lett a főzés végére? Ez teljesen lehetetlen, valahol valamit elszámoltál. Pl. a brokkolit akkor mérted le, amikor már elő volt készítve, levagdosva minden, amit nem akarsz felhasználni? A hagymát is már felaprítva, vagy még pucolás előtt? Mindig csak és kizárólag azt mérjük, amit meg is eszünk. Ha pl. egy egész hagymát csak belefőzünk az ételbe, de fogyasztás előtt kivesszük, akkor az nem része a receptnek.
Kivontad-e az edény súlyát mindenhol, amikor mértél?
Akárhogy is, valahol kellett hogy legyen egy hiba, nehéz megmondani, hol.
Nálam pl. 3 liternyi hasonló jellegű (nem öt órán át főzött) levesből úgy 700 gramm párolog.

A jó hír az, hogy egy ilyen levesnél ennek óriási jelentősége nincs. A helyes elpárolgás úgy 5 kalóriát változtatna 100 grammra. Szóval nem katasztrófa, inkább azért lényeges, mert ha itt nem jól csináltál valamit, akkor mondjuk egy sült csirkénél is elkövetheted ugyanazt a hibát, ott meg már igencsak fontos lenne az elpárolgás. Szóval próbáld meg átgondolni, mit hogy mértél, mindenhol kinulláztad-e az edény súlyát a mérlegen stb., hátha rájössz, hol csúszott félre a dolog.

9 éve
#4816
arminacska 3
Sikerült felraknom a receptet. Semmi elpárolgás nem volt a leveskémben, tényleg, mindent grammra pontosan mértem! :)

9 éve
#4815
Lousha 4
Válasz arminacska #4814 számú posztjára
Oké.

9 éve
#4814
arminacska 3
Igazán nagyon szépen köszönöm, kedves Lousha!
Majd nemsokára rakok fel egy receptet - brokkolikrémleves arminacska néven -, ha lesz időd/kedved, átnéznéd hogy jó-e? Írok, mikor felkerült. Köszönöm! :)

9 éve
#4813
Lousha 4
Arminacska, itt vannak a receptötletek.
https://www.dropbox.com/s/62leq3ppo7gto8w/%C3%93ccs%C3%B3.docx?dl=0
A jobb felső sarokban a Download gombbal tudod letölteni.

9 éve
#4812
arminacska 3
Igen-igen, annak tanulok, persze. De itt az a durva az egészben, hogy mint recepciós gyakornok, egész nap állunk, és talpalunk, mert minket ugráltatnak mindenhova. De még a normál recepciós sem ül egész nap, hanem áll, tehát nem épp ülőmunkának nevezhető.
A szobaasszonyoknak, pincéreknek is mi szoktunk segíteni, ez mind húzós munka szokott lenni. A szalonnával nem lesz gond, megkóstoltam, már nem is ízlik. A pálinka az meg majd akkor jó lesz, ha nagyon beteg vagyok. :)
Most sincs akkora baj az alakommal, mert homokóra formám van, és megvan a derekam is, csak a hasamon van egy kis felesleg, ez tény, abból kellene lefaragnom pár centit. Most vagyok 65kg a digitális mérleg szerint, az optimális 59kg lenne, amit el szeretnék érni. :)
Egyébként, a korom... 22 éves vagyok, és nem, nem az iskolapadban ülök, ráadásul itthon is egyedül vagyok, minden munka rám szakad. Ennek ellenére, normál aktivitásúnak mondanám magam, mert annyira durva dolgokat azért nem kell csinálnom. Érted, amit mondok? :) Télen volt húzósabb, mikor fát kellett vágni naponta. Az izomzatom meg is van, a karom erősebb, mint némelyik korombelinek.

9 éve
#4811
feketeinci 9
Válasz arminacska #4810 számú posztjára
Bocs, de már nem bírom hogy ne mondjam el.
Nem nagyon vagyok képben hogy hány éves vagy, annyi maradt meg bennem hogy recepciós szeretnél lenni, és most a gyakorlati helyeden vagy.
Ebbe a képbe és tervbe nem nagyon fér bele sem a házi pálinka, sem pedig a szalonnák különböző formái.

Ugye éppen azt tervezgeted, hogy hogyan fogod apukádnak elmondani hogy legközelebb ha segíteni akar neked mit küldjön, és hogy hogyan NE FOGYASZD EL az ajándékokat, mert ha ez így folytatódik, nem lesz esélyed sem arra, hogy egy csinos, jó alakú recepciós váljék belőled.

9 éve
#4810
arminacska 3
Lousha!
Ez lesz ám az igazi kihívás számomra. Édesapám küldött nekem ételeket egyik ismerősöm által.... Ez csábítás. Van közte házi pálinka (jó ez nem étel... :D ), meg tokaszalonna, és sztenderd fehér szalonna. Úristen. Már az illatától is bűntudatom lett! :D

9 éve
#4809
Lousha 4
Válasz Papikote #4808 számú posztjára
Ellenben legyőztél egy akadályt :) Sikeresen ettél a komfortzónádon kívül, nem megszokott leosztásban.
Én egyébként a naplódat nézve azt javasolnám, hogy reggel próbálj meg a kalóriákra rádolgozni, ne este próbáld "befoltozni" a hiányt. Egyél egy jóóóó bőséges reggelit. A keretedbe belefér, ezért sokan irigyelnének :) Egy szép derekas adag zabkása például, olyan 5-600 kalóriányi. Lehet csak zab meg tej, de éppen lehet kisebb adag kása is a megszokott gyümölcseiddel, vagy kókuszreszelékkel, cukrozatlan kakaóporral, miegymással.
Ha ehhez nem fűlik a fogad, akkor hasonló kalóriáért 1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyér pl. zsírszegény túrókrémmel. Én pl. nagyon szeretem a köményes túrót, de lehet körözött is, vagy akár édesre is csinálhatod. Ezzel jól megalapozod a napot, és már nem kell olyan sok kalóriát legyőzni :)

9 éve
#4808
Papikote
Válasz Lousha #4807 számú posztjára
Hát ilyet még nem csináltam. Ötkor szoktam enni utoljára, de most kimentem, találtam egy kis gomolyát a hűtőben és egy szelet kenyérrel megettem. (majdnem 10 óra van este!) De a fehérje még mindig nincs a helyén, a többi meg elszabadult. Hát.... pedig tényleg nagyon szeretném elérni a célomat.

9 éve
#4807
Lousha 4
Válasz Papikote #4806 számú posztjára
Mivel jócskán változtattunk a kereteden, egyelőre örüljünk annak, de nagyon, hogy hízás nem történt :) A fogyás menni fog, de minden változást időbe telik feldolgozni a szervezetnek. Kitartás :)

Azért volt 26 deka a különbség, mert a receptednek része az a több mint egy deci (tehát több mint 100 gramm) olaj is, pedig a valóságban nem volt része. Tehát a helyes recept valahogy úgy nézne ki, hogy az olajból mint hozzávalóból el kéne venni teszem azt 115 grammot, az elpárolgást meg ugyanennyivel megnövelni. Tehát a végső szám súlyra ugyanaz lenne, mint ami most, de a kalória jócskán változna.

Az összes nyers hozzávalót egyben egyébként nem fontos mérni, hiszen egyesével méred őket úgyis, és amikor felviszed a receptet, a végén ott lesz, hogy mennyi ezek súlya egyben. Csak hogy egy méréssel kevesebb dolgod legyen :)

9 éve
#4806
Papikote
Válasz Lousha #4803 számú posztjára
Valóban megmaradt több mint egy deci olaj a karfiol után. Hát én úgy csináltam ezt az egész karfiolos témát, hogy minden alapanyagot, olajat, zsemlemorzsát mindent egyenként megmértem. Egyforma súlyú műanyag edényeim vannak (6 db ilyenem van) Aztán még sütés előtt az egészet egymás fölé fölpakoltam a mérlegre és egyben megmértem az egészet, aztán amikor kisült, az összes karfiolt betettem egy tálba és azt is megmértem (itt a megmaradt olajat kifelejtettem) és megmértem a "készterméket" és 26 dekagramm volt a különbség.
Egyébként március 8-a óta nem híztam és nem fogytam. Maradt a minusz 8 kg. Pedig már nagyon szeretnék elindulni lefelé

9 éve
#4805
Lousha 4
Válasz Lousha #4803 számú posztjára
Ja, meg szójából vagy szejtánból (búzasikér, korábban már emlegettem, főleg bioboltban kapható) készült bármi szintén sokat segít a fehérjén!

9 éve
#4804
Lousha 4
Válasz arminacska #4802 számú posztjára
Akkor súlyzózz addig ülve :)

A szükség persze nagy úr, ha meg úgy kap az ember valamit, ne válogasson, nyilván. Valóban kedves az ismerősödtől, hogy bármit is vesz neked. De amikor van választás és lehetőség, akkor ilyeneket is jó figyelembe venni.
Emlékeim szerint a Pennyben pl. vannak jó minőségű és olcsó mélyhűtött cuccok, emlékszem egy olyanra, amiben kis ovális fasírtocskák voltak, elég jó hústartalommal, és nem is volt hajmeresztő az ára. Asszem'...

9 éve
#4803
Lousha 4
Válasz Papikote #4800 számú posztjára
Megnéztem, ezek ránézésre jók. Illetve a leves az biztos hogy hibátlan. A rántott karfiol esetében technikailag jó, de erős kétségeim vannak a realitását illetően. Ha kiránt az ember valamit, pláne olyan vizes dolgot, mint a karfiol, abból baromi nagy súlyveszteség szokott lenni, tehát a 26 gramm elpárolgás nagggggyon kevésnek hangzik. A 220 gramm olaj ellenben ellenben rettentő soknak tűnik. Lemérted az összes olajat, amit a sütéshez használtál, és mindet hozzászámoltad, azt is, ami a sütőedényben maradt?
A rántott cuccokkal azon kívül, hogy az olajban sütés nem is egészséges, nem is diétás, az is baj, hogy nagyon macera hozzájuk kalóriát számolni. Ugyanis egyfelől számolni kell az elpárolgással, a másik oldalról viszont az olajfelvétellel... Vagyis ez helyesen úgy néz ki, hogy lemérsz mindent, majd a végén a kész ételt és a maradék olajat is leméred. Felviszed, hogy mennyi volt a karfiol, morzsa, fehérje, liszt. Hozzáírsz annyi olajat, amennyi a különbség az eredetileg a sütőedénybe öntött és a végül benne maradt olaj között. Az elpárolgásod pedig az ekkor a recept végén szereplő szám és a valóságos kész ételed közti különbség súlya.
De ezt én speciel még tovább szoktam bonyolítani azzal, hogy a kész kaját leitatom papírtörlővel, és még a törlőn maradt olajat is kivonom...
Szóval bonyolult. Összehasonlításképp 900 gramm csirkéből és 300 gramm gombás töltelékből álló ételből nálam rántva 360 gramm párolgott! A karfioltól ehhez képest még többet várnék, mivel a kiinduló víztartalma jóval nagyobb, mint a csirkéé.

Haladni tényleg haladsz, nem ámítod magad :) Ami engem inkább aggaszt, hogy amikor az ember megemeli a keretet, általában jön egy átmeneti pár kilós hízás, aztán ahogy marad a BMR körüli keret, ez elég hamar normalizálódik, és megindul a fogyás. Viszont te még mindig csak emelsz, de nem érted el azt a keretet, amivel már BMR felett lennél. Szóval tartok tőle, hogy így esetleg el fogod nyújtani a visszaszedős időszakot. Nem biztos, hogy így lesz, alapvetően remélem, hogy nem lesz igazam, de szerintem jobb lenne, ha egy nagy rántással felhúznád a kereted, akkor hamar "le lehet tudni" a visszahízást, és annál hamarabb jöhet a fogyás.

A fehérjét növelni hús nélkül tudod pl. zabbal, zabból készült péksütikkel, amiket lehetőleg dúsíts sikérrel, mert egyrészt úgy hasonlóbb lesz az állaga a sima kenyérhez, másrészt fehérjedús. Olajos magvakkal, főleg mandulával és dióval. Zsírszegény tejtermékekkel, főleg túróval és cottage chesse-zel, illetve joghurttal. Hüvelyesekkel.

9 éve
#4802
arminacska 3
Próbálok olyat venni :) A mostani ami itthon van, az nem tudom milyen, szerintem pont olyan amit Te mondasz. Ismerősöm elvitt bevásárolni, de olcsó dolgokat vett... Neki sem mindegy hogy 4 v. 8 e. Ft-ot költ el rám...
És így kaptam egy csomó ilyen "szemetet"... :( De örülök, hogy legalább segíteni próbál.
Ja, az edzés pedig pár napra megint jegelve lesz, mivel a sípcsontom, és a körülötte lévő izmot is jegelnem kell. Összeszedtem egy sípcsont zúzódást, meg az izmom is megszakadt kicsit. Nagyon ügyetlen vagyok, mondtam már? :)

9 éve
#4801
Lousha 4
Válasz arminacska #4799 számú posztjára
Ja hogy úgy :) Ezekből valóban kevés a jó tápértékkel bíró, de engem jobban zavar, hogy nagyon soknak a fő alkotóeleme a "mechanikusan lefejtett húskészítmény", aminek a gondolatától is ráz a hideg. Ha lehet, olyat vegyél, amiben ilyesmi nincs, mert az tényleg színtiszta szemét. Inkább zsír legyen, de az "igazi" :)

9 éve
#4800
Papikote
Kedves Lousha! Ismét felvittem két új receptet. Szeretném, ha megnéznéd, hogy jól csináltam-e. A kalóriabeviteleim szerintem progresszívek, ha a január17-március 8-i állapotot nézem, amikor 800-1200 között mozgott. Vagy csak magamat vígasztalom? A két új recept: Krumplileves Papikote és a rántott karfiol. Mit egyek, hogy a fehérje növekedjen, miközben a zsír és szénhidrát meg ne?

9 éve
#4799
arminacska 3
Jaj, igen.... Ezek a boltban kapható bigyók. Fagylakoma, meg mittudomén milyen néven futnak. Iszonyú olcsó, cserébe hiába van benne fehérje, ha tele van zsírral.
Tudod, ez a sajttal töltött pulykamedál, baromfi nuggets... Ripp-roppnak, Rippsz-roppsz-nak is szokták hívni. Számomra ezek mindegyike kisütős fasírt.... :)

9 éve
#4798
Lousha 4
Válasz arminacska #4797 számú posztjára
Az remek, ha cukor nincs benne. A pudingban mondjuk van, de nem olyan sok lehet arányaiban.

A recepteken dolgozom, viszont közben egy kérdés, amit korábban elfelejtettem: mi az a kisütős fasírt? :)

9 éve
#4797
arminacska 3
Ha a panírt lekaparom, semmi nem marad, olyan vékony szarrá klopfolják szegény pára csirkemellet! :( A többi ötlet viszont jó. A levest viszont megkérdeztem, a gyümilevest. Abba nem raknak cukrot - hála istennek! -, és pudinggal habarják. Jó, tudom, az se jobb, mint a liszt, de na... :) A többit viszont mindenképp megfogadom, köszönöm! :)
A receptekért meg külön nagy köszönet! :)

9 éve
#4796
Lousha 4
Válasz arminacska #4795 számú posztjára
Ebben az esetben vagy választanám a rántottat, és lekotornám róla a panírt, vagy a pörköltet. Az zsíros, de gazdagabb, táplálóbb, mint a panír. Meg a pörköltből is kieheted a húst, otthagyhatod a szaft nagy részét, ott a zsír nagyja. Utána a rántott akármit elszámolhatod grillnek, meg mondjuk 3 gramm olajnak, mert azért valamennyit maga a hús is beszív, a pörköltet meg sztenderd pörköltnek, mínusz pár gramm zsír. A sajtmártásos húsból is ki lehet ásni csak a húst :)
A gulyásnak a tetejére szokott felülni a zsír, szóval ha nem szólnak meg a "válogatósságért", éppen rádobhatsz egy szelet kenyeret vagy egy papírtörlőt, az leszedi a nagyját. A gyümölcslevest viszont ilyen helyen jobbára jóóóó sok cukorral és még több lisztes habarással csinálják, azzal sokat nem tudsz kezdeni.
A káposztasaláta vitán felül isteni dolog, imádom, de sajnos soha nem sikerült még normálisan elkészíteni. Egyszer vendégségben ettem egy fenomenálisat, a mai napig álmodozom róla :D

A recepteket összeszedgetem, aztán ha kész, beteszem a receptes topikba. Nem ígértem, hogy mára meglesz, de nem is kizárt :)

9 éve
#4795
arminacska 3
Jaj, nem, dehogy. Ez a köret. Mellé vannak ezek a jó kis zsíros ételek, mint pl. a rántott csirke, rántott ez, az amaz, érted... Meg pörköltök kilószámra, meg sajtmártásos (jó zsíros ez is) húsok. Ezek hírből nem ismerik a reformkonyhát. Levesből is általában a hideg gyümölcslevesekből eszek 1-2dl-t.... A gulyás, hasonló társai úsznak a zsírtól.
Meg van saláta, káposztasaláta, na azt imádom, az isteni finom. Nagyjából ennyi... :D
A "koleszos" recepteknek szívből örülnék, köszönöm! :)

9 éve
#4794
Lousha 4
Plusz egy otlet: ha van olyan a csapatban korulotted, aki nagyon szereti a sutit, valasszatok mindketten tort krumplit meg sutit, aztan csereljetek, akkor neked jut tobb krumpli, neki meg tobb suti :)

9 éve
#4793
Lousha 4
Válasz arminacska #4792 számú posztjára
Hat a harombol akkor mar tort krumpli, az egeszseges, taplalo, es zsirmentes. De ezt most ugy erted, hogy melle semmit nem ehettek, CSAK krumplit? Az 500 Ft-ert azert eleg huzos, meg amugy is elmennek a fenebe, az ugy magaban nem epp egy etkezes.

Amugy de, 500 Ft-bol lehet fozni, akar ket fogast is, de valoban trukkos. Ha erdekel, amikor kicsit van tobb idom, osszeszedek neked par "koleszos" receptet.

A natur joghurt szokatlan annak, aki cukros dolgokhoz van szokva. Ha sehogy nem izlik, nem kell hozza ragaszkodni, probald ki pl. a kefirt, hatha az jobban izlik. A tabival meg tessek kreativnak lenni :) Ha nem oldodik fel, akkor A megoldas: oldd fel egy fel deci forro vizben, es ugy keverd akarmihez, B megoldas, tord alaposan porra. De ha epp van otthon egy kis gyumolcs, pl. egy fel banan, azzal is osszetrutymolhatod, ugy is eleg finom, torna utanra pl. tokeletes.

9 éve
#4792
arminacska 3
Köszönöm! :)
Nem vettem támadásnak, ne érts Te se félre! A rezsi persze ezen felül van, de ugye azt miután kiadom, hopp ennyi marad... :) A gyakorlati helyről meg annyit, hogy ez egy hotelnek az étterme (szállodai recepciósnak tanulok, munkaügyin keresztül), és itt nekünk meg van adva nagyjából, hogy mit ehetünk. Süti az mehet, 3 szeletig, ezt tutira tudom. Viszont, ami választható étel, az ez a steak burgonya, a sima olajban sült krumpli, meg tört krumpli. Mindenhez ezt kapjuk, mert gyakornokok (munkavállalók) vagyunk, a munkavállalók is ezt kapják, slussz. És ez kereken minden napra egy 500-as. Ennyiből viszont, én itthon nem tudok ebédet főzni, és időm sem nagyon van sokszor - ez a legnagyobb bajom.
A cukrot én írtam oda, igen, egyszerűen hogy lehet megenni a natúr joghurtot?! Most van itthon édesítőtabletta, de az meg nem olvad fel benne... :D
Szívesen fogadom a tanácsokat, és a Csirke brassóid nekem pont jól jött, azt tök ugyanígy csinálja barátnőm, aki adott nekem egy adagot most ebédre. Délutánra viszont, sajnos ettem sült krumplit (már nem sok zabpehely, zöldség van itthon), meg egy kis szelet kisütős fasírtot. Még le kellene ennem egy keveset, de hát most a zsír jó, a CH nem... ki fogom persze sakkozni, és pont ezért fogadom örömmel a segítségeteket!

9 éve
#4791
Lousha 4
Válasz arminacska #4790 számú posztjára
Ne erts felre, es ne vedd tamadasnak, amit irtam. Semmi szukseg ra, hogy magyarazkodj. Mindenki azzal az elethelyzettel dolgozik, ami jutott neki, valamint olyan donteseket hoz, amilyeneket akar. Nekem pl. igazabol semmi kozom az eletedhez, semmi jogom biraskodni feletted. Annyit tettem, hogy elmondtam, fogyokura szempontjabol az en velemenyem szerint hogy nez ki a naplod. Mivel jo ideje szamolom a kaloriakat, es mellette pl. a forumon is sokat vagyok, ezert van nemi ralatasom a dolgokra, van nemi alapom velemenyt mondani, neked meg hasznos lehet megfontolni, amiket leirtam. De egyetlen szavam sem szentiras, es foleg nem a szemelyedre vonatkozo biralat. Szemely szerint azokkal sincs semmi bajom, akik mindenfele kenyszer nelkul, egyszeruen hobbibol esznek hatszor annyit, mint amennyire szukseguk lenne, es azt mind kulonfele tortakbol viszik be. Az o eletuk, ha ez okoz nekik oromet, hajra, max. annyit gondolok magamban, hogy hat ez nem tul egeszseges.

Mindenesetre ami a tenyleges gondjaidat illeti: ennyi penz valoban veszesen keves megelni, meg akkor is, ha "csak" a szemelyes fenntartasi koltsegeidre kell ennyit forditanod, pl. rezsi stb. mar ezen kivul fizetve van. Ebbol nagyon nem konnyu sem fogyokurasan, sem egeszsegesen taplalkozni. A kenyszer is nyilvan nagy ur, nem csak az ilyen jellegu, de akar csak annyi is, hogy mondjuk valakinek az anyja foz, aki nem hive a reformkonyhanak, es ha ele teszi a zsiros husokat vacsira, udvariatlan dolog felretolni, hogy de hat ez nekem nem fer a keretembe... Szoval nem mindenkinek es minden helyzetben szol csak arrol a dieta, hogy eldontse, mit lenne legjobb enni, hanem sokszor arrol is, hogy mi van otthon, mit engedhet meg maganak stb. Biztosan nem vigasztal, de nem vagy ezzel egyedul. Annyit tudsz tenni, hogy a meglevo helyzetbol kihozod a legtobbet, legjobbat. (Illetve nyilvan ha tudsz tenni a helyzet javitasaert barmit, akkor erdemes.)
Pl. ha egy fix menurol kell valasztanod, akkor igyekezz a legegeszsegesebb opciot valasztani. Biztos vagyok benne, hogy ha sok-sok problemaval nezel szembe az eletben, akkor nagy a kisertes egy kis kenyeztetesre, mint pl. egy szelet tortara. Megis javaslom, hogy vesd be minden erodet, es allj ellen ennek az ingernek. Egyreszt azert, mert ha csak keveset tudsz enni, akkor nem kene olyasmire pazarolni a kaloriakat, ami valos taplalekkal nem szolgal. Masreszt azert, mert neheziti a fogyasodat, ami aztan meg egy problemat jelent, mert minden mas mellett meg kudarcelmenyed is van, nem szereted, ahogy kinezel stb. Egyszeruen amikor ott allsz a valasztas elott, kerdezd meg magadtol, mi fontosabb neked? A pillanatnyi orom, amit az edesseg jelent, vagy a hosszutavu celod, a fogyas, illetve az egeszseged? Akkor sem kell elkeseredni, ha ez nem mindig lesz sikeres, de minden sikert "unnepelj meg", veregesd meg a vallad erte, ha mas nem teszi. Ha nem megy a dolog tokeletesen, akkor csinald olyan jol, ahogy toled telik.
Etelekbol is bizonyara van azon a helyen jobb opcio is, mint a sult krumpli. Ha ez egy etterem, minimum rizs kell hogy legyen a menun, nem? Az arban is hasonlo lehet, de tapanyagban jelentosen jobb, mint az olajban sult krumpli. Vagy fott/parolt krumpli, barmi hasonlo. Hasonloan rantott csirke/hal helyett nincs lehetoseg inkabb grillezettre, fottre? Azokkal sokkal jobban jarnal, es maris lecsapnal vele egy csomot a felesleges zsirbol.
Hasznos lenne tovabba ezeket is lemerni, ha tudod. Ha ez egy etterem, talan van is ott merleg, ha nincs, akar magaddal is hurcolhatod a merlegedet, ezek jobbara nem olyan nagy teglak, hogy ne lehessen oket betuszkolni egy hatizsakba. Nem praktikus, nem kenyelmes, de pontosabb eredmenyeket kapnal.

A zabkasanal nem olyan nagy dolog az elparolgas, mert feltetelezem, ott egy adagot ad ki a recept, azaz megeszed az egeszet egyben, vagy egy nap alatt. De volt mas recepted is, a pizzanal pl. a liszt elott volt az elparolgas, az ugy nem pontos, meg volt asszem' valami csirkes is, ott egyaltalan nem volt.
Amikor meg mas receptjeit hasznalod, pl. azert, mert ugysem te fozted az etelt, tehat a legjobb, amit tehetsz, hogy keresel egy hasonlot, akkor nyiss meg tobb hasonlot, es keresd meg a legjobbat. Ha nincs elparolgas pl. egy sult krumpli vagy sult csirke receptben, akkor az felejtos.
Sult krumplira (olajban sult, hagyomanyosra) ez pl. teljesen jo:
http://kaloriabazis.hu/recept/sult_krumpli_freemami/611421_0_1

A cukrot, ha ezt a legtobb esetben nem azert irod oda, mert tudod, hogy van az etelben, hanem te teszed bele, nyilvan donthetsz ugy, hogy nem teszed bele. Ha nincs lehetoseg helyette edesitot valasztani/venni, akkor en inkabb ugy, ahogy van, kihagynam. Egy ideig biztos hianyozni fog, de eleg hamar elfelejti az agy az extra edes izek utani vagyat, ha kitartoan megvonod tole. Es magad is meglepodhetsz, mennyi iz van, ha nem nyomod el finomitott cukorral.

A mosogatas eseteben semmi szegyellni valo nincs rajta, ha praktikus okokbol osszevarod. Nyilvan idealis minden nap megcsinalni, de en meg pl. siman lustasagbol hagyom ki gyakrabban, mint kene, az sokkal szegyenletesebb :) Mindenesetre akarhogy is, ne ird be ezeket sportnak, mert haromnapi mosatlan elrendezese is elhanyagolhato kaloria szempontjabol. Ezeket felesleges leenni. Plusz ahogy mondtam, en addig nem szamolnek sporttal egyaltalan, amig nem sikerul beloni a keretet ugy, hogy tartani is tudd, es el nem indul a fogyas, es onnantol is csak a "rendes" sportot vidd fel, kb. 60%-at annak, amit tenylegesen vegeztel, ugy biztos nem kapsz tul nagy keretet, ami mar csak hatraltatni fogja a fogyasodat.

Osszessegeben pedig kitartast, turelmet es sok sikert!

Ha Bojtika erre jar, biztosan szivesen lat el nehany tanaccsal, o pl. bravurosan meg tudta mindig oldalni, hogy szukebb forrasokbol is leheto legjobban gazdalkodjon dieta mellett.

9 éve
#4790
arminacska 3
Sikerült gépközelbe kerülnöm
A sültkrumplival az a gond, kedves Lousha.... hogy gyakorlati helyen vagyok most, ahol 500Ft/nap a kajám, és ezt muszáj vagyok megvenni, mert nem gazdálkodom túl sok pénzből. Leírom. Havi 20e. forintom van összesen, amiből ételt, és tisztálkodási, tisztító szereket kell vennem. Valljuk be, ez sajnos nem sok. És sajnos, igen, sok a sütemény, elcsábulok sajnos sokszor a sütire a gyakorlati helyen.
A mosogatás, takarítás - ez szégyellnivaló dolog -, nálam NEM napi szintű dolog. Jó, a takarítás talán igen, sepregetni, ágyazni minden nap szoktam természetesen. De mosogatni két, három naponta szoktam, talán azért, mert nem folyóvízben mosogatok, és megvárom míg összegyűlik egy adag, amit érdemes elkezdeni mosogatni.
Saját recept, igen, tudom. A zabkása saját recept, az mindig 335g, mindig lemérem természetesen, hogy annyi-e. Próbálok tudatosabban táplálkozni, de amikor már nincs pénzem végképp, és csak a kapott ételt tudom enni, akkor nem igazán tudok mit csinálni. Vagy megeszem, és lenyelem a békát, hogy sok a zsír, vagy pedig éhezek. Nos, ennyire rosszul áll a szénám sajnos. De ugye, ez se jó, mert ha nincs kaja, akkor meg persze, hogy BMR alatt eszek, ami megintcsak nem jó.
Tudom. De köszönöm az észrevételeid, megpróbálok javítani rajta, és nem elcsábulni a sok finomság láttán.

9 éve
#4789
Lousha 4
Válasz arminacska #4788 számú posztjára
Koszonom.

Hat itt azert jo sok problema van. 18 napod van eddig a naploban, ebbol otszor ettel tobbet, mint a kereted, es nem csak 40 kaloriaval tobbet, es kilencszer jelentosen kevesebbet, azaz osszesen negyszer sikerult tartani a keretet rendesen. Szoval nem, nem eszel BMR+100-at, csak az van beallitva. Ez nyilvanvaloan nem eleg, valosagosan is annyit kell enni. Es nem, nem jok a makroid, 18-bol kilencszer volt jo vagy "meg belefer" jellegu, es kilencszer hatarozottan nem jo, jobbara kevesebb feherje, joval tobb zsir a kelletenel.
Az elso harom nap meg boven BMR alatt volt, es feltetelezem, elotte is igy probaltal fogyokurazni, vagyis tenylegesen ket hete csinalod ezt a programot, es azt is jo nagy bukkanokkal. Igy nem csoda, ha meg nem indult el a fogyas. Ha beallsz valoban BMR+100-ra, es azt fegyelmezetten tartod, akkor valoszinu el fog indulni par het mulva.

Ezek melle meg beirsz olyanokat sportnak, hogy takaritas, mosogatas, seta, hazimunka - ezeket nem szamoljuk, ez az eletviteled resze, azaz mar eleve beleszamolja a rendszer a kaloriaszuksegletedbe. Ez megint csak onbecsapas, gyakorlatilag ketszer szamolsz el dolgokat. (A favagas az pl. mehet, az valoban intenziv fizikai igenybevetel, amit nem minden nap vegzunk.) A valos sportnal is leginkabb 2-3 percek szerepelnek. Ha csak ennyit (vagy mondjuk 5 percet, es csak kevesebbet irsz be) csinalsz valamibol, azt felesleges beirni. Ez NEM azt jelenti, hogy ot perc felules vagy sulyzozas nem szamit, nem hasznos, nem kell folytatni es buszkenek lenni arra, amit mar meg tudsz csinalni. De ennyit egyelore felesleges beirni. Fel oras tornazast mar igen, de a par perces mozgasokat nem, mert ezek nem fogjak szinte semmivel feljebb vinni a napi osszeget a valosagban, a keretedet viszont jol felnyomjak. Szoval meg amikor betartottad a kereted, akkor is inkabb ezt a "mestersegesen tuningolt" keretet, vagyis tobbet ettel, mint kellett volna. En egyelore siman tartanam a BMR+100-at, es ha mar elindult a fogyas, akkor kezdenek ovatosan beleszamolgatni sportokat, de azt is csak ugy, hogy azt a plusz pl. 150 kaloriat, amit ezzel nyersz, ne csak siman plusznak tekintsd, hanem azt arra hasznald, hogy kozvetlenul az edzes utan egyel valamit, ami az izmaidnak jo, azaz valami feherjedus dolgot kis szenhidrattal, ami lehet akar egy kis feherjeturmix is. Vagy pl. zsirszegeny turo kis szolocukorral vagy gyumolccsel. Ne arra hasznald, hogy beleferjen egy szelet suti.

A kovetkezo gond, hogy a pontossagnak nyoma sincs. Alig van sajat recepted, es ami van, abban is vagy nincs elparolgas, vagy a recept kozepen van, azaz csak az ez elotti hozzavolokbol vont le a rendszer, a mogotte levokbol nem. Az elparolgas foleg egy rantott csirke, suti stb. eseteben nagyon fontos, igen nagyot modosit a kaloriaerteken. Azaz igy effektive azt hiszed, hogy pl. 200 kaloriat ettel meg, pedig valojaban 250-300-at. Es ez minden nap, akar tobb alkalommal, ez igy eleg sok plussza adodik ossze, amirol nem is tudsz. Mellette leginkabb mas recepjeit hasznalod, amik egytol egyig hibasak, sehol egy elparolgas. Csak mert aki felvitte, az a kaloriabazis, nem jelenti, hogy jo. Sot, az ilyenek 99%-a kifejezetten sulyosan hibas. Az etelek kozott is van boven, ami nem alapanyag, hanem pl. torta, sult krumpli stb., amik kozeleben sincsenek a valos adagoknak. Pl. a sult krumpli valami 130 kaloria kozottire van megadva, pedig meg az egy kiskanal olajjal Tefal speci sutoben sult krumpli is legalabb 145, ha rendesen kiszamolod. Egy "rendes", olajban sult ennel joval tobb, azaz ezzel is atvered magad, es mivel szinte minden nap eszed...
Mellette volt nem egy "egy adag", "egy darab", ez megint nem igazan mukodik. Ami nincs lemerve, az nyilvan nem lesz pontos, es csak tippeled, mennyi kaloria.

De a legnagyobb gond az az, hogy mit is eszel. Abalt szalonna?! Reggelire? Kristalycukorral? Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy ez dietas menu. E mellett kristalycukor gyakorlatilag minden nap van, meg rantott ez meg az, sult krumpli, cukros udito, suti, csoki, pizza, feher kenyer, feher teszta, muzliszeletek es kekszek minden nap, itt-ott meg gesztenyepure tejszinhabbal es hasonlok.
Ha mindezt szigoruan merned, es helyesen felvinned a sajat receptjeidet, tartva osszessegeben a keretet, a fogyas azert igy is menne, de nem feltetlenul olyan aranyban, ahogy szeretned, azaz lefele vandorlo kilok mellett a testzsir-aranyod nem javulna olyan szepen. De azert menne. Viszont nem megfelelo kivitelezes ES nem megfelelo minoseg nem fog mukodni. (Hogy mast ne mondjak, mi vasarnaponkent mindig lazulunk, olyankor a "parom foz", vagyis rendel etelt. Ez nekem jobbara grillezett csirke vagy jacket potato. Mindegyikre lehet talalni hozzavetoleges kaloriat, meg elore megtippelt adagot is. Meg soha nem fordult elo, hogy az utobbi stimmelt volna. Egy jacket potatot pl. 400 gramm korulinek szoktak tippelni, eddig 490 gramm volt a legkisebb, ami elem kerult, de az atlag inkabb 590. Baromi nagy kulonbseg. 400 gramm mondjuk 550 kaloria, 590 meg 820 kaloria.)
Az, hogy eszel egy kis zabkasat is, nem lesz eleg, ahogy az sem, hogy eszel olyan kekszet, amiben van zab. Az etelhez valo hozzaallast kell atalakitani, mashogy hosszutavu eredmeny nem lesz. Nem csak cimszavakat kell kovetni, hanem meg kell tanulni, mit is eszunk. Pl. egy bolti keksznel nezzuk at alaposan az osszetevoket, ha cukros, akkor valahol tok mindegy, van-e benne zab, epp csak egy fokkal lesz jobb valasztas, mint a sima haztartasi keksz. A muzliszeletek ugyanez a kategoria, szazbol egy van, ami er is valamit, a legtobb csak cukorba martott es cukorban meghengergetett ket szem zab es mazsola. A barna/magos/stb. kenyerek meg becsaposabbak, a legtobbje sima feher kenyer megszorva kis korpaval, megszinezve melasszal (azaz plusz cukorral). Csak olyat erdemes enni, aminek ismerjuk a pontos osszetetelet, vagy amit magunk csinaltunk.
Az otthon keszitett dolgoknal is ki kell kiserletezni, mi mukodik, elhagyni a feher liszt hasznalatat, helyettesiteni/kihagyni a cukrot, megtanulni zsirszegeny alapanyakokkal es zsirszegeny konyhai technikakkal fozni, es leszokni az ures ragcsakrol. Tudom, hogy finom egy Eszterhazy torta, de egy szelet vagy 4-500 kaloria, es szinte semmi nincs benne, amivel barmi ertelmeset tudna kezdeni a szervezet zsirgyartason kivul. Megeri? Szerintem nem nagyon. Ugyanennyi kaloriaert ehetnel gyumolcsot, joghurtot, olajos magvakat, miegymast sokkal nagyobb mennyisegben. Nem, nem ugyanaz, de ha adsz magadnak idot, megtanulja az agyad, hogy a cukor fuggest okoz, es nelkule sokkal tobb iz van a vilagon, amiket sokkal jobban lehet elvezni.
Nem tilos egyebkent semmi, lehet eppen megengedni egy szelet sutit. Egyszer minden szokoevben, nem minden masnap. Az nem mukodik, hogy ma becsempeszek egy sutit, holnap egy csokit, holnaputan egy zacsko chipset, mert igy soha nem "tisztul ki" sem a szervezet, sem az agy, a gondolkodasmod.
Ez az egesz egy idoigenyes folyamat, igy a turelem elsodleges. Tanulni kell minden nap, es megprobalni jobban csinalni, mint elozo nap. Nem tulstresszelni, csak kitartoan csinalni es mindig tokeletesiteni.

9 éve
#4788
arminacska 3
Szia!
OK, mindjárt megcsinálom :)

9 éve
#4787
Lousha 4
Válasz arminacska #4786 számú posztjára
Megnezhetem a naplodat? Ha igen, vegyel fel kapcsolt felhasznalonak.

9 éve
#4786
arminacska 3
Háromnaponta mérem a súlyom, reggel, ugyanabban a pizsimben. És a mérleg nyelve egyre csak kúszik felfelé. A makróim jók, BMR+100-at eszek, és semmi. A makróim jók, fehérje mindig megvan, sikerült belőnöm jól, hogy CH és zsír kevés legyen mellé. Elkeseredtem, nem értem.

9 éve
#4785
betti961
Válasz teper #4783 számú posztjára
Engem zavar ez a pár kg is, mert tudom, hogy nem izom! Egyébként tornázom mellette és lapos hasat szeretnék a nyárra.

9 éve
#4784
Lousha 4
Válasz betti961 #4782 számú posztjára
Kötetlen csevegés topik. 6932. és 6933. hozzászólás.

9 éve
#4783
teper
Válasz betti961 #4779 számú posztjára
Szia! 3-4 kilóval számolhatsz nyugodtan. Csak azért nem értem: mért jobb az 50kg mint az 56? Ha mondjuk lenne rajtad 6kg plusz izom az szerinted mennyire lenne zavaró?

9 éve
#4782
betti961
Válasz Lousha #4780 számú posztjára
Nagyon sok jön vissza? nem szeretnék hízni..örülök, hogy lement.

9 éve
#4780
Lousha 4
Válasz betti961 #4779 számú posztjára
Azért, mert 800-1000 kalóriát eszel. Akárhogy érzed magad, a szervezeted éhezik. Emeld fel a kalóriát BMR fölé 100-zal, edd is le minden nap, nyugodj bele, hogy pár hétig megint felfelé fognak jönni a kilók, aztán majd megindulnak lefelé, ezúttal már zsírból, nem izomból.

9 éve
#4779
betti961
Sziasztok! :)
Január óta csinálom a diétámat a kalóriabázis segítségével. Eddig 4kg-ot fogytam. az első hónapban kettőt, a másodikban szintén kettőt, de azóta teljesen megállt a fogyás..ugyanannyi vagyok mint egy hónappal ezelőtt, mi lehet az oka? :)
56kg vagyok most és 50 szeretnék lenni. :) Átlagban 800-1000 kalóriát eszem, de jól érzem magam vele.

9 éve
#4778
Lousha 4
Válasz Papikote #4777 számú posztjára
A lencsénél vagy hasonlónál legközelebb a pontosság kedvéért érdemes azt csinálni, hogy leméred beáztatás előtt, teljesen nyersen és szárazon. Utána leméred, áztatás és leszűrés után. Innen már meg is van az első két alapanyagod: x gramm lencse, meg annyi víz, amennyi a kiinduló és áztatás utáni súly közt a különbség.

A sült babod ha több volt a végén, mint az elején, akkor helyesen vitted fel a receptet, viszont valóságban eléggé kizárt, hogy így történjen, tehát az a gyanúm, hogy nem mértél meg valamit elég pontosan. (Pl. a babot nem mérted meg, csak lemásoltad a dobozról, hogy 240 gramm, pedig az levével együtt értendő súlya, a leszűrt meg mondjuk csak 190 gramm.) Gondolom, valami olyasmi volt ez a recept, hogy az olajon megpirítottad a hagymát, majd amolyan pörköltszerűen összefőzted a többi hozzávalóval. E közben csak és kizárólag kifelé megy víz az ételből. (Tudom, hogy tettél is hozzá, de az része is a receptnek, vagyis nem magyarázat a végén a plusz súlyra.) Az egyetlen módja, hogy egy étel több súllyal rendelkezzen a főzés végén, mint az elején, ha vizet tud felvenni. Ez meg úgy működik, hogy megfőzöl valamit bő vízben, majd leszűröd, de a főzővíz egy része addigra már "belevándorolt" az ételbe, részévé vált. A te receptednél ilyen rész aligha volt, szóval valami hibának kell lennie.
Azt is el tudom képzelni B lehetőségként, hogy az alapanyagokat jól mérted, de a végén edénnyel együtt mérted le a kész ételt. Azt nyilván nem eszed meg, tehát ne is mérd :) Ezt kétféleképpen tudod megcsinálni: vagy még a főzés előtt leméred a fazekat, amiben főzöl, és akkor a végén ezzel együtt le tudod mérni a kész ételt, majd tudod, mennyit kell belőle levonnod. Vagy teszel egy új edényt a mérlegre, kinullázod, és utána belemered a kész ételt. Amelyik épp kényelmesebb, praktikusabb.

9 éve
#4777
Papikote
Válasz Lousha #4776 számú posztjára
Csak annyit, hogy a sült babnál 275 gr-mal több lett a végén és nem minusz. Valószínű a konzerv bab miatt. De majd erre figyelni fogok. A chilis babra meg nem találtam jobbat, nem néztem meg alaposabban az összetevőket. A dobozon levő kalória hasonlított leginkább ehhez a baxterhez. A lencsét igen, kicsit előfőztem, miután egy fél napig áztattam és csak azután főztem még együtt a többivel. Leszűrtem a levet, és csak a féligfőtt lencsét mértem meg, de már majdnem puha volt.

9 éve
#4776
Lousha 4
Válasz Papikote #4775 számú posztjára
A Sült babnál nagy hiba, hogy az Elpárolgás negatív előjellel kell hogy legyen. Tehát nem 275 gramm, hanem -275 gramm. Így most hozzáadtál 275 grammot az eredeti súlyhoz, nem levontál. Ha ellenőrzöd a jegyzeteidet, látni is fogod, hogy a kész ételed 1756 gramm volt, nem 2306, ahogy most nálad szerepel. Így a végső kalóriaérték hibás.
Továbbá az étolajat is tessék lemérni. Mivel ez egy NAGYON kalóriadús alapanyag, számít, hogy pontosan 32 gramm vagy 36 mondjuk. Egy olyan minimál kalóriás dolognál, mint mondjuk egy TV paprika, ha nem méred le, csak beírod, hogy egy darab, az okoz mondjuk 3 kalória különbséget. De az olajnak minden grammja 9 kalória, azaz csak 5 gramm tévedés, ami nagyon kis mennyiség, 45 kalória különbséget jelent. Ha nehézséget okoz, hogy hogyan mérj olyat, amit mondjuk rögtön az edénybe öntesz, légy kreatív. Ha nem akarsz plusz egy edényt összekoszolni, hogy előbb lemérd, aztán hozzátedd, akkor mérd le az olajos flakont öntés előtt és után. A különbség nyilván az, ami bekerült az ételbe.
Továbbá a Chilis bab Baxters, amit felvittél hozzávalónak, az egy itt, Angliában kapható készétel konzerv, aligha ezt volt tényleg, amit használtál. Tehát ez nem chili ízesítésű bab, hanem egy húsos-babos egytálétel. Ez megint változtatni fogja a kalóriértéket, pontatlanná teszi a végeredményedet. Ha egy chilis szószban lévő babkonzervet használtál mondjuk, annak a csomagolásán nyilván rajta van a pontos kalóriatartalma. Mielőtt felviszed a receptet, vigyél fel ételként minden olyan hozzávalót, ami nincs eleve benne az adatbázisban. Korábban leírtam, ezt hogy kell, hasonló a receptfelvitelhez, csak itt az Új étel felvitele gombot kell megnyomni. Onnantól csak másolni kell a csomagolásról, utána meg már használhatod ezt az alapanyagot recepthez.
Ez eleinte frusztráló és időigényes, de legtöbben rendszeresen használjuk ugyanazokat az alapanyagokat, így csak a kalóriázás eleje ilyen, később már csak hébe-hóba van valami új étel, amit fel kell vinni, mert a szokott dolgok már fent vannak.
A többi babkonzervnél meg érdemes jól átböngészni az apróbetűt, mert van, ahol a lével együtt adják meg a kalóriát, van, ahol lé nélkül, nyilván nem mindegy.
A recept javításához keress rá a nevére, majd kattints a sor végén lévő fazékra, ekkor megnyílik a recepted. Látsz majd ott egy Szerkeszt gombot, azt megnyomva módosíthatsz bármit, majd a végén megnyomod a Mentés gombot, és kész vagy.

A Lencsés zöldségleves recept tökéletes, amennyiben tényleg főtt lencsét tettél bele, és nem nyerset. Ha valójában nyers volt, akkor érdemes módosítani, mert minden száraz alapanyag, mint a hüvelyesek, tészták, rizs stb. nagyon eltérő kalóriájúak szárazon és megfőzve.

Szép kezdés, kis gyakorlat és minden menni fog, mint a karikacsapás :)

9 éve
#4775
Papikote
Válasz Lousha #4766 számú posztjára
Kedves Lousha! Felvittem két receptet. (Nincs itthon a férjem és elkészítettem így nyugisan a holnapi ebéd egy részét) Kérlek, nézd meg, hogy jól csináltam-e. Sült bab és Lencsés zöldség leves. Köszönöm szépen

9 éve
#4774
Papikote
Válasz 310583 #4773 számú posztjára
Köszönöm szépen a biztatást!!! Igyekezni fogok.

9 éve
#4773
310583 436
Válasz Papikote #4762 számú posztjára
A te bajod ugyanaz lehet ami az enyem volt! tul sokaig tul keveset ettem es mikor elkazdtem szamolni ezen az oldalon, azt hittem lehetetlen azt az 1650 kaloriat ami a BMR+100 volt nekem akkor 62 evesen es 92 kiloson! Bizony nagyon sokszor volt, hogy behunytam a szemem es cask hanytam be az etelt, mikozben ereztem, hogy mindjart meghalok ha meg egy falat le kell menjen! De biztatlak, lassan bele lehet jonni, most mar nem okoz gondot - vagy cask nagyon ritkan - megenni a BMR+100-at, ami persze most mar cask 1540 a minusz 10 kilommal ( 5 honap alatt). Tehat kitartas!!! Amugy vigasztald azzal magad, hogy ahogy fogynak a kilok, ugy lassan fogy a megenni valo kaloria is, tehat mind konnyebb lesz! Meg ahogy Lousha is irta, probalj meg magas kaloria erteku eteleket enni annak fuggvanyebe, hogy melyik makrod engedi : bulgur, zab, magvak, humusz, hajdina, meg ilyesmik, azokbol kissebb mennyisegekbol kijon a tobb kaloria. Kitartast es sok sikert

9 éve
#4772
Lousha 4
Válasz arminacska #4771 számú posztjára
Semmi gond, kicsik a betűk.

9 éve
#4771
arminacska 3
Megvan :) Vaksi vagyok, bocsánat. Úgy tűnik, ki kéne végre váltani azt a fránya kontaktlencsét :)

9 éve
#4770
Lousha 4
Válasz arminacska #4769 számú posztjára
A hozzászólás tetején láthatod, kinek szól, amit írtam.

9 éve
#4769
arminacska 3
Lousha, most mire célzol? :)
Kilóban nem látok változást, stagnálok - a doki által mért és pontosított -, 65kg-nál.
Viszont, ennek ellenére, cm-ben már látványos javulást értem el. Csak annyit nem értek, hogy ha a derekamból, csípőmből lement pár centi, akkor mellre hogy a csudába hízhattam? Kicsik a melltartóim....

9 éve
#4768
Lousha 4
Válasz Pemzli68 #4764 számú posztjára
Ennyi infóból nem lehet megmondani, mi a probléma.
Az biztos, hogy ha a testzsírod csökken (feltételezve, hogy a mérési eredmények helyesek), akkor bizony fogysz, a szó jó értelmében. Ha mellette a súlyod nő, az mással nehezen magyarázható, mint izomnövekedéssel.

9 éve
#4767
arminacska 3
Sziasztok!
Jól vagyok, minden rendben. A doki megnézett, front. De ma már semmi bajom nem volt, és bepótoltam az edzést egy mini konditeremben. A gyakorlati helyünkön ingyen tudok menni mint kiderült. :)
És meglepődtem, hogy ennyit tudok. Semmi megerőltetés, semmi fájdalom, de mégis 20 perc 12km/h-s futás sikerült. Bár a futás mindig is erősségem volt, de évekkel ezelőtt elhagytam a sok munka miatt. Ez most nagy sikerélmény volt :) De a súlyzókkal még mindig hadilábon állok, 5kg-s a maximumom. 18 évesen 10kg-s súlyzókkal szériáztam... :D (tudom, hihetetlen, mégis igaz :) )

9 éve
#4766
Lousha 4
Válasz Papikote #4765 számú posztjára
Mivel kapcsolt felhasználók vagyunk, az én receptjeimet és ételeimet is sajátként látod, nekem meg van a kettő együtt úgy 900 darab.

Ha meg akarod találni ugyanazt a receptet, emlékezned kell, pontosan hogyan vitted fel, milyen néven. (Erre akár egy kis jegyzetfüzetet is tarthatsz, vagy kinyomtathatod a receptjeidet, úgy még könnyebb. Ha rákattintasz a kis szimbólumra a sor végén, kiadja a teljes receptet.) Ha pl. felviszed a kenyeredet úgy, hogy elnevezed "Kenyér Papikote" névre, akkor elég könnyű lesz megtalálnod, meg emlékezned rá.
Ha pontosan ugyanúgy csinálod a receptet, mint korábban, akkor nem kell újra felvinned, de mérni kell, hiszen különben hogy csinálnád ugyanúgy? Egy bögre, egy marék - az nem lesz mindig ugyanannyi. 225 gramm viszont mindig 225 gramm lesz. Tehát ugyanazt a receptet nem kell újra felvinni, csak mérj mindent a készítéskor, hogy tényleg ugyanannyi kerüljön bele mindenből.

9 éve
#4765
Papikote
Válasz Lousha #4763 számú posztjára
Aranyos vagy! Köszönöm. Mit jelent a kis kereszt az ételek mellett: "Saját recept"? Én eddig tudomásom szerint csak hármat vittem föl: egy Bosnyák levest, egy paradicsom leves és egy tejfölös túrót. És sokkal több előtt látom ezt a jelet. Hogyan lehet egy-egy étkezésnél a saját receptjeimet előhozni? Pl ha holnap zöldséglevest szeretnék főzni, felteszem a receptet, és egy hét múlva szeretném újra elkészíteni ugyanúgy, akkor ne kelljen a 3675 recept között bogarászni, hanem az jöjjön ki, amit már lemértem, és ugyanúgy csinálom máskor is? Vagy pl. ha kenyeret sütök. Mindig mindenből ugyanannyit teszek bele. Ilyenkor mégis mindig mindent újra le kell mérni? Nem lehet, hogy csak pl. a 10 dkg-ot írom be, és kihozza a kal-t? Még egy kis türelmet kérnék tőled, mert valószínű még sok buta kérdést fogok feltenni, mire belejövök.

9 éve
#4764
Pemzli68
Szia kedves tanácsadó. Valamit nagyon rosszul csinálhatok, ha fogyókúra helyett még hízásba is átment a súlyom, bár az is igaz hogy a testzsírszázalékom már csak 29 százalék lett. Követem a tanácsaidat amit eddig adtál, megeszem BMR-t és afelett is sokszor, ki sem bírnám alatta. Mégsem fogyok.CSak nem testépítettem?Én karcsúsodni szeretnék...

9 éve
#4763
Lousha 4
Válasz Papikote #4762 számú posztjára
Hát az úgy magában kb. 15 kalória, nem fog sokat segíteni, bár egészséges, szóval lemondani nem kell róla :) Ha szórsz bele pl. sajtkockákat, mindjárt egy fokkal többet tesz a kalóriakeretedért. Vagy épp egy kis szotyolát. Vagy eszel mellé szójafasírtot. Vagy akármi.

Egyrészt ha ilyen problémát jelent az evés, az könnyen utalhat arra, hogy igen előnyös lenne egy jó pszichológust keresni. A legtöbb ember számára az evés öröm, de minimum egy pozitív élmény, éppen ezért (is) van annyi túlsúlyos ember, mert ami jól esik, azt könnyű túltolni. A folyamatos bűntudat az evés miatt, illetve ha kevés kalória és pl. intenzív kerti munka mellett is irtózik valaki az evés gondolatától is, az bizony utalhat komoly evési rendellenességre, aminek igen rossz vége lehet. Szóval én megfontolnám egy szakember felkeresését.

Ha erről azért nincs szó, akkor pedig csak egyszerű lépéseket kell tenni. Nagyon leegyszerűsítve meg kell emberelni magunkat, és simán többet kell enni :) Kicsit mondhatjuk úgy, hogy "be kell csempészni" többet. Ha pl. normális esetben 300 gramm levest ennél, most szedj ki 350-et. Ez az evési élmény szempontjából minimális különbség, de máris több kalória. Vagy reszelj bele egy kis sajtot. Ha pl. túrós tésztát eszel, és kiszedsz magadnak 200 grammot a tésztából, tegyél még rá 20-at pluszban, meg a túróból is kicsit többet. És így tovább. De még jobb, ha előre tervezel, ahogy korábban is mondtam. Ha menet közben alakul, mit eszünk, akkor elég könnyű bajba kerülni. Gyakoribb persze az ellenkező probléma, hogy pl. túl sok ebéd miatt csak 100-150 kalória marad a keretben, na ebből most hogy lakjunk jól vacsorára? De a te gondod sem ismeretlen, hogy annyira túlgazdálkodja magát az ember nap közben, hogy estére ott áll mondjuk 1000 kalóriával, amit még le kéne enni, éhesnek nem éhes az ember, ez azért kicsit sok, most akkor együk le jégkrémből, cukorkából?
Ez könnyen elkerülhető, ha már előző nap beírogatod, mit tervezel enni másnap, és akkor előre látod, hogy ajjaj, így 5-600 kalóriával a keretem, és bőven a BMR-em alatt leszek. Akkor még bőven van időd nagyobb adagokat betervezni, vagy kisétkezéseket beiktatni. Amikor azt mondom, hogy tízórai, uzsonna, nem kell egy terülj-terülj aszalkámra gondolni. A normál étkezések között el lehet rágni pl. egy marék olajos magot, pl. diót, az rengeteg kalória és sok jóféle zsír. Lehet enni egy natúr joghurtot egy pár szem mazsolával összeturmixolva pl. Lehet sütni teljes kiőrlésű sütiket, pogácsákat, akármiket, és egyet-egyet elrágni még ebéd előtt, ha kicsit megkordul a gyomrunk a rendes ebédidő előtt. Lehet nasizni egy kis felaprított répán is, mártogatva fűszerezett joghurtba.
Csak mert neked általában nem szokásod a nassolás, nem jelenti, hogy rossz dolog, vagy hogy ne tudnád megszeretni. A nassolással a kontroll és a minőség hiánya szokott a gond lenni (azaz bolti chipset eszünk zacskószámra, mert nem tudjuk abbahagyni). De ha tudod, mennyit és mit eszel, az jó.
De lehet folyadékban is gondolkodni, a tej pl. nem érződik evésnek, de kalória van benne. Kakaót is lehet belőle csinálni, vagy gyenge tejeskávét, jó nagy adagot.
Végszükség esetén meg fehérjeport, fehérjeturmixot is lehet inni, attól függően, hogy csak fehérje hiányzik a keretből, vagy minden.

E mellett, most, hogy már van mérleged, kezdd el vallásosan használni, mérj le mindent, amit megeszel, és pontosan vezesd fel. Így egészen biztosan tudod, hogy mennyi is az annyi, és nem kell aggódnod, hogy hátha mégis többet eszel, jaj, nehogy még a végén hízás legyen belőle stb.

9 éve
#4762
Papikote
Kedves Lousha! Megérkezett a konyhai mérleg! Most már csak kicsivel többet kéne ennem, de mit csináljak, ha ránézni sem bírok a kajára??????? Tegnap este - tanácsod alapján - akartam még valamit enni, de még a gondolattól is megrázkódtam. Nem bírok többet enni. Ma vettem egy fej salátát, azt fogom még megenni vacsorára, de csak úgy magában szoktam enni. Összevágom apróra, megsózom és vágok bele kevés újhagymát. És ennyi.

9 éve
#4761
Bojtika 3
Válasz arminacska #4760 számú posztjára
Remélem, nem csökkentetted vészesen a szénhidrátot.

Ha jók az arányok, akkor még a hétvége előtt menj el doktorhoz. Lehet valami komolyabb betegség előjele, ne kockáztass.

9 éve
#4760
arminacska 3
Na, a mai napon nem ettem túl a keretemet, de edzeni még most sem tudok, szédülök, és harmadik napja migrénes fejfájásom van... És igen, iszok eleget, nem ez lehet a probléma...

9 éve
#4759
9 éve
#4758
Lousha 4
Válasz Papikote #4757 számú posztjára
Kiváló! Megy ez a fehérje-leevés, szuper. Most viszont a szénhidrátod vészesen alacsony, és még kéne a keretedhez is enni, szóval lehetőleg még ne állj meg :)

9 éve
#4757
Papikote
Végre! Három mosolygós arc!

9 éve
#4756
arminacska 3
Én a Rossmannban vettem konyhai digitális mérleget, picike, téglalap alakú, 3e. Ft-omba fájt, és 1g pontosságú. Nagyon nagyon szeretem, annó a sok sütés miatt vettem, mert kellett mérni mindent... most meg a diétához jön nagyon jól! :)

9 éve
#4755
Bojtika 3
Válasz NagyN733 #4754 számú posztjára
Én az akkor legolcsóbban kapható 2 g-os pontosságú, felra szerelhetőt vettem, olyan nem egészen 3 ezerért. Bírja a tárázást is, és nem vacakol sokat, gyakran mérek rajta így is, úgy is, de pontos.
(szintén 3 kg-ig mér.)

Lehet, hogy egy ékszer-mérleg jobb, mert kis helyen elfér, és lehet rajta mondjuk egy vendéglói rántott szeletet is lemérni, de nekem ez jobban megfelel. A konyhaszekrény belső lapjára szereltem, nekem ott van kéznél, és védett is.

Lehet, hogy ezt is ki kell fogni, mint annyi mást.

9 éve
#4754
NagyN733
Válasz Bojtika #4746 számú posztjára
Tapasztalatom szerint ezek az olcsó kategóriájú mérlegek gyakran jelentősen csalnak.
Egyrészről nehezen viselik, ha tányérral együtt kalibráljuk nullára, másrészt pl.ha ráteszek 20 dkg krumplit utána 10 dkg sült húst, majd még rámérnék 10 g ketchupot, ott már képesek elmászni 20-50 grammal is, mintha nem kezelnék jól a kis adag hozzámérését, nem tudom miért. Végül kénytelen voltam tizedes grammos precíziós felbontású mérleget venni, ami 3 kg-ig mér, ez már gramm felbontásban pontosnak tekinthető, bár ez már olyan 5-6 ezer ft-os kategória.

9 éve
#4753
Lousha 4
Válasz arminacska #4750 számú posztjára
Amit a múltkor: holnap csináld jobban.

Betegen erőlködni sok értelme nincs, ilyenkor tartjuk a keretet, és igyekszünk jobban lenni, majd felvenni a fonalat. Ha a torna elhagyása mellé még a keretet is sikerül túllépni, az nem túl szerencsés, de sokat nem tudsz ellene tenni. Normál esetben ha túl sokat ettél, akkor érdemes beiktatni egy plusz edzést, elmenni kicsit futni, valamit mozogni. Ha ez nem megoldható, akkor lenyeled a békát, elfogadod, hogy a mai nap így sikerült, majd újra megpróbálod másnap.

9 éve
#4752
Bojtika 3
Betegen nem edzünk.

Ma volt egy kilengős napod.

A holnapi nap nem lesz kilengős.

Ennyi. Slussz. :D (nehogy nekem bűntudatolj!!!)

9 éve
#4751
Lousha 4
Válasz Papikote #4748 számú posztjára
Nincs mit.

A Fitbited mit mond, mennyi kalóriát égetsz el egy nap? Jóval 1700 felett, igazam van? Higgy neki, nem hazudós :) A pulzusmérős verzió pontosabb, de nélküle is elég jól be tudja lőni a kalóriaégetést. Számomra egy felettébb kellemes érzés ez is a Bázis mellett, hogy míg itt látom, hogy nem ettem túl sokat, ott meg látom, hogy igen, tényleg el is használtam amannyit, és a kettő mérlege jól áll.


9 éve
#4750
arminacska 3
Olyankor mit csináljak, ha két napja beteg vagyok a fronttól, és nem bírok tornázni? Ráadásul, ma kicsit többet is ettem mint kellett volna (mit kicsit, nagyon, randis napom volt, és hát... :D )

9 éve
#4749
Bojtika 3
Én szegény asszony vagyok, de roppant kreatív. Nenm utazom még ingyen, és a menetrend sem lenne mindig kedvező, sosem jártam még edzőteremben.

Tornaszőnyegem két, lapjára hajtogatott és összeragasztózott kartondoboz, súlyzók a mosószeresek, vízzel töltve. A súlyt úgy emelem, hogy macskaalmot szórok még hozzá.

Mesterem Tatarek Rezső (letölthető videói a honlapján, "formabontók" címmel

Tiffany Rothe, a jókedvű kis pár perceseivel a youtube-n

Leslie Sansone, elkötelezett helyben járós, rengeteg ingyenes anyaga van szintén. Nem unalma,s mert lépéseket és tempót is vált. :D

9 éve
#4748
Papikote
Válasz Lousha #4747 számú posztjára
Van egy fitbitem egyik karácsonyra kaptam. Általában kijön a napi 8-10 000 lépés. Persze, hogy nem tudatosan hat minden testrészre, persze, hogy a konditerem a legjobb, meg ott mindenféle eszköz is van. Ez nem vitás. Egyébként csak annyit még, hogy tegnap és ma nagyon rossz napom volt lelkileg. Nem gondoltam arra, hogy föladom, de valahogy "fölöttem a béka" érzésem volt. Azonban neked olyan képességed van, hogy a sárból is fel tudsz kanalazni bárkit, most pl. engem. Köszönöm a bátorítást

9 éve
#4747
Lousha 4
Válasz Papikote #4743 számú posztjára
Semmi nem semmi, ami mozgással jár. Minden mozdulatunk kalóriába kerül a szervezetnek. Hogy minek nevezzük, az nem fontos, de hogy a fogyásban segít az is, ha kapálunk, meg az is, ha súlyokat emelgetünk a konditeremben, meg az is, ha a gyereket tologatjuk a babacsokiban, az fix. Minél többet mozgunk, annál jobb. Aki meg lekicsinyli a kerti munkát, az egyrészt aligha fogott még kapát a kezébe egyszer is, másrészt állati nagy szakember lehet, ha ennyire tud motiválni :)
Az egy egészen más kérdés, hogy a házi- és ház körüli munka soha nem fog olyan tervszerű izomépítést végezni, mint egy konditermi edzés, ami vagy baj, vagy nem, kinek mennyire fontos.
Az meg megint más kérdés, hogy ha természetes is az érzés, hogy nem akarod magad mutogatni egy edzőteremben, felesleges is. Meglepődnél. Messze nem csak modellek és gyúrósfiúk szaladgálnak ezeken a helyeket, tele van teljesen átlagos emberekkel, akik az akár jócska túlsúlyukkal, megroggyant egészségükkel akarnak valamit kezdeni. Plusz a legtöbben magasról tesznek a többiekre, mert nem nézelődni vannak ott, hanem magukkal foglalkozni. Idejük sincs a többieket nézegetni, max. egy-egy irigykedő pillantást vetnek azokra, akik már jóval előrébb járnak pl. izomépítésben.
De Bojtika a megmondhatója, mennyire nem kell edzőterembe járni ahhoz, hogy tornázhasson, mozoghasson valaki. Sok-sok-sok lehetőség van otthoni edzésre is, csak keresni kell.

9 éve
#4746
9 éve
#4745
Bojtika 3
Válasz Lousha #4738 számú posztjára
A sétát sétának értettem, azaz andalgásnak. A tempós gyaloglás már másik klasszis.
Igyekszem egyértelmű lenni, a séta mint olyan, tényleg nem viendő fel sehová, és inkább több kalóriát égessen el valaki, mint kevesebbet. A séta mellett is kell valami más, a lehetőségekhez és a képességhez mérten élénk mozgás. Ami lehetőleg a máskor nem használt izmokat is megmozgatja. :D A kerti munka szintén elég egyhangú mozgás tud lenni, viszont hogy a szabad levegőn történik, az is sokat számít.

9 éve
#4744
Papikote
Válasz Bojtika #4737 számú posztjára
Köszi! Találtam mérleget, a héten kiszállítják, péntekre meglesz. Köszönöm!

9 éve
#4743
Papikote
Válasz Lousha #4738 számú posztjára
Egyszer egy "szakemberrel" beszéltem (annak vallotta magát a végzettsége révén) azt mondta, hogy a kerti munka nem ér semmit. Én ezen nagyon elszomorodtam, mert pl a huzamos kapálás vagy gereblyézés vagy hajlongás, mialatt ültetem a magokat, miért nem nevezhető "tornának" vagy elfogadható mozgásnak? Én a gyaloglást pl. olyannak látom, hogy szinte minden porcikámat megmozgatja. Minek kell edzőterembe mennem, ha egyrészt szégyellem ott a kis pehelysúlyomat, másrészt meg anyagilag sem tudom megengedni magamnak. Én a magam részéről a kiadós kerti munkát többre értékelem. Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy aki tornázni jár, meg konditerembe, hogy nem az a legeslegjobb. SŐT.

9 éve
#4742
Papikote
Válasz Bojtika #4735 számú posztjára
Köszönöm szépen a bátorítást. Jó kis csapat ez a csapat!

9 éve
#4741
Lousha 4
Válasz Bojtika #4740 számú posztjára
Olyat én nem ismerek :) Ha megyek, akkor tempósan megyek, mert valahová mindig oda kell érni :)

Hogy kell mellé más is, azzal teljesen egyetértek, de a magam példájából (is) tudom, hogy ez nem mindenkinek megy (könnyen). Az ideális eset az lenne, hogy mindenki enné a pontos keretét pontos makróarányokkal, bioalapanyagokból, saját kezűleg elkészítve, mellette egész nap aktívan töltené az idejét, és hetente 4-6-szor sportolna pontos edzésterv szerint. De hát ez szinte senkinél nem valósul meg, szóval amolyan második (harmadik, sokadik) legjobb lehetőségekkel sem árt számolni.

9 éve
#4740
Bojtika 3
Válasz Lousha #4738 számú posztjára
A sétát sétának értettem, azaz andalgásnak. A tempós gyaloglás már másik klasszis.
Igyekszem egyértelmű lenni, a séta mint olyan, tényleg nem viendő fel sehová, és inkább több kalóriát égessen el valaki, mint kevesebbet. A séta mellett is kell valami más, a lehetőségekhez és a képességhez mérten élénk mozgás. Ami lehetőleg a máskor nem használt izmokat is megmozgatja. :D A kerti munka szintén elég egyhangú mozgás tud lenni, viszont hogy a szabad levegőn történik, az is sokat számít.

9 éve
#4739
Lousha 4
Válasz Papikote #4732 számú posztjára
Egyébként ma pl. megnéztem, sikerült leenned a fehérjédet, ez nagyon szuper! Ettél egy tisztességes ebédet, még jobb. Már csak egy vacsora kéne, ami nem csak egy kis joghurt, és meg is lenne a keret. Ha más nem, egy kis mandula, dió, a mai zsír-keretedbe még bele is férne, és az ilyesmi könnyen lecsúszik. Szóval elég messze vagy a reménytelentől, inkább csak nem érzed még magad a komfortzónában azzal, hogy nem két falatkán élsz.

9 éve
#4738
Lousha 4
Válasz Bojtika #4735 számú posztjára
Itt egy kicsit nem értenék egyet. Nincs rá tudományos ellenérvem, csak az ellentétes irányú tapasztalatom. Amikor először kalóriáztam, semmit nem sportoltam, és az életvitelem sem volt aktívnak mondható. Napi tíz perc séta a kölykökkel, napi tíz perc mosás be- és kidobálása, esetleg főzés heti kétszer, e mellett a kanapé és az ágy között ingáztam. Viszont minden héten egyszer egy fél napot azzal töltöttem, hogy non stop mentem, hátizsákkal. Nézelődés, bevásárlás, nézelődés, bevásárlás. Semmi rohanás, csak sok-sok-sok séta. Aznap általában 2-300 kalóriával többet is ettem, még csak nem is "jó" dolgokból, hanem ilyenkor engedtem meg magamnak egy kis zacskó chipset, kis adag fagyit, egyéb rosszalkodást. És másnapra mindig megvolt az arra a hétre aktuális fél kiló mínuszom.
Jelenleg meg a mozgás- és pulzusmérős kis órám az is azt mondja, ha jól átböngészem a statisztikáit, hogy amikor munka közben "elszököm" egy gyors vásárlásra, és beszaladok három boltba, amivel annyit érek el, hogy 15-30 percet jó tempósan sétálok, azzal annyi vagy több kalóriát használok el, mint az itthoni félórás tornázgatásokkal.
Szóval én azt mondom, nem rossz dolog a séta. Ha másra nincs inger, idő, pénz, bármi, ez egy abszolút mentőöv lehet a fogyni vágyónak. Izompacsirta persze senki nem lesz tőle, de kalóriát elhasználni kiváló. Sportnak felvinni persze nem kell, de plusz kalóriát enni miatta nem kell, de segít.

9 éve
#4737
Bojtika 3
Egy magasságban, de csak per kábé, mert megyek összefele.
Budapesten keressem a mérleget?

A célsúly már megvolt, a visszahízás szerencsére nem nagyon sok, de már 6 kg így is. Muszáj megállítanom a hízást, és fogyni megint, mert az újabb cuccok kezdenek szűkek lenni!

9 éve
#4736
arminacska 3
Bojtika, akkor mi egy súlyban vagyunk. Úgymond. Én 156 cm, és a mostani mérleg szerint 76kg. vagyok... :)

9 éve
#4735
Bojtika 3
Válasz Papikote #4723 számú posztjára
Digitális konyhamérleget mindjárt keresek neked. Először a neten kell keresni mindig!

Kérlek, ne keseredj el! Én nem vagyok "ilyen öreg", még csak 58 éves, de 54 évesen 25 kiló túlsúllyal kezdtem a számolást (én már régebbről ismertem a módszert, és örültem ennek a netes lehetőségnek, hogy nem kell számolnom), mert már alig bírtam mozogni. 2014 -ben felvettel levelező tagozatra az egyetemre, és a gólyatáborba már szinte a lánykori súlyommal mentem, 48-49 kg-mal. Most újra kezdem a számolás,t ha tetszik ha nem, mert visszajött pár kiló.
Annyit még elmondok, az én tapasztalatom az, hogy a séta nem nagyon számít edzésnek. És Losuhának igaza van, az én kezdő napi keretem 155 cm-vel és 74 kg kezdő súllyal 1600 Kcal körül volt.
(Az idetalálásomkor volt annyi, mert már 2-3 kg lement addigra.)

9 éve
#4734
Lousha 4
Válasz Papikote #4732 számú posztjára
Megneztem ezt a bosnyak levest, majdnem jo, de nem szamoltal elparolgassal. Persze egy ilyen levesnel ez nagy kulonbseget nem fog okozni, de jo hozzaszokni, mert mashol meg igen nagy jelentosege lesz. A 4682. es 4683. hozzaszolasban irtam le reszletesen, hogy kell ezt csinalni. Ezen most nem kell javitani, mert kb. 3 kaloria elterest jelentene 100 grammra, de maskor probald figyelembe venni. Igy kene kinezni a receptnek:
http://kaloriabazis.hu/recept/zabgofri_nosalty_kcal/943626_0

9 éve
#4733
Lousha 4
Válasz arminacska #4731 számú posztjára
Mindig puceran merunk. (Maximum pontosan ugyanabban a pizsiben/kontosben.) Mashogy nem fogod tudni kovetni a valtozast. Minden ruha sulya mas.

9 éve
#4732
Papikote
Válasz Lousha #4725 számú posztjára
Kedves Lousha! Köszönöm a bátorításodat. NEM akarom föladni, csak elcsüggedtem. Tegnap és ma különösen nehéz napom volt, de tudom, ez is elmúlik. Még egyszer köszönöm. Mivel a húsvét segített, hogy az elmúlt pár napban nem tudtam mérleget nézni, igen, miután rájöttem, hogy itt nincs a városban, már kerestem a NET-en. Egyébként biztosan láttad, hogy feltettem egy saját receptet, bár lehet, hogy nem jól csináltam. Bosnyák leves a neve

9 éve
#4731
arminacska 3
Nem, utcai ruhában álltam rá. Én is csodálkozom az ekkora különbségen. Na, majd fizukor megpróbálok beruházni egy digitálisra.

9 éve
#4730
Lousha 4
Válasz arminacska #4729 számú posztjára
Ez eleg nagy kulonbseg, szoval meglepo. Mindegyikre szulinapi kosztumben alltal ra?

Akarhogy is, ne keseredj el, a 76 kilo nem a vilag vege. Barhonnan vissza lehet fogyni, max. tovabb tart :)

9 éve
#4729
arminacska 3
Úgy néz ki, a 76 a pontos. Akkor viszont, eszméletlen túlsúlyos vagyok, s nem értem, hogy a digitális miért 68,2-t mutatott

9 éve
#4728
Lousha 4
Válasz arminacska #4727 számú posztjára
De addig is eleg olcso rajonni, melyik a legpontosabb :)

9 éve
#4727
arminacska 3
Tudom, persze. Csak nagyon rossz az anyagi helyzetem, és még nem tudtam venni sajnos. :(

9 éve
#4726
Lousha 4
Válasz arminacska #4724 számú posztjára
Ezt viszonylag egyszeru eldonteni. Keress valamit, aminek fixen tudod a sulyat. Valami nagyobbat, mert 1-2 kilo alatt sok merleg nem pontos. Pl. egy hatszor ket literes csomag asvanyviz nagyjabol 12 kilo kell legyen. Tedd ra az osszes merlegre, es amelyik 12-nek mutatja, az a jo.

De fogyashos sokkal hasznosabb lenne a digitalis, ami a husz dekat is meri, es ami ma 60 kilo rajta, az holnap is annyi lesz, nem allitodik el, nem csal.

9 éve
#4725
Lousha 4
Válasz Papikote #4723 számú posztjára
Inkabb csak ingatag a kitartasod, es nem igazan hiszed el, hogy ugy mukodik a fogyas, ahogy mondtam. Ez nem feltetlenul baj, illetve nem is lehet elvarni, hogy vakon higgy egy idegennek egy netes forumon. Ebben az esetben egy megbizhato dietetikus jol jonne, aki szemelyes konzultacio utan, teged jobban megismerve tud sokkal szemelyre szabottabb programot osszeallitani, nem altalanos tanacsokat. Persze ez meg energia, ido es penz, keresni ilyet, elemnni hozza rendszeresen stb., de valamit valamiert.

En biztosan nem fogok senkire semmit rakenyszeriteni, a velemenyemet/tapasztalataimat tudom megosztani, aztan ki-ki ebbol azt hasznalja fel, amit/amennyit szeretne.

Altalanossagban viszont azt tudom mondani, hogy feladni valamit, mielott elkezdtuk volna nem szokott tul hatasos lenni. Amikrol itt beszeltunk, annak megvalositasanak a kozelebe sem sikerult kerulni, hiszen bar valamivel tobbet eszel, mint eddig, de tovabbra is duplan saccperkabera, es tovabbra sem annyit, amennyit az adataid alapjan kene, es ezt is kb. 3 napja. Hogy lasd, hogy valami mukodik-e, ahhoz hetek, rosszabb esetben honapok kellenek, amig kitartoan csinalod. Minel tovabb csinaltad maskepp, annal tovabb tart, mire egy uj modszer "csinal valamit".

Azt vegkepp nem hiszem, hogy szimplan azert, mert elmultal mar husz, ne lenne szamodra lehetseges a fogyas. Ezt csak itt a forumon tobben megcafoltak mar paradesan. Ami viszont teny, hogy a kor tudja neheziteni a helyzetet. Nem lehetetlenne tenni, neheziteni. Biologiai okokkal is, pl. az emesztes altalaban mar kevesbe hatekony, de foleg evtizedes megszokasokkal, amikbol nehez kibillenni. A szervezetet fiatalosabb mukodesre birni nem olyan bonyolult, ha ragaszkodunk egy bevalt programhoz, a megszokasok legyurese bonyolultabb. De vegso soron ehhez is csak kitartas kell. Ha pl. valalki 60 evig minden nap ket nagy szelet feher kenyeret evett a reggelihez, ertheto, ha nehezen valt rozskenyerre. De idovel mindent meg lehet szokni - es megszeretni.

A normalis adag etel miatt erzett buntudat is egy ilyen berogzult rossz szokas, amin mas nem tud valtoztatni, csak aki erzi. Es erdemes is rajta valtoztatni, mert felettebb karos beidegzodes. Aki hosszabb ideig kuzd tulsullyal, az folyamatosan szembetalalkozik masok ostoba eloiteleteivel is, akar kimondatlanul is, de sokak szemeben ott van folyton, hogy "na, ez biztos egesz nap csak eszik", es egy ido utan magunk is elhisszuk, hogy ez igy van, es ennek kovetkezmenyekent mar egyetlen falat utan is ugy erezzuk, hogy "na, mar megint ettem, pedig meg mindig kover vagyok". Ennek semmi ertelme, viszont jo sok problemat okoz.
Ezzel nem azt mondom, hogy ezen konnyu tullendulni, de erdemes megkuzdeni vele. Nekem ez volt a kaloriaszamolas egyik legnagyobb vonzereje. Ha szamolom, akkor tudom, hogy nem, ha soknak erzem is, NEM ettem ma tul sokat, semmi okom rosszul erezni magam.
A te esetedben viszont azt latom, hogy nagyon is eros lehet ez az erzes, hiszen megeszel valami nagyon minimalisat reggelire, kis gyumolcs, kis tej, esetleg egy nagyon kis kukoricapehely, aztan egesz nap semmi, max. valami 49 kalorianyi leves. Aztan "valami konnyu" vacsora jo koran, es ennyi. Ez egy kismadarnak is keves. Ha fogyni akarunk, ha nem, a szervezetunknek kell taplalek, minosegi es elegseges mennyisegu. Nehez kibalanszozni, hogy eleg legyen, de kevesebb, mint amitol sulyt tartanank, de mashogy nem nagyon mukodik.

Ami a merleget illeti, ha szemelyesen nem talalsz, mindig lehet online rendelni, pl. Vaterarol is akar.

9 éve
#4724
arminacska 3
Nem hiszek három mérlegből kettőnek.
Az itthoni 66-ot mutat, nem digitális, a másik haveromé digitális az 68,2-t, amit meg ma kaptam ajándékba - szintén nem digitális -, 76-ot.... Nem hiszek az utolsónak! Nem akarok :'(

9 éve
#4723
Papikote
Kedves Lousha! Bejártam ma az egész várost, sehol nem lehet kapni digitális konyhamérleget. Úgy, hogy egyenlőre marad a saccolás. Három hete áll a mérleg nyelve, de hála Istennek vissza sem híztam eddig még semmit. Tanácsod alapján többet eszem, de ettől nem vagyok boldogabb. Valahogy amíg 1000 kalória alatt voltam, tudat alatt hittem abban, hogy majd fogok fogyni, most már, hogy többet eszem ez a kis tudat alatti hitem is elpárolgott. Odafigyelek arra, hogy mit eszem, de sajnos már nem hiszek abban, hogy ilyen öregen nekem sikerül 20 kg-ot leadni. Bár ez volt az eredeti szándékom január 17én. És mivel csak 8 kg-ot sikerült leadni - és 3 hét óta megállt, ezért már nem hiszem, hogy valaha is beindul a fogyás. Már csak azért imádkozom, hogy ez a 8 vissza ne jöjjön. Érdekes, nem is gondoltam magamról, milyen jól tudok koplalni, és mégcsak nem is találtam nehéznek, most meg, hogy többet eszem, állandó bűntudatom van. Reménytelen eset vagyok.

9 éve
#4722
Lousha 4
Válasz arminacska #4721 számú posztjára
A vigyorgó fehérje szuper eredmény. A zsír is összejön majd, türelem. Nem kell mindent ma tökélyre fejleszteni :)

9 éve
#4721
arminacska 3
Köszönöm mindenkinek a tanácsot!
Most ettem. Vigyorog a fehérje, szomorú a zsír - már megint!

9 éve
#4720
Bojtika 3
Aha!!!

Edzés után "jár" egy kis szénhidrát és egy löket fehérje.

Én nem hiszek a salátácskákban, mert szinte csak víz. Rost benne meg alig.

Miért sajnosozol? Már a cigi is sajnos? Ha sajnálod, ne szívd. Ha szívod, akkor meg mit sajnálod? A saját döntésed. :D Se4 szégyellni nem kell, se udvariaskodni. Vállalod a döntésed, slussz.
(Én 2011 nyara óta nem dohányzom. Előtte 38 éven át, kevés megszakítással.És nem apróztam el a napi adagot. Volt vagy 30-35 szál, amikor abbahagytam.)

Nyugodtan vacsorázz, ha úgy esik jól. Nem kell szenvedni. Sőt, nem is szabad. Enni jó. :D
Én akkor eszem, ha azt a bizonyos enyhe kis éhséget érzem. De én könnyen beszélek, itthon vagyok állandóan. Illetve szombat az egyetemi napom, akkor mindent elrontok. :D
Viszont jaj annak, aki meg akarja nekem mondani, mikor egyek! :D

9 éve
#4719
arminacska 3
Kóstoltam gyümölccsel, nekem valahogy nem volt az igazi. Inkább külön szoktam enni gyümölcsöt reggelire. :) A tornákat megnézem feltétlenül!
Az uzsonnánál a kis zabkását arra értettem, hogy nem akarok estére sok CH-t bevinni. :)
Vacsorára salátát eszek általában, az könnyű, számomra finom, és eltelít annyira, hogy ne kopogjon a szemem.
Reggel 5 órakor kelek, fél6-kor megiszom az első adag kávémat (édesítés nélkül, tejjel), utána sajnos egy cigaretta.
Olyan 7-8 óra környékén szoktam reggelizni, utána ebédelni pedig 12 óra körül, uzsonna 3-4 óra körül szokott lenni, a vacsi meg 7-8 körül, és 10-11 körül kerülök be az ágyba. A torna általában a vacsi előtt szokott lenni. :)

9 éve
#4718
Bojtika 3
Attól még megkóstolhatod gyümölccsel is azt a zabot.
Ahogy leírtam, ideális reggeli még 1,5-ös tejjel is. Kell az a gyümölcs. Csak nem kilószám, viszont éppen reggelire teljesen jó.
A tejfölt én az eredeti, 20%-os zsírtartalommal szeretem, ezért keveset és ritkán eszem, amikor számolok.

A 10 perces edzésekre nézd meg a neten Tatarek Rezső oldalán az ingyen letölthető "Formabontók" edzéseket. Nézd meg Tiffany Rothe rengeteg, szintén mindig hozzáférhető edzéseit (néha változik, hol érhetőek el, de a kereső megtalálja).

Van még Leslie Sansone rengeteg anyaga, ő a hyelben járós gyaloglás megalakítója, Nem unalmasak az edzései, mert variálja a lépéseket, még a tempót is váltogatja.

A sütőzacsiban sütésben az a pláne, hogy a hús a saját levében párolódik, egészen más az íze. Ha pedig a levet óvatosan kiöntöd a zacsiból egy edénybe, akkor abból zabkorpával jó kis mártás készül, mire a hús még ropogósra pirul, a sütőbe visszatéve.

(Ha szereted a zabkását, akkor az előbb nem panaszkodtál, csak annak látszott?

Uzsonnára a répa még "kis zabkásával" is vajmi kevés, és hol van a vacsora?

Milyen a napi beosztásod? Felkelés, első étkezés, és a többi étkezés... A vacsora miért marad el? Lehet ám ez is oka a stagnálásnak!

9 éve
#4717
arminacska 3
A húst általában nem sütőzacsiban sütöm, hanem tepsiben simán. Felöntöm pici vízzel, lefedem alufóliával, mikor puha, leveszem, és sütöm. Ennyi :)
A zabkását tejjel szeretem nagyon, 0,1%-os tejet használok hozzá... :) De nekem ízlik natúran, lapátolom befelé folyamatosan. Az az egy darab édesítőtabletta pedig szerintem elég bele, cukorból ennyit nem tudnék kimérni :D
A krumpli főzve, simán szoktam enni, semmi margarin, zsír, csak egy kis tejföl bele, és picit összetörve. Nyamm..... :)

9 éve
#4716
Bojtika 3
Süss húst sütőzacskóban, csak fűszerekkel, a saját zsírjában és vizében olyan finom lesz, hogy majd a barátnőd kér belőle! :D

Sokféle krumplit ismerek, de sajnoskrumpli nincs! :D A kenyérhez képest feleannyi kalória, csak ne zsírral edd.
(Lehet enni hagymával és kis zsírszegény margarinnal, de ha hiszed, ha nem: főtt krumplikockák, valami zöldfűszerrel, esetleg őrölt köménnyel megszórva, joghurttal leöntve...nagyon finom!

9 éve
#4715
Bojtika 3
Én mint zabrajongó azt mondom, hogy a zabkásának olyan íze van, amilyet akarsz,
Nem édesítős. (Azt én soha nem használtam, mert ami kevés édesítés belefér, az már akár cukorral is mehet.A kávét, a teákat kamaszkorom óta édesítetlenül iszom.)

A zabpelyhet forrald fel vízben. Reszelj bele mondjuk almát, vagy apríts bele más gyümölcsöt, és koronázd meg egy-két kanál joghurttal vagy kefirrel.

Senki nem mondta, hogy a joghurtot és a kefirt is pohárszám kellene enni, Visszahajtod a fóliát a tetejére, és a hűtőben eláll, míg apránként el nem fogy,

Én mindig valamelyik magyar tejüzem termékeit veszem (amelyik éppen a boltban van), egy-egy nagy pohárral úgy 150 Ft, nagyon finom, és még a magyar termelőket is támogatom. Senkinek nem fogom elhinni, hogy az egyik joghurtban több bifidus van, mint a másikban, mert ez egy egyszerű dolog, nem lehet olyan sokféleképpen előállítani.

A zabkását tejben is lehet főzni, mint a tejbegrízt, akkor meg lehet szórni valamivel, vagy akár diétás befőttel, ha szereted.

9 éve
#4714
Lousha 4
Válasz arminacska #4713 számú posztjára
Ne is. Ha feladod, nem csak a súlyod marad meg, amit nem szeretsz, de az egész próbálkozás csak egy kudarcélményként marad meg benned. Ha meg kitartasz, és kivárod az eredményt, csinosabb és egészségesebb leszel, ÉS büszke lehetsz arra, amit elértél.
Most soknak tűnik az két hét, de igazából még a teljes fogyási időszak is elhanyagolható lesz az további életedhez képest, ami sokkal kellemesebb lesz akkora bőrben, amekkorát szeretnél. Szóval elkeseredni tényleg nem kell, és főleg ne engedj a kísértésnek, hogy kevesebbet egyél, mert azzal nincs megállás, onnantól csak úgy fog történni valami, ha még kevesebbet, még kevesebbet... Nem fenntartható. Légy türelmes, koncentrálj az új élményekre, a tényre, hogy centiben máris fogytál, hogy megismersz új alapanyagokat és új technikákat, tudatosabban étkezel, teszel az egészségedért stb. Az eredmény nem marad el, de lehet frusztrálóan lassú.

9 éve
#4713
arminacska 3
Akkor jó. Akkor nem keseredem el, és nem zabálom fel a barátnőm tányérján lévő, íncsiklandozó sertésbordát :D :D

9 éve
#4712
Lousha 4
Válasz arminacska #4711 számú posztjára
Teljesen jó.

9 éve
#4711
arminacska 3
Sportolni szoktam, napi 10 perc torna általában megvan - tudom, nem sok -, meg kétnaponta fél óra kardió. Futni is szoktam, de mivel asztmás vagyok, ez nem gyakori. Inkább gyors tempóban szoktam sétálni 1-2 órákat, a kutyámmal... :)

9 éve
#4710
Lousha 4
Válasz arminacska #4709 számú posztjára
Úgy tűnik, hogy mindent jól csinálsz. Innen már csak türelemjáték :)

A rizzsel és krumplival semmi baj nincsen, amíg nem adsz hozzá fél üveg olajat.

Próbáld minél inkább tartani a makrókat is, igyál sok vizet, és ha tudsz, mozogj is egy kicsit. De összességében csak legyél kitartó. Nem kizárt, hogy aztán az eddig elmaradt heti 30 deka, fél kiló egyszerre "esik le" rólad hirtelen. Így vagy úgy, el fog indulni előbb-utóbb, csak ne add fel :)

9 éve
#4709
arminacska 3
Szia! :)
Saját receptek vannak, persze. Számolok elpárolgással is, mindig lemérem a "nyers" kaját, és utána pedig azt, hogy mennyi, mikor kifőtt, megfőtt, megsült... :) És azt mínusz előjellel elpárolgásnak be szoktam írni.
Reggelire általában zabkását eszek natúran, semmi gyümölcs, esetleg édesítőtabit szoktam beledobni, hogy ne legyen olyan "semmilyen" íze. Ebédre általában hajdina, köles, sajnos krumpli és rizs kerül az asztalra, csirkehússal. Bár nagyon kevés húst eszek - sajnos. Halat is szoktam beiktatni, hét napból három napon eszek halat is. Salátát szoktam vacsorára enni, egy kis kefírrel vagy natúr joghurttal (1-2 ek.). Uzsonnára répát szoktam enni, szintúgy egy nagyon kevés zabkásával. Nem tudom mi hibádzik. Szerinted, Lousha?

9 éve
#4708
Lousha 4
Válasz arminacska #4707 számú posztjára
Tehát keret és leevés pipa. Hát a saját receptek, elpárolgás, mérés? Ivás?

Ha sosem voltál csodadiétázó, az nagyon jó alap, szuper.

A makróid hogy állnak, miből állnak össze az étkezéseid?

9 éve
#4707
arminacska 3
Sosem fogyókúráztam úgy... Annó, három éve mikor elköltöztem ottthonról, annak ellenére, hogy normálisan reggeliztem, ebédeltem, és vacsoráztam, lefogyam 58! kilóig. Három évig együtt voltam volt párommal, tipikus asszonyka lettem, töltött galamb. Sosem éheztettem magam, de tényleg. A BMR-em 1485, 1585-re állítottam magam, és csinálom. Le is eszem, reggeli a legfőbb kajám, aztán ebéd, vacsorára meg laza kajákat szoktam enni. Furcsa. Remélem, tényleg beindul :)

9 éve
#4706
Lousha 4
Válasz arminacska #4705 számú posztjára
Keret BMR felett, és le is eszed? Mérsz mindent, felviszed a receptjeidet, számolsz elpárolgással? Iszol eleget?
Ha ez mind rendben, akkor csak türelem kérdése. Két hét nem a világ. Mindenkinek máshogy működik a dolog. Én először híztam két kilót, képzeld el, az milyen motiváló :) Másnak rögtön elindul, megint másnak egy hét, két hét, három hét kell, mire valami megmoccan. Főleg, ha előtte már "hagyományos" módon próbált az ember fogyózni, azaz minimális kalóriát evett hetekig-hónapokig.
Ellenőrizd a fentieket, aztán kitartás!

9 éve
#4705
arminacska 3
Nekem a 13 nap alatt 0 kiló sikerült. De tényleg. Nem motivál. Zsírra, fehérjére nagyon figyelek, este nem eszem CH-ban gazdag ételeket, és semmi. Sehova.... Pedig nem csalok, meg semmi....

9 éve
#4704
Lousha 4
Válasz Papikote #4703 számú posztjára
Nincs mit. Minden nap eggyel több lépés :)

9 éve
#4703
Papikote
Válasz Lousha #4702 számú posztjára
Köszönöm szépen! Igyekezni fogok!

9 éve
#4702
Lousha 4
Válasz Papikote #4701 számú posztjára
Azért írja ki, mert beírtad a kertészkedést meg a szobabiciklit. Írtam korábban, hogy én egyelőre nem írnék be semmilyen mozgást, mert megemeli a keretet, és szerintem erre jelenleg még nincs szükséged. Egyrészt a korábbi nagyon kevés után, amit ettél, épp elég az eredeti új keretedet leenni, másrészt még sok a túlsúly, jó lenne a lehető leggyorsabban (de még egészséges keretek között) lefaragni belőle.

A rendszer úgy működik, hogy beállítasz egy keretet, aztán ha mozogsz, akkor annak a kalóriaégetését hozzáadja a rendszer aznap ahhoz, amit ehetsz. Jelenleg a számok azt jelentik, hogy ma eddig 1142 kalóriát ettél, és 3895 a mai kereted, mert hozzáadódott a kertészkedés+szobabicikli.

Mindenképpen érdemes lenne a menüben található összes infót végigolvasni alaposan, mert amíg nem tudod pontosan, hogyan működik az oldal, mi mire való, addig nem tudod hatékonyan használni.


9 éve
#4701
Papikote
Válasz Lousha #4698 számú posztjára
Kedves Lousha! Ma (vasárnap) mérleg híján még csak saccoltam. Rengeteget dolgoztam a kertben, tényleg nehéz munkát, több mint 7 órát, de csak ötöt írtam be. Miért írta ki ezt? Mi az az 1142/3895?

1142 / 3895Még 2753 kcal-t ehetsz ma.

9 éve
#4700
Lousha 4
Válasz Mea87 #4699 számú posztjára
Szuper, csak így tovább :)

9 éve
#4699
Mea87
Válasz Lousha #4621 számú posztjára
Szia!
Képzeld egy darabig ügye úgy éreztem nem mozdul a mérleg kezdtem elkeseredni egy kicsit csalónapot is tartottam és a tavaszi nagytakarítàsnàl elpakoltam a mérleget. Volt olyan nap amikor nem is vezettem mit eszem /ettem. Erre ma megdicsérnek hogy most veszik észre hogy fogytam. (: Kíváncsisàgból előszedtem a mérleget ami utolhàra még hízást is mutatott.Most a legnagyobb meglepetésemre 2 kiló minusz szóval összesen màr 13 kilónàl tartok.

9 éve
#4698
Lousha 4
Válasz Papikote #4697 számú posztjára
De máris sikerült feljebb tornázni, az már eredmény. Tényleg nem kell mindent rögtön tökéletesen teljesíteni. (Amúgy ha ma pl. még elrágcsálsz két marék diót, már meg is vagy kalóriában, és fehérjével is beljebb kerülsz.) Előbb-utóbb meg ha már lesz mérleg is, meg az előre tervezés is jobban megy már, könnyebb lesz pontosabban tartani a keretet.

9 éve
#4697
Papikote
Válasz Lousha #4694 számú posztjára
Ma még nem sikerült a "több fehérjét bevinni" program, de remélem, majd fog. Megettem egy kaukázusi kefírt és ma már többet nem eszem. 5-kor szoktam valami könnyűt enni. Hát ez megvolt, de megint nem lett túl magas az összkalória. Szép napokat kívánok szeretettel

9 éve
#4696
Lousha 4
Válasz arminacska #4695 számú posztjára
Csináld másnap jobban. Visszavonni már nem tudod, amit megettél, és nem is katasztrófa. Törekedj rá, hogy legközelebb jobban sikerüljön, és kész.

9 éve
#4695
arminacska 3
És olyankor mit csináljak, ha zsírból sikerült 10g-al többet bevinnem? :O A fehérjém túlteljesítettem, CH is van még, meg még 590kcal-t ki kéne végezzek... Próbáltam odafigyelni, de becsúszott a plusz zsír *sír*

9 éve
#4694
Lousha 4
Válasz Papikote #4693 számú posztjára
Nincs mit. A repertoár mindig bővíthető, nincs az kőbe vésve, hogy nem főzhetsz olyat, amit eddig még nem próbáltál :)
A zabpehely, ahogy leírod, a zabkása, az jó. A kukoricapelyhet én hanyagolnám, de ha szereted, annyi baj legyen. A gyümölccsel meg csak csínján.
Szép húsvétot, jó gyakorlást, sok sikert :)

9 éve
#4693
Papikote
Válasz Lousha #4690 számú posztjára
Huhh! Köszönöm szépen tanácsaidat, ötleteidet. Tény, hogy sokkal kisebb a repertoárom, mint amit írtál, de vegetáriánus feltétek készítésében jó vagyok. Rengeteg padlizsán, patisszon, tök és egyéb zöldségféléből tudok finom dolgokat, de a rakott mütyit is szereti az egész családom, ami maradék rizs v kifőtt tészta, és rajta mindenféle zöldség, de abból sok, és sütőben sütve. A műzliről annyit, hogy: Vagy zabpelyhet főzök vízben, cukor nélkül és erre teszek különféle gyümölcsöt és pár szem nuts-ot, vagy a dobozos Kellog's natúr kukoricapelyhet szoktuk még venni, kevés 1.5-ös tej + gyümölcs. Szóval, itt a húsvét, gyakorolhatok. Szép estét és kellemes napokat kívánok neked őszinte szeretettel

9 éve
#4692
Lousha 4
Válasz arminacska #4691 számú posztjára
Ha itt ebben a topikban pl. letekersz a 4660. hozzászólásig, onnantól idáig igen sok mindenről beszéltünk, ami neked is hasznos lehet. Valamint a Kötetlen csevegés topikban a 6932. és 6933. hozzászólásokat is olvasd el, ha eddig még nem tetted meg.

9 éve
#4691
arminacska 3
Sziasztok!
11. napja kezdtem el a kalóriabázist használni, azóta 2x sikerült túllépnem a keretemet...
Azt vettem észre, hogy cm-ben ugyan mentem le, de kilóban sehova sem tartok. Se nem fogytam, se nem híztam... Maradtam a 67kg-nál, ahonnan indultam, és nem tudom miért?! Mit csinálok rosszul? Segítene valaki?
Köszönöm!

9 éve
#4690
Lousha 4
Válasz Papikote #4689 számú posztjára
Igazán nincs mit.

Nincs igazán mintaétrend, mindenkinél szépen lassan kialakul, mi válik be. Érdemes szabadidődben jól körülnézni a neten, keresgélni ötleteket, recepteket. A nosalty.hu-t pl. tudom ajánlani, sok finom receptjük van. De egyszerűen rákereshetsz a google-on arra is, hogy "szénhidrátszegény receptek", "vegetáriánus ételek", "diétás receptek hús nélkül" stb. Az új receptek próbálgatása szerintem nagyon jó elfoglaltság, élvezetes, és sok benne a sikerélmény.
Kis túlzással semmi nem tilos, csak az adagokra kell figyelni. A túlzás abban rejlik, hogy bizonyos alapanyagok azért erősen ellenjavalltak, mint pl. a finomított cukor vagy a fehér liszt, de ezek is jobbára azért, mert nem egészségesek.
Érdemes elgondolkodni azon, tényleg nem eszel-e cukrot? Most pl. müzlit említesz, na azok aztán jobbára tömve vannak cukorral. Ne csak arra gondolj, mire szórsz rá kristálycukrot, mert gondolom semmire. De az alapanyagaid is tartalmazhatnak. Ha veszel valami újat, először mindig nézd meg a csomagolást, mik az összetevők? Mindig annak a sorrendjében vannak, hogy mit milyen arányban tartalmaznak, azaz az van elöl, amiből a legtöbb van. A bolti müzlik 90%-ánál a cukor kb. a 2. összetevő. Szóval ezek kalóriadósak, egészségtelenek, nem szeretjük. Ugyanez igaz az összes "reggeliző pehelyre", pl. a nálad egyik nap látott kukoricapehelyre, általában az is 80% cukor.
Az összetevők listáján kívül a tápanyagarányok is jobbára rajta vannak a csomagoláson, itt különös figyelmet érdemel két dolog: a szénhidrátoknál fel szokták tünteni, hogy "ebből cukor", a zsíroknál, hogy "ebből telített zsírok". Egyiknek nem jó, ha túl magas értéket látsz.
Ha már müzli, akkor magadnak keverd. Ehhez általában natúr zabpehely az alap, meg amilyen mag, miegymás eszedbe jut, pl. lenmag (egyben vagy őrölve, durvára darálva), rizspehely, szotyola, búzapehely (mindenből natúr persze), mellé durvára vágott dió, mogyoró, mandula, mazsola (kevés), és fűszerezheted is pl. fahéjjal, gyömbérrel. Ehhez már csak egy kis natúr joghurt kell reggelire, de persze kis adag, mert bár ez így egészséges, de kalóriában jó sok lesz.
Friss vagy aszalt gyümölcsöt csak akkor tegyél bele, ha aznap már nem eszel más gyümölcsöt.

Mindenesetre néhány ötlet csak az elinduláshoz: először is jó ötlet lenne beszerezni egy vagon natúr zabpelyhet. Az amolyan univerzális cucc, mindenre jó. Lehet használni úgy, ahogy van, meg kávédarálóval lisztté is őrölheted. Magában jó alapja lehet a fenti müzlinek, vagy készíthetsz belőle zabkását, cukor nélkül, de ha nem érzed elég édesnek, egy kis édesítőt tehetsz bele. (Én Canderelt használok, de szinte bármelyik jó, amelyiknek az ízével legjobban ki vagy békülve. Lehet természetes is, mint a nyírfacukor pl. de ez jó drága. Méz ne legyen, az kalória szempontjából ugyanaz, mint a cukor.) Ez alapesetben annyi, hogy egy kis zabpehely meg érzésre víz, tej, vagy a kettő keveréke, és összemelegíted, mint a tejbegrízt, amíg olyan sűrű nem lesz, amilyenre szeretnéd. Én fahéjjal kedvelem leginkább, más kakaóporral, kókuszreszelékkel, akármivel. De főzni sem muszáj, ha este összekevered, reggelre összesűrűsödik. Ki hogy szereti.
Használható továbbá sűrítésre rántás helyett (ehhez őrölten jobb), péksüteményekbe stb. Én ropit, zsemlét, de még kakaós csigát is csináltam már belőle, ezek receptjeit a Receptek kcal értékkel topikban megtalálod. Ha sütsz vele, érdemes hozzá sikért tenni, akkor szinte úgy viselkedik, mint a sima liszt, nagyon hálás alapanyag. A neten rákeresve arra, hogy "Zabirodalom" meg fogod találni egy korábbi fórumozó receptjeit, számtalan zabos finomsággal.

Étkezésekre bontva azt tudom elmondani, én mit szoktam enni, de ennek egy része neked nem lesz nagy segítség :) Reggelire saját készítésű kefirt iszom egy kis bögrével, és eszem egy zabgofrit vagy zabkását. Reggel nem vagyok farkaséhes, így ilyenkor csak ennyi. Ha éhesebb vagy, mehet több zabkása, vagy egy kis szendvics teljes kiőrlésű kenyérből, pl. fűszeres túrókrémmel, avokádóval, zsírszegény sajtkrémmel, tojáskrémmel, padlizsánkrémmel stb. Vagy 1-2 tükörtojás nagyon kevés olajon sütve egy kis teljes kiőrlésű pirítóssal.

Ebédre és vacsorára és a legtöbb esetben főtt ételt eszem, és 90%-ban csirkét :) Szóval itt kicsit nehéz segítenem egy vegetáriánusnak. Amit mindenképpen ajánlok próbálgatni, az az alternatív köretek. A sima tészták pl. fehér liszttel készülnek, nem a legjobb választás. De van ezekből is teljes kiőrlésű változat, próbálgatni kell, melyik márka válik be legjobban. Rizsből a barna ajánlott, illetve sokféle egyéb mag is szuper, pl. én a hajdinát szeretem a legjobban, abból is a natúrt, a pörköltnek van egy kis füstös íze, ami szerintem túl domináns. Lehet próbálgatni a kölest is, vöröslencsét, gerslit, és megnézni, melyiket kedveled legjobban. Vannak mostanában divatos "szupermagok" is, mint pl. a quinoa, részemről kipróbáltam, állati drága, és szerintem pocsék íze és állaga van, de ízlés dolga. De tésztát pl. vékony csíkokra vágott, egész kicsit megpárolt cukkinivel is lehet helyettesíteni, szerintem nagyon finom.
Főételnek pl. a gombából készült bármi jó ötlet lehet neked, mert van benne fehérje, kevés kalória, finom, relatíve olcsó. A gombapörkölt talán a legegyszerűbb megoldás, de gombareceptet is találsz sokat a neten. Próbálkozhatsz a szójával is, én szeretem, más nem, egy próba nem kerül sokba. Leginkább szójakockákból szoktam paprikást készíteni. A már említett szejtánból meg gyakorlatilag bármilyen, eredetileg hússal készülő receptet kipróbálhatsz.
Lehet gondolkodni rakott zöldségekben is, pl. rakott krumpli hús nélkül. A krumpli egy egészséges egy jó alapanyag, amíg nem bő olajban kisütjük, hanem inkább főzzük-pároljuk. Vagy vegyes rakott zöldség sajttal. Az ilyen rakott dolgok arra is jók, hogy belecsempészhetsz "kötőanyagként" fehérjedús tojást anélkül, hogy annak domináns íze lenne.
Nagyon szeretem a főzelékeket is, mert gyorsan kész vannak, végtelenül változatosak, finomak, laktatóak, rostdúsak. Persze ne bő, sok zsírral készült rántással készítsd őket. Feltétnek mehet pl. zöldségfasírt, erre számtalan recept van a neten, keress olyat, amit nem zsírban kell kisütni, hanem pl. sütőben, minimális olajjal.
Ha szereted a leveseket, azokat sem hanyagold el, jól jönnek, ha két étkezés között megéhezel, de nincs sok a keretedből, tehát kevésből kéne kicsit jóllakni. Az én kedvencem a saját fűszeres, kukoricás paradicsomlevesem egy kis reszelt sajttal, a receptes topikban valahol lejjebb szerintem ezt is megtalálod. De egy sima, egyszerű zöldségleves is jó tud lenni, segít jóllakni, és szinte semmi kalória.
Palacsintát is süthetsz kevés olajon, teljes kiőrlésű lisztből és/vagy zabból, zsírszegény túróval töltve.
Egy sheperd's pie jellegű ételt is el tudok képzelni hús nélkül. Csinálsz egy pörköltalapot, arra ízlés szerint kockázott zöldségeket teszel, ha már puhák, bezuttyantod őket egy jénaiba, és sajttal kevert tört krumplit halmozol rá, majd összesütöd, míg meg nem pirul a krumpli.
Készíthető a székely káposzta is hús nélkül.
De pl. tojásos nokedlit is csináltam már teljes kiőrlésű lisztből is, zabból is, meg a kettő keverékéből is, mindegyik igen finom volt friss salátával :)

A vacsora lehet ugyanilyen, vagy ehetsz hideget, vagy egy kis melegszendvicset például. Nekem egyik kedvenc vacsorám a jacket potato, ez egy angol krumplis étel. Megszurkálod a kb. egyforma méretű krumplikat késsel, majd mikróban addig melegíted őket, míg félig megpuhulnak. (Ennek hiányában vízben főzd őket félig.) Utána vágsz a közepükre egy X-et, és finoman megnyomod őket, hogy szétnyíljanak. Mehetnek egy tepsibe vizes sütőpapírra, és meghalmozod őket bármilyen töltelékkel, pl. fűszeres túróval, vagy krémsajttal és tojással kevert zöldségekkel, végül megszórod egy kis zsírszegény reszelt sajttal, és összesütöd, míg a krumpli teljesen puha, a sajt meg piros.

Összességében kísérletezz, próbálkozz, tanulj. Ne akarj azzal egyszerűsíteni, hogy minden nap ugyanazt eszed, mert a monotónia megbosszulja magát, valamilyen ásványi anyagból pl. hiány lép fel, és jönnek a falási rohamok. Változatosan, izgalmasan lehet enni, akár egyszerű alapanyagokból is. A rutint majd hozza az idő, addig is élvezd az újdonságokat, és ne keseredj el, ha valami nem tökéletes elsőre. Nekem pl. a teljes kiőrlésű zsemle, ami most már nagyon finom, kb. tizedik nekifutásra lett jó, addig jó sok szomorú, lapos, petyhüdt kis izét sikerült sütni :) Az arányok betartása sem ment senkinek rögtön, sőt, hamar sem. A legtöbb kezdő eleinte elképzelhetetlennek érzi, hogy valaha annyi fehérjét elérjen, amennyit ennie kéne, a zsír meg mindig túlszalad. Nem baj ez, amíg nem adjuk fel, és törekszünk, apránként közeledünk a cél felé.
Először csak az a fontos, hogy megtanulj pontosan mérni, és tartsd a kalóriakeretedet, ne maradj alatta, és ne is lépd túl 50-100 kalóriával többel. (Persze ha kéthavonta egyszer kicsúszol a keretből, az nem baj.) A makrók tartása meg majd jön idővel.

Ami a nassolást illeti, nem rossz dolog az, csak okosan kell csinálni. Ha megéhezel két étkezés között, nem kell azért még 3 órát várni, mert még nincs vacsoraidő. Természetesen ne rágcsáljunk chipset meg bolti perecet, mert ezek felesleges kalóriák, semmire nem jók, de nálad ez talán soha fel sem merült. De pl. egy 10-15 szem dió néha életmentő lehet.
A tízórai-uzsonna nem ördögtől való dolog. Most sokkal nagyobb lett a kereted, nem kizárt, hogy csak 3 étkezésből ezt nehéz lesz tartani, mert pl. már a "kiszabott" ebédadag felénél úgy érzed, hogy pukkadásig vagy. Ha így lesz, jobb többfelé osztani a dolgot. Akár azt is megteheted, hogy nem faxnizol különféle étkezéssel, csak pl. két részletben eszed meg az ebédet, ha túl soknak bizonyul.
De ha kényelmes a 3 étkezés, akkor kényelmes, akkor jó úgy is. A lényeg, hogy se éhes ne legyél fél napig, se úgy ne állj fel egy étkezés után, hogy kényelmetlenül "teletömve" érzed magad.

9 éve
#4689
Papikote
Válasz Lousha #4687 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm. Még többször át szeretném olvasni, amiket leírtál, és jövő kedden megveszem a mérleget, mivelhogy ilyenem nincs. Köszönöm, hogy időt szántál rám. Valóban rendet kell tenni a fejemben. Köszönöm szépen tanácsaidat. Még egy kérdésem lenne, ha nem túl megterhelő számodra. Leírnád nekem, hogy mit érdemes vagy mit lenne jó reggelire, ebédre és vacsorára fogyasztani? Tizórait, uzsonnát, nasit nem kellene, mert azt nem szoktam, csak így a 3 fő étkezés. Pl. hogy reggelire műzli, almával... Köszönöm szépen segítségedet. Valahol mélyen érzem, hogy segítségeddel sikerülni fog

9 éve
#4688
Lousha 4
Válasz Lousha #4687 számú posztjára
Még egy dolog: a napi kereted nem állandó, változni fog azzal, ahogy a súlyod változik. Ez sajnos nem működik tökéletesen, ezért neked kell szemmel tartanod. Ha pl. most elkezd felfelé menni a súlyod átmenetileg, valószínű lejjebb fogja vinni a rendszer a keretedet egy kicsit. Ha elkezd csökkenni a súlyod, de gyorsabban, mint amilyen tempó be van állítva, akkor meg elkezdi növelni, hogy megpróbálja veled azt a tempót tartatni, ami a terved. Így könnyen előfordulhat, hogy leviszi BMR alá a keretedet. Ezért pár kiló változás után mindig keresd meg az oldal tetején az Eszközök menüt, abban a Cél beállítását. Írd be kiinduló súlynak az aktuális súlyodat, és ez alapján nézd meg, hogy az oldal közepén megjelenő aktuális BMR-ed még mindig kisebb szám-e, mint a jelenlegi napi kereted. Ha nem, akkor ments el új célt. Ettől a naplód, az eddigi adataid nem vesznek el, csak a kereted javul.

9 éve
#4687
Lousha 4
Válasz Lousha #4686 számú posztjára
Mindezek mellett annyi lenne még, hogy feltétlenül igyál annyi vizet, amennyit csak tudsz, és lehetőleg egyél legalább egy multivitamint minden nap, ilyenekből vannak kifejezetten 50 felettieknek valók is, sokat tud segíteni, főleg, ha hosszasan keveset ettél, mert azzal az ásványi anyagok és vitaminok is kiürülnek.

Még egyszer: tudom, hogy most jó sok mindent zúdítottam rád, meg kell emészteni ezt a sok új ötletet és ismeretet, de azt gondolom, hogy nagyon megéri, mert az egészségednél semmi nem fontosabb.
Csinálj mindent a magad tempójában, kérj bátran segítséget, légy kitartó, és hidd el, menni fog ez. Ha a menüben megkeresed a Sikersztorikat, és letekersz pl. Bojtikához, látni fogod, hogy nem csak a húszéveseké a világ, bármikor el lehet határozni, hogy most aztán egészségesebb és karcsúbb lesz az ember. Hosszú lehet az út, de minden lépése megéri.

9 éve
#4686
Lousha 4
Válasz Lousha #4685 számú posztjára
A gyümölcsök mellett alig-alig ettél bármi mást, szinte semmi főtt étel, majdhogynem csak egy kis tej meg kefir, meg itt-ott némi dió, és pogácsa meg társai. Ez így kínzás. Ne félj a rendes ételektől, csak tartsd az adagokat ellenőrzés alatt, meg figyelj rá, hogy zsírszegényen készíts minden. Ez valószínű eddig is így volt, de ha főzöl, tényleg mérd le pl. azt is, mennyi olajat használsz, és csak minimálisat tegyél mindenbe. Próbáld azt elérni, hogy minél több fehérje kerüljön az étkezéseidbe, mert ezzel állsz a leginkább hadilábon.
Ehhez pl. jó ötlet lehet a szejtán, más néven glutén, búzafehérje. Leginkább bioboltokban kapható. Egy lisztszerű port kell elképzelni, ami vízzel keverve egy rugalmas, stabil kis gombóccá áll össze, amit lehet hús helyettesítésére is használni. (Búzahús.)
http://hobbifozocske.blogspot.co.uk/2008/02/bzahs-szejtn-kszts-otthon-illusztrlva.html
Így kell elkészíteni, én speciel nagyon szeretem, egy próbát megér.
Az olajos magvakban is sok a fehérje, de sajnos a zsír is, és hiába, hogy ezek hasznos zsírok, azért mértéktelenül nem lesznek hasznunkra, így bár jó, ha eszel egy kis (10-20 gramm) mennyiséget ezekből, de önmagukban kevesek lesznek rá, hogy ellássanak elég fehérjével.
A tejtermékekből sokkal inkább javasolnék zsírszegény túrót, mint kemény sajtokat. A túróban jó sok a fehérje, és kevesebb a zsír.
A tojást is jó lenne beépíteni, ebbe-abba belesütve, belefőzve.
Hüvelyesekből is sok finomságot lehet készíteni, a sólet pl. személyes kedvencem, könnyű elkészíteni, és ha hús helyett szóját, szejtánt használsz, akkor a vegetáriánus étrendbe is bele fog férni. De készítheted teljesen hús(pótló) nélkül is, csak főtt tojással pl. Finom babból és lencséből is.
A lényeg a kísérletezés, próbálkozás.

9 éve
#4685
Lousha 4
Válasz Lousha #4684 számú posztjára
Kicsit részletesebben arról, mit ettél eddig: rengeteg gyümölcsöt. Ahogy említettem korábban, ez így elég messze van az ideálistól. A gyümölcs szinte csak egyszerű cukor. Van benne némi rost, vitamin, de messze nem annyi, mint gondolnánk, és az a sok cukor nagyon nem tesz jót. Nyilván sokkal jobb, mint a finomított kristálycukor, de akkor sem jó. Naponta maximum egy almának megfelelő mennyiséget kéne enni gyümölcsből, és lehetőleg ezt sem minden nap. Tudom, hogy eddig arra törekedtél, hogy nagyon keveset egyél, és erre jó ötletnek tűnt a gyümölcs, de ezen változtatni kéne.

Azt a keretet, amit beállítottam neked, bizony le is kéne enni. Nem elég, ha a megfelelő szám van ott, azt tartani is kell. Ez eleinte nehéz lehet, mert megszoktad ezt a nagyon keveset, meg jön majd a bűntudat, hogy jaj, most aztán milyen sokat ettem! Ezt meg kell próbálni legyűrni, túllépni a téves beidegződéseken.
Említettem már, hogy amikor megemeled a kereted, az igencsak meg fogja lepni a szervezetedet. Sajnos szinte biztos, hogy ez azzal fog járni, hogy pár kiló visszajön. Számíts rá, ne ijedj meg tőle, természetes folyamatról van szó, nem jelenti, hogy most aztán valamit rosszul csinálsz. Egyszerűen idő kell az emésztésednek, hogy rendbe tegye magát. Ehhez türelem kell. Ha frusztrál a dolog, pár hétig ne is mérd a súlyod, csak tartsd szépen a keretedet, és tanulgasd az oldal használatát.


9 éve
#4684
Lousha 4
Válasz Lousha #4683 számú posztjára
Közben töröltelek a kapcsolt felhasználókból, mert a te beállításaid sajnos az enyémeket is módosították. Ha újra bejelölsz, szívesen visszaveszlek, hogy továbbra is lássam a naplódat, de előtte rendbe szerettem volna tenni a saját fiókomat, az meg csak úgy ment, ha nincs kapcsolt felhasználó.

Na, közben tisztáztuk, hogyan is kéne mérni, receptezni. Ez már eddig egy jó nagy adag információ. Sajnos van több is :)

Mégpedig az, hogy az étkezésed valóban nagyon-nagyon alacsony kalóriájú volt eddig, és e mellett az összeállítása is vészesen egyoldalú. A napok többségében szinte csak szénhidrátot ettél, és fehérje, zsír csak nyomokban volt. Ez így nagyon nem jó. A napi kereted alatt a Főoldalon látod azt a három csíkot. Ezek az ún. makróid. A legfelső, a fehérje, egy minimumot jelöl, azaz úgy a jó, ha ezt a csíkot szépen eléred, de akár túl is teljesíted. Ha így történik, akkor a sor végén mosolyogni kezd a kis fejecske. A másik két csík, a ch és a zsír maximum, azaz ezekből ennél többet nem kéne enni, akkor fognak mosolyogni a fejek. Beállítottam neked fogyókúrásra ezeket, azaz egy olyan arányt látsz most a kereted alatt, ami kicsit csökkentett szénhidrát-fogyasztást kér tőled, és kicsit több fehérjét, mint ami pl. a súly megtartásához kéne.
Úgy összeállítani a napi étkezésedet, hogy ezek pontosan stimmeljenek, nagyon nehéz. Ugyanakkor törekedni rá messze nem lehetetlen. Szóval ahogy gondolkodsz rajta, mit is egyél ma, mindig vedd figyelembe ezeket is. Nyugodtan írd be a naplódba, hogy mit szeretnél enni, és abból mennyit, és nézd meg, ezzel elég kalóriát kapnál-e, és jók lennének-e az arányaid. Ha nem, minden sor végén van egy kis piros x, azzal bármikor törölhetsz bármilyen ételt.
Nagyon hasznos dolog így előre tervezni, legalább másnapra, de hosszú távon az a legjobb, ha akár az egész hetedet be tudod írni előre, mert akkor tudod, mit kéne venni, mikor bevásárolsz, mennyit kéne főzni az adott ételből stb.
Ez tényleg nem könnyű dolog, így eleinte ne aggódj, ha nem sikerül. Ez az egész egy folyamat, tanulgatni kell, mi mennyi kalória, és milyenek a tápanyagelosztásai, és persze az sem mindegy, egyáltalán mi van otthon, miből lehet válogatni :) De ha kitartó vagy, akkor lassan-lassan egyre közelebb kerülsz ahhoz, hogy jól csináld.

9 éve
#4683
Lousha 4
Válasz Lousha #4682 számú posztjára
Lesz olyan recepted is, ahol nem párolog el semmi, hanem éppen ellenkezőleg, vizet vesz fel az étel. Ezek jellemzően a tészták és rizsfélék. Nyilván tapasztaltad már, hogy ha fogsz egy marék száraztésztát, mire az megfő, egy egész tányérnyi lesz belőle. Megszívja magát vízzel.
Ilyenkor is úgy járj el, mint az előbb, mérj le mindent (pl. tészta esetében egy csak magát a tésztát jelenti, a főzővizet nem kell, mert nem iszod meg), majd mérd meg a végén is. Itt Egy nagyobb számot fogsz kapni, mint a kiinduló értéked. Tehát pl. volt 300 gramm száraztésztád, majd lett 550 főtt. A különbség 250 gramm, tehát a recepted úgy fog kinézni, hogy 300 gramm tészta, 250 gramm víz, meg ha teszel rá olajat, akkor mondjuk 3 gramm olaj, majd elmented.

9 éve
#4682
Lousha 4
Válasz Lousha #4681 számú posztjára
A recept felvitele egy kicsit bonyolultabb ennél, de nagyon fontos. Először is nyilván főzd meg az ételedet, és közben minden hozzávalót (a felhasznált részeket, tehát pl. héj nélkül, csont nélkül stb.) mérj le pontosan, írd fel az adatokat. Amikor kész vagy, mérd le a kész ételt is. (Természetesen az edényeket ne számold bele, csak a kész ételt.)
Aztán az Új étel gomb helyett az Új recept-re kattintasz. Elnevezed a receptedet, majd kiválasztod, hogy ez mondjuk tejtermék, köret stb. Utána szépen egyesével kiválasztod, mik kerültek az ételedbe, pl. TV paprika, 890 gramm, paradicsom, 700 gramm, étolaj, 25 gramm stb. Ha mindet felvitted, akkor a recept végén megjelenik, mennyi volt mindennek, amit beletettél, az összesített súlya. Mondjuk ez volt 1500 gramm. De te a kis jegyzetfüzetedben látod, hogy a kész ételed csak 1200 gramm lett. Ebből tudod, hogy mennyi víz párolgott el az ételből főzés közben. 1500 alapanyag ment be, 1200 lett a vége, tehát a kettő között 300 gramm víz eltűnt. Ezért hozzáadsz még egy hozzávalót, aminek az a neve, hogy Elpárolgás. Beírod neki mennyiségnek, hogy -300 gramm. Nagyon fontos, hogy a negatív előjelet ne felejtsd le! Ha jól csináltad, akkor a recept végén most 1200 grammnak kéne lenni. Ha így van, akkor készen vagy, a kalóriaértékek a recept alatt helyesek. Ha akarod, megadhatsz egy adagot, pl. 350 gramm lesz belőle egy tányér. (De ez nem azt jelenti, hogy ez után nem kell majd lemérned, amikor eszed, csak ha tudod, hogy pl. 350 gramm mennyi kalória, akkor könnyebb vele tervezni előre.)
Ha akarod, legalul azt is beírhatod, hogyan készül az étel, de ez nem kötelező. Végül alul mentsd el a receptet.

9 éve
#4681
Lousha 4
Válasz Lousha #4680 számú posztjára
Na szóval recept és étel felvitele:
A Bázison ételnek tekintjük azt, ami alapanyag, aminek tudjuk a kalóriáját, pl. a már említett doboz tejet. Receptnek meg mindent, amit több hozzávalóból rakunk össze, tehát ilyen szempontból egy vajas kenyér is lehet recept, mert van benne x gramm kenyér, meg y gramm vaj.

Ételt felvinni úgy tudsz, hogy a Mit ettél? sor felett megkeresed az Új étel felvitele gombot. Ha ezt megnyomod, egy új oldalra kerülsz, ahol el tudod nevezni az élteledet, pl. Pilos piros tej. Utána beírod a megfelelő rubrikába (lemásolod a csomagolásról), hogy hány kalória, kipipálod alatta, hogy a tápanyagokat is szeretnéd beírni, és beírod, mennyi fehérje, ch és zsír van benne. Alul ha akarsz, adhatsz meg egy adagot, pl. tej esetében 2 dl mondjuk. Utána elmented legalul, és innentől használhatod, felviheted, ha ebből fogyasztottál.

9 éve
#4680
Lousha 4
Válasz Lousha #4679 számú posztjára
És akkor ott van még az, hogy mit is írunk be. Nálad minden egyes tétel csak úgy az adatbázisból van kiválasztva. Ez szép és jó, amíg alapanyagokról beszélünk, mint pl. egy banán. Ezt nem te főzted, ezt nem tudod pontosabban megközelíteni, mint hogy megkeresed az adatbázisban, hogy banán, leméred (a héja nélkül persze, mindig csak azt a részt mérjük, amit meg is eszünk!), aztán beírod, hogy mondjuk 118 gramm, teszem azt tízórai, és elmented.
Na de ahol receptről van szó, ott már nagyon nem ilyen egyszerű a dolog. Van pl. olyan ételed, hogy lecsó. Erre te kiválasztottál egy random lecsó receptet a listáról. Ha viszont a sor végén a kis fazékra kattintasz, és megnézed, miből is áll ez a recept, akkor kiderül, hogy egyrészt te biztosan nem pontosan ennyit használtál pontosan ugyanezekből az alapanyagokból, másrészt a recept eleve hibás, mint ahogy minden egyes recept az volt, amit használtál, ugyanis egyik sem számolt elpárolgással, márpedig egy lecsó esetében ez pl. igen jelentős tétel. (Mindjárt elmagyarázom pontosan, hogy ez mit jelent.) Szóval tessék szépen a saját receptjeidet felvinni, ahogy a következő hozzászólásomban leírom.
Alapanyagnál is érdemes ezt megtenni, ha egy banánnál bonyolultabb a dolog. Pl. a tej az igen sokféle lehet. Ha ez otthoni, saját fejésű tejet jelent, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy kiválasztasz egy olyasmi tételt, hogy "teljes tej". Ha bolti, akkor viszont a csomagoláson megtalálod a kalóriaértékeit. A zsíros tej nem ugyanannyi kalória, mint a félzsíros vagy a zsírszegény. Szóval ha veszel egy új alapanyagot, amin fel vannak tüntetve az értékek, akkor először keress rá az adatbázisban, lehet, hogy már fent van. Pl. Pilos piros tejet vettél, akkor keress rá csak annyira, hogy Pilos. Nézd meg a találatokat, ha megvan köztük az a tej, ami a kezedben van, és jók az értékei, egyeznek azzal, amit a dobozon látsz, akkor szuper, de onnantól ha ezt a tejet használod, akkor ezt az adatot vidd fel, ne azt, hogy "tej". Ha nincs fent, akkor meg vidd fel te. (Ezt is mindjárt leírom.)

Így lesznek pontosak a számításaid, és így fogod látni, mennyi is az annyi valójában.

Tudom egyébként, hogy most nagyon sok információval halmozlak el, és lesz ez még sokkal több is, de ne ijedj meg, nem kell mindent itt és most, ma megtanulni, tökélyre vinni, de jó, ha egyben megvan minden, és aztán lassan majd belejössz minden apróságban, kialakul egy rutinod. Amit ma meg tudsz tenni, tedd meg, ami mára még sok, azt hagyd holnapra, vagy az utánra, vagy az utánra :)

9 éve
#4679
Lousha 4
Válasz Lousha #4678 számú posztjára
Ami az étkezéseidet illeti... Először beszéljünk a dolog technikai oldaláról. Mivel a módszer neve nem kalóriasaccolás, hanem kalóriaszámolás, a pontosság elsőrendű. Nem tudsz úgy "mérni", hogy nem mérsz semmit. Az összes étkezésed úgy van felvíve, hogy "egy adag", "egy darab", "egy szelet". Ez így nem fog működni. A mi kis világunkban gramm van, nem darab és szelet. Ha még nincs pontos konyhamérleged, kérlek szerezz be egyet, lehetőleg digitálisat. Ezeket ma már elég olcsón meg lehet kapni, és csak egyszer kell megvenni, a kalóriázáshoz viszont elengedhetetlen. Ha ez megvan, mostantól kérlek MINDENT, amit meg tervezel enni/inni, tegyél szépen rá a mérlegre. Nagyon hasznos, ha tartasz a konyhában egy kis jegyzettömböt, ahová mindig fel tudod írogatni, mit is ettél, hiszen a számítógéped gondolom nincs mindig veled a konyhában. Felírod, miből mennyi volt, aztán amikor van időd, bepötyögöd a gépen. Meg fogod látni, mekkora különbséget jelent ez. Egy szelet kenyér a kis saját cipód elején 35 gramm lesz csak, de amikor a közepére érsz, már 80. Ez nagyon nem mindegy! Szemre pedig senki nem tud mérni. Szóval tessék szépen használni a mérleget.

Érdemes az étkezéseknél azt is beállítani, mikor etted őket. Nálad a legtöbb dolog csak úgy a Mindegy kategóriában van, jobban látod viszont, hogyan eszel, ha az ebédet ebédnek viszed fel, a vacsorát vacsorának.

9 éve
#4678
Lousha 4
Válasz Lousha #4677 számú posztjára
A következő lépés megtanulni rendesen használni az oldalt. Ha kicsit lejjebb tekersz a Főoldalon, látni fogod, hogy beállítottam neked mérőszámokat is, mint derékbőség stb. Ezeket légy szíves, mérd le centivel ma, írd be minden rubrikába a megfelelő számot, majd a legalján nyomd meg a Mentés gombot. Utána ezt majd ismételd meg minden héten egyszer, hogy ne csak kilóban, de centiben is látható legyen, hogy mennyit fogytál. Néha az egyik lesz látványosabb, néha a másik, mindkettőnek örülünk :)

9 éve
#4677
Lousha 4
Válasz Lousha #4676 számú posztjára
Beállítottam a keretedet, most BMR felett vagy. Egyelőre szerintem a mozgást ne írd be, mert az még feljebb viszi a keretedet, és mivel még van bőven túlsúly, illetve eddig nagyon keveset ettél, nem kéne jelenleg ennél többet enni. Majd ha már úgy 90 kiló leszel, akkor el lehet kezdeni leenni a plusz kalóriákat is, addig én azt mondom, ne, legyen inkább maximális a fogyás.

9 éve
#4676
Lousha 4
Válasz Papikote #4675 számú posztjára
Jó reggel! Visszajelöltelek. Több részletben fogok válaszolni, mert ha leírok egy kisregényt, és közben kiléptet a rendszer, agyvérzést kapok :)
Szóval először is megnéztem a naplódat, sok mondanivalóm lesz róla. Előtte viszont megjegyezném, hogy az orvosodnak nagy örömmel kiutalnék egy ingyenjegyet az említett táborba, oda való. Borzasztó szomorú és dühítő olvasni, hogy kértél segítséget orvostól is, dietetikustól is, és mindkettő úgy kezelt, mint egy rühes kutyát, és a szakértelem minimális fokát sem volt képes nyújtani. Ha éhes vagy, igyál meg egy pohár vizet?! Komolyan, az ilyen megérdemelné, hogy csak vizet kapjon két hétig...

Szóval első körben azt javasolom, hogy próbáld meg ezeket a végtelenül negatív tapasztalatokat kizárni a fejedből. Elképesztő szakbarbárokkal sikerült összefutnod, akiknek a "segítsége" a jelek szerint egy bagolyköpetet sem ér.
A következő lépés azt megérteni, hogy a fogyás nem arról szól, hogy "már olyan keveset eszem". Nem koplalni kell, hanem megfelelő mennyiséget enni, és azt jól összeállítva. A mind kevesebbet és kevesebbet evés tényleg csak a "haláltábori diéta" esetén válik be. Valóban soványak voltak egyébként, akik ott tengődtek szinte semmi élelmen, de bárki ép ésszel rájuk tudná fogni, hogy egészségesnek néztek ki?!

Ha megengeded, kezdetnek most átállítanám a célodat, hogy megfelelő kereted legyen, és utána elmondom, mit kéne még szerintem változtatni.

9 éve
#4675
Papikote
Válasz Lousha #4674 számú posztjára
Kedves Lousha! Bejelöltelek. Hát ma reggel végignéztem egypár napot és a tanácsaid alapján elszörnyülködtem. Lehet, hogy jóvátehetetlen bűnt követtem el magam ellen, hogy ennyire keveset ettem az elmúlt 70 napon? Tudod, leírom mi motivált. A háziorvosom nagyon durván rámförmedt, hogy "fogyjon le!" Erre én azt mondtam: Doktor úr! Már olyan keveset eszem, nem tudom, még mit tehetnék..." Erre azt válaszolta, hogy Auschwitzban senki nem volt kövér. Ez a mondata pá éve hangzott el, de szinte állandóan a fülemben cseng. Egyébként 66 éves, 172 cm magas A alakú vagyok, 70 nappal ezelőtt 110,5 kg, most 102. Ja és még azt is mondta, ha éhes vagyok, igyak meg egy pohár vizet. Hát ezt gyakorolom. Mindent pontosan beírok, pl reggelire eszem diót, de megmérem, hogy 20 grammnál ne legyen több. És még egy dolog. Valamelyik korábbi levelemben írtam, hogy már évek óta, összehasonlítva magamat a környezetemben élők megevett ételmennyiségével, én tényleg mindig sokkal kevesebbet ettem, mint az átlag. Ezért is nem értem, miért ment föl, és most, ahogy még abból is visszavettem, miért nem megy le gyorsabban. Rendszeresen minden reggel első dolgom a nagy WC. Ennyire megköt a szervezetem mindent? Voltam dietetikusnál, rám nézett és azt mondta: hagyjam el a fehér lisztet, a cukrot, az olajat. Amikor azt mondtam, hogy ezeket már több mint 30 éve nem használom, - illetve minimális olajat - akkor nem hitte el, azt mondta, csalok. Én erre otthagytam. Hálás vagyok neked, hogy segíteni próbálsz.

9 éve
#4674
Lousha 4
Válasz Papikote #4672 számú posztjára
Azt persze kifelejtettem, hogy igen, rá tudok nézni a naplódra, ha felveszel kapcsolt felhasználónak. Az oldal tetején a menüben keresd meg az Eszközök pontot, azon belül a Kapcsolt felhasználók pontot, és ott írd be a nevemet, ha visszaigazollak, utána látom a te oldaladat is.

9 éve
#4673
Lousha 4
Válasz Papikote #4672 számú posztjára
Hú... Hát itt akkor nagyon nagy baj van! Nem tudom a magasságodat, de a BMR-ed olyan 1600 kalória körül lehet a jelenlegi súlyoddal, és ehhez képest 7-900 kalóriát eszel?! Papikote, ez nemhogy kevés, de már-már életveszélyes kategória! Ezzel nagyon-nagyon keményen ártasz magadnak, és a te korodban ezt már főleg komolyan kéne venni. Gyakorlatilag a felét eszed annak, ami a szerveid, szöveteid működéséhez minimálisan szükséges lenne, azaz brutális szinten éhezteted magad. Ha éhesnek érzed magad, ha nem! (Hogy nem, az csak a psziché erejét bizonyítja, valamint azért is van, mert már valószínű beletörődött a tested, hogy ennyit kap, és nem többet, és próbál szinte a semmiből életben maradni.)
Ezen nagyon gyorsan változtatni kéne! BMR+100 kalóriát kéne enni, már holnaptól! (A Cél beállításánál az adataid alapján látni fogod, mennyi a BMR-ed, utána addig állítgasd a heti fogyás mértékét, amíg a BMR feletti szám nem jön ki.) Ezzel hamarosan szinte biztos, hogy vissza fog jönni 1-2 kiló, és utána eltarthat hetekig, mire újraindul a fogyás, mert már jó ideje koplalsz, és a szervezetednek időbe fog telni, hogy elhiggye, mostantól van elég tápanyag, de akkor is nagyon fontos lenne, hogy megtedd, mert az egészségednél semmi nem fontosabb. A fogyás messze nem éri meg, hogy ilyen súlyosan veszélyeztesd az egészségedet.

9 éve
#4672
Papikote
Válasz Lousha #4671 számú posztjára
Kedves Lousha! Ma kb. 900 kalóriát ettem, és nagyon sokat mozogtam. Azért a 900 már lényegesen több, mint az eddigi 700 körüli. Azokon a napokon többször voltam nagyon éhes, ma viszont egyáltalán nem voltam az, nem is kívántam többet. Köszönöm szépen minden eddigi tanácsodat. Végkövetkeztetés a magam részére: Ehetek bármit, csak mindenből kevesebb mennyiséget, mindent pontosan jegyezzek fel és többet mozogjak. Egyébként Te rá tudsz nézni a személyes oldalamra itt a kalóriabázison? Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen kedves vagy. Jó éjszakát kívánok szeretettel P

9 éve
#4671
Lousha 4
Válasz Papikote #4668 számú posztjára
Azert ennel ne allj meg, sokfele egyeb tejtermek is van, es a sajtokban, turoban pl. sokkal tobb a feherje, mint a sima tejben.

A tojast meg ha magaban nem szereted izre, de elvi kifogasod nincs ellene, probalgasd pl. peksutemenybe, barmibe belesutve, ugy nem erzed az izet, de megkapod belole a feherjet. (Erre a celra persze akar eleg csak a feherjet felhasznalni, a sargaja nem fontos.)

Gyumolcsnapot en nagyon nem tartanek, a gyumolcs ugyanis szinte csak egyszeru cukor, nagyon konnyu vele tullepni a ch keretet, mikozben a feherjed meg sehol nincs. Az egyszeru cukrok meg nagyon konnyen alakulnak zsirra, igy igazabol csak hatraltatod magad. Gyumolcsbol fogyas alatt max. egy szem alma vagy annak megfelelo mennyisegu egyeb lenne javasolt egy nap, es lehetoleg nem minden nap.

Ennel gyorsabb fogyas mar nem lesz, de ne is legyen, mert a vegen ugy fogsz kinezni, mint egy shar pei kutya :) A borod jo ideje akkora, amekkora, es meg az ember huszas eveiben is idore van szuksege, hogy visszahuzodjon, nemhogy kesobb, amikor mar nem olyan alkalmazkodokepes. Nem beszelve arrol, hogy minel gyorsabban fogysz, annal valoszinubb, hogy zsir helyett/mellett az izmaidat bontod el, az meg sosem jo. Amig a heti fel kilo megy, addig legyel elegedett. Egy ideig az sem baj, ha akar egy kilo is megy hetente, de eroltetni nem kell.

Szep napot neked is!


9 éve
#4670
Lousha 4
Válasz Zsuzsi87 #4669 számú posztjára
Nincs mit :)

9 éve
#4669
Zsuzsi87
Válasz Lousha #4661 számú posztjára
Köszönöm! :)

9 éve
#4668
Papikote
Válasz Lousha #4667 számú posztjára
Köszönöm szépen válaszodat. Mindig zsírszegény tejet használunk. Bár 20%os tejfölt (mert nem akarok a vízért fizetni, amit a 12%-osba tesznek) de abból nagyon keveset, inkább tejjel v yoghurttal keverem, ha habarni akarok, de kevés tejfölöset főzök a családnak. Nálunk a párolt zöldség, a nyers saláta, a hordós káposzta ami megy. A tojást alapjában nem szeretem, csak most a 90 napos miatt ettem heti két főtt tojást, de alig bírtam legyűrni. Most ahogy kérded, tojást szinte nem is használunk. 10 db tojás 2 hónapig is elvan a hűtőben. Szóval ma gyümölcsnapot tartok. Remélem, majd csak elindul egy kicsit nagyobb tempóban a fogyás. Szép napot kívánok szeretettel

9 éve
#4667
Lousha 4
Válasz Papikote #4666 számú posztjára
Igazán nincs mit, örülök, ha hasznos volt.

Ha eszel tejterméket, az szuper, az segíthet összeszedni a fehérjét. Csak figyelj, hogy zsírszegények legyenek a termékek lehetőleg, különben mire megvan a fehérje, megetted a zsír kétszeresét :) És a tojással hogy állsz?

Menni fog az a 30 kiló, de akár több is, ne aggódj, csak el kell fogadni, hogy lassacskán :) Viszont ahogy megindul, egyre jobban fogod magad érezni, és ha közben az izomzatot is sikerül kicsit fejleszteni, akkor pláne.
Ha frusztrál a lassan mozgó mérlegnyelv, akkor érdemes csak heti egyszer méregetni, úgy kevésbé idegesítő.

Jó éjt neked is :)

9 éve
#4666
Papikote
Válasz Lousha #4665 számú posztjára
Nagyon hálásan köszönöm, különösen azt, hogy odafigyeltél arra, amit mondtam, ill. írtam. Nagyon szépen köszönöm. Egyébként nem vegán, hanem vegetáriánus vagyok. Csak a húst és a zsírt nem fogyasztjuk. Tejet, tejterméket igen. Sem halat, sem csirkét sem semmilyen más húst viszont nem. Igyekezni fogok tanácsaidat betartani, mert TÉNYLEG szeretnék végre egy 30 kg-os "cementes-zsáktól" megszabadulni. Lassan megy, persze lassan is jött föl. Azt hiszem a türelmetlenségemmel is baj van. Jó éjszakát!

9 éve
#4665
Lousha 4
Válasz Papikote #4664 számú posztjára
Ilyen étkezés mellett még valószínűbbnek érzem, hogy valami más van a háttérben, nem túlevés, szóval továbbra is javasolom az orvost. A TSH ha jól tudom, a pajzsmirigy-rendellenesség kiszűrésére való, és nagyszerű, ha rendben volt, mert a pajzsmirigy bizony csúnyán bele tud avatkozni az ember súlyába. De én inkább egy teljes kivizsgálásra gondoltam, különös tekintettel hormonokra.

Addig is ha az ajánlott hozzászólások alapján beállítod BMR fölé kicsivel a keretedet, a makróidat pedig a Főoldalon fogyókúrásra, az egy jó alapot fog adni. Vegetáriánusként a fehérjére nagyon figyelj, hiszen hús nélkül sokkal nehezebb eleget összeszedni, főleg, ha tejet/tojást sem eszel. Márpedig nagyon fontos lenne, hogy elég fehérjét egyél. (Ne felejtsd, hogy míg a szénhidrát és zsír csíkja a Főoldalon maximumot jelent, a fehérje minimumot!) Ha máshogy nem megy, fehérjeporral pótold.
Nagyon jó, ha kevés cukrot eszel és gondolom, a liszted is teljes kiőrlésű, kiváló. Mellé ha eddig nem próbáltad, javaslom a zab megismerését is, számos jó hatása van, olcsó, és finom, változatosan elkészíthető. Az olajos magvak is jól jöhetnek, sok bennük a fehérje, rost és egészséges zsír. Hasznosak továbbá a hüvelyesek is, szintén jó fehérjeforrások. De persze ha eszel tojást/tejet, akkor azokban még több van.

A 90 napos diéta amennyire tudom, tartalmaz mindent, de nem jó elosztásban. Három napig csak szénhidrátot eszel, semmi fehérje, ennek én nem látom értelmét, aztán meg egy napig fehérjével tömöd magad (ezt nem is igazán tudom, hogy vegetáriánusként hogy valósítod meg), akkor meg annyit eszel belőle, amivel nem tud mit kezdeni a szervezet, és mivel tárolni nem tudja, csak "pocsékba megy". Szerintem ez nagyon nem jó.
Szerintem semmiféle speciális diétára nincs szükség a fogyáshoz, csak a mennyiségek kontrollálására, és a káros ételek elhagyására, mint fehér liszt, finomított cukor, káros zsírok, gyorséttermi ételek, tartósítószerek stb. Ezek nálad szinte mind eleve nem voltak az étkezés részei, szóval igazából csak az adagokat kell kordában tartani, meg arra figyelni, hogy a tápanyagcsoportok aránya jó legyen.

A mozgással kapcsolatban teljesen igazad van, a szobabicikli és még a sok kerti munka biztos hogy elég sok kalóriát eléget, és jól átmozgat, megdobogtatja a szívedet. Csak így tovább! De egyébként ha unod a biciklit, van sok egyéb dolog is, amit a térd terhelése nélkül végezhetsz, akár otthon is. Pl. kis súlyzókkal edzheted a karodat, hátadat, akár ülve is, vagy használhatsz gumiszalagokat felsőtest edzéséhez. Reméljük, jár még erre sportokban jártasabb fórumozó, aki tud még egyéb tanácsokat is adni ez ügyben, vagy magad is rákereshetsz a neten, hogy milyen térdet kímélő tornagyakorlatok vannak. A súlyzó azért is lenne jó, mert minél több izmot tudsz építeni, annál több kalóriát fogsz égetni "üresjáratban" is, azaz amikor épp nem csinálsz semmit, valamint az általános egészségi állapotodnak is jót tesz. Erőltetni semmit nem kell, így sem vagy közelében sem annak, hogy el legyél tunyulva, de ha fér még egy kis mozgás, akkor annál jobb.
Arra figyelj viszont, hogy heti egy pihenőnapot minimum tarts, amikor semmit nem tornázol, és lehetőleg a kertet is hagyd aznap, pihentesd az izmaidat, különben nem tudnak rendesen fejlődni.

Ezen kívül annyit tanácsolnék még, hogy feltétlenül mérj mindent pontos mérleggel, és vidd fel a receptjeidet pontosan, elpárolgást is figyelembe véve. (Ha ez nem lenne világos, a menüben pontosan le van írva, hogyan kell receptet felvinni.) Így tényleg annyit eszel, amennyit gondolsz, nem csapod be magad.
Továbbá igyál sokat, és egy jó multivitamin is sokat tud segíteni.

A 9 hét alatt 8 kiló egyébként egyáltalán nem kevés fogyás. Heti 1 kiló a maximum, amit egészségesnek lehet tekinteni, de az is csak addig, amíg jelentős a túlsúly, kb. 100 kiló alatt már inkább csa heti maximum fél kiló. Ez egy lassú folyamat, de ha jól csinálod, akkor folyamatos, és tartós utána az eredmény.

Ha lesz még kérdésed, gyere bátran, szívesen segítünk.

9 éve
#4664
Papikote
Kedves Lousha! Köszönöm az ajánlott írást, elolvastam, kimásoltam. Még annyit szeretnék kiegészítésként elmondani, hogy nem emlékszem, hogy valaha is fogyókúráztam volna, egyszerűen nem figyeltem a mérlegre. 15 éves korom óta vegetáriánus vagyok - az egész családom az. (Mindenki sovány, pontosabban megfelelő súlyú. A fiam 212 cm(!) magas és 75 kg) Nálunk soha nem volt nassolás, valahogy úgy alakult az életünk, hogy két étkezés között csak sima bubimentes vizet ittunk/iszunk. Magam sütöm az egész családnak a kenyeret, én őrölöm a lisztet hozzá egy kis elektromos malommal. Édességet nem fogyasztunk. Pl. a lekvárt én teszem el, teszek bele cukrot, de ha 60 dkg-ot ír a recept, akkor 10 dkg-ot teszek bele. (Tartósítószer nélkül is eláll) Ismerőseimet figyelve, mindig is sokkal kevesebbet ettem, mint az átlag ember. Süteményt nem szoktam sütni. De mivel férjem szereti az édességet, néha szoktunk 1-2 szelet sütit hozni cukrászdából. Én viszont nem szeretem az édességet. Lányomnál is, fiamnál is a karácsonyi csokik húsvétkor még megvannak, mert valahogy így szokták meg, nem kívánják. Voltam már vizsgálaton (TSH ha jól emlékszem) azt mondták, minden rendben van. Ezt a 90 napos diétát meg azért kezdtem el, mert zöldség, gyümölcs, fehérje, szénhidrát, minden van benne, úgy gondoltam, nem egyoldalú. Január 17-től a mai napig, azaz 67 nap alatt 8 kg-ot fogytam és ezt nagyon kevesellem. Ezért kerestelek fel levelemmel. Köszönöm segítő szándékodat, és hogy meghallgattál. Köszönöm szépen tanácsaidat. Ja, és mivel mindkét térdemben térprotézis van, így csak szobabiciklizni tudok, de azt naponta 2-3x 20 percig szoktam, illetve a kertben elvégzek minden munkát az ásáson kívül. Úgy gondolom, a sok hajolás, gereblyézés, kapálás fölér egy konditermi tornával. Bár lehet, hogy tévedek.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2